Hét kajakozó vízbe fulladt, öt pedig eltűnt csütörtökön a Száva folyó szlovéniai szakaszán, az áldozatokat beszippantotta a folyón épülő vízi erőmű gátrendszere - jelentette a szlovéniai állami televízió.
Szombaton kezdődik és augusztus 24-ig tart a balatoni hajózási főszezon, amelyben az eddiginél több balatoni kikötőből indulnak menetrendi személyhajók, sétahajók, retro diszkóhajók, gyerekhajók,...
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) több mint húsz kiskereskedelemi és három nagykereskedelmi internet szolgáltatóval (ADSL) megállapodást írt alá pénteken arról, hogy a jövőben könnyebben és...
Az emberi teljesítmény mutatja meg, Magyarországnak mekkora plusz értéket ad a roma kultúra és annak jeles képviselői, és bizonyítja, hogy romáknak és nem romáknak közös úton kell haladniuk -...
Bizonyítási eljárás céljából a Google köteles átadni a Viacom médiakonszernnek a YouTube videomegosztó portál felhasználóival kapcsolatos adatokat - döntött a két amerikai óriáscég perében eljáró New York-i bíróság.
Speciális képalkotó CT-vel vizsgálnak meg egy Julius Caesart (Kr. e. 100-44) ábrázoló márvány mellszobrot, hogy kiderítsék, érdemes-e belefogni restaurálásába - közölte a vizsgálatot folytató...
A kormánynak és az Országos Cigány Önkormányzatnak egybehangzó a törekvése: munkát és nem segélyt adni a rászorulóknak, és az erről szóló program végleges változata hamarosan elkészül - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter pénteken Budapesten.A szocialista politikus úgy fogalmazott: vissza kell utasítani, ha a segélyezés kapcsán a hátrányos helyzetű embereket kizárólag a romákkal azonosítják, és…
Kislánynak adott életet egy amerikai transzszexuális férfi, aki nőnek született, de később részlegesen férfivá operáltatta át magát - jelentette csütörtökön az ABC amerikai televízió. A 34...
Aki nem elégszik meg a balatoni strandokkal és meredek vízi élményre vágyik, látogasson el a balatonfüredi Annagora Aquaparkba. A három éves létesítmény 12 csúszdával, hullámfürdővel, termállal és szaunával várja a családokat. Igaz, mélyen a pénztárcánkba kell nyúlni.
Úgy tűnik, akad még olyan hely Európában, ahol a nagy hírességeknek nem kell aggódniuk attól, hogy zaklatni fogják őket. Angelina Jolie és Brad Pitt úgy döntött, hogy hamarosan érkező ikreik a dél-franciaországi Nizza egyik közkorházában születnek majd meg. És mindez a helyieket cseppet sem izgatja fel.
Gyermekeket is dolgoztatnak éhbérért az M7-es autópálya Zalakomár és Nagykanizsa közötti szakaszának építésénél - állítja Zalakomár jegyzője, aki azt is elmondta: cigánygyerekeket toboroznak a környékről, de akár Borsodból is elhozzák őket, hogy napi 1-2 ezer forintért dolgozzanak.
Egyes közgazdászok szerint a tegnapi kamatemelés fokozza az észak-, és dél-európai országok gazdasági helyzete közti különbséget. A spanyol gazdaság különösen nagymértékben gyengül. Írország és Portugália már recesszióba csúszott. Májusban éves szinten 7,3%-kalé csökkent a spanyol ipari termelés. Egyre kritikusabb az euróövezet gazdasági helyzete. Az EUR/CAD-ot 1,5927-en jegyzik. Támogatás…
Lakossági bejelentésre tartottak házkutatást egy 33 éves szárligeti lakosnál, akinél 22 millió forint értékben mobiltelefon alkatrészeket és félkész telefonokat találtak - tájékoztatta a rendőrség...
Három négyzetkilométernyi árpa vált a lángok martalékává Szombathely határában, ahol aratás közben gyulladt ki a gabonatábla - értesült a HavariaPress.
Az erős forint nem segíti a mezőgazdaságot, sőt rossz a magyar agrárium számára, mivel az ágazat jelentős exportot teljesít - mondta az MTI kérdésére Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési...
Jelenleg 233 forint körüli összeget kell fizetni egy euróért a nemzetközi piacokon - mondta az InfoRádiónak a portfolio.hu elemzője, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a következő napokban tovább erősödik a forint értéke.
Az EKB Liebscher szerint nem tervez további kamatemeléseket. Liebscher szó szerint azt nyilatkozta: nem hajlanak sem kamatemelésre sem pedig kamatcsökkentésre. Ez a szokatlan kamat-semlegesség arra utal, hogy vége a kamatemelési ciklusnak. Az EUR/AUD ezáltal sorozatban 3. napja veszteségeket könyvelt el, és 1,6281-en jegyzik. Támogatás 1,6250-nél és 1,6200-nél találhatók. In-GFX
Amíg a szakszervezeti oldal a munkaügyi perek perköltség-mentességének visszaállítását követelte, addig a munkáltatói oldal ezt mereven elutasította, a kormányzat viszont jövedelemhatárhoz kötné a...
Félmillió euró kártérítés kifizetésére ítélték azt a román orvost, aki négy évvel ezelőtt egy egyszerű műtét közben lenyisszantotta páciense péniszét. Az urológussebész egy heredeformálódást...
Amíg a szakszervezeti oldal a munkaügyi perek perköltség-mentességének visszaállítását követelte, addig a munkáltatói oldal ezt mereven elutasította, a kormányzat viszont jövedelemhatárhoz kötné a perköltség-mentességet - erről bontakozott ki vita az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.
A rendőrség a szokásoknak megfelelően nem hozta nyilvánosságra, hogy mekkora erővel készül a szombati budapesti demonstrációkra, mindazonáltal pénteken tudatta: felkészült az események biztosítására.
Meghalt az a 76 éves nő, akit tegnap elgázolt egy autó az Árpád híd pesti hídfőjénél lévő gyalogátkelőhelyen. Az InfoRádió értesülését Unger Pál, a BRFK sajtóügyeletese megerősítette.
A Hamász radikális palesztin szervezet felfüggesztette a Gilád Salit izraeli katona szabadon engedéséről szóló tárgyalásait Izraellel. Músza Abu Marzúk, a Hamász politikai bizottságának helyettes...
Még nem sikerült azonosítani azt a nőt, akinek holttestét pénteken reggel találták meg Balatonfenyvesen, az egyik üdülő mögötti nádasban - értesült a HavariaPress.
Irán képviselője pénteken Brüsszelben átadta Javier Solanának, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének az iráni atomprogrammal kapcsolatos legújabb hathatalmi javaslatokra adott...
Hamarosan pont kerülhet a Newcastle United eladására, a jelenlegi tulajdonos, Mike Ashley ugyanis intenzív tárgyalásokat folytat az érdeklődő amerikai befektetőkkel - írják a pénteki brit lapok. Mindazonáltal a Sun szerint az amerikaiak továbbra is sokallják a kért 420 millió fontot (124 milliárd forint).
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint pénteken többször erősen megnövekszik a felhőzet, főként keleten és délnyugaton várható szórványosan zápor, helyenként zivatar. Szombaton...
A Fidesz javaslata az áfa és a jövedéki adó csökkentésére nem értelmezhető másként, mint demagóg szavazatvásárlási akcióként - közölte a Szabad Demokraták Szövetsége pénteken.
Az orosz parlament alsóháza, az állami duma pénteken jóváhagyta az olajágazat számára kulcsfontosságú adócsökkentési tervet, amelytől a stagnáló orosz olajtermelés megélénkülését remélik.
A legjobb közép- és kelet-európai graffitisek alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken a 4-es metró Rákóczi téren épülő állomásának palánksorán. A kezdeményezéssel a szervezők arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a falfestés legális válfajának helye van a modern művészeti ágak között - közölte DBR Metró Projekt Igazgatóság.
Nem a nagy felzárkózó gazdaságok keresletnövekménye, hanem legnagyobbrészt a bioüzemanyagok termelésének ösztönzése okozta az elmúlt időszak élelmiszerár-sokkját - áll a Világbank egy bizalmas jelentésében, amelyből a pénteki The Guardian idézett.
Az előző havi 7 százalék körüli szinten stagnáló, rosszabb esetben innen még tovább gyorsuló éves magyarországi inflációt jósol júniusról a londoni elemzői közösség.
Hogy hívják az önkormányzati minisztert? Vajon ki áll a pénzügyminisztérium élén? Ki felügyeli az oktatást és a külügyeket? A Bors felmérése szerint harmincból huszonhét megkérdezettnek, bár van véleménye a kabinet munkájáról, nem tudja, kik állnak a minisztériumok élén.
A rendőrség a szokásoknak megfelelően nem hozta nyilvánosságra, hogy mekkora erővel készül a szombati budapesti demonstrációkra, mindazonáltal pénteken tudatta: felkészült az események...
Augusztustól a fogyasztók a mainál egyszerűbben és gyorsabban tudnak majd ADSL-szolgáltatót váltani. Erről a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke, valamint a hírközlési fogyasztói jogok képviselője több hazai kiskereskedelmi- és három nagykereskedelmi ADSL-szolgáltatóval írt alá megállapodást.
Hány százalékot vonhat le a bank az árfolyamnyereségből adó jogcímén? Köthetnek-e nyugdíjassal megbízási szerződést? Visszlízingelésnél kell-e illetéket fizetni és ha igen, mikor? Ha lejár a munkanélküli segély, utána meddig jogosult egészségügyi ellátásra? Olvasóink kérdéseire az APEH válaszol.