A Financial Times elemzése szerint a "tőkehiányos" magyar vállalatok küszködve igyekeznek elérni azt a termelékenységi szintet, amelyre a rekordszintre erősödött hazai deviza ellensúlyozása érdekében lenne szükségük
Az Alta Valtellina-i olasz Alpokban takaróval borították be a Dosdé-gleccser egy részét, hogy megvédjék a további olvadástól. Az Ice Protectornak elnevezett fehér anyagot 40 más textília közül választották ki.
Akciózni kötelező - mondta az egyik névtelenséget kérő fideszes a Népszavának. Mint fogalmazott, Orbán Viktor mostanában ismét bízik az előre hozott választásokban, ezért a párt politikusainak minél gyakrabban kell a nyilvánosság előtt szereprelni, és a választókat győzködni arról, hogy a Fidesz tudja, mire van szükség Magyarországon.
Magyarországon nincs intézményesült kerete annak, ha a közjogi méltóságok közösen akarnak hitet tenni valami mellett vagy éppen tiltakozni valami ellen. A szombati melegfelvonuláson történt rendzavarás után a kormányfő kísérletet tett ennek megteremtésére. Az Új Rend és Szabadság kormánybiztosa ennek kapcsán az InfoRádióban arra mutatott rá: az emberi méltóság védelme fontosabb a…
Hatvanévesnél idősebb a hazai háziorvosok egyharmada – derül ki az Országos Alapellátási Intézet munkatársainak vizsgálatából. Az eddigi felmérések alapján feltehető, hogy másfél évtizeden belül több mint háromezer orvos utánpótlására lesz szükség.
A környező országokba települnek a magyar cégek a kedvezőbb gazdasági klíma miatt. Magyar szakemberek ugyanakkor figyelmeztetnek Szlovákia nem adóparadicsom
A GKI és az Erste előrejelzése szerint idén a belső és külső egyensúly is jelentősen javul, a reálkeresetek pedig az üzleti szférában már emelkedni fognak
Arra hivatkozva nem utalják az árvaellátást Anettka nevelt lányának, hogy a tévés nem nyújtotta be a szükséges papírokat. Érthetetlen, miért késlekedik, hiszen ez akár büntetőeljárást is vonhat maga után.
Nagy erejű robbanás rázta meg hétfőn az afgán főváros központját; szemtanúk szerint merénylet történt; az első hírek szerint legkevesebb hét ember életét vesztette, sokan megsebesültek.
Könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatta fel az izraeli hadsereg a biztonsági kerítés elleni tüntetést vasárnap egy ciszjordániai palesztin településen, egy szemtanú szerint több tucatnyian...
Bár a kormány a súlyos szakemberhiány miatt a műszaki és természettudományos képzés megerősítéséről beszél, ősztől újabb olyan intézkedést vezet be, amely a reáltárgyak halálát okozhatja. Szeptembertől ezer iskolában összevontan tanítják a tárgyakat. Ha a rendszer beválik, hamarosan megszűnnek a kémia-, a fizika- és a biológiaórák.
Az Intrum Justitia az Alkotmánybírósághoz fordul, mert a parkolási amnesztia miatt több százmilliót bukik a Centrumtól 5 százalékon átvett követeléseken
Újra járható a 4-es főút Karcag és Kisújszállás között, ahol hétfőn hajnalban öt ember halt meg egy balesetben. Korábban egy szabálytalan előzés közben karambolozott egy autó egy szemből érkező kamionnal.
Ősszel átfogó témavizsgálatba kezd a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a pénzügyi termékeket közvetítőknél - hasonló vizsgálatra eddig csak egyszer volt példa
Albert Györgyi Olaszországba ment pihenni, felejteni. Az újságíró, aki harmadszorra vált el tavaly, ráadásul partnert is talált az utazáshoz, volt szeretője, egy angol úriember oldalán vígasztalódott.
Ellentétes az önkormányzatisággal az, hogy egy, a helyi testület által választott tisztségviselő a ciklus végéig nem mozdítható el beosztásából vélik Budakeszi képviselői.
A termelők szerint a repcetermesztés önköltsége hektáronként már meghaladja a százezer forintot, de még így is átlagosan háromszoros hasznot lehet elérni rajta - írja a Népszabadság. A napilap szerint a felvásárlók a tavalyi ár másfélszeresét, tonnánként több mint százezer forintot is hajlandóak megadni az emberi fogyasztásra kevéssé, bioüzemanyag-gyártásra viszont annál inkább alkalmas…
Magyar vállalkozások ezrei hagyták el az elmúlt években az országot, hogy jobb gazdasági környezetben, kisebb költségekkel, egyszerűbb szabályozás mellett működjenek.
Kerítésnek csapódott egy autó vasárnap éjszaka Pesterzsébeten, a vezető melletti ülésen utazó 18 éves lány meghalt. A BRFK tájékoztatása szerint az autó a XX. kerületben a Mártírok útján haladt a...
A tavaly szeptemberben alakult Nemzeti Eurókoordinációs Bizottság által készített átállási terv első változatát mutatja be ma Veres János pénzügyminiszter, a testület elnöke és Simor András, a...
Szakemberek szerint másfél évtizeden belül 3000-3200 háziorvos utánpótlására lesz szükség Magyarországon, mert a háziorvosok egyharmada 60 év feletti, de a friss diplomásoknak nem vonzó ez a...
Visszaszállítják Oroszországba a hazai reaktorok kiégett fűtőelemeit. A projekt költsége 6 milliárd forint, ennek nagy részét azonban az Egyesült Államok fizeti
Sebestyén Balázs lapunknak elárulta, hogy régebben komolyan rá volt kattanva a pókerre, olyannyira, hogy hetente négyszer–ötször nézett farkasszemet az ellenfeleivel. Mostanában már ritkábban kártyázik, és csak öt–tíz ezer forinttal ül asztalhoz.
Mintegy 150 milliárd forint értékű megbízást kapott a svájci államvasutaktól 50 darab emeletes motorvonatra a Stadler Rail Group, melynek FLIRT elnevezésű nem emeletes motorvonatai a budapesti elővárosi forgalomban is közlekednek.
Ötvenhét előállított ellentüntető, harminckét sérült, köztük tizenkét rendőr, több millió forintos kár, arcul csapott, tojással megdobált politikusok, leütött újságíró - ez a hétvégi, budapesti Andrássy úti melegdemonstráción történt összecsapások rövid mérlege. Elkerülhetőek-e a hasonló összetűzések? A szakértő szerint biztos, hogy nem. Akkor ki hibázott? A rendőrség jól végezte a dolgát? -…
Megkezdődött hétfőn Japánban a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója. A hétfői megbeszélések fő témája az alapvető élelmiszer árának emelkedése.
Eddig 21 bányászt hoztak fel holtan egy észak-kínai bányából, ahol súlyos szerencsétlenség történt a hétvégén - közölte az Új-Kína hírügynökség hétfőn. Az állami hírügynökség arról nem számolt be, hogy mi volt a katasztrófa oka.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egész nyáron politizálni akar, a parlamenti képviselőket sem engedi el hosszabb szabadságra - olvasható a Népszava hétfői számában. A napilap úgy értesült, hogy Orbán...
Nem tudnak mit kezdeni a kórházak a központi utasításra megvásárolt széfekkel, miután a szocialista egészségügyi miniszter megváltoztatta a korábbi rendeletet. A kórházaknak már nem kell minden ágy mellé értékmegőrzőt szerelniük, a legtöbb intézmény így elárverezné vagy eladná a megvásárolt fémdobozokat. Azok a kórházak, amelyek már beszerelték a széfeket, több millió forintot buktak a…
Az egykori kötcsei kemping tulajdonosa szerint az elővásárlási szándékot bejelentő vevő még vacillál, vagyis egyelőre nem biztos a szerződéskötés. A Magyar Hírlap hétfői száma szerint ez azt...