2008. szeptember 11. csütörtök

szept. 11
19:03
Finisben Ciprus újraegyesülése? (Privátbankár)
Ciprus újraegyesítésének konkrét kérdéseiről tárgyalt csütörtökön Nicosiában a görög és a török közösség vezetője, a történelmi jelentőségűnek tartott, egy héttel korábbi ceremoniális találkozó után. ...
szept. 11
19:03
Ismét robbantottak az iowai mészárosok! (BorsOnline)
A hazai rockzenekedvelő tinik egyik bálványa, az arcukon a fellépések alatt kizárólag szürreális maszkokat viselő amerikai Slipknot első helyezettként nyitott az Európai Top 100 album listán az új lemezével, az All Hope Is Gone-al.
szept. 11
19:03
Tocsik Mártának nem kell fizetnie az APEH-nek (Infostart)
Megsérti a jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jogot az adóhatóság, ha késedelmi pótlékot vet ki, és behajtására végrehajtási eljárást indít, miközben az adózó vagyona zár alatt van. Így foglalt állást az állampolgári jogok általános biztosa egy konkrét ügy vizsgálata után.
szept. 11
19:03
Tadics: Szerbia továbbra is kész az együttműködésre (HírTV)
A szerb elnök csütörtökön bejelentette, Belgrád "eltökélt abban, hogy elfogja" a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnokot, Ratko Mladicsot.
szept. 11
19:05
Idén nyáron szerettünk hajózni a Balatonon (Privátbankár)
A Balatoni Hajózási Zrt. sétahajóin 14, menetrendszerinti hajóin 2, gyermekhajóin 15 százalékkal többen utaztak augusztus végéig, mint egy évvel ezelőtt, míg a kompforgalomban és a túrahajókon némi cs...
szept. 11
19:05
Hazánk műkincseket ad vissza Görögországnak (HírTV)
Három ókori műkincset ad vissza Görögországnak a magyar Külügyminisztérium. A leletek bizonyítottan Argoszból származnak.
szept. 11
19:07
Czeizel még bízik Cseh három aranyában (Privátbankár)
A mai élsportban világosan kimutatható, hogy egy-egy sportág kimagasló sportteljesítményei bizonyos nemzetek sportolóihoz kötődnek
szept. 11
19:07
Rosszul lett az egyik egri éhségsztrájkoló (HírTV)
Rosszul lett az egyik egri éhségsztrájkoló. A diplomás ápoló infúziót kap. Pőcze Istvánné elmondta: éppen le akarta adni a sztrájkot, ám a vérnyomás vércukorszintmérés előtt elgyengült.
szept. 11
19:12
Raikkönen esőgumira váltott volna Belgiumban (F1világ)
A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen elárulta, készen állt arra, hogy kiálljon a boxba, és feltetesse autójára az esőgumikat az utolsó körre a Belga Nagydíjon, ám erre már nem volt lehetősége, mert falnak csapta autóját.
szept. 11
19:21
Ingyenes vérnyomásmérés 134 helyen (Privátbankár)
Hétfőtől egy hónapon keresztül országszerte ingyen mérnek vérnyomást és nyújtanak életmódváltási tanácsadást 134, gyógyászati segédeszközöket forgalmazó boltban - mondta Hagymási Miklós, a Forgalmazók...
szept. 11
19:21
Szexis popóleltár 2008- ból! (BorsOnline)
Bár még nincs itt az év végi összefoglalók ideje, a The Sun című lap közzétette a szavazás végeredményét, ahol a trónt Jennifer Ellison foglalhatta el, Charlize Theron, és a Született Feleségek latin minidívája, Eva Longoria előtt.
szept. 11
19:21
Új kezeket kap az amputált kislány (Infostart)
Új kezeket kap az a kétéves kislány, akinek egy betegség miatt mindkét kézfejét és az összes lábujját amputálni kellett. A gyereknek hamarosan meg kell tanulnia használni különleges végtagjait.
szept. 11
19:21
Konkrét megállapodás nélkül ért véget az egyeztetés az MSZP és az SZDSZ között - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Konkrét megállapodás nélkül ért véget az egyeztetés az MSZP és az SZDSZ között; a tárgyalásokat a jövő héten folytatják. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szocialista pártelnök a találkozó után elmondta: a következő megbeszélésen a többi között a gazdaságpolitikáról, a nyugdíjrendszerről, az oktatásról és a demokratikus közéletről egyeztetnek.
szept. 11
19:21
Orosz bombázók érkeztek Venezuelába (HírTV)
Atomtöltet hordozására is képes orosz bombázók érkeztek Venezuelába. Az orosz védelmi minisztérium szerint egy közös hadgyakorlatra érkeztek a Washingtonnal rossz viszonyban lévő dél-amerikai államba.
szept. 11
19:21
Nem kéne magyarul beszélniük (Metropol)
Kétségbe vonta a hitelességét Ján Mikolaj szlovák oktatási miniszter annak a felmérésnek, amelyből a közelmúltban kiderült, hogy a szlovák tizenöt évesek nemzedékének 37,7százaléka mindenkinél jobban utálja a magyarokat, akiknek szerintük csak otthon lenne szabad magyarul beszélniük, és elvárják, hogy a nyilvánosság előtt a magyarok csakis szlovákul szólaljanak meg.
szept. 11
19:21
Szlovák oktatási miniszter: a magyarok nyilvános helyen ne beszéljenek magyarul! (Kripto Akadémia)
Kétségbe vonta a hitelességét Ján Mikolaj szlovák oktatási miniszter annak a felmérésnek, amelyből a közelmúltban kiderült, hogy a szlovák tizenöt évesek nemzedékének 37,7százaléka mindenkinél jobban utálja a magyarokat, akiknek szerintük csak otthon lenne szabad magyarul beszélniük, és elvárják, hogy a nyilvánosság előtt a magyarok csakis szlovákul szólaljanak meg.
szept. 11
19:23
A NATO nem követi az amerikai katonákat Pakisztánba (Kripto Akadémia)
A NATO nem akar részt vállalni abból az amerikaiak által javasolt stratégiából, hogy a tálib lázadók és al-kaidás terroristák ellen Afganisztánban vívott harcot adott esetben pakisztáni területen is folytassák - közölte csütörtökön Brüsszelben a NATO szóvivője.
szept. 11
19:24
Tűz ütött ki a Csatorna-alagútban - a forgalom megszakadt (hirado.hu)
Áldozatok nincsenek, de 14 ember könnyebb sérüléseket szenvedett
szept. 11
19:26
Fut, kocog a kicsi "Roni"... (hirado.hu)
A dagi Ronaldo újra fut!
szept. 11
19:28
Görögországban megtalálták az eltűnt olasz kislányt? (hirado.hu)
Vizsgálatokra van szükség annak kiderítésére, hogy a Kósz szigeti lány valóban a Szicílián 2004. szeptember 1-jén elrabolt Denise-e
szept. 11
19:39
Mit sportoljon a gyerek, ha asztmás? (Privátbankár)
Az asztmától szenvedő gyermekek számára különösen nagy odafigyelést igényel a megfelelő sportág kiválasztása
szept. 11
19:39
Meglopták az R.E.M.-et! (BorsOnline)
Az eset két nappal ezelőtt, a finnországi Helsinikben történt. Az idei Sziget fesztivált is megjárt R.E.M. gitárosának, Peter Bucknak Rickenbacker 360 típusú speciális modelljét közvetlenül a Finnair stadion-beli fellépésük után, a színpadról lopták el.
szept. 11
19:39
Elhunyt Klaus Jacobs (Blikk)
szept. 11
19:39
Faültetéssel emlékeztek szeptember 11-re (HírTV)
A magyarországi amerikai nagykövetségen is megemlékeztek az Egyesült Államok elleni szeptember 11-i terrortámadás hetedik évfordulójáról.
szept. 11
19:41
Bőröndbe zárt holttest a folyóban (HírTV)
Az izraeli rendőrség csütörtökön egy folyóban megtalálta azt a piros bőröndöt, amely a gyanú szerint egy négyéves francia kislány maradványait tartalmazza.
szept. 11
19:42
Évente több mint egymilliárd forintos a kár - a BKV besokallt a vandáloktól (hirado.hu)
A vandálkár annyi pénzt von el a BKV-tól évente, amennyiből akár 15 új buszt is lehetne venni
szept. 11
19:45
Aláírták a FOTA alapító okiratát (F1világ)
A Forma-1-es alakulatok képviselői kivétel nélkül ellátták szignójukkal az új Forma-1-es csapatok szövetségének (FOTA) alapító okiratát csütörtök délután Monzában.
szept. 11
19:48
Washington lassítaná a magyar kormányt (is) (Piac és Profit)
Az európai államoknak, így Magyarországnak is meg kellene fontolnia, hogy elhalasztja-e a tárgyalásokat Oroszországgal a Déli Áramlatról - mondta April H. Foley amerikai nagykövet. A gazdasági minisztérium államtitkára viszont azt jelezte, hogy Magyarország nem függeszti fel a tárgyalásokat.
szept. 11
19:57
Bon-Bon a Valami Amerika folytatásában! (BorsOnline)
Ez járhatott Herendi Gábor, a Valami Amerika 2 rendezőjének fejében akkor, amikor ismét a Bon-Bon dalát választotta a folytatás főcímzenéjének
szept. 11
19:57
Látványosan megtorpant a használt lakások eladása (Infostart)
Brutálisnak nevezik az elemzők az ingatlanválságot, amelyről immár nyíltan beszél a szakma Franciaországban, a közgazdászok pedig gazdasági recessziót emlegetnek.
szept. 11
19:57
Javult a Duna vízminősége (HírTV)
Javult a Duna és mellékfolyóinak állapota az elmúlt években - derül ki a folyó nemzetközi vízminőség-vizsgálatából. A második Duna Vízminőségi Expedíció jelentése szerint a javulás ellenére fel kell gyorsítani Budapest, Belgrád és Bukarest még hiányzó szennyvíztisztítóinak megépítését.
szept. 11
19:57
Almássy Kornél: az én programommal az MDF komoly erővé válhat (Alternatív Energia)
Almássy Kornél szerint ha meg tudja valósítani programját, akkor a demokrata fórum komoly erővé válhat; a politikus, az MDF alelnöke csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek.Ha az MDF-ben a belső változások megvalósulnak, az olyan erőt, lendületet adhat, amelyre alapozva a párt jelentősen növelheti befolyását - mondta Almássy Kornél, aki nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az MDF a következő…
szept. 11
20:00
Híradó exkluzív! Politikusokról gyűjtött adatokat az átkutatott cég? (hirado.hu)
A gyanú szerint behatoltak az egyik legnagyobb internetes szolgáltató rendszerébe, ahol több millió e-mail fiókba néztek bele, és telefonos híváslistákat szereztek meg
szept. 11
20:02
Horgásztóba fulladt egy férfi Szajolnál (hirado.hu)
A középkorú férfi horgászbotjáért úszott be a vízbe, amikor elmerült, a mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani
szept. 11
20:06
A mozgás ellensúlyozhatja az elhízásért felelős gén hatását (Infostart)
A mozgás ellensúlyozhatja egy FTO nevű gén hatását, amely kedvez az elhízásnak. A kutatók egy amerikai protestáns közösség körében készítettek felmérést minderről.
szept. 11
20:15
Már pár pohár alkohol is káros lehet a babára (Privátbankár)
Alkohol okozta károsodásokkal jön a világra évente tízezer gyerek Németországban. A terhes német nők 58 százaléka fogyaszt alkoholt alkalmanként
szept. 11
20:15
Vagonügy - szakmailag hibásnak találták a nyomozást (HírTV)
Szakmailag hibásnak találta a vagonügyben a rendőrségi nyomozást a felügyeleti szervként eljáró ügyészség. A Fővárosi Főügyészség szerint a MÁV egykori jogi igazgatója ellen beszerzett bizonyítékok hiányosak, így esetében a gyanú megalapozatlan.
szept. 11
20:15
A Józsefvárosban SZDSZ-MSZP frakció jön létre (Alternatív Energia)
Az MSZP és az SZDSZ közös ellenzéki frakcióban dolgozik majd a Józsefvárosban, miután kilépések miatt megszűnt a VIII. kerületi képviselő-testület szocialista frakciója - tájékoztatta a józsefvárosi SZDSZ csütörtökön az MTI-t.
szept. 11
20:18
Újra két sávon tudnak közlekedni az autósok a Krisztina körúton (hirado.hu)
A közlés szerint a főgyűjtőcsatorna építéséhez kapcsolódó munkálatok miatt a budai rakpart környékén is lesznek változások a közeljövőben
szept. 11
20:20
Kettő az egyben - új 4x4 gumiabroncs a Dunloptól (hirado.hu)
Új SUV gumiabroncs a Dunloptól - kényelem és alacsony zajszint terepen és aszfalton egyaránt
szept. 11
20:22
Elhunyt Klaus J. Jacobs kávé- és csokoládékirály (hirado.hu)
A mecénásként is ismert üzletember, 71 évesen, rákbetegségben halt meg csütörtökre virradóan Zürichben
szept. 11
20:30
Véradási szabályok és tippek: kik, mikor, és hogyan érdemes? (WebBeteg)
Az ország betegeinek gyógyulását sok esetben különböző vérkészítmények segítik, melyek élő emberektől származnak: a véradóktól. Azonban sok közkeletű tévedés és félreértés kering a köztudatban ennek a menetéről, melyet most tisztázunk!
szept. 11
20:33
Londonban mutatkozik be James Bond (Infostart)
Elsőként a Londoni Filmfesztiválon, október 29-én nézheti meg a közönség az új James Bond-filmet. A Quantom of Solace mellett több nagy érdeklődéssel várt filmet láthatnak a nézők.
szept. 11
20:33
Usain Boltot hívja a Real Madrid (Blikk)
szept. 11
20:33
Cassanót leigazolta a Juventus? (HírTV)
Olasz lapértesülések szerint a Juventus megegyezett a Sampdoriával Antonio Cassano leigazolásáról, így könnyen előfordulhat, hogy a következő szezonban a "balhés" játékos Torinóba teszi át székhelyét.
szept. 11
20:35
Router az Isten háta mögött - Negyedik (videó) (HírTV)
Linux, fair trade, mikrohitel. Vezetékes víz helyett használt PC és szabad szoftver – 30 ezerért. Wifi-antenna templomtornyon, kéményen, ravatalozón. Halmajtól Csenyétéig több mint ezer mély szegénységben élő család jutott felújított számítógéphez és szélessávú interneteléréshez. A wififaluprogram Brazília és India után már a magyarországi cigányok között is működik. Nyírő András ...
szept. 11
20:42
Nincs megállás: tovább csökken az olajár (Piac és Profit)
Száz dollár alatti negyedik negyedévi globális olajárátlaggal számolnak londoni iparági elemzők, hangsúlyozva, hogy a piac az e heti OPEC-értekezlet kitermelés-csökkentő állásfoglalása ellenére is igen pesszimista, ráadásul a határozatot sokan félreértették.
szept. 11
20:42
Lencsevégre kapták a mitikus állatot - nézze meg! (Infostart)
Ötven éve nem látta senki, ezért azt hitték, hogy kihalt a zsiráf legközelebbi rokona, a farán zebraszerűen csíkozott okapi. Most Kongóban sikerült lencsevégre kapni.
szept. 11
20:51
Hiába várják a bevándorlókat Németországban (Infostart)
A német gazdasági vezetők már régóta kongatják a vészharangot az akut szakemberhiány miatt. Ennek ellensúlyozására ismételten kérték a kormányt, hogy könnyítse a bevándorlási feltételeket az Európai Unió új tagállamaiból, valamint a térségen kívülről érdeklődő, jól képzett fiatal álláskeresők számára.
szept. 11
20:51
Router az Isten háta mögött - Negyedik (videó) (HírTV)
Linux, fair trade, mikrohitel. Vezetékes víz helyett használt PC és szabad szoftver – 30 ezerért. Wifi-antenna templomtornyon, kéményen, ravatalozón. Halmajtól Csenyétéig több mint ezer mély szegénységben élő család jutott felújított számítógéphez és szélessávú interneteléréshez. A wififaluprogram Brazília és India után már a magyarországi cigányok között is működik. Nyírő András ...

Keresés