Sarah Palin, az amerikai Republikánus Párt alelnökjelöltje az alaszkai Wainwright támaszponton búcsúztatta azt a négyezer katonát, köztük saját 19 éves fiát, akiket egy évre Irakba vezényelnek harci s...
A 2007. évi személyi jövedelemadójából 1 millió 803 ezer magánszemély ajánlott fel 16,2 milliárd forintot 28 ezer 872 kedvezményezettnek - jelentette be Polgár Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese.
Nagy értékű hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték a tatai O. I.-t - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel. Az érintett Orbán István, aki a t...
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elmondta, az a tény, hogy Kimi Raikkönen a 2010-es szezon végéig meghosszabbította szerződését a Ferrarival, nem lesz kihatással arra, hol folytatja pályafutását a következő idényben.
A 49 éves, nepáli Ramchandra Katuwal 26 éves korában nősült meg először és tizenhat év alatt, huszonnégy feleséget fogyasztott el. Azt mondja, csak kilenc asszonyára emlékszik tisztán, a többieket nem tudja felidézni.
Óbuda már 1997-ben jelezte, hogy ha nem épül meg az M0-s 10-es és 11-es út közötti szakasza, akkor a III. kerület közlekedése ellehetetlenül - mondta az InfoRádiónak a kerület egykori polgármestere. Tarlós István hozzátette: Óbuda egyetlen nyomvonaltervet sem utasított el, mivel csak véleményezési joga volt, ráadásul tavaly született egy olyan elképzelés, amelyet a kerület is támogatott.
A második negyedéves japán GDP negyedéves szinten 0,7 %-kal esett, míg éves szinten -3,0 %-os érték született a várt -0,8 % illetve -3,4 % helyett. Az augusztusi francia fogyasztói árak a várakozásoknak megfelelően 3,2 %-os értéket hoztak. Az előző érték 3,6 %-on állt. Éves szinten 0,6 %-kal emelkedett a második negyedéves svéd GDP. Az előzőleg jelentett érték 0,78 % volt. Az augusztusi cseh…
Legkevesebb kétszáz fős, polgári - tehát fegyvertelen - megfigyelő misszió Grúziába küldéséről döntenek hétfői brüsszeli tanácskozásukon az előzetes tervek szerint az uniós külügyminiszterek.
Soron kívüli vizsgálatot kér a legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától Dávid Ibolya egy birtokába került hanganyag miatt. Az MDF elnöke szerint a felvétel azt bizonyítja, hogy a párt elnökjelöltje Almássy Kornél érintett lehet a rá vonatkozó adatgyűjtésben.
Konyhai törlőkendőből jóval többet vásároltak az emberek az elmúlt évben, mint korábban. Ezzel párhuzamosan a toalettpapír, illetve a zsebkendő forgalma is nőtt, igaz, kisebb mértékben. Egyedül a szalvéták forgalma csökkent ebben az időszakban.
Karambolozott, majd felborult egy gabonát szállító kamion az M3-as Borsod megyei szakaszán. A sztráda érintett szakaszát a műszaki mentés idejére, várhatóan teljes szélességében lezárják.
Testőrsége bármi áron megvédi a boszniai szerb tábornokot, akinek eltűnt az ujjlenyomata a rendőrségről. A szerb kormány ráadásul zavargásoktól tart. Mladicban sokan nemzeti hőst látnak. Az EU eredményt akar
A Stronger című sláger előadója, a becsekkolás előtti sorban másodmagával esett neki egy lesifotósnak a reptéren, a kora reggeli Hawaii-ra tartó járat indulása előtt.
Új támadásokat indít az amerikai republikánus jelöltpáros ellen péntektől Barack Obama stábja; a Demokrata Párt több vezetője aggódik elnökjelöltjük visszaszorulása miatt.
A bajnokság éllovasa, Lewis Hamilton elégedetten nyilatkozott az Olasz Nagydíj első edzésnapja után, jóllehet a délelőtti tréningen a hatalmas eső miatt mindössze csak egy bemelegítő kört teljesített.
A Moszkva és Tbiliszi közötti tűzszünet ellenére továbbra sincs nyugalom a Kaukázusban: a térség északi részében szinte mindennapos a vérontás, és elemzők szerint egyre éleződik a feszültség.
Magyarországnak fel kell függesztenie részvételét a Déli Áramlat gázvezeték megvalósításában - mondta sajtótájékoztatóján Németh Zsolt a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője. Nem a magyar politikus az első, akinek ez eszébe jutott.
A Bayern München labdarúgócsapata egy fél millió euró (120 millió forint) értékű új luxusbusszal gazdagodott, amely a csapat idegenbeli mérkőzéseire fogja elvinni a játékosokat - jelentették be a klub munkatársai pénteken.
Tűrhetetlen a szlovák oktatási miniszter magyar nyelvhasználattal kapcsolatos kijelentése - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök pénteken a szlovákiai Pöstyénben. A szlovák államfő szerint nem kiélezett a két ország viszonya.
A legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától soron kívüli vizsgálatot kér Dávid Ibolya, az MDF elnöke, mert egy, a birtokába került hanganyag szerint Almássy Kornél, a párt alelnöke, egyben elnök...
Tűrhetetlen a szlovák oktatási miniszter magyar nyelvhasználattal kapcsolatos kijelentése - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök pénteken a szlovákiai Pöstyénben. A szlovák államfő szerint n...
Csak az kapjon szociális segélyt, aki egészségi állapota vagy társadalmi, családi körülményei miatt nem tud dolgozni - mondta a szociális és munkaügyi miniszter pénteki törökszentmiklósi sajtótájékoztatóján, miután találkozott a kistérség polgármestereivel, hogy tájékozódjon a környékbeliek szociális helyzetéről.
Emelkedett a kőolaj ára Londonban és New Yorkban pénteken késő délután. Röviddel 17:30 óra után az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent novemberi lejárata 41...
A szem a legfontosabb érzékszervünk, a külvilág ingereinek kb. 75-80 százalékát látásinformáció teszi ki. Ha a látás gyengül vagy teljesen elvész, a többi érzékszervünkre kell támaszkodnunk.
Barkácsolás, grillezés a barátokkal, új lámpa beszerelése, régi épület bontása, vagy teljesen új ház építése, lakásfelújítás – balesetek bármikor előfordulhatnak, s lehet, hogy már a kórházba érkezés előtt szükség van elsősegély-nyújtásra.
Almássy Kornél, az MDF elnökjelöltje azt állítja, hogy a vele szemben állók közvetítők útján megzsarolták és arra akarták rávenni, lépjen vissza pártelnökjelöltségétől. A részletekről ő sem tud sokat
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Lindsay Lohan és Samantha Ronson egymásra talált és felvállalták leszbikusságukat, onnantól kezdve nincs mit takargatni. Ronson a hétvégi fellépésen a nagy közönség előtt büszkén mesélt arról, hogy barátnője hamarosan Mrs. Ronson néven fog megjelenni a sztárvilágban és büszkén jelenti ki, hogy még ebben az évben ha idejük engedi összeházasodnak.
Határozottan védelmébe vette a Grúzia elleni orosz akciót Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, aki egy nemzetközi fórumon több órán át válaszolt külföldi újságírók kérdéseire. A kormányfő élesen bírálta a nyugati médiát és politikusokat, emellett tagadta, hogy Moszkva magához kívánná csatolni Dél-Oszétiát, Abháziát, vagy a szovjet időkben Ukrajnának adott Krím-félszigetet.
1500 katonát helyeztek készültségbe az Egyesült Államokban pénteken, ahogy Ike hurrikán Texas partjai felé közeleg. A Pentagon szóvivője, Bryan Whitman azt mondta: Ike hatalmas, és pillanatnyilag úgy néz ki, hogy jelentős pusztítást visz majd véghez.
Több tényező hatására pénteken zárásra fellendültek a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek: a jelentések szerint ebben szerepet játszott, hogy a Lehman Brothers amerikai befektetési bankra, amely nagy ...
Kisteleki: "Azt kívánom neked, Dénes, hogy egyszer dolgozz annyiért a magyar vízilabda-válogatott élén, amennyiért a magyar válogatott labdarúgó kapitánya. Megérdemelnéd!"
Elutasította a tapasztalatlanságáról szóló vádakat Sarah Palin, az amerikai republikánusok alelnökjelöltje, aki John McCain esetleges megválasztása után - a szenátor kora miatt - esetleg az Egyesült Államok következő elnöke is lehet. Palin szerint nem számít, hogy eddig nemigen járt külföldön, és külpolitikai tapasztaláról azt mondta: a legfontosabb az energiabiztonság. Ebben pedig - egy…
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Komárom-Esztergom megyei rendőrség a megyei MSZP alelnökét. Orbán Istvánt, a tatai edzőtábor vezetőjét nagy összegű hűtlen kezeléssel és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják.