Az egészségügyi miniszter a mentőhelikopter-balesetet követő telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozatala miatt figyelmeztette írásban Göndöcs Zsigmondot
Hatalmas, elsötétített üvegű terepjárók cirkáltak tegnap délelőtt az újpesti Szent István Király templom körül, míg családja és barátai örök nyugalomra helyezték Sz. Dézit, a brutális kegyetlenséggel meggyilkolt modellt. A szertartás nyugalmát senki nem zavarta meg, Dézi hamvait a templom kriptája őrzi.
Ötödik alkalommal rendezik meg a Költészet Vásárát szeptember 14-én. Ezúttal a Deák téri Gödör Klub ad helyszínt az egész napos eseménynek, ahol az érdeklődőket gyermekprogramok, versek, dalok és dedikálások várják.
Írásbeli figyelmeztetést kapott az egészségügyi miniszterről az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, Göndöcs Zsigmond, amiért engedély nélkül elküldték a médiának azt a hangfelvételt,...
Számos olyan adóemelési és kedvezménymegvonási passzust tartalmaz a most elkészült adócsomag-javaslat, amelyek alkotmányossági kételyeket is felvetnek - írja a szombati Magyar Nemzet. A napilap...
Keserű szájízzel távozott a fővárosi önkormányzat és a BKV tárgyalódelegációja a cég finanszírozási kérdéseiről a kormányzattal folytatott egyeztetésről - értesült a Népszava. A napilap szombati...
Megtámadta a kormányzati informatikai rendszert, s a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik szerverét is az a vállalkozás, amelyet államtitoksértésért és magántitkok jogosulatlan megszerzéséért...
Almássy Kornél, az MDF alelnöke is érintettje annak az megfigyelési ügynek, melynek célja az volt, hogy Dávid Ibolya pártelnökről terhelő adatok kerüljenek napvilágra. Mindezt Dávid állítja. Kihívója, a pártelnöki poszt aspiránsa, Almásy viszont azt állítja: megfenyegették.
Hamisnak bizonyult a divat és az öltözködés egyik alapszabálya, miszerint a függőleges csíkok karcsúsítják az embert, a vízszintesek pedig kövérebbnek mutatják.
Annyira felháborodott egy nyilvános vécében a mocsok láttán egy üzletember az Egyesült Államokban, hogy kitakarította saját kezűleg az illemhelyiséget, viszont utána benyújtotta munkadíjának számláját az illetékes önkormányzatnak.
Bérharcot indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - írta a szombati Népszabadság. A testület elnöksége egy héten belül dönt arról, milyen eszközökkel próbálják rábírni a kormányt, hogy az orvosi bérek...
Kizárólag fehér emberekből álló esküdtszék ítélkezik majd O.J. Simpson, a fegyveres rablással, emberrablással és egyéb erőszakos bűncselekményekkel vádolt fekete bőrű egykori amerikaifutball-sztár...
Félpályán megindult a forgalom a 6-os főúton, amelyet egy baleset miatt reggel teljes szélességében lezárták Szekszárd mellett - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Legalább 17 ember meghalt, 135 pedig megsérültek, amikor egymásba rohant egy személy- és egy tehervonat az Egyesült Államok nyugati partvidékén fekvő Los Angeles közelében - közölték a hatóságok.
Tömegesen elájultak általános iskolás lányok vizsgájukon Tanzániában, ám ezt csaknem normálisnak ítéli az illetékes oktatási tisztségviselő. Mintegy húszan lettek rosszul az első dolgozatuk...
A fűtési szezon kezdetén megnő a lakástüzek és szén-monoxid-mérgezések veszélye, ezért a katasztrófavédelem fokozott óvatosságra hívja fel a figyelmet - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint egyelőre nem született döntés arról, hogy mikor kerül a parlament elé az a márciusban készített…
Abdullah Vardakot, aki korábban tagja volt Hamid Karzai elnök kormányának is, az otthona közvetlen közelében érte a támadás, az afgán fővárostól mintegy 20 kilométerre fekvő Pagman településen.
Az idén szeptemberben HINT (Hungary: Invest Network and Trade) címmel új, negyedéves üzleti magazint indított az ITD Hungary magyar befektetés-ösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség,...
Magyarországon a napsütéses órák száma alapján legalább 200 megawatt áramtermelő kapacitást lehetne kiépíteni kisebb projektekből - mondták az MTI által megkérdezett szakértők. A napelemekkel...
Pöstyénben a visegrádi együttműködés államfői csúcstalálkozóján tette szóvá a köztársaság elnöke a szlovák oktatási miniszter magyar nyelvhasználattal kapcsolatos kijelentését.
A fűtési szezon kezdetén megnő a lakástüzek és szén-monoxid-mérgezések veszélye, ezért a katasztrófavédelem fokozott óvatosságra hívja fel a figyelmet - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A kéményseprők még mindig nem végeznek szén-monoxid-méréseket. Már dolgoznak az ügyön
Szombattól újra képernyőre kerül a Beugró címû mûsor. A rögtönzõ show az m1-en lesz látható továbbra is Rudolf Péter, Pokorny Lia, Kálloy-Molnár Péter és Szabó Gyõzõ zseniális játékával.
Brit kutatók kiderítették, hogyan lehet egészségesen élni idős korban. A lényeg: ne végezzünk megerőltető fizikai tevékenységet, igyunk energiaitalt, és fogyasszunk sok fehérjét.
Az 58 éves férfi állítása szerint a Parkinson kór elleni gyógyszerek tették szexuálisan túlfűtötté, és ezért töltött le nyolcezer gyermekeket ábrázoló pornográf képet.
Annyira felháborodott egy nyilvános vécében a mocsok láttán egy üzletember az Egyesült Államokban, hogy kitakarította saját kezűleg az illemhelyiséget, viszont utána benyújtotta munkadíjának...
Bivalyerős testőrsége van egy kínai asszonynak: vízi bivalyai mentették meg egy medve karmai közül. Az 55 éves nő a faluja közelében lévő földjéről épp hazafelé készült, lehajolt, hogy felvegye...
A fűtési szezon kezdetén megnő a lakástüzek és szén-monoxid-mérgezések veszélye, ezért a katasztrófavédelem fokozott óvatosságra hívja fel a figyelmet - mondta Dobson Tibor, az Országos...
Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése képviselőinek egy csoportja - köztük magyarok is - indítványozták pénteken, hogy függesszék fel az orosz delegáltak szavazati jogát a testületben a grúziai ...
Rendkívül visszatetsző, hogy Gönczöl Katalin rendészeti államtitkár a magánbiztonsági szervezetek megerősödésén lelkendezik, miközben a közbiztonság fenntartására hivatott rendőrséget egyre súlyosabb forrás- és létszámhiány sújtja – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára.
A HVG az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENYÜBS) adatainak felhasználásával összeállította a magyar városok kriminalisztikai toplistáját. Eszerint az ország egészét...
A Népszabadság értesülése szerint Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgató hangja is hallható azon a hangfelvételen, amelyet a tegnapi nap Dávid Ibolya mutatott be a sajtónak, és amivel bizonyít...
Grúziában felszámolt az orosz hadsereg egy megfigyelő posztot Poti kikötőváros közelében. Ez az első ilyen létesítmény, amelyet Moszkva és az Európai Unió hétfői megállapodása alapján megszüntettek.