Csaknem negyvenezer euróba kerül majd az Opel 2011-ben piacra kerülő autója - jelentették be a márkát birtokló General Motors amerikai autógyár alapításának 100.évfordulójára rendezett ünnepségen, Wiesbadenben.
Egy közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezett ukránok 72,5 százaléka vélte úgy, hogy Viktor Juscsenko államfőnek nem kellene indulnia a következő elnökválasztáson.
Nemzetközi összefogást sürget Nicolas Sarkozy a tengereken egyre jobban elharapózódó kalózkodás megfékezésére. A francia államfő erről kedden beszélt, miután a francia hadsereg kommandósai kiszabadítottak két embert, akiket két hete szomáliai kalózok raboltak el.
A svédországi és hazai zsűri idén is várja a magyarországi diákok jelentkezését a nemzetközi Volvo Adventure pályázatra. A Volvo és az ENSZ Környezetvédelmi Programjának közel egy évtizedes múltra visszatekintő közös kezdeményezésén tavaly először vehettek részt hazai gyermekek is. Ennek ellenére a tanulók lelkesedése, valamint a téma iránti fogékonysága példaértékű volt, hiszen harmincnégy…
Csővezetéken nyomták a vodkát Oroszországból Észtországba: a vezetéket a határon lévő víztározó fenekére fektették le - az itóka azonban olyan rossz minőségű volt, hogy nem találtak rá vevőt.
Majdnem egy órán át volt foglya egy sílift gondolájának Bulgária kormányfője, és több más bolgár kormányzati tisztségviselő szerdán, amikor egy síterep építkezését látogatták meg - közölte a bolgár nemzeti rádió. A gondolák megállását elektromos hiba okozta. Senki sem sérült meg.
Sokkal nehezebb felismerni az autizmust a lányok esetében, mint a fiúknál egy most publikált angol tanulmány szerint. A lányok ugyanis enyhébb tüneteket mutatnak, és azok is sokkal elfogadhatóbbak a szülők számára, mint a fiúknál jelentkezők. A félénkség és a túlérzékenység is utalhat autizmusra.
Kikötött szerdán a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) az orosz Progressz M-65 teherűrhajó, amely - a hurrikán miatt négy nap késéssel - több tonna utánpótlást szállított a kozmonautáknak. A Koroljov...
Cipi Livni külügyminiszter lett a Kadima izraeli kormánypárt elnöke - közölték a közel-keleti ország tévéállomásai a szerdai párton belüli szavazás lezárása után exitpoll-eredményekre hivatkozva....
Csak Magyarországon vált belpolitikai kérdéssé a Nabucco és a Déli Áramlat gázvezetékek ügye - mondta a külügyminiszter az évadnyitó tájékoztatóján. Göncz Kinga szerint Magyarország számára mindkét vezeték fontos, a Nabucco dupla forrásmegosztást jelent, a Déli Áramlatból pedig pluszbevételei lesznek az országnak. A tárcavezető beszélt az amerikai vízummentességről és a szlovák-magyar…
Még egyszer figyeljünk csak oda: „…a magyar nemzet érdekei iránt elkötelezett…” A nemzet iránt elkötelezett magánvállalat? Lehet, bár szokatlan errefelé. Amelynek ráadásul a leányvállalatai: „…mind szakmailag, mind pénzügyileg külső befolyásoktól függetlenül, önállóan működnek…” Hát bizony ez nem feltétlenül tetszett az állami versenytársnak.
Rendbontás nélkül ért véget szerda este a Parlament előtt az a kormányellenes demonstráció, amelyet azzal a céllal szerveztek, hogy a kormány lemondását követelve emlékeztessenek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök két évvel ezelőtt kiszivárogtatott balatonőszödi beszédére.
A címvédő Manchester United hazai pályán 0-0-s döntetlenre végzett a Villarreal ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének nyitó fordulójában. Az angol együttesben ismét pályára lépett a sérüléséből felépült Cristiano Ronaldo.
Iszonyatos, eddig még soha nem látott mértékű emelkedést tudhat maga mögött az arany világpiaci ára, miután a hitelpiaci válság egyre jobban mélyül, és a befektetők a biztonságosabbnak vélt befektetések felé fordultak. (ProfitLine.hu)