Mélységi rekordokkal kezdte az angol font a szeptemberi kereskedést a dollárral és az euróval szemben, miután egyre riasztóbb híreket kap a londoni piac a brit gazdaság állapotáról.
A nyelv felszínén jelentkező fehér színű, letörölhető elváltozás minden esetben valamilyen egészségügyi problémára utal. Egyes esetekben kisebb életmódváltással is megelőzhető kialakulása, máskor komolyabb veleszületett vagy szerzett betegség áll a háttérben.
Gömbölyödő pocakkal is látható lesz Mérai Katalin a Mátyás király téren. A Barátok közt történetét ugyanis a valósághoz igazították, a sorozat Júliája is várandós lesz. Kata szinte az utolsó pillanatig dolgozott, rövid ideje fejezte be a forgatásokat, hogy pihenjen és várja gyermeke születését.
A Századvég Alapítvány elnöke szerint az embereknek elegük van abból, hogy a politika a pártvezetők túlélő-showjává silányult. Stumpf István az InfoRádióban azt mondta: a kormányfő a múlt héten bejelentett adócsomaggal bizonyította be igazán, hogy korlátozottak a lehetőségei.
A moszkvai Ritz Carlton szálló itallapján különleges ajánlat jelent meg a minap: több mint 100 éves pezsgőt kínál az előkelő szálló, nettó 700 ezer rubeles (4,9 millió forintos) áron. Az 1907-es évjáratú ital még érdekesebb attól, hogy az eltelt időből 82 évet víz alatt, a tengerfenéken töltött, s hogy eredetileg az orosz cári családnak szánták.
Egy közvélemény-kutatás szerint az érdemben válaszolók csaknem háromnegyede úgy gondolja, hogy az ország érdekeit az szolgálná inkább, ha az SZDSZ megszavazná a miniszterelnök új, adócsökkentési...
Egyelőre kétséges, hogy az ellenzéki pártok valamelyike megszavazza-e a kisebbségben kormányzó szocialisták ősszel beterjesztendő költségvetési törvényét.
A nyelvtanulási lehetőségek széles palettájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők szeptember 5-7. között a Nyelvparadén, a fővárosban; az idei rendezvény különlegessége az egyik kiadóval közösen szervezett Guiness-rekord kísérlet lesz - közölték a szervezők az MTI-vel.
Öten meghaltak egy közlekedési balesetben a Pest megyei Ceglédbercel közelében kedden kora reggel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Ganxsta Zolee eltörte a kezét, miközben megvédte Diego nevű kutyáját egy pitbull támadásától. A rapper kedvence kis karcolással megúszta, de Zolee végül a műtőasztalon kötött ki: titánt kellett ültetni sérült kezfejébe. A baleset miatt ráadásul dobolni sem tud, így pechjére elmarad néhány koncertje is.
Versenyhivatali feljelentést sürget a Tesco ellen a Kelet-magyarországi Húsosok Kereskedelmi Kft. (KMHK). A cég szerint az áruházlánc irreálisan olcsón értékesít egyes húsipari termékeket, és ezzel lenyomja a hazai termékárakat - mondta Fazekas József, a KMHK elnök-ügyvezetője a Világgazdaságnak. Arra kérik a piaci szereplőket tömörítő Vágóállat és Hús Terméktanácsot, hogy vizsgálja ki az ügyet,…
Közvetve hét ember halálát okozta az Egyesült Államokban a hétfőn Louisiana államban partot ért Gustav hurrikán, egymillió fogyasztó maradt áram nélkül. Mind a hét haláleset közlekedési balesetben...
Fél éve nem forgat a Jóban Rosszban című sorozatban Hujber Ferenc. A Rónai doktort alakító színész a Valami Amerika folytatása miatt távozott a TV2 képernyőjéről. Az általa alakított karakter nem örökre tűnik el, bármikor újra betoppanhat a Csillagvirág Klinikára.
Rohamrendőrök oszlatták fel a George Bush elnök politikája ellen tiltakozó, randalírozó tüntetők egy néhány száz fős csoportját hétfőn az egyesült államokbeli Republikánus Párt elnökjelölt-állító...
A jövőben bárki kérheti a nemzeti minősített adat felülvizsgálatát és a minősítés megszüntetését a minősítőtől. Ha az erre nem hajlandó, a kérelmező bírósághoz fordulhat - derül ki a minősített...
Nem dőlt el, hogyan kaphatják meg jövőre a fuvarozók azt a 4,5 milliárd forintot, amelyet a szállítási vállalkozások versenyképességének javítására különítenek el
A Korea Development Bank vezetője kedden bejelentette, hogy az állami tulajdonú pénzintézet akvizíciós tárgyalásokat fojtat a bajba jutott amerikai befektetési bankkal. (ProfitLine.hu)
A jó szervezeti ösztönző rendszerek fő ismérve, hogy a vállalat fejlődését meghatározó célrendszerben kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a vállalatérték növekedésének. Ehhez mindenekelőtt meg kell találni azokat a kritikus sikertényezőket, amelyek alapján a leghatékonyabban vizsgálható a tulajdonos elvárásainak teljesülése, és természetesen célszerű a vezetői teljesítmények ösztönzését is…
Az elmúlt négy hónapban összesen mintegy 105 ezer, több mint négymilliárd forintról szóló közigazgatási hatósági bírságot szabott ki a rendőrség az objektív felelősség elve alapján
B. Lászlónak teljesen mindegy volt kit öl meg! Neki csak az számított, hogy engem rettegésben tartson és vele maradjak! – derült ki T. Adrienn rendőrségi vallomásából. A lány édesapja Lajos bízik benne, hogy a rendőrök hamarosan kiengedik lányát, mivel szerinte Adrienn tisztázta magát.
Egész évre és iskolán kívüli helyszínekre is érvényes az ingyenes, állami balesetbiztosítás, ami hat éve jár a 3-18 éves korosztály minden tagjának. Erről még ma is csak kevesen tudnak, legalábbis ez tűnik ki a kevés kárigényből.
Új, a fejlesztési céloknak megfelelő pályázatokkal, tudatos és komplex iparpolitikával, ösztönző adó- és járulékrendszerrel, a vállalkozóknak évente 750 milliárd forintba kerülő adminisztratív...
A belga Tom Boonen nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 3. szakaszát, míg összetettben az ezúttal második Daniele Bennati vette át a vezetést a spanyol Alejandro Valverdétől.
A SZDSZ továbbra is elfogadhatatlannak tartja azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében szeptember elsejétől jelentősen enyhülnek a kamionstop, azaz a nehézgépjárművek hétvégi közlekedésének korlátozásáról szóló szabályai.
A sopronkőhidai börtön és fegyház lakóinak képzőművészeti munkáiból nyílik kiállítás pénteken Budapesten; az Alkotások rácsok nélkül című tárlaton festmények, makettek, grafikák és miniatűrök is láthatók.
Nem gondolkozott el az MSZP a miniszterelnök cseréjén a szabad demokraták elutasító válaszát követően - jelentette ki Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden reggel.
Öten meghaltak kedden hajnalban a Pest megyei Ceglédbercel és Albertirsa között a 4-es főúton egy balesetben. A helyszínelés még tart, az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat a régi 4-es útra terelik.
Rendkívüli állapotot léptetett életbe kedden a thaiföldi kormány az ország fővárosában, nem sokkal azután, hogy a városban összecsaptak egymással kormánypárti és ellenzéki tüntetők. A rendelkezés...
Saját internetes böngészőprogramot indít a Google. A Google Chrome névre keresztelt szoftver próbaverziója keddtől letölthető több mint száz országban a Microsoft Windows operációs rendszer alatt...
Elemzők szerint a nyugat-európai részvénypiacok kedden emelkedéssel kezdhetnek, miután jelentősen csökkent a kőolaj ára a hétfői napon, valamint gyengült az euró is. (ProfitLine.hu)
Példátlan legényhiány mutatkozik Ausztráliában: a statisztikák szerint csaknem 100 ezerrel múlja felül a hajadonok száma a nőtlen férfiakét. A "nemes" aránytalanság a tengerparti...
Nem gondolkozott el az MSZP a miniszterelnök cseréjén a szabad demokraták elutasító válaszát követően - jelentette ki Suchman Tamás. Fodor elmondta: nincs visszaút Gyurcsányhoz
Egy húsz éve kihaltnak hitt békafaj néhány példányára bukkantak a kutatók Costa Ricán. Angol tudósok most útnak indultak, hogy más, kipusztultnak hitt vagy a kihalás szélén álló fajok példányai után nézzenek.
A kétoldalú nyugdíjbiztosítási együttműködés keretében az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és osztrák partnere, a Pensionsversicherungsanstalt szervezésében idén ősszel is megrendezik a nemzetközi nyugdíjtanácsadói napokat - tájékoztatta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság az MTI-t.
Ez év végéig 50 fejlesztőt vesz fel, 2009-ben pedig további 100 mérnökkel bővíti létszámát a Bosch Budapesti Fejlesztési Központja - idézi a központ vezetőjét, Jan-Peter Stadlert a Világgazdaság.
Lefoglalta a rendőrség az ózdi fojtogatóként emlegetett L. Attila számítógépét és 100 CD lemezét. A székesfehérvári nyomozók személyes adatokkal való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indítottak büntető eljárást. Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.