Az adórendszerünk bonyolultságára évek óta panaszkodnak nemcsak a szakemberek, de a munkáltatók és a munkavállalók is. Az EU 27 országából Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst&Young adószakértője szerint a kuszaság tekintetében a középmezőnyben helyezkedik el hazánk.
Öten meghaltak egy közlekedési balesetben a Pest megyei Ceglédbercel közelében kedden kora reggel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A Google vezető Internetes kereső és szolgáltató óriása kedden bemutatta a Chrome Internetes keresőjét, mely riválisként indul a Microsoft Internet Explorer, a Mozilla Firefox és az Opera internetes böngészők mellett. (ProfitLine.hu)
A delirium tremens olyan akut krízishelyzet, mely hirtelen alkoholmegvonás talaján fejlődik ki és potenciálisan halálos kimenetelű lehet. A jelenség az alkoholfüggőség által kialakított akut fizikális elvonási tünetek egyik legsúlyosabb formája.
Tízezer forinttal növekedik a havonta felvehető Diákhitel összege szeptembertől, bizonyos intézmények hallgatói pedig áthidaló kölcsön nélkül finanszírozhatják költségtérítésük díját a felvett összegből - jelentette be a rendszerben történt változásokat Őri András, a Diákhitel Központ Zrt. kommunikációs igazgatója augusztus 29-én.
Az EUreka - Fenntartható vidékfejlesztés Európában elnevezésű nemzetközi képzés házigazdájának szerepét 2005 után idén ismét a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara vállalta el, a dékán augusztus 28-án köszöntötte a képzésben részt vevő hallgatókat.
Halley Berry nem akarta márciusban született kislánya első képeit csillagászati áron eladni, inkább egy állatkerti kirándulás során mutatta meg a világnak Nahlat.
Nem tervez előre a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó Kovács Katalin. A 23-szoros világbajnok az InfoRádiónak adott interjúban azt mondta, hogy egyelőre pihenésre vágyik, és később dönt pályafutása esetleges folytatásáról.
Morvai Krisztina büntetőjogász vezeti a jövő évi európai parlamenti választáson a Jobbik Magyarországért Mozgalom listáját - jelentette be Vona Gábor elnök. Közlése szerint választottjuk nemzetközi...
Magyarországnak alkotó munkára van szüksége, a magyar műszaki értelmiségnek meg kell szólalnia az országot legsúlyosabban érintő kérdésekben és az egyetemi hallgatók lehetnek azok, akik ebben az élen állnak, akiktől elvárjuk, hogy a műszaki-technikai infrastruktúrát működtessék - mondta Pálinkás József, az MTA elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szeptember 1-jén, hétfőn…
Morvai Krisztina büntetőjogász vezeti a jövő évi európai parlamenti választáson a Jobbik Magyarországért Mozgalom listáját - jelentette be a szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján Vona Gábor elnök.
A kormányhadsereg Srí Lanka északi részén elfoglalta a tamil felkelők egyik támaszpontját és egy várost, amely hosszú ideig a lázadók ellenőrzése alatt volt, a harcokban negyvennyolcan meghaltak, ötvenheten megsebesültek.
Október elején önálló, CSR menedzsment képzést indít a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, amely diplomásoknak szánja a Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás Menedzsment szakirányú képzését - közölte az intézmény.
Élve eltemettek öt nőt Pakisztánban, mert szerelemből akartak férjhez menni és nem ahhoz, akit a családjaik kiszemeltek nekik - állítják polgárjogi csoportok. Az öt megölt nő ügye felzúdulást...
Járványkitörés fenyeget az áradások miatt indiai és nepáli menekülttáborokban lévő több százezer embert, ha nem érkezik gyorsan segítség - figyelmeztettek segélyszervezetek kedden.
A szeptemberi közgyűlésen javaslatot terjeszt a testület elé Káli Sándor szocialista polgármester azért, hogy a miskolci közalkalmazottak és a köztisztviselők gyermekenként 10 ezer forint iskolakezdési támogatásban részesülhessenek - tájékoztatta az önkormányzat szóvivője kedden az MTI-t.
A rendkívüli EU-csúcsértekezleten elfogadott határozatok homályosak és olyanok, amilyenre számítani lehetett. Több, mint valószínűtlen, hogy Moszkva ennek nyomán változtatni fog a kaukázusi konfliktusban mutatott magatartásán - vélekedett a madridi El Mundo.
A felsőoktatás átalakítása zajlik szerte Európában, a külföldi példák vizsgálata pedig hazánk számára sem érdektelen. Ennek szellemében tekinti át a Felvi.hu a szintén duális képzési szerkezettel rendelkező Németország felzárkózásának folyamatát.
A kormányhadsereg Srí Lanka északi részén elfoglalta a tamil felkelők egyik támaszpontját és egy várost, amely hosszú ideig a lázadók ellenőrzése alatt volt, a harcokban negyvennyolcan meghaltak,...
Júliusban havi szinten a várt 1,2% helyett 1,1%-kal emelkedtek az EU-s termelői árak. Az előző havi értéket +0,9%-ról +1,0%-ra módosították. Éves szinten 9,0%-os drágulás mutatkozik (előrejelzés: +9,1%, előző: +8,0%). Az EUR/USD maga mögött hagyta 1,4483-as minimumát, és 1,4503-on jegyzik. Továbbra is kedvezőtlenek a kilátások. Tesztelhetik az 1,4450-40-es értéket. in-GFX
Úgy tűnik a hazai részvénypiac egyedül nem képes megtalálni az irányt, így talán az USA piacok nyitása után megindulhatnak a vevők a BÉT-en is (ProfitLine.hu)
Nem gondolkozott el az MSZP a miniszterelnök cseréjén a szabad demokraták elutasító válaszát követően - jelentette ki Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő a Nap-keltében. Hangsúlyozta, a szocialisták "a lelkük mélyén pontosan tudták", hogy nem egyszerű partner a szabad demokraták szövetsége, de érdemibb tárgyalásokra számítottak.
Csökkenést mutatnak az orosz részvénypiacok, az energiaszektor vezetésével, miután az olaj ára esik a világpiacon, valamint az ország csökkenő olajkitermelésről számolt be. (ProfitLine.hu)
Én megszoktam egy művészi és emberi színvonalat, ami alá nem áll módomban süllyedni - összegzi távozásának okait Strausz Kálmán, aki mostantól nem vezető karnagya a Rádióénnekkarnak. A zeneértés égbekiáltó hiánya mellett vállalhatatlan az a vezetési stílus is, amelyik tegnap például kidobta Gulyás Dénes operaénekes képviselőt a rádióból.
Emelkedik a cigaretta jövedéki adója szeptember elsején, a korábbi 14.460 forint helyett 14.875 forint lesz a jövedéki adó minimuma ezer szálanként - tájékoztatott Tulik Ágnes, a British American Tobacco (BAT) magyar érdekeltségének kommunikációs igazgatója.
Elhunyt Thomas J. Bata (Tomas Bata) cseh származású cipőgyáros, aki a családi üzletet 1940-es évektől Kanadában virágoztatta fel. Több cipőt adtak el, mint ahány láb van a világon
A kisebbségi kormány fennmaradását vagy egy új miniszterelnökkel felálló szocialista-szabad demokrata kabinet megalakítását valószínűsíti a Vision Consulting
Bizonyosnak tűnik, hogy Magyarországon a következő választásokat az Orbán Viktor volt kormányfő vezette jobboldali-nemzeti Fidesz fogja megnyerni - írja a Der Standard. Az osztrák liberális napilap szerint a szocialistáknál, akik Gyurcsányt mindeddig a hatalom megtartása érdekében használták fel, kiütközik, hogy a párt több mint egy évtizede helyben topog.
Folytatja kedden az egyeztetést a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV. Legutóbb augusztus 12-én tárgyaltak, akkor a szakszervezet azzal bővítette követeléseit, hogy az idén ne legyenek elbocsátások munkáltatói érdekek miatt.
Pataki Árpád, a Fővárosi Bíróság sajtó- és személyiségi jogi perekben eljáró tanácselnöke veszi át a Magyar Gárda Egyesület megszüntetése iránti ügyészi keresetre indult polgári per tárgyalását -...
Pataki Árpád, a Fővárosi Bíróság sajtó- és személyiségi jogi perekben eljáró tanácselnöke veszi át a Magyar Gárda Egyesület megszüntetése iránti ügyészi keresetre indult polgári per tárgyalását - olvasható a hvg.hu portálra kedden kikerült írásban.
Zsarolással gyanúsítják a 36 éves Sz. Lajost, akit egy fővárosi bevásárlóközpontban fogtak el a rendőrség munkatársai - adta hírül a rendőrség honlapja kedden.
Pálmacsemetét ültettek a budapesti gerillakertészek hétfőn este a Moszkva téren. A budapesti pálma a globális klímaváltozást jelképezi. A csemete mellé az aktivisták irányjelző táblákat is felszereltek, amelyek a fenntartható fejlődés fontosságára hívják fel a figyelmet.