Az olasz kormány még szeptemberben megtárgyalja azt a javaslatot, amely szerint tilos lenne középületekben, metróban, autóbuszokban a légkondicionálással 25 fok alá süllyeszteni a hőmérsékletet. A jav...
2050-re 100 aktív dolgozó járulékbefizetéseiből már 103 nyugdíjas járadékát kell finanszírozni - közben több százezren szorulhatnak ki ugyanakkor a nyugdíjrendszerből
A második amerikai elnökről szóló minisorozat, a John Adams 13 Emmy-díjat nyert hétfő hajnalban Los Angelesben. Ennyi elismerést még soha nem kapott egy sorozat sem a díj 60 éves történetében.
Több mint 80 kilométert gyalogolt a múlt héten Milan Simonovsky volt cseh közlekedési miniszter egy három éve, még hivatali idejében megkötött és elveszített fogadás miatt.
Spanyolországban újabb pokolgépes merényletet hajtottak végre az éjjel; két napon belül ez volt a harmadik ilyen támadás. A mostani akcióban a hadsereg egyik tisztje életét vesztette, egy másik ember pedig megsebesült.
Országos méretű problémává nőtte ki magát az egészségügyi rendszerben tavaly bevezetett teljesítményvolumen-korlát. A súlyponti kórházak jelentős része kényszerül az ellátások korlátozására, miután képtelenek tartani az Országos Egészségügyi Pénztár előre meghatározott finanszírozási keretét.
Az amerikai pénzügyi rendszer súlyosbodó nehézségeinek napjaiban visszavette a vezetést republikánus ellenfelétől Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje. A Gallup intézet helyi idő...
Európai Autómentes Nap és kerékpáros demonstráció lesz hétfőn a fővárosban. Az Andrássy utat lezárják, este fél 7-kor pedig várhatóan több tízezer kerékpáros indul a Hősök teréről a Moszkva térre.
Egyes vélemények szerint a magyar állam teljesen fölöslegesen költ milliárdokat a forintalapú lakáshitelek támogatására - olcsó kölcsön ugyanis devizaalapon is elérhető
Németországban megtiltották a pénzügyi szektor tőzsdei cégeinek részvényeivel űzött, árfolyamzuhanásra játszó határidős - vagyis short - eladási tranzakciókat. Erről a német pénzügyminisztérium és a ...
Az Európai Unió az egész uniós térségre szabott kisvállalati intézkedéscsomagot vezet be hamarosan, amelyről nemrégiben egyeztettek a versenyképességgel foglalkozó európai miniszterek.
Joshi Bharat megtörte Kelemen Annát. Szelíd szavai nyomán kíméletlenül szembe nézett önmagával, és könnyezve fogadkozott, hogy szakít zûrös életével. Még akkor is pityergett, amikor elhagyta a TV2 stúdióját.
Csodával határos módon menekült meg az a mezei nyúl, amit ma egy brit család nevel. A tapsifüles anyját egy kutya ölte meg, ám a vacsorára szánt nőstényről kiderült, hogy vemhes, pocakjából pedig előkerült az apróság.
: Az izzasztó próbák és az izomláz sem riasztja el Kiss Ramónát attól a céljától, hogy betáncolja magát a Szombat esti láz döntőjébe. A színésznő napok óta gyakorol, szeretné megmutatni a nézőknek, hogy nemcsak a Mátyás király téren, hanem a táncparketten is megállja a helyét.
A Szociáldemokraták (SD) ellenzéki párt nyerte meg a vasárnapi szlovéniai parlamenti választásokat a szavazatok 97 százalékának összesítése alapján. A még nem végleges hivatalos eredmény szerint az...
Átadták a több mint hétszázmillió forintos állami támogatásból felújított kalocsai művelődési központot, a vadonatúj épületben azonban híre-hamva sincs a kultúrháznak.
Dolgozzon a sok léhűtő és lesz hol lakniuk többen így vélekednek a kiköltöztetés előtt álló bodakajtoriakról. A településen húsz-harminc család, velük legalább harminc gyerek került bajba. Akár utcára is kerülhetnek, mert lejárt a többször meghosszabbított, határozott idejű lakhatási szerződésük. A tulajdonos felszólítását a napokban kapták kézhez: jogi útra tereli az ügyet, ha a lakók nem…
A kultúra hét kimagasló személyiségének - művésznek, alkotónak, történésznek - adták át a hét végén a Magyar Örökség-díjat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az eseményről az egyik kitüntetett, a Ghymes együttes tájékoztatta az MTI-t.
Több mint három tonna kokainra bukkantak a mexikói hatóságok egy halászhajó fedélzetén a közép-amerikai ország délnyugati részén - közölte vasárnap a helyi főügyész hivatala. A mexikói zászló alatt...
Az éves amerikai GDP-érték 10 százalékába is kerülhet az a kormányzati mentőakció, amelynek célja a bankrendszer megszabadítása a rossz pénzpiaci portfolióktól. A súlyos pénzpiaci megingás a brit költségvetési hiány felduzzadását is okozhatja
Büntetőeljárásokat és kártérítési pereket indít az UD Zrt. vezetése – közölte a cég jogi képviselője, Futó Barnabás. Véleményük szerint a konkurencia akarja lejáratni a milliárdos árbevételű vállalkozást.
Befektetési bankból hagyományos bankholding vállalattá alakul az amerikai Morgan Stanley, valamint a Goldman Sachs - közölte a szövetségi tartalékbankrendszer. A két utolsó független Wall Street-i bef...
Ez a jogi világ nem tűri a politika vagy a fantázia ötletszerű beavatkozását, kellően meg nem alapozott rögtönzéseit! Az új polgári törvénykönyv kidolgozása különösen elmélyült és gondos, magas szintű tudományos, szakmai munkát kívánna. Ezért úgy érezzük, indokolt lenne a törvényjavaslathoz azzal a szakmai alázattal közelíteni, amely egy teljes értékű szakmai legitimációval rendelkező…
A Goldman Sachs 140 dollárról 110 dollárra fogta vissza a kőolaj jövő évi átlagárára vonatkozó előrejelzését. A becslés Arjun Murti nevéhez fűződik, aki három éve szinte elsőként jósolt 100 dolláros o...
Négyszázmillió forint - ez volt a legmagasabb nyeremény a magyar lottózás történetében, amelyet soha, senki nem vett át, a hétvégén majdnem 3 milliárd forintot elnyerő hatoslottó-játékosnak azonban még majdnem három hónapja van arra, hogy átvegye az összeget.
Szívtelen, pénzéhes gazember Attila, aki faképnél hagyta a feleségét és a saját kisfiát is - állítja a még mindig bujkáló csaló egykori apósa. A jóképű szélhámos kiforgatta a családot a vagyonából, két évvel ezelőtt 16 millió forinttal tűnt el az életükből egyik pillanatról a másikra.
Hétfőn indul a felszíni, szalagkorlátos ellenőrzés a BKV-járatokon. Először a 7E jelű buszokon lesz szigorúbb kontroll, egy hét múlva pedig már a 4-es 6-os villamos vonalán is.
Évente 200 milliárd forintot költ az állam a lakáshitelek kamattámogatására, bár a devizahitelek megjelenése fölöslegessé tette a rendszert - írja hétfői számában a Népszabadság. A lap szerint a...
Az európai részvénypiacok a hétfői napon vegyesen nyithatnak a rekord mértékű pénteki erősödés után, ugyanis a befektetők kivárnak az amerikai kormányzat által bejelentett 700 milliárd dollár értékű bankok számára nyújtandó felajánlás részleteit illetően. (ProfitLine.hu)
Nem is igazi laptopon, sokkal inkább egy hordozható asztali gépen dolgozik a Dell, ami kezelhetőségben és teljesítményben is felveszi a versenyt a hagyományos asztali konfigurációkkal.
Legalább 5,5-6 százalékos béremelést kérnek a közszolgálatban dolgozók jövőre - mondta a több mint hétszázezer munkavállalót képviselő szakszervezeti tömörülés alelnöke a Magyar Nemzetnek. Fehér...
Néhány évtizeden belül tömegessé válhat az időskori szegénység, mert a jelenleg munkavállalói korúak közül sokan nem szerzik meg a nyugdíjhoz szükséges minimális szolgálati időt - olvasható a...
Az idén megtakarítás várható az egészségbiztosítási alap táppénzkasszájában, ennek oka egyebek mellett a szabályok szigorítása, a minimálbéren foglalkoztatottak széles köre és a táppénzes napok...