Sikerként könyveli el a LIGA Szakszervezetek, hogy a béren kívüli juttatások után - az eredeti elképzelésekkel szemben - mégsem kell 11 százalékos adót fizetni a munkáltatónak, ami az érdekképviselet szerint méltatlanul sarcolta volna meg újra a konvergencia program által amúgy is sújtott munkavállalókat.
Az amerikai pénzügyminiszter, Henry Paulson több mint 700 milliárdos tőkeinjekcióval kívánja megmenteni az amerikai gazdaságot az összeomlástól. Az ugyanis az 1930 óta tapasztalt legnagyobb válságot éli át, ami miatt nyereségeket könyvelt el az EUR/USD. Ellenállás 1,4562-nél, míg támogatás 1,4449-nél található. In-GFX
Alabama állam egészségügyi rendszerét megroppantották az elhízásból adódó betegségek. Egy év türelmi idő után mindenki csak a sajár zsebére lehet kövér. Az ötlet Olaszországban is tetszik.
Akár a jövő hét vége előtt sztrájkba léphetnek a vasutasok, miután a pénteki egyeztetésen sem engedett a MÁV az álláspontjából - közölte Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke az MTI-vel.
A dolgozók november végi elbocsátását és a gógánfai üzemegység felszámolását helyezte kilátásban a dán érdekeltségű Rockwool Hungaria Kft., amely a Veszprém megyei Gógánfa községben szigetelőanyagokat gyárt - tájékoztatta Bódi Árpád, a kft. ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-t.
Pénteken este is folytatódott az EUR/USD emelkedése 1,45 felé, és azóta is az érték körül mozog árfolyama. Az amerikai pénzügyminiszter, Henry Paulson több mint 700 milliárdos tőkeinjekcióval kívánja megmenteni az amerikai gazdaságot az összeomlástól Az ugyanis az 1930 óta tapasztalt legnagyobb válságot éli át, ami miatt nyereségeket könyvelt el az EUR/USD. 10.15-kor teszik közzé az augusztusi…
Folytatódó emelkedéssel, de napi csúcs alatt zárt a tokiói értéktőzsde irányadó mutatója, a Nikkei 225 index a hétfői kereskedési napon. Az index értéke 169.73 ponttal, 1.4 százalékkal 12,090.59 pontra emelkedett. A Topix index 1.7 százalékkal 1,168.69 pontra erősödött. (ProfitLine.hu)
A „Mad Men – Reklámőrültek” című sorozat lett a legjobb drámasorozat a főműsoridőben sugárzott alkotások 60. Emmy-díjátadóján vasárnap este Los Angelesben. A televíziós Oscarnak is nevezett elismerésekből a legtöbbet azonban az HBO új minisorozata, a „John Adams” gyűjtötte be. Összesen 28 kategóriában hirdettek győztest.
A Genertel több mint 28.000 MÁV ÁBE ügyfél kötelező felelősségbiztosításának megkötésével újból bizonyította, hogy meghatározó helyet képvisel a magyar autóbiztosítási piacon (x)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,71 pontos emelkedéssel, 19.075,05 ponton nyitott hétfőn. A mutató így a pénteki záró értékéhez képest 0,07 százalékkal erősödött. Balásy Zsolt, a Conc...
A világ óceánjaiban olyannyira megnövekedett a zajszint, hogy az komoly problémát jelent a bálnák, delfinek és más tengeri emlősök számára - véli a Nemzetközi Állatjóléti Alap. A tenger alatti zaj ugyanis lehetetlenné teszi az állatok közt zajló kommunikációt és megzavarja a táplálkozásukat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,71 pontos emelkedéssel, 19.075,05 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,07 százalékkal erősödött.
Megtakarítás várható az egészségbiztosítási alap táppénzkasszájában - mondta a Világgazdaságnak Bogdán Zsuzsanna. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője szerint abban, hogy a 106 milliárd forintos kasszából nyolc hónap alatt csak 65 milliárd forint fogyott el szerepet játszottak az úgynevezett felülvéleményező orvosok, akik a betegek állományban tartásának jogosságát vizsgálják.
A közép-európai "koraszülött jóléti államok" legnagyobb vívmánya a nyugati demokráciák által is elismert teljes foglalkoztatottság volt. Magyarországról egészen a múlt század '80-as évének közepéig el lehetett mondani, hogy csak az nem dolgozik, aki nem akar. Az állampolgároknak kötelességük volt munkát végezni, az állami vállalatok, valamint az államigazgatás intézményei kötelesek voltak…
Az előzetes adatok szerint 2008 első hét hónapjában 57 221 gyermek született, 2,9 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 76 007 volt, ami 3,9 százalékos csökkenést jelent 2007. január–júliushoz képest. A természetes fogyás 18 786 fő volt, 4634-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál. A népesség becsült lélekszáma az időszak végén 10 millió 35 ezer fő volt -…
Legalább 5,5-6 százalékos béremelést kérnek a közszolgálatban dolgozók jövőre - mondta a több mint hétszázezer munkavállalót képviselő szakszervezeti tömörülés alelnöke a Magyar Nemzetnek.
A tervek szerint 2010-ben készülne el a Székesfehérvár szomszédságában elhelyezkedő Alba Airport, mely akár a második legnagyobb hazai légikikötővé is válhat
A visszérbetegség, illetve az általa kiváltott panaszok lassan, fokozatosan alakulnak ki. A panaszok megjelenését, későbbi szövődmények kialakulását az orvosi gyógymódok mellett megfelelő életvitellel, sportolással befolyásolni, késleltetni lehet.
09.00-kor tart beszédet az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet az aktuális pénzügyi válsággal kapcsolatban 17:30-kor várható Richard Fisher beszéde, melynek témája ismeretlen. Valószínűleg szót ejt a pénzügyi válságról és az amerikai kormány tervezett intézkedéseiről. In-GFX
Vádlott lehet a volt földművelésügyi államtitkár. A Fejér Megyei Főügyészség várhatóan október közepén zárja le a Benedek Fülöp és három társa elleni nyomozást.
Hajdú Péter és Sarka Kata végre megtudta születendő gyermekének nemét. A pár türelmetlenül várta a pillanatot, miután a múlt héten hiába leste az ultrahanggal készült képet, a baba nem mozdult . A fiatalok tegnap már több szerencsével jártak: kiderült, hogy kislányuk lesz.
Kritikus állapotban van a Blink-182 zenekarának dobosa, Travis Barker, akinek magánrepülőgépe péntek éjjel zuhant le a Dél-Karolina állambeli Columbia repülőterén.
Már 53 ezer gyermek került kórházba Kínában a mérgezett tej miatt - közölte az egészségügyi minisztérium Pekingben. Ez az adat többszöröse a vasárnapinak.
Először indított kampányt a Knoppers ostyaszelet népszerűsítésére a Storck Hungária. Bár az édesipari termékeket gyártó cég 2005-ben dobta a magyar piacra a márkát, a bevezetőkampányra csak most látta elérkezettnek az időt.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt nyerte a parlamenti választásokat Szlovéniában. Csaknem az összes szavazat összeszámlálása után a baloldali párt alig egyszázalékos előnnyel nyert.
A nemzetközi pénzpiaci konszolidáció hatására erősödik a forint. Az eurót 239,00/10 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben hétfőn kilenc óra után, szemben a péntek délutáni 239,60/70 forinttal....
Csaknem 3 százalékkal több gyerek született az év első hét hónapjában, mint egy évvel korábban. A halálozások száma pedig körülbelül 4 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a motoros rendőr, akit elgázolt egy teherautó a 6-os főút egyik csomópontjában. A külföldi állampolgár nem adta meg az elsőbbséget a Paks felől érkező rendőrnek.
Megtiltaná az olasz kormány, hogy középületekben, metróban vagy autóbuszon a légkondicionálással 25 fok alá süllyesszék a hőmérsékletet. Az erről szóló javaslatot még ebben a hónapban megvitatja a kabinet.
Nemzetközi partnerei vannak, de a tárgyalások, telefon beszélgetések nehézkesen zajlanak a munkatársak hiányos nyelvtudása miatt? Nem tudja, kit küldjön egy fontos külföldi konferenciára, mert nincs olyan, aki tárgyalóképes nyelvtudással rendelkezik? A megfelelő nyelvi képzésre már akkor is van lehetőség, ha a költségkeretek ezt nem tennék lehetővé.