Az erdélyi közúti szállítók készek akár barikádokkal is megakadályozni a magyarországi személyautók és haszonjárművek áthaladását az erdélyi utakon, ha október végéig nem érkezik számukra kielégítő válasz az Orangeways Zrt. romániai járataival kapcsolatban, és nem vonják vissza e cég engedélyeit - erősítette meg csütörtökön az MTI-nek Orbán László, az Erdélyi Közúti Szállítók Egyesületének (EKSZE)…
A Super Aguri debütáló, 2006-os versenygépe nem kevesebb, mint 85 600 angol fontért, azaz hozzávetőlegesen 25 millió forintért lelt gazdára egy aukción, ahol a kiscsapat még meglévő tárgyait árverezték el.
Ötmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel Bencze József országos rendőrfőkapitány annak, aki segít megtalálni a Szivásy György háza elleni támadás elkövetőit. A Nemzeti Nyomozóiroda továbbra is csak rongálás miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. A „Magyarok Nyilai” magáravállalta a cselekményt, egy a szerkesztőségünkhöz eljuttatott elektronikus levélben.
Az Egyesült Államokban az ADP Nemzeti Munkaerőpiaci Riport alapján a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma júliusról augusztusra 33,000 fővel csökkent a szezonálisan kiigazított bázisadatok alapján. (ProfitLine.hu)
Az EKB lefelé módosított 2008-as és 2009-es előrejelzéseit a GDP növekedésével kapcsolatban. 2008: 1,5%-2,1%-ról 1,1%-1,7%-re illetve 2009: 2,0%-ról 1,6%-1,8%-ra. (OT/GFX)
Az Egyesült Államok statisztikai Hivatala által közzétett adatok alapján a termelékenység 2008 második negyedévében a szezonálisan kiigazított adatok alapján 4.3 százalékos volt mind az üzleti, mind a nem mezőgazdasági üzleti szektorban. (ProfitLine.hu)
A 2007-es árakhoz képest pár forinttal olcsóbban kapható idén a vilmoskörte. Az elkövetkező hetekben drágulás nem várható. Piaci árles 2008. szeptember elején.
Az őszi parlamenti ciklusban Ismét javasolni fogja a női kvóta bevezetését az SZDSZ. A választójogi törvényt módosító indítvány szerint a pártlistákon fele-fele arányban lennének női és férfi jelöltek, így el lehetne érni, hogy az országgyűlésben körülbelül 30 százalék lenne a női képviselők aránya. A módosító javaslatot jegyző Magyar Bálint és Sándor Klára egy másik, a távol tartást szabályozó…
Csökken az Euróövezet termelékenysége, ami a fő oka volt a növekedési előrejelzések módosításának. Az inflációs előrejelzések módosítását a magas energiaárak és a magas élelmiszerárak tették szükségessé. (OT/GFX)
Szeptembertől Novák Bea lett a TV2 bevétel-gazdálkodási osztályvezetője, és véglegesítették pozíciójában Török Esztert, a kereskedelmi igazgatóság megbízott szpotértékesítési osztályvezetőjét.
A szexuális úton terjedő betegségek a közhiedelemmel ellentétben nem csak közösülés útján, hanem a szex összes formája révén fertőzhetnek - derül ki az Amerikai Szülész-Nőgyógyászok Kollégiumának (ACOG) tanulmányából.
Súlyosan megsérült az a 15 éves fiú, aki robogójával egy teherautó elé kanyarodott Hódmezővásárhely egyik kereszteződésében. A mentők kórházba szállították; a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Főleg a kisebb tévécsatornák járhatnak jól azzal, hogy a tévés nézettségmérést gondozó AGB Nielsen 840-ről több lépcsőben 1040-re emeli a mérésben résztvevő háztartások számát. A panelnöveléssel csökken a hibahatár, és a nagy csatornák is pontosabb adatokhoz juthatnak – tartja a cég.
A Ford Motor Company bejelentette, hogy október elsejétől Stephen Odell tölti be a Volvo Car Corporation elnök-vezérigazgatói pozícióját. A szakember Fredrik Arp helyébe lép, aki úgy döntött, hogy elhagyja a vállalatot - áll a lapunknak eljuttatottt közleményben.
A webshop mellé tanároknak és diákoknak szóló tartalmakat is tervez új portáljára a Nemzeti Tankönyvkiadó: a digitális tananyagok mellé játékok és fórumok is kerülnek.
Szeptembertől tilos közterületen az alkoholfogyasztás Ózdon, a hónap eddig eltelt napjaiban azonban még nem büntettek meg senkit - tájékoztatta Fodor Gábor, a közterület-felügyelet megbízott vezetője ...
Az augusztus 31-val záródó héten az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a szezonálisan kiigazított adatok alapján 15,000 fővel 444,000 ezerre emelkedtek az előtte lévő heti felülvizsgált 429,000 főről. (ProfitLine.hu)
Az erdélyi közúti szállítók készek akár barikádokkal is megakadályozni a magyarországi személyautók és haszonjárművek áthaladását az erdélyi utakon - az Orangeways ellen tiltakoznak
A televízióban látta meg öt éve elhamvasztott apját egy brit férfi. A 71 éves John Delaney 2000-ben tűnt el, majd három év múlva egy bozótban találták meg holttestét. Az csak öt évvel később derült ki, hogy a család egy ismeretlen férfit temetett el.
Súlyosan megsérült az a 15 éves fiú, aki robogójával egy teherautó elé kanyarodott Hódmezővásárhely egyik kereszteződésében. A mentők kórházba szállították; a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
A Red Bull Racing idei leggyengébb versenyét teljesítette az Európa Nagydíjon, ahol egyértelműen kikapott fiókcsapatától, a Toro Rossótól. David Coulthard szerint mindez annak tudható be, hogy a Ferrari motorja sokkal jobb, mint a Renault V8-asa.
Aláírta az ipari alma felvásárlási áráról és az állami támogatásról szóló megállapodást Gráf József agrárminiszter Jakab Istvánnal, a Magosz elnökével és Budai Gyulával, a szövetség igazgatójával
Jelenlegi kinevezéséig Odell a Ford európai részlegének termékfejlesztésért, gyártásért, beszerzésért, marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős vezérigazgatójaként tevékenykedett
Az OTP Bank az azerbajdzsáni Unibank részvényeinek lehetséges vásárlója - mondta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) bakui képviselője, Francis Delaey csütörtökön a TrendCapital című aze...
Máris “a furcsa pár” néven emlegetik Michael Jacksont és Pamela Andersont. Az ötvenéves poplegenda és az ex-baywatch sztár ugyanis egy malibui bárban randizott. Nehéz elképzelni, hogy mihez kezdett egymással a férfifaló kebelcsoda és a szexet csak hírből ismerő énekes a hely szeparéjában.
Egy munkás súlyosan megsérült, amikor leszakadt egy fővárosi mélygarázs autószállító liftjének egyik alkatrésze kora délután a Lánchíd budai hídfőjének közelében.
A távfűtéses lakásokban élők mintegy 20 százalékos versenyhátrányban vannak az egyedi fűtéses lakásokban élőkhöz képest. A távhődíjak jelentős csökkenésére a következő pár évben sem lehet számítani.
Az EKB az inflációs veszélyek miatt nem változtatott az alapkamaton. Emellett módosították a GDP-vel és az inflációval kapcsolatos előrejelzéseket és felhívták a figyelmet az esetleges másodlagos hatásokra is. A kamat csökkentésére 2008-ban Trichet nem látott esélyt. Első lehetséges időpontnak az alapkamat csökkentésére 2009 elejét adta meg Trichet. Az EUR/USD leszúrt 1,4440 alá, majd visszatért…
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola nyolc éves fennállása óta arra törekszik, hogy hallgatói számára kiváló tanulási körülményeket, korszerű oktatási feltételeket biztosítson. Ezért építette meg 2005-ben Európai Uniós támogatásból a "Tudás Colosseumát", az Örs Vezér terén álló monumentális körépületét, és szerelte fel a főiskolát a legkorszerűbb oktatás- és számítástechnikai eszközökkel.
Óriási dugó alakult ki csütörtökön délután az M3-as főváros közeli szakaszán, ahol mindkét irányban, befelé és kifelé is, teherautóbaleset bénítja a forgalmat - értesült a HavariaPress.