Huszonöt magyar és osztrák Greenpeace-aktivista tiltakozott ma délelőtt a wollsdorfi bőrgyár előtt, a Rábán továbbra is fennálló, nagymértékű és illegális szennyezés miatt.
Rendkívüli ülést kezdett a szlovén törvényhozás kedden, hogy - alig két héttel a parlamenti választások előtt - megtárgyalja a Janez Jansa miniszterelnök elleni vádakat, melyek szerint a kormányfőt megvesztegette a Patria finn hadiipari cég, hogy elnyerje a páncélozott szállító harcjárművek állami beszerzésére kiírt szlovén állami pályázatot.
Tizenegy év fegyházbüntetésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a lajosmizsei vádlottat, aki tavaly rágyújtotta a házat korábbi élettársára, s a nő csak külső segítséggel tudott kimenekülni az épületből. A táblabíróság ezzel helybenhagyta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság idén júliusi ítéletét, melyben különös egyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet miatt mondták ki bűnösnek a férfit.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 119,81 pontos, 0,60 százalékos csökkenéssel, 20.000,14 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a s...
Az előző héten tévedésből, a tervezettnél korábban kerültek forgalomba a 10.000 forintos bankjegy új sorozatának darabjai - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Ötre emelkedett az Ike hurrikán halálos áldozatainak száma Kubában. A forgószél folyamatosan gyengül, trópusi viharrá alakul át. Mint azt a havannai magyar konzul az InfoRádióban elmondta: az Ike magja elkerülte Kuba fővárosát.
Megkezdődött az MSZP országos elnökségének ülése a párt fővárosi, Vérmező úti székházában. Az elnökségnek arról kell döntenie, egyetért-e Gyurcsány Ferenc javaslatával, hogy hívjanak össze rendkívüli kongresszust szeptember 27-re.
Az október 21-i, negyedik román-magyar együttes kormányülés részleteiről egyeztetett Göncz Kinga külügyminiszter Markó Béla RMDSZ-elnökkel kedden Bukarestben.
Oroszország több mint 7 és félezer katonát hagy a külvilág által önálló államként el nem ismert Abháziában és Dél-Oszétiában, miközben befejezi a grúz kormány ellenőrizte területekről a kivonulást - közölte az orosz védelmi miniszter. Az orosz elnök egy nappal korábban beleegyezett a grúzia területről való kivonulásba és azt később a grúz vezetés is óvatosan üdvözölte.
Összesen hárommillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal két vállalkozásra, amelyek bizonyítékok nélkül tulajdonítottak gyógyhatást egy sor terméküknek. A versenyhatóság szerint megtévesztésre alkalmas reklámokkal hirdette termékeit a Naturlife System Kft. és a Max-Immun Kft. is, miközben állításaikat nem tudták igazolni. Az előbbi cégnek kétmillió, az utóbbinak egymillió…
Habár 12 százalékkal nőtt a lízingpiac az előző év második negyedévéhez képest, a Lízingszövetség tagjai az év hátralévő részében visszafogottabb, mintegy 8-10 százalékos növekedésre számítanak.
A McLaren vezérigazgatója, Martin Whitmarsh elárulta, az FIA illetékesei kétszer is közölték velük, hogy Hamilton "okay" módon adta vissza a vezető pozíciót Raikkönennek a Belga Nagydíjon. A wokingi alakulat értetlenül áll a büntetés előtt.
Thaiföld alkotmánybírósága kedden lemondatta az ország kormányfőjét, amiért miniszterelnökként pénzt fogadott el televíziós főzőműsorok vezetőjeként. Pártja azonban jelezte, hogy még a héten újraválasztja.
A vezető autógyárak - a General Motors, a Ford és a Chrysler - vezetői a héten kezdenek kampányba azért, hogy az iparág 50 milliárd dolláros hitelhez jusson
Stohl András és párja, Ancsika négy éve a legnagyobb egyetértésben élik mindennapjaikat. A műsorvezető elárulta, hogy szerelme ezidáig még semmivel sem tudta kihozni a sodrából.
A Fidesz elnöke szerint a parlament feloszlatása lenne a legjobb kiút az ország jelenlegi helyzetéből. Az Index beszámolója szerint Orbán Viktor a legnagyobb ellenzéki párt elnökségi ülése után azt mondta: tárgyaltak erről a lehetőségről, de végleges véleményt a Fidesz-frakció hétfői évadnyitó ülésén nyilvánítanak az ügyben.
Az elmúlt héten több 10 ezer forintos bankjegy került tévedésből, a tervezettnél korábban forgalomba egy új bankjegysorozatból - olvasható a Magyar Nemzeti Bank keddi közleményében.
Juszt László jóvoltából most, ha szabad így fogalmazni, teljes terjedelmében megismerhettük a lassan már legendássá váló Kaya Ibrahimot, a Fidesz közelinek mondott cégek eltüntetésének - egyik - elhíresült figuráját. Az igazsághoz tartozik, hogy azért korábban is tudtunk valamit róla, hiszen amikor, lassan egy évtizede, kipattant a botrány, voltak újságírók akik megkeresték a már akkor is…
Kedden este ülésezik az MSZP elnöksége a párt politikai központjában. A testület arról határoz, jóváhagyja-e Gyurcsány Ferenc kezdeményezését a rendkívüli kongresszus összehívásáról. A pártelnök-miniszterelnök javaslata megosztotta az MSZP vezetését és országgyűlési frakcióját is.
Újabb elismeréseket szerzett a BMW Hatékony Dinamika (BMW Efficient Dynamics): a T&E Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség nemrég nyilvánosságra hozott, az autógyárak között végzett felmérése szerint a BMW csoport csökkentette leginkább a károsanyag-kibocsátását az elmúlt egy évben.
Felavatták a pekingi olimpiai bajnok vízilabdacsapat márványtábláját a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. A 2004-es táblához képest a vésnöknek csak négy helyen kellett újítani. A sportolók nevét ábécésorrendben ábrázoló alkotást Kemény Dénes szövetségi kapitány és Martin György, a vízilabda-szövetség elnöke leplezte le.
Az SZDSZ egy olyan kormányt szeretne, aminek nem közvetlen célja, hogy valamely politikai párt vagy pártok sikeresen szerepeljenek az elkövetkezendő időszakban közölte a liberális párt ügyvivője a Klubrádió Kontra című műsorában. Horn Gábor arról is beszélt, hogy az SZDSZ nem tartja szerencsésnek Orbán Viktor felvetését, miszerint a megoldás a parlament feloszlatása lenne.
Tanulmányok bizonyítják, hogy aki reggelizik, testi és szellemi szempontból nagyobb teljesítményre képes. Egyre kevesebben eszünk reggel, és egyre kevesebb gyerek reggelizik
A pizza, a bolognai spagetti, a csirkemájjal töltött sertésborda vagy más étel rendelésekor érdemes figyelni a részletekre: nem mindegy, hogyan, mivel, milyen hőfokon érkezik meg az ebéd.
A scheveningeni cellájából rendelkező Vojiszlav Seselj, a szerb radikálisok vezére Tomiszlav Nikolics lemondása után Dragan Todorovicsot bízta meg a pártvezetéssel. Ő lett az új frakcióvezető is. Nikolics közben új, tizenegy tagú frakciót alakított a szerb parlamentben Hajrá Szerbia névvel. A párt Seseljhez hű, keményvonalas vezetői a radikálisok elárulásával vádolták meg Nikolicsékat.
Három ember kilépése miatt megszűnt az MSZP frakciója a józsefvárosi önkormányzat képviselő-testületében, ahol öt főre van szükség a frakcióalakításhoz - tudta meg az MTI kedden kerületi forrásokból. Tájékoztatásuk szerint a 28 fős képviselő-testületben 16 fős Fidesz-KDNP, 7 fős MSZP és a polgármesterrel együtt 5 fős SZDSZ-frakció alakult a legutóbbi választások után.
Az MDF előkészítő tárgyalásnak tekinti a szerdára összehívott ellenzéki találkozót, mert azon sem a Fidesz, sem az SZDSZ elnöke nem vesz részt. Dávid Ibolya sem megy el az egyeztetésre, hanem Hock Zoltán elnökhelyettes ül majd a tárgyalóasztalhoz az MDF-től.
A fizikai aktivitás minimalizálhatja a kövérség kockázatát azoknál az embereknél, akik genetikailag hajlamosak az elhízásra - állapították meg amerikai kutatók.
Nemzetközi kutatóprogramot indítana a parlagfű visszaszorítására a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Ennek első lépése lehet az a Nemzetközi Parlagfű Konferencia, amelyet első alkalommal rendeznek meg szeptember 10-13 között Magyarországon.