2008. szeptember 9. kedd

szept. 9
20:15
Az olimpiai sikerek után sikk lett a kerékpározás Nagy-Britanniában (Infostart)
A nemzeti lottó által támogatott brit biciklisek olimpiai sikerei után a szigetországban hirtelen sikk lett a pályakerékpározás. Az érdeklődők úgy elárasztották a pályákat, hogy a későn érkezők már nem tudnak szabad időpontot találni maguknak.
szept. 9
20:15
Szijjártó pert nyert a szocialista szóvivő ellen (HírTV)
Pert nyert Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MSZP győri elnöke és szóvivője ellen - közölte kedden a Fidesz sajtóosztálya. A két politikus korábban azt állította, hogy a győri önkormányzat Szijjártó Péter által vezetett gazdasági bizottsága fideszes politikusok és rokonaik cégeinek osztogat közpénzeket. Az elsőfokú határozat értelmében sajtótájékoztatón kell bocsánatot kérniük.
szept. 9
20:17
Seriffhelyettes lesz a kábítószer gyűlölő medve (Infostart)
Medve csatlakozott a rendőrség kábítószer-ellenes osztályához az Egyesült Államokban, Utah egyik megyéjében: rendre elkergette egy indiaikender-ültetvény gondozóit.
szept. 9
20:18
Döbbenet! Férjhez adtak egy nyolcéves kislányt (hirado.hu)
A kislány férjhez menését apja szervezte meg, méghozzá a lány tudta nélkül, más rokonai viszont nemrégiben válópert kezdeményeztek
szept. 9
20:20
Megérkezett Svédországba a Koeman-csapat (hirado.hu)
10 fokos hőmérséklet és eső fogadta az együttest
szept. 9
20:33
Nádler kiállítás a Virág Judit Galériában (HírTV)
Szombaton délelőtt retrospektív tárlat nyílik Nádler István Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész alkotásaiból a Virág Judit Galériában. A legdrágább kortárs magyar festő életmű-kiállításán Nádler István korai munkái mellett, a legújabb alkotásai is megtekinthetők - tájékoztatott a galéria.
szept. 9
20:36
Véres jelenet Budaörsön - késsel támadtak egy férfira (képekkel) (hirado.hu)
A hirado.hu helyszínen lévő tudósítója arról számolt be, hogy négy román vendégmunkás támad egy ötvenes éveiben járó férfira, akinek elvágták a jobb kezén az ütőereket
szept. 9
20:38
Holnap is tart a fokozott ellenőrzés az utakon! (hirado.hu)
"A biztonsági övet sajnos még elég sokan nem használják."
szept. 9
20:48
Tudja mi vár Önre, ha nem fizet tagdíjat? (Piac és Profit)
Az egészségpénztárak esetében a nem fizető tagok kategóriáját az egyes pénztáraknál különféleképpen határozzák meg. A hét nagy pénztárat tömörítő STABILITÁS Pénztárszövetség pénztárai is saját alapszabályaik alapján döntik el, hogy pontosan ki tartozik a nem fizető, illetve tagságot szüneteltető tag kategóriájába.
szept. 9
20:48
Egy nagy ölelés a csimpánzokat is jobb kedvre deríti (Infostart)
Egy nagy, baráti ölelés a legjobb gyógyír egy veszekedés után - úgy tűnik, a csimpánzoknál sincs ez másképp.
szept. 9
20:51
A múltból építi a jövőt a Google (Infostart)
Újabb nagy fába vágta a fejszéjét a Google, amely a digitális könyvtár létrehozása után most az újságok archívumát tervezi elérhetővé tenni a világhálón.
szept. 9
20:51
Már jó helyen van az eltévedt bálna (Infostart)
Az idén nyáron a Balti-tengerben tévelygő bálna szerencsésen visszatalált az Északi-tengerbe - jelentette a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.
szept. 9
20:51
Uniós támogatásból újul meg a Pannonhalmi Főapátság (HírTV)
1,25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Pannonhalmi Főapátság az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, idegenforgalmi vonzerejének fejlesztésére. Az erről szóló szerződéseket kedden írta alá Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát Győrben.
szept. 9
20:54
Megszűnt az MSZP józsefvárosi frakciója (hirado.hu)
Három ember kilépése miatt szűnt meg a VIII. kerületi frakció
szept. 9
20:56
Éles szemrehányás: "Ahmadinezsád politikája többet ártott, mint használt" (hirado.hu)
Az iráni vezető soha vissza nem térő lehetőségeket mulasztott el az Iráni Iszlám Köztársaság fejlesztésére - mondta egy volt nukleáris főtárgyaló
szept. 9
20:58
Múltidéző rali a Dunántúlon (hirado.hu)
Audi Hungaria Classic 2008
szept. 9
21:09
"Örülök, hogy ilyen eredeti módon szólalt meg ez a dögös dal" (Infostart)
A popzene világával került összetűzésbe az amerikai republikánusok alelnökjelöltje, Sarah Palin. A hetvenes években népszerű Heart együttes szerint ugyanis engedély nélkül játszotta le egyik slágerüket. John McCainnek és partnerének azonban nem igazán kell aggódnia, különösen annak fényében, hogy egy közvélemény-kutatás szerint megelőzik Barack Obamát és Joseph Biden szenátort a népszerűségi…
szept. 9
21:09
Kifosztották az ungvári vár képtárát (Blikk)
szept. 9
21:09
Csáky: Európai ügy lehet a Hedvig-ellenes videóból (HírTV)
Ha a szlovák rendőrség záros határidőn belül nem tesz érdemi lépéseket a Malina Hedviget gyalázó és a szlovákiai magyar politikusok meggyilkolására bujtogató videoklip ügyében, a Magyar Koalíció Pártja európai ügyet csinál a kérdésből - erről Csáky Pál, a magyar párt elnöke beszélt a pozsonyi Pátria rádió kedd esti hírműsorában, a Napi Krónikában.
szept. 9
21:12
Azerbajdzsán meggondolta magát! Mégis támogatja a Nabuccót (hirado.hu)
Az azeri energiaügyi miniszter támogatásáról biztosította a Nabucco gázvezetéket, míg múlt pénteken ettől gyökeresen eltérően nyilatkozott
szept. 9
21:27
Vitaminhiány okozhatja az időskori agysorvadást (Infostart)
Egy a húsban, halban és tejben található vitamin lelassíthatja az agysorvadást és a memória romlását az öregkorban - állítják brit kutatók.
szept. 9
21:27
Rákosi „hívő” testőrei - Ősök tere (videó) (HírTV)
2008. szeptember 9. kedd 18.30, 22.00 2008. szeptember 10. szerda 11.30 2008. szeptember 13. szombat 17.30
szept. 9
21:29
A Józsefvárosban elfogyott az MSZP támogatottsága (HírTV)
A Józsefvárosi Önkormányzatban már el is fogyott az MSZP jelenlegi politikájának támogatottsága. A szocialista párt frakciója jogilag megszűnt, miután újabb politikusok igazoltak át a Magyar Szociáldemokrata Párthoz.
szept. 9
21:30
Fogyóban a rák kimutatásához szükséges izotóp - az orvosok aggódnak (hirado.hu)
Izotópot három reaktorban állítanak elő, ebből egy, a hollandiai meghibásodott, innen vettek izotópot a magyar kórházak is
szept. 9
21:42
"Pánikra nincs okunk" (Piac és Profit)
A globális pénzpiaci ingadozások, a tőkepiacok negatív hangulata rosszul hat a befektetési alapok piacára is, bár az alapkezelők szerint pánikra nincs ok. Az elemzők azonban óvatosságra intik a kezdő kisbefektetőket, a tapasztaltabbakat pedig nyugalomra, a hozamok volatilitására hivatkozva.
szept. 9
21:45
A koraszülötteknél gyakoribb a viselkedési probléma (Infostart)
Azoknál, akik kilenc hónapnál jóval korábban jönnek világra, négyszer nagyobb az esély arra, hogy a későbbi életük során érzelmi vagy viselkedési problémák alakuljanak ki - állítják brit kutatók.
szept. 9
21:45
Egy nap a férfiak egészségének védelmére - A magyar beteg (videó) (HírTV)
Adás: 2008. szeptember 9. kedd 19.30, 23.30 2008. szeptember 10. szerda 10.05 2008. szeptember 13. szombat 19.30
szept. 9
21:45
Havanna egy halott várossá változott a hurrikán miatt (Blikk)
szept. 9
21:48
Oroszország fegyverembargót kezdeményez Grúzia ellen (hirado.hu)
A beterjesztett kezdeményezés a közvetlen vagy közvetett fegyverszállításra és - eladásra egyaránt vonatkozik
szept. 9
21:50
Kifosztották az ungvári vár tájmúzeumát (hirado.hu)
Szakértők szerint az ellopott képek kárpátaljai viszonylatban nagy értéket képviselnek
szept. 9
22:03
Elpusztult Bella, a világ legidősebb kutyája (Infostart)
Elpusztult a világ vélhetően legidősebb kutyája, Bella. A labrador-keverék 29 évig élt.
szept. 9
22:03
Nyomoz a rendőrség Kitti néni ügyében (HírTV)
Munkatársaink júliusban a Pest Megyei Földhivatal gödöllői kirendeltségénél rejtett kamerával rögzítették, ahogy pénzért soron kívül jutottak tulajdonilap-másolathoz, a kérvényt pedig az egyik ügyintéző meghamisította. Azóta a hivatal két munkatársát megrovásban részesítették, a gödöllői földhivatal vezetője pedig előrehozott nyugdíjazását kérte. A rendőrség befolyással üzérkedés bűntett…
szept. 9
22:03
SZDSZ: a Megegyezés programja önellentmondásos és nem reális (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Megegyezés elnevezésű programja önellentmondásos és nem reális. Politikai üzenetnek sok, programnak és cselekvési tervnek kevés és még csak nem is szociáldemokrata - áll az SZDSZ honlapjára kedd este felkerült dokumentumban.
szept. 9
22:05
Képek a tárnoki balesetről (Infostart)
Halálos járműbaleset történt Tárnok és Érd között kedd délután - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
szept. 9
22:05
Bucki visszatalált az Északi-tengerbe (HírTV)
Bucki szerencsésen visszatalált az Északi-tengerbe - közölték kutatók. Az óceánokban honos, hosszúszárnyú bálna egy hónapon át kóborolt a Balti-tengerben, német, lengyel és dán vizekben is mutatkozott.
szept. 9
22:06
Pert nyert Szijjártó Péter (hirado.hu)
Két politikus korábban azt állította, hogy a győri önkormányzat Szijjártó által vezetett gazdasági bizottsága a fideszes politikusok és rokonaik cégeinek osztogat közpénzeket
szept. 9
22:07
Nem is tudják a szülők, milyen keveset mozog a gyerekük (Infostart)
Az angol gyerekek többsége 24 percnél kevesebbet mozog naponta, miközben szüleik úgy hiszik, hogy ennél sokkal aktívabbak - derül ki egy kutatásból.
szept. 9
22:07
Súlyosbodott Kim Dzsong Il állapota? (HírTV)
Nem jelent meg kedden az Észak-Korea alapításának hatvanadik évfordulóján rendezett katonai parádén Kim Dzsong Il, feltehetően rossz egészségügyi állapota miatt - közölték japán és dél-koreai hírügynökségek. Közben az amerikai hírszerzés is arról számolt be, hogy az észak-koreai vezetőnek egészségügyi gondjai vannak, és valószínűleg szélütést szenvedett.
szept. 9
22:08
Szigorítják a biztonsági ellenőrzéseket a légitársaságoknál? (hirado.hu)
A múlt havi madridi légi katasztrófa nyomán, szigorúbb biztonsági ellenőrzéseket helyezett kilátásba az EU közlekedési biztosa
szept. 9
22:36
Schmidt, Hankiss, Novák: Rajtad is múlik! (Piac és Profit)
Közel 800 jelölő által beküldött több mint 150 témából választotta ki a Médiaunió Kuratóriuma a 2009-es év társadalmi célú mega-kampányának témáját. A Schmidt Mária, Hankiss Elemér, Kepes András, Novák Péter és Rudolf Péter alkotta grémium által választott téma az egyéni felelősségvállalás, "Rajtad is múlik!" szlogennel, mely az egészségmegőrzés, a megelőzés népszerűsítésére fókuszál. A Médiaunió…
szept. 9
22:42
"Nem lehet játszadozni!" - Ha a rendőrség nem lép, Csáky európai ügyet csinál a bujtogató videoklip miatt (hirado.hu)
A szlovák rendőrség egyelőre a vizsgálja, hogy a klip megjelenése és a benne elhangzó szöveg kimeríti-e a törvénysértés fogalmát
szept. 9
22:44
"Önellentmondásos és nem reális" - Gyurcsány programját kritizálja az SZDSZ (hirado.hu)
Politikai üzenetnek sok, programnak és cselekvési tervnek kevés és még csak nem is szociáldemokrata - áll az SZDSZ honlapjára kedd este felkerült dokumentumban
szept. 9
23:00
Legkevesebb 56 halott a kínai sárlavinában (hirado.hu)
Több mint ezren vesznek részt a mentésben, de azt még nem tudják a hatóságok, hogy pontosan menyi embert temetett maga alá a sárlavina

Keresés