Megfenekleni látszik a jászberényi Beszállítói Tudásközpont megvalósítása, miután az önkormányzat jobboldali képviselői jelen formájában nem tudják támogatni az előkészítés folyamatát - írta keddi szá...
Gary Lineker hamarosan feleségül veszi modell barátnőjét, Danielle Buxt, és a menyegző után be is költözhetnek a 2,65 millió fontért vett luxusvillába.
Az SZDSZ a költségvetésnél egységesen szavaz majd, ahogy eddig is tette – jelentette ki a közszolgálati televízió kedd reggeli műsorában Gulyás József szabad demokrata ügyvivő.
Megfenekleni látszik a jászberényi Beszállítói Tudásközpont megvalósítása, miután az önkormányzat jobboldali képviselői jelen formájában nem tudják támogatni az előkészítés folyamatát - írta keddi számában az Új Néplap.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,16 pontos csökkenéssel, 20.056,79 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,31 százalékkal gyengült.
Őrizetbe vette a rendőrség annak a román kamionnak a 25 éves sofőrjét, aki hétfő délután járművével halálos balesetet okozott a 471-es számú főúton Nyírbátor és Nyírcsászári között - közölte a Szabolc...
Délután 15:00-kor tart beszédet Ben Bernanke (Fed elnök) Washington DC-ben. A piac kíváncsian várja Bernanke beszédét. Mivel a mai napon nem kerülnek közzétételre fontosabb EU-s adatok, így Bernanke beszéde erős mozgásokat indikálhat. (OT/GFX)
Több százezer forinttal rövidítette meg egy török csaló Hajdú Pétert. A mûsorvezetõ alig gyõzte kapkodni a fejét, amikor kapta az sms-eket arról, hogy lenyúlják a pénzét...
Újratárgyalás után derült ki, a 28 éves édesanya a tettes abban a gyermekgyilkossági ügyben, melyben brutális módon mikróban öltek meg egy egy hónapos kislányt. A 28 esztendős China Arnold-ot...
Íme a magyar Whitney Houston - A Megasztárban most feltűnt énekesnőt, Farkas Zsófit zenészberkekben így emlegetik. Az ország azonban még nem eléggé figyelt fel eddig a lányra. Szakmai...
Sokat hallani mostanság arról, hogy Kiszel Tünde még nem tett le egy második gyermekről: testvérrel ajándékozná meg a kis Donatellát - Annak idején neki is voltak lányához hasonló vágyai....
Bűnszövetségben elkövetett csalásért kell egy francia bíróság előtt felelnie a Szcientológia Egyház egyik szervezetének. Jean-Christophe Hullin párizsi bíró a Szicentológiai Egyház...
Hat éven át fogságban tartotta és rendszeresen megerőszakolta saját lányát egy lengyel férfi, akinek letartóztatását hétfőn rendelte el a bíróság. A kelet-lengyelországi...
Az énekesnő óriási sikert aratott a zenei csatorna jubileumi díjkiosztó gáláján, ugyanis minden kategóriában, amiben jelölték, ő lett a győztes. Spears, akit eddig 16 alkalommal jelöltek, de...
Miközben a jelenlegi tervek szerint nagyobb büntetések, szigorúbb adóeljárások elé nézhetünk, az adóhivatalnál előfordulhatott, hogy egy adóhiánynak nézett adminisztratív tévedés okán két ingatlant, egy gépkocsit és a fizetést érintő végrehajtási eljárást indítottak - ismerteti a keddi Népszabadság.
Megszüntetné a szexista hirdetéseket az Európai Parlament. A strasbourgi képviselő-testület a napokban 504 igen szavazattal 110 ellenében (22 tartózkodás mellett) fogadta el az Európai Egyesült Balold...
Vonzóbbnak találják az emberek azt, aki nyíltan be meri vallani, hogy kedveli őket - derült ki egy kutatásból, amelyet skót kutatók végeztek. Hasonló hatással van a szemkontaktus és a mosoly is.
Nem zárja ki a lehetőségét Lendvai Ildikó annak, hogy megegyezzen a szocialista párt az SZDSZ-szel. A szocialisták nem hoztak még olyan döntést, hogy a liberális párt támogatása nélkül próbálják elfogadtatni a költségvetést és az adótörvényeket - mondta az MSZP frakcióvezetője a közszolgálati televízió kedd reggeli műsorában.
Őrizetbe vette a rendőrség annak a román kamionnak a 25 éves sofőrjét, aki hétfő délután járművével halálos balesetet okozott a 471-es számú főúton Nyírbátor és Nyírcsászári között - közölte a...
Minden marad a régiben, az előzetes bejelentéssel ellentétben a nyugdíjakat a jövőben sem csak átutalással kapják meg az érintettek. Bár elvben lehetséges, a gyakorlatban egyelőre biztosan nem fordulhat elő, hogy a posta helyett más szolgáltató vigye házhoz az idősek ellátását.
Száz euróra büntették a pénzügyőrök azt a kocsmárost, aki egy Genova közelében fekvő faluban a szomszéd boltos kislányának egy pohár vizet adott, de számlát nem állított ki róla. A kemény fináncok ...
Elképesztő dolgokat képes művelni az ember a testével, és szinte bármire képes, hogy szebb legyen - pedig népszerűségük ellenére sok kozmetikai beavatkozás komoly egészségügyi kockázatot jelent. A livescience.com összeszedte azt a tíz dolgot, amelyet az emberek a testükkel tesznek - pedig nem lenne szabad.
Az augusztusi svéd fogyasztói árak havi szinten 0,2 %-kal emelkedtek pedig a szakemberek 0,0 %-ra számítottak az előző -0,1 % után. Éves szinten 4,3 %-os érték született az előző 4,4 % után. A júliusi értéket 4,4 %-ról 4,1 %-ra módosították. Az adatok alapján elemzők szerint a Riksbank év végéig nem változtat a svéd alapkamaton. (OT/GFX)
Megegyezne A politika, a piac és a külföld is kevésnek tartja Gyurcsány Ferenc immár sokadik cselekvési tervét. Valós megoldást ad-e a Megegyezés Magyarország pénzügyi és gazdasági válságára? Dilettantizmus vagy az akarat hiánya szülte a kormányfő programját? Vendégünk Bod Péter Ákos közgazdász, az MNB volt elnöke. Egyedül Magára maradt Gyurcsány Ferenc és kisebbs...
Az internet terjedése sikert hozott a hírterjesztés, közönségtájékoztatás, online kereskedelem, kapcsolatszervezés, reklám, stb. területeken. Nincs ez másképp az online oktatásnál sem. Az online képzésről, konferenciáról, a szeptemberben induló netegyetemről, Kézdi Katalint, a Rodin Kft. tulajdonosát kérdeztük.
Sok szarka lesi gazdag áldozatát Ferihegyen. A bűnügyi szolgálat munkatársai azonban olyan jól végzik a dolgukat, hogy az ügyek 70 százalékában sikerül elfogniuk az elkövetőket. Előfordul, hogy a biztonságiak reptéri dolgozókat fülelnek le, áll a Világgazdaságban.
Európa-szerte emelkedik a minimálbér összege, Magyarországon azonban úgy tűnik, nem lesz pozitív változás a közeljövőben. Ráadásul hazánkban még mindig nagy probléma a félig feketén való foglalkoztatás, amikor is valakit minimálbérre jelentenek be, miközben többszörösét kapja kézhez, természetesen feketén, áll a Világgazdaságban.
Ezúton szeretnénk meghívni tisztelt Partnereinket a HR Portal golfnapra, amelyet a Royal Balaton Golf & Yacht Clubbal együttműködve szeptember 12-én, Balatonudvariban rendezünk.
Reggeli előrejelzésünkkel és a szakértők várakozásával ellentétben erősödött a forint délelőtt, a budapesti bankközi devizapiacon kedden fél tízkor 240,30/45 forint volt az euró árfolyama a hétfő délu...
Száz euróra büntették a pénzügyőrök azt a kocsmárost, aki egy Genova közelében fekvő faluban a szomszéd boltos kislányának egy pohár vizet adott, de számlát nem állított ki róla. A kemény fináncok...
A Ten Years After kedden koncertezik az A38 hajón. A legendás ősrock együttes – immár Alvin Lee, a „nyugat leggyorsabb kezű gitárosa” nélkül – még mindig tudja, mi fán terem a muzsikálás. Leo Lyons basszusgitáros nyilatkozott a zenekarról az MNO-nak.
Hat mélyen katolikus átlagpolgár gondolatai hitről, Jézusról, a mindennapok gondjairól, félelmeikről. A dokumentumfilm az interjú és a vallomás műfajának különleges elegye, amelyben a hat hívő olyan őszintén vall a kamera előtt, mintha ez utóbbi maga volna az Isten.
Ellátogatunk a romantikus hangulatú Brunszvik-kastélyba, hogy megtudjuk, hogyan élt Brunszvik Teréz, a magyar óvodatörténet anyja, illetve hogy a világhírű zeneszerző, Ludwig Beethoven miért is volt olyan gyakran látott vendég a martonvásári birtokon.
Az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében személyenként legfeljebb 250 ezer forint értékű részvény jegyezhető kedvezményekkel, az összes kibocsátást együttesen értelmezve és jegyzési árfolyamon számolva - derül ki a kedden közzétett kormányhatározatból.
Az E.ON 30 milliárdos veszteségének - a beszerzési ár és a fogyasztói ár közötti különbségnek - a közüzemi (nem szabadpiaci) fogyasztói árba kell beépülnie.
Nemsokára közzéteszik az angol ipari termelés júliusi mutatóját (előrejelzés: -1,4 %, előző érték: -1,6 %). Gyenge érték estén tovább eshet az árfolyam. Elemzők szerint chart-technikailag az 1,7630-as és az 1,7470-es szint lehetnek ma érdekesek. Előbbi átlépése esetén akár 1,7745 felé is felemelkedhet a jegyzés. Utóbbi alatt azonban szabad az út 1,7375 felé. (OT/GFX)
A romániai magyarság helyzete, az Európai Unión belüli együttműködés, a következő közös kormányülés előkészítése szerepel Göncz Kinga külügyminiszter keddi bukaresti tárgyalásainak napirendjén. A...
Decemberre már elindulnak az első digitális tévéadások Magyarországon: Kelet-Európában elsőként lehet majd tetőantennával 15 csatornát fogni és tetszés szerint akár eredeti nyelven nézni a filmeket. Némi meglepetésre fizetős lesz az ATV és a HírTV adása, az RTL Klub és a Tv2 még hezitál, hogy egyáltalán beszálljon-e, a készülékgyártók és az Antenna Hungária (AH) pedig közös kampánnyal hirdethetik…
Az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében személyenként legfeljebb 250 ezer forint értékű részvény jegyezhető kedvezményekkel. A kedvezményekről még semmit nem tudni
Hiába a generációváltás, ha a fejekben nem történik változás? Minden kisebbség közül a magyarokat tekinti legellenszenvesebbnek a szlovák iskolák kilencedikes diákjainak 37,7 százaléka - derül ki egy szlovák felmérésből.
A 321 törvény, törvényjavaslat született a ciklus kezdete óta a Tisztelt Házban. A kormánypártok nem aggályoskodtak, kétharmados törvényeket is „felvezettek” felesen, így aztán nem csoda, hogy sorra buktak el részben, vagy egészben az alkotmányosság próbáján - a Taláros Testület jóvoltából. Az Országgyűlés mulasztásai is szembe tűnően gyarapodtak.
Néhány évtizeden belül több százezer ember maradhat nyugdíj nélkül Magyarországon, mivel az időskori járandóság folyósításához szükséges minimális szolgálati időt sem lesznek képesek megszerezni. Az egész társadalom számára komoly fenyegetéssé válik tehát a tömeges időskori szegénység - olvasható a nemrég elkészített nemzeti stratégiai jelentésben, melyet a Világgazdaság idéz. a Világgazdaság.
Középpontba került a 0,80-as szint az AUD/USD devizapárnál. 2004 és 2007 között ez a szint szignifikáns ellenállásnak bizonyult, így most is nehézkes lehet az átlépése, vélik elemzők. A globális növekedési problémák és a gyengülő nyersanyagárak azonban középtávon feltehetően inkább lefelé mozdítják az árfolyamot. (OT/GFX)