A tévé ügyvédje című műsorban a Németországban élő török származású kamionsofőr elárulta, hogy szívesen ellátogatna Magyarországra attól függetlenül, hogy lejáratták
Az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében személyenként legfeljebb 250 ezer forint értékű részvény jegyezhető kedvezményekkel, az összes kibocsátást együttesen értelmezve és jegyzési árfolyamon számolva - derül ki a kedden közzétett kormányhatározatból.
Az E.ON 30 milliárdos veszteségének - a beszerzési ár és a fogyasztói ár közötti különbségnek - a közüzemi (nem szabadpiaci) fogyasztói árba kell beépülnie.
Egyszer már elfogták, mégis kicsúszott a rendőrség markából D. Attila - állítja a férfi volt menyasszonya, akit 12 millió forinttal rövidített meg a csaló. Anita szerint a férfit július 17-én egy budaörsi szórakozóhelyen fogták el razziázó rendőrök, majd pár órával később el is engedték, s csak később jöttek rá, hogy egy körözött bűnözőt eresztettek szélnek.
Nemsokára közzéteszik az angol ipari termelés júliusi mutatóját (előrejelzés: -1,4 %, előző érték: -1,6 %). Gyenge érték estén tovább eshet az árfolyam. Elemzők szerint chart-technikailag az 1,7630-as és az 1,7470-es szint lehetnek ma érdekesek. Előbbi átlépése esetén akár 1,7745 felé is felemelkedhet a jegyzés. Utóbbi alatt azonban szabad az út 1,7375 felé. (OT/GFX)
A romániai magyarság helyzete, az Európai Unión belüli együttműködés, a következő közös kormányülés előkészítése szerepel Göncz Kinga külügyminiszter keddi bukaresti tárgyalásainak napirendjén. A...
Decemberre már elindulnak az első digitális tévéadások Magyarországon: Kelet-Európában elsőként lehet majd tetőantennával 15 csatornát fogni és tetszés szerint akár eredeti nyelven nézni a filmeket. Némi meglepetésre fizetős lesz az ATV és a HírTV adása, az RTL Klub és a Tv2 még hezitál, hogy egyáltalán beszálljon-e, a készülékgyártók és az Antenna Hungária (AH) pedig közös kampánnyal hirdethetik…
Az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében személyenként legfeljebb 250 ezer forint értékű részvény jegyezhető kedvezményekkel. A kedvezményekről még semmit nem tudni
Őrizetbe vettek a rendőrök a hétvégén Pécsett két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kiraboltak egy idős házaspárt - írja a Baranya megyei online.
Hiába a generációváltás, ha a fejekben nem történik változás? Minden kisebbség közül a magyarokat tekinti legellenszenvesebbnek a szlovák iskolák kilencedikes diákjainak 37,7 százaléka - derül ki egy szlovák felmérésből.
A 321 törvény, törvényjavaslat született a ciklus kezdete óta a Tisztelt Házban. A kormánypártok nem aggályoskodtak, kétharmados törvényeket is „felvezettek” felesen, így aztán nem csoda, hogy sorra buktak el részben, vagy egészben az alkotmányosság próbáján - a Taláros Testület jóvoltából. Az Országgyűlés mulasztásai is szembe tűnően gyarapodtak.
Néhány évtizeden belül több százezer ember maradhat nyugdíj nélkül Magyarországon, mivel az időskori járandóság folyósításához szükséges minimális szolgálati időt sem lesznek képesek megszerezni. Az egész társadalom számára komoly fenyegetéssé válik tehát a tömeges időskori szegénység - olvasható a nemrég elkészített nemzeti stratégiai jelentésben, melyet a Világgazdaság idéz. a Világgazdaság.
Mint a hírekben röviden lejött, az amerikai kormány effektív közvetlen állami irányítás alá helyezett két nyilvános, azaz tőzsdén forgó jelzáloghitel-intézetet, melyek az amerikai jelzáloghitel-piacon tapasztalható anomáliák miatt jelentősen veszítettek tőkéjükből és korábbi kormányzati segítségek ellenére is a fizetésképtelenség szélén álltak.
Középpontba került a 0,80-as szint az AUD/USD devizapárnál. 2004 és 2007 között ez a szint szignifikáns ellenállásnak bizonyult, így most is nehézkes lehet az átlépése, vélik elemzők. A globális növekedési problémák és a gyengülő nyersanyagárak azonban középtávon feltehetően inkább lefelé mozdítják az árfolyamot. (OT/GFX)
Két éves mélypontjára süllyedt a rubel elszámolású Micex index az energiaipari vállalatok vezetésével, miután az olaj világpiaci ára csökken, valamint befektetők a feltörekvő piacoktól való távolmaradása következtében. (ProfitLine.hu)
A helyi rendőrség bejelentése szerint legalább hárman megsebesültek, amikor hétfőn lövöldözés tört ki az izraeli Netanya város egyik tengerparti étterménél.
Naponta többször, sokakkal és több témában tárgyalunk, hiszen felgyorsult és bizonytalanabbá is vált a mindennapi élet, sűrűbben kerülhetünk új helyzetbe. Hogyan fejleszthető a tárgyalókészség?
A hétvége nagy gazdasági híre, hogy az Egyesült Államok államosította a 2 legnagyobb jelzálog hitelintézetet, rövid nevükön a Freddie Mac-et, és a Fannie Mae-t ( az USA kötelezettségvállalása sokszáz milliárd dollárra szól, annyi benne a nulla, hogy nem győzzük számolni).
Beiktatták hivatalába kedden Pakisztán új elnökét, Aszif Ali Zardarit. Ünnepélyes eskütétetelét egyenes adásban közvetítette a pakisztáni televízió az iszlámábádi elnöki palotából. Az 53 éves...
Félárbocra engedik kedden délben Szlovákiában az állami zászlót, és 24 órás országos gyásszal emlékeznek meg a kassai autóbusz horvátországi balesetének tizennégy halottjáról. A Split felé tartó...
Spanyolország Galícia tartományának rendőrsége hétfőn bejelentette, hogy 10 embert őrizetbe vettek, mert a gyanú szerint nagy mennyiségben adtak el romlott kagylót.
A Google új böngészőprogramjának használata nem biztonságos - figyelmeztették a felhasználókat a német illetékesek. Az internetcég azonban cáfolta az aggodalmakat. A Google Chrome szoftver Microsof...
Elégtelen a kormány romapolitikája, a cigányság felemelkedéséhez konkrét tervekre van szükség, és elengedhetetlen a falufejlesztés – hangsúlyozta a Lungo Drom által szervezett, a romák...
Roger Federer mindössze két órát töltött a US Open nyílt férfi teniszbajnokság egyesének fináléjában, ennyi idejébe telt ugyanis a skót Andy Murray legyőzése (6-2, 7-5, 6-2).
Az idei év első felében 8,3 százalékkal kevesebb vállalat ment tönkre Németországban, és 9,8 százalékkal visszaesett a fizetési bajba jutott háztartások száma, vagyis csökkent a magáncsődök száma is -...
A DHL Express a német Deutsche Post egysége a várakozások szerint az ázsiai piacnak köszönhetően az idén 13 százalékos bevételnövekedésre számít - közölte a Wall Street Journal a vezérigazgatóval folytatott interjút idézve. (ProfitLine.hu)
Malina Hedviget gyalázó amatőr videoklip került fel a Youtube internetes videomegosztó portálra. A fényképekből összemontírozott film alatt – rossz minőségű hangfelvételen – egy...
A Dell Inc. alapítója, Michael Dell a múlt hét során 100 millió dollár értékeben vásárolt vissza Dell részvényeket - áll az értékpapír piaci felügyeletnek eljuttatott beadványban. (ProfitLine.hu)
A Fidesz elnöke megelőzte Dávid Ibolyát, aki így az ötödik helyre csúszott vissza. Az MDF elnökét követi a sorban Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. A legrokonszenvesebbnek továbbra is Sólyom...