2008. szeptember 9. kedd

szept. 9
13:39
"Inkább árulnék sütiket, mint hogy a Real Madridnál maradjak" (Infostart)
Inkább árulnék sütiket egy vásárban, mint hogy a Real Madridban maradjak - mondta Robinho a királyi klub elnökének, Ramón Calderónnak. A brazil futballista brit átigazolási rekordért, 32,5 millió fontért szerződött a Manchester City együtteséhez.
szept. 9
13:39
USD/CHF Emelkedő trendben (HírTV)
Az USD/CHF ismét visszatért emelkedő trendjébe és tesztelte az 1,1345-70-es ellenállási szintet. Elemzők 1,1483.ig várják az árfolyamot. A piac Ben Bernanke délutáni beszédétől vár új impulzusokat. (OT/GFX)
szept. 9
13:39
Mely cégek kerüljenek be még az ÚTP-be? (Alternatív Energia)
Az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében, az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mavir Zrt. kedvezményes részvényjegyzésben minden lakossági igényt kielégítenek - közölte Szuper József, a miniszterelnök főtanácsadója Budapesten kedden, sajtóbeszélgetésen.
szept. 9
13:41
Szamosvölgyi: Diszkriminatív az óvodáztatási támogatás (HírTV)
Sérti az esélyegyenlőséget az óvodáztatási támogatásról szóló kormánydöntés Sátoraljaújhely polgármestere szerint. Az ellenzéki politikus ezért az állampolgári jogok országgyűlési, illetve az oktatási jogok miniszteri biztosához fordult.
szept. 9
13:43
Le kell mondania a thaiföldi kormányfőnek (HírTV)
Lemondásra szólította föl a thaiföldi kormányfőt az alkotmánybíróság az alaptörvény 267. paragrafusára hivatkozva. A testület kimondta, hogy Szamak Szundaravedzs „megbízása véget ért”.
szept. 9
13:45
Tovább agonizálnak vagy kiugrik az SZDSZ-nyuszi a bokorból? (hirado.hu)
Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke Kéri László politológussal elemezte a belpolitikai erőviszonyokat
szept. 9
13:47
Égbekiáltó bűn! Mikrohullámú sütőben ölte meg gyermekét egy nő (hirado.hu)
A nő egy cellatársának elárulta, azért tette a babát a készülékbe, mert megijedt, hogy a barátja elhagyja, ha kiderül, hogy nem ő a gyermek biológiai apja
szept. 9
13:51
Új Tulajdonosi Program: minden lakossági igényt kielégítenek (Infostart)
Az Új Tulajdonosi Program keretében, az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mavir Zrt. kedvezményes részvényjegyzésben minden lakossági igényt kielégítenek. Mindhárom cégben a kormányhatározatban meghatározott pakett egyharmadát a lakosságnak, kétharmadát intézményi befektetőknek szánják, de az értékesítésre kerülő csomagok pontos nagyságát a nemzetközi intézményi…
szept. 9
13:54
Bodrogi Gyula és Fábry Sándor a prosztatáról (WebBeteg)
A prosztata az idősödéssel csaknem minden férfinál növekszik. A felnőtt férfiak közel fele élete során legalább egyszer átesik prosztatagyulladáson, a prosztatarák pedig dobogós helyen áll a férfiak halálát okozó rosszindulatú daganatos betegségek sorában: minden tizedik rákos férfinek prosztatarákja van.
szept. 9
13:57
Itt vannak a kedvezmények: részletre is vehetünk állami cégeket (Privátbankár)
Az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében, az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mavir Zrt. kedvezményes részvényjegyzésben minden lakossági igényt kielégítenek. A kedvezmények között szerepel részletfizetési lehetőség, adókedvezmény, és visszavásárlási garancia.
szept. 9
13:57
Uma Thurman tucatszámra veszi a kismamaruhákat (BorsOnline)
Uma Thurman júliusban készült pocakos képek ellenére még tagadta, hogy terhes lenne, de most újabb jele van annak, hogy a színésznő mégiscsak gyereket vár, a pletykák szerint ugyanis kismama méretű ruhákat rendelt egy elegáns amerikai üzletből.
szept. 9
13:57
"A politikai korrektség megfojtja a kreativitást" (Infostart)
Andrew Lloyd-Webber szerint soha nem születtek volna meg világhírű musicaljei, ha attól tartott volna, hogy megsérti velük valamelyik kisebbség érzéseit. A zeneszerző úgy véli: a politikai korrektség árt a művészetnek.
szept. 9
13:57
Összetett képzés a Magyar Írószövetség ősszel induló íróiskolájában (HírTV)
A Magyar Írószövetség képzésének keretein belül gyakorlati órákon ismerkedhetnek meg a hallgatók az írói mesterség fogásaival, előadásokon hallhatnak a huszadik századi magyar és világirodalomról, az irodalomtudományi kérdésekről, illetve az intézményi háttérről, folyóiratokról, szerzői jogokról.
szept. 9
13:57
Nem akart táncolni, lőtt (Blikk)
szept. 9
13:57
Gondolta volna-a gyerekek közel 19%-a szegénységben él (Alternatív Energia)
Magyarországon jelenleg a gyermekek 18,7 százaléka él szegénységben, a családoknak pedig 13 százaléka mondható szegénynek - hangsúlyozta Kovárik Erzsébet szociális államtitkár egy Budapesten tartott keddi szakmai tanácskozáson.
szept. 9
13:59
Csődbe ment a mánfai kollégium (HírTV)
Csődbe ment a mánfai, halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulását segítő kollégium – értesült egy kormányközeli lap.
szept. 9
14:00
Új fejes a Vodafone élén (HR Portál)
A társaság európai vezetésével Michel Combes-t bízták meg, írja a Napi Gazdaság.
szept. 9
14:03
Takuma Sato aláírt a Toro Rossóhoz? (F1világ)
Lapunk értesülései szerint a Super Aguri egykori versenyzője, Takuma Sato már aláírta jövő évre szóló szerződését a Scuderia Toro Rosso istállóval, ahol a Red Bull Racinghez távozó Sebastian Vettel helyét veszi majd át.
szept. 9
14:03
Új mecset épül Kölnben (hirado.hu)
Szélsőjobboldali csoportok már bejelentették, hogy szeptember második felétől több napos tiltakozó akcióba kezdenek az "iszlám nyomulás ellen"
szept. 9
14:05
Hoppá! - Kylie Minogue nőért epedezik! (hirado.hu)
Az ausztrál szépség játszik a leszbikusság gondolatával
szept. 9
14:07
Felgyújtotta magát egy mozgássérült férfi (hirado.hu)
A 61 éves zákányi férfit mentőhelikopter vitte a kaposvári kórházba
szept. 9
14:15
Minden ötödik gyerek szegénységben él (Privátbankár)
Magyarországon jelenleg a gyermekek 18,7 százaléka él szegénységben, a családoknak pedig 13 százaléka mondható szegénynek.
szept. 9
14:15
Pálinkából tollasodott a laktanyában (BorsOnline)
Juhászból lett milliomos, futballstadiont épített Akasztón, imádja a pénzt és a szép nőket, börtönben és emberrablók fogságában is raboskodott már - Stadler József körül mindig történik valami. A Stadler story című könyvben a vállalkozó őszintén beszél a vele történtekről úgy, ahogyan ő látja. Sorozatunkban részleteket közlünk a kötetből.
szept. 9
14:15
Újabb vérfertőzési ügy – ezúttal Lengyelországban (HírTV)
Ismét vérfertőzési ügy került napvilágra, ezúttal Lengyelországban. Az ország keleti részén letartóztattak egy férfit, aki saját lányát tartotta hat éven át fogva. A ma 21 éves nőt rendszeresen megerőszakolta. Két gyermekük is született. A gyanúsítottat vizsgálati fogságba helyezte a bíróság.
szept. 9
14:15
Agyonvágott az áram egy munkást (Blikk)
szept. 9
14:15
Dávid Ibolya:"ne húzza az időt újabb találkozók megszervezésével" (Alternatív Energia)
Ha Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a szakértői kormányról kíván tárgyalni, akkor az MDF arra kéri, tegye azt a konzervatív párt által javasolt ellenzéki csúcs keretében. Erről Dávid Ibolya, a demokrata fórum elnöke írt a liberális párt elnökének címzett keddi, az MTI-hez eljuttatott nyílt levelében.
szept. 9
14:17
A Fidesz-KDNP elfogadja Fodor Gábor és Dávid Ibolya meghívását (Alternatív Energia)
A Fidesz és a KDNP részt vesz az MDF és az SZDSZ által kezdeményezett ellenzéki tárgyaláson is - jelentette be Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kedden Budapesten, a Fidesz elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón.
szept. 9
14:21
Veres nélkül tervezett Gyurcsány (Adózóna)
Veres Jánost kihagyták a nemrég nyilvánosságra hozott adócsomag összeállításából - írja az Index.
szept. 9
14:21
Az Audi A6 sikermodell új erényekkel (hirado.hu)
A kifejezetten dinamikus karakterű vásárlók számára az Audi az "S line" sportcsomagot kínálja
szept. 9
14:21
India - A Goldman által leminősített bankszektor vezetésével esett a Sensex (ProfitLine)
A State Bank of India vezetésével csökkent az indiai részvénypiac, miután a GOldman Sachs leminősítette az ország pénzügyi szektorát a mérséklődő hitelezések és az emelkedő besült hitelek miatt. A Sensex index 44.21 ponttal, 0.3 százalékkal 14,900.76 pontra csökkent, míg az S&P CNX Nifty index 13.60 ponttal, 0.3 százalék mellett 4,468.70 pontra enyhült. (ProfitLine.hu)
szept. 9
14:23
Peugeot 308 THP képgaléria (1. rész) (hirado.hu)
A hirado.hu legújabb képgalériája
szept. 9
14:25
Halálos áramütés Tégláson (hirado.hu)
A harmincéves munkás egy magasfeszültségű villanypóznán kapott áramütést, életét már nem tudták megmenteni
szept. 9
14:33
Átverés volt a reklám: mégsem gyógyítják a rákot (Privátbankár)
A fogyasztók megtévesztése miatt összesen 3 millió forint bírságot szabott ki a Naturlife System Kft.-re és a Max-Immun Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel gyógyhatást ígérő reklámokkal h...
szept. 9
14:33
4 milliárd forintot keresett a tenisszel Serena (BorsOnline)
Pályafutása során harmadszor nyert amerikai nyílt bajnokságot Serena Williams. Az amerikai teniszezőnő 1999 ás 2002 után végzett az élen Flushing Meadowban. A döntőben 6:4, 7:5-re verte a szerb Jelena Jankovicsot.
szept. 9
14:33
Pink kivillantotta cicijét a díjátadón! (Blikk)
szept. 9
14:33
Bírság a Kínában varrató sportöltözet-gyártónak (Infostart)
Csaknem 5 millió eurós bírságra büntette a fürdőruhagyártó Arena céget egy francia munkaügyi bíróság, amiért tavaly márciusban gazdasági okokra hivatkozva felmondott 169 dolgozójának és Kínába, illetve Tunéziába vitte át termelését. Az ügyet 96 egykori alkalmazott vitte bíróság elé, kétségbe vonva elbocsájtásuk okait, a francia munkajog szerint ugyanis a gazdasági okból történt felmondást…
szept. 9
14:33
Felgyújtotta magát és autóját (HírTV)
Életveszélyes állapotban került kórházba az a zákányi férfi, aki kedden délelőtt felgyújtotta magát és autóját. A Somogy megyei rendőrség tájékoztatása szerint a 61 éves mozgáskorlátozott férfi az autóját és magát is leöntötte benzinnel, ezután magára gyújtotta a járművet.
szept. 9
14:33
Cápa akadt bele a hullámdeszka kötelébe (Blikk)
szept. 9
14:33
Exhumálják a zirci világháborús hős maradványait (Metropol)
Háromoldalú memorandumot írtak alá kedden Budapesten a II. világháborúban hősi halált halt Marvin J. Steinford törzsőrmester Zircen feltárt földi maradványainak exhumálásáról az amerikai, az orosz és a magyar fél képviselői.
szept. 9
14:33
Dél-Oszétiában Dzsava és Chinvali településeken lesznek az orosz erők (Kripto Akadémia)
Oroszország összesen 7600 katonát állomásoztat majd Abháziában és Dél-Oszétiában - számolt be kedden Moszkvában az orosz államfőnek Anatolij Szergyukov védelmi miniszter.
szept. 9
14:35
Minden meghívást elfogadott a Fidesz - még az SZDSZ-ét is (Privátbankár)
A Fidesz és a KDNP részt vesz az MDF és az SZDSZ által kezdeményezett ellenzéki tárgyaláson is - jelentette be Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kedden Budapesten, a Fides...
szept. 9
14:35
Célt tévesztett a NATO-bomba és egy lakóházat talált el (Kripto Akadémia)
Két különböző légicsapásban legkevesebb 27 tálib felkelővel végeztek a nemzetközi koalíciós erők kedden Afganisztán déli és keleti részén - közölték a helyi hatóságok.
szept. 9
14:36
Trulli: Hamilton jogosulatlan előnyre tett szert (F1világ)
A Toyota olasz versenyzője, Jarno Trulli elmondta, semmi kétsége afelől, hogy Lewis Hamilton előnybe került azzal, hogy átvágta a sikánt a hétvégén megrendezett Belga Nagydíjon.
szept. 9
14:37
Zöld fényt adott-e a Bizottság a romákkal szembeni fellépéshez? (Kripto Akadémia)
Emberi jogok védelmével foglalkozó nem kormányzati szervezetek egy csoportja azzal a felhívással fordult kedden az Európai Bizottsághoz, hogy tegye világossá álláspontját a romákkal való olaszországi bánásmóddal kapcsolatban.
szept. 9
14:39
Dávid Ibolya rászólt Fodorra: ne húzza az időt! (hirado.hu)
Az MDF elnöke nyílt levelet írt az SZDSZ vezetőjének
szept. 9
14:41
Audi Q7 V12 TDI quattro - Egyedülálló technika (hirado.hu)
.
szept. 9
14:43
Kezdjen orosz és kínai nyelvtanfolyamra járni! (hirado.hu)
Megfelelő nyelvtudás nélkül gyakorlatilag nem lehet elhelyezkedni a jól fizető cégeknél
szept. 9
14:45
Az állami vagyont védenék a civilek (Infostart)
Gyűlést szervez a nemzeti vagyon megmentéséért három civilszervezet. A kezdeményezők budapesti tájékoztatóján Bencze Izabella, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigazgató-helyettese, a mozgalom egyik elindítója azzal indokolta a találkozó megszervezését, hogy az állami vagyonról szóló törvény lehetőséget ad a további privatizációkra.
szept. 9
14:45
A SEAT Ibiza ECOMOTIVE Németország legkörnyezetkímélőbb autója (hirado.hu)
A 80 lóerős 1.4 TDI motor üzemanyag-fogyasztása szintén rendkívül alacsony, 100 kilométerenként átlagosan mindössze 3,8 liter
szept. 9
14:48
Könnyebb lesz Ausztriában céget alapítani (Piac és Profit)
Az Európai Bizottság szerint nyugati szomszédunk az eddigi gyakorlattól eltérően nem alkalmazhata korlátozásokat az új tagállamokból érkező vállalkozásokkal szemben.

Keresés