Utolsó mérkőzésén is vereséget szenvedett, így a negyedik helyen végzett az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata az oroszországi Jekatyerinburgban zajló, meghívásos négyes tornán.
Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy kötelezővé teszi a tagországok számára az energiafelhasználás meghatározott mértékű csökkentését az Europolitique internetes lap értesülése szerint. Az...
Megérkezett a budapesti Hősök terére az a gyalogos roma menet, amely október 3-án indult el Jászladányból, hogy így demonstráljon a magyarországi cigány kisebbség kirekesztése ellen; a Kállai László által vezetett maroknyi csapatot mintegy félezer ember tapssal és zeneszóval fogadta a téren felállított színpad előtt.
Legalább tizenhatan meghaltak és hatvanan megsebesültek vasárnap a Bagdadtól 100 kilométerre lévő Ramadiban egy merényletsorozatban. Iraki biztonsági források szerint a nyugat-iraki városban egymás után rövid időn belül három detonáció is bekövetkezett, a robbanószerkezeteket kivétel nélkül gépkocsikba rejtették.
A Ír Nemzeti Felszabadító Szervezet (INLA) nevű szervezet - az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) szakadár csoportja - illetékesei nem hivatalosan bejelentették, hogy az INLA lemond az erőszakról, és beszolgáltatja fegyvereit a hatóságoknak.
Az orosz gazdaság idei visszaesése várhatóan felülmúlja a legborúlátóbb előrejelzéseket is, és éves szinten elérheti a 8,5 százalékot - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz államfő. Beismerte, hogy a gazdaság sokkal súlyosabb hatással volt az orosz gazdaságra, mint azt a szakértők jósolták, de a legrosszabbat sikerült elkerülni.
Soros György egymilliárd dollárt készül "zöld technológiákba", megújítható energiaforrásokba fektetni. Hétvégi, koppenhágai sajtóértekezletén a magyar származású amerikai üzletember új kezdeményezést is bejelentett, amelynek keretében tíz éven át évi 10 millió dollárral támogatja a klímavédelmet.
Kormánypárti fegyvereseket képeznek ki, és fegyvereznek föl Kenyában - jelentette ki a szélsőséges iszlamista Shebab mozgalom szóvivője. A Szomália nagy részét uraló szervezet szerint a kelet-afrikai országnak számolnia kell a következményekkel.
Novemberben kezdődik az új vírusú influenza elleni oltás Csehországban - közölte a cseh egészségügyi tárca vasárnap. A prágai minisztérium szerint november közepén 500 ezer H1N1 vírustörzs elleni...
Budapestre érkezett vasárnap a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke és a hozzá csatlakozó szimpatizánsok, hogy a romákat érintő hátrányos megkülönböztetés ellen emeljenek szót. A menet dél körül érkezett meg a Hősök terére, ahol pár százan gyűltek össze. Kállai László és kísérete gyalog tette meg a több mint 100 kilométeres utat, hogy összefogásra szólítsa fel a romákat és petíciót adjon át…
Európa legnagyobb biztosítója, a francia AXA tovább növeli piaci részesedését Közép- és Kelet-Európában, 2012-re pedig a romániai piacra is be kíván lépni - nyilatkozta a Bloombergnek Cyrille de...
Egy ember meghalt, többen megsérültek vasárnap délelőtt a 61-es úton, Dombóvár és Nagykónyi között, amikor egy személyautó menetrend szerint közlekedő Volán-busszal ütközött - közölte a rendőrség
Jelentős csalások történtek az Afganisztánban augusztus 20-án megtartott elnökválasztásokon - közölte az ENSZ afganisztáni misszióvezetője. Kai Eide volt helyettesének, Peter Galbraithnak azokra a vádjaira reagált, amelyek szerint nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a választási csalásokról szerzett információit.
Felborult egy terepjáró a Zala megyei Rezi külterületén, az autó utasa a helyszínen életét vesztette, sofőrjét kórházba szállították - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete az...
A szocialista Kapolyi László miatt nem tudja befizetni a költségvetésbe a Magyar Villamos Művek a 20 milliárd forintos osztalékot, pedig az elegendő volna a kórházak működéséhez és a távhő áfájának 5 százalékra csökkentéséhez - állítja a Fidesz.
Felborult egy terepjáró a Zala megyei Rezi külterületén, az autó utasa a helyszínen életét vesztette, sofőrjét kórházba szállították - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete az MTI-t.
Egy ember meghalt, többen megsérültek vasárnap délelőtt a 61-es úton, Dombóvár és Nagykónyi között, amikor egy személyautó menetrend szerint közlekedő Volán-busszal ütközött - közölte a rendőrség....
Drágakövekkel kirakott fegyvereket, értékes trónokat, ragyogó ékszereket és számos egyéb kincset vonultat fel a Maharadzsa: Az indiai fejedelmi udvar pompája című kiállítás, amely szombattól várja az érdeklődőket a londoni Viktória és Albert Múzeumban, a világ legnagyobb iparművészeti és formatervezési múzeumában.
Az orosz gazdaság idei visszaesése várhatóan felülmúlja a legborúlátóbb előrejelzéseket is, és éves szinten elérheti a 8,5 százalékot - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz államfő. Beismerte,...
Az energiaszektor immáron dokumentumokkal is bizonyítható módon a baráti kifizetőhelyek láncolatának részévé vált - közölte Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Jelentős csalások történtek az Afganisztánban augusztus 20-án megtartott elnökválasztásokon - közölte Kai Eide, az ENSZ afganisztáni misszióvezetője vasárnap Kabulban. A norvég diplomata újságírók...
Busszal ütközött egy kocsi vasárnap délelőtt a 61-es főúton, Dombóvár és Nagykónyi között. Az autó sofőrje a helyszínen meghalt, hárman megsérültek - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egymilliárd dollárt fektet majd tiszta energia technológiákba Soros György, aki egy szervezetet is létrehoz, mely a politikai döntéshozókat látná el tanácsokkal a környezetvédelemmel kapcsolatos...
Váratlanul elhunyt a Boyzone együttes énekese. A 32 éves Stephen Gately-t a mallorcai vakációja alatt, egy átmulatott éjszaka után érte a halál. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mi okozhatta a halálát.
A török labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Fatih Terim lemondott tisztségéről, miután eldőlt, csapata a pótselejtezőt sem éri el, így biztosan nem jut ki a 2010-es világbajnokságra.
Az idei év első felében a magyar lakosság 21 százaléka tett legalább egy alkalommal többnapos belföldi utazást, ez 3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából.
Átlagosan három százalékkal többe kerülnek majd a síbérletek az idei téli szezonban Ausztriában a tavalyinál - írja az ORF Burgenland. A sífelvonókat működtető társaságok a most következő téli idényben 4 százalékos bevétel csökkenésre számítanak, elsősorban az angol font gyengülése miatt.
Egy új magyar kulturális stratégia kidolgozását sürgették, illetve annak alapelveit ismertették a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) által szervezett Polgári Gondola előadói szombaton Budapesten.
A hányinger és a hányás a kemoterápiás kezelés gyakori mellékhatása. A legtöbb esetben azonban ezek a mellékhatások gyógyszeres kezeléssel megelőzhetőek, így nem okoznak Önnek kellemetlenséget a rákkezelés alatt.
Valamivel öt százalék fölé gyorsulhatott a múlt hónapban az éves összevetésű magyarországi infláció - jósolja a legtöbb londoni felzárkózó piaci elemző a szeptemberi inflációs adatok ismertetése előtt. Ez a várakozás azonban nem egyöntetű: a Cityben van olyan vélemény is, amely szerint folytatódhatott az infláció lassulása, mivel a gyenge kereslet miatt továbbra is mérsékelt az áfaemelés hatásának…
Két aznapi sikeres felszállás után a harmadiknál zuhant le és vesztette életét egy sárkányrepülő szombaton a zalaegerszegi repülőtéren - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet.
Valamivel öt százalék fölé gyorsulhatott a múlt hónapban az éves összevetésű magyarországi infláció - jósolja a legtöbb londoni felzárkózó piaci elemző a szeptemberi inflációs adatok ismertetése...
A kormányfő egyetértésével küzd a Szociáldemokrácia a munkavállalók ellen? Milliárdokhoz jutnak közpénzekből a szocialista iparmágnások. Indult-e eljárás Keller László ellen? Hol landol a magánnyugdíj pénztári tagok megtakarítása? Mi lesz veled hazai vállalkozás? Trükkök százai! Várható-e kedvező fordulat a recski ércbánya privatizációjában? Ideje lesz leengedni a sorompót!
Tönkretenné a magyar devizahitel-piacot, ha szigorítanák a lakossági hitelezés feltételeit - véli a Magyar Hitelszövetség elnöke. Simor András jegybankelnök viszont úgy gondolja, az ország érdeke, hogy a lakosság inkább forintban adósodjon el, a Magyar Nemzeti Bank a felvehető hitel mértékét a jövedelemhez kötné.
Két aznapi sikeres felszállás után a harmadiknál zuhant le és vesztette életét egy sárkányrepülő szombaton a zalaegerszegi repülőtéren - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet vasárnap. Szemtanúk...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint hétfőn a reggeli óráktól nyugat felől ismét egyre többfelé ered el az eső, helyenként jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Hajnalban...
Tukacs István szerint a csoportos létszámleépítéseket bejelentő munkahelyek döntő többsége részesül munkahelymegtartó támogatásban, hiszen a bejelentést épp azért tette meg a munkáltató, hogy...
Három ember súlyos, egy pedig könnyebb sérülés szenvedett, amikor három személyautó ütközött az 5-ös főút Dabas és Hernád közötti szakaszán vasárnap kora délután - közölte a Pest Megyei...
Diego Armando Maradona, a nyolcvanas évek legjobb futballistája a szakadó esőben a hasán csúszva szánkázott a Buenos Aires-i stadion gyepén. Önkívületben ordította, "felfedezettje" nevét. A néhány hete tíz éves szünet után az argentin válogatottba visszatért Martín Palermo, becenevén a Bolond (Loco) a 93. percben adta vissza győztes góljával a reményt az argentinoknak. Szerdán az Albiceleste…
50 ezer forintos üdülési csekket osztogat egykori nyugdíjas alkalmazottainak a MÁV egy hároméves megállapodásra hivatkozva. A támogatást elvileg már egy űrlap kitöltésével is meg lehet szerezni, de ahhoz nem mindenki juthat hozzá, mivel arról egy üdültetési bizottság dönt. A kormányközeli Vasutasok Szakszervezete állítja: a testületben minden MÁV-os érdekvédelmi szervezet képviselteti magát - a…
Az évszázados török-örmény ellenségességnek véget vető zürichi egyezmény másnapján, vasárnap Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök felszólította Örményországot, hogy vonuljon ki a vitatott...
A szélsőjobb magyarországi térnyeréséről közölt terjedelmes riportot vasárnap a Los Angeles Times című liberális amerikai napilap. Vona Gábort karizmatikus fiatal nacionalistaként, pártját...
Tukacs István szerint a csoportos létszámleépítéseket bejelentő munkahelyek döntő többsége részesül munkahelymegtartó támogatásban, hiszen a bejelentést épp azért tette meg a munkáltató, hogy megpályázhassa az ilyen támogatásokat; a szocialista politikus az MTI-nek vasárnap nyilatkozva hangsúlyozta: különbséget kell tenni a tényleges elbocsátások és a bejelentett létszámleépítések között.