Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi találkozójukon nem jutottak megállapodásra az arról, hogy milyen finanszírozást ajánljon az Európai Unió az újabb hosszú távú klímavédelmi...
Puskás Ferenc-díjat alapított a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség. A hazánkban tartozkodó Joseph Blatter bejelentette, hogy az elismerést mindig a legszebb gólt szerző játékos veheti át a szervezet éves, zürichi gáláján.
Székesfehérvár közgyűlése kedden - zárt ülésén - 7,5 millió forintot szavazott arra a célra, hogy elindulhasson a fűtés a Vásárhelyi lakótelep 330, fűtés nélkül maradt lakásában - jelentette be a...
Két hitelkeret megállapodást írt alá Oszkó Péter pénzügyminiszter Philippe Maystadttal, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnökével Luxembourgban, a megállapodások alapján az EIB összesen 350 millió e...
Női biztosok megfelelő számú jelölését kérte az Európai Unió tagországainak kormányfőitől José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke a témáról hozzájuk intézett levelében. A sajtóhoz is...
A Fideszt egyértelműen kedvezően érintette a politikai napirend sűrűsödése, addig a szocialisták, illetve a kormány veszítettek támogatottságukból. Igaz ez személyesen a miniszterelnökre is, aki Orbán Viktorral szemben komoly hátrányban van a miniszterelnöki alkalmasság megítélését illetően.
A részvénybefektetések terén jelenleg nagyfokú visszafogottság tapasztalható, holott ez a piac még a pénzügyi válságot követően is magas hozamokkal kecsegtet. Tudományos adatok igazolják, hogy a diverzifikált portfoliók hosszú távon akár évi 4 százalékpontos hozamelőnyt is kínálhatnak
Elkerülhetővé válhat az élsportolók túlterhelése és a sportpályákról ismert hirtelen szívhalál egy új magyar mobiltechnológiai fejlesztés segítségével. Az ötletgazda, Kocsisné Szilágyi Gyöngyi az InfoRádiónak elmondta: reméli, a készülék nem csak a sportolók körében terjed majd el.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága úgy határozott, hogy szurkolók előtt rendezhetik meg a szombati Újpest FC-MTK Budapest NB I-es mérkőzést.
Teljesen kiégett egy garázs a Fejér megyei Úrhidán. A lángok a szomszédos lakóház tetejére is átterjedtek, valamint a garázsban álló autót is elemésztették - értesült a HavariaPress.
Szimpátiatüntetést szervezett a Fidesz edelényi szervezete Molnár Oszkár polgármester mellett. A kedd délután tartott demonstráció résztvevői szinte teljesen betöltötték a borsodi kisváros díszterét.
Jövőre a szuperbruttósítás miatt nemcsak többet adózunk, de nő a havi fizetésünk - áll a BDO FORTE tanácsadó cég tegnapi közleményében. Ezt azonban cáfolja Angyal József, aki szerint a tanácsadó cég nemcsakhogy elszámolta magát, de arról is elfeledkezett, hogy a megbízási jogviszonyban foglalkoztatottak 40 százalékkal többet adóznak majd.
A Fidesz szerint a forint árfolyamán kívül egyetlen mutató sincs, amely azt mutatná, hogy közeledik a kilábalás a válságból. Navracsics Tibor frakcióvezető azt mondta: sorra érkeznek adatok, amelyek bizonyítják, hogy nemcsak a gazdaság, de a magyar társadalom is súlyos válságba került. A politikus idesorolta a reálkereset drámai csökkenését és a cégek ellen indult csődeljárások számának…
Az Egészségbarát programot azért indította idén májusban az Egészségügyi Minisztérium a Lilly gyógyszergyártó vállalat támogatásával, hogy felhívja a figyelmet a táplálkozás szerepére a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében.
A veszélyeztetettek magas és egyre növekvő száma, a bekövetkezett törések nyomán kialakuló mozgáskorlátozottság, majd az akár az életet is fenyegető súlyos szövődmények jelentős népegészségügyi problémává teszik a csontritkulást szerte a világon.
A csontritkulással kapcsolatos nyílt párbeszéd a célja a Kortalan Nők kampánynak, melynek támogatója a James Bond-filmek népszerű sztárja, Ursula Andress.
A gazdasági világhelyzet még mindig nem valami rózsás, az átlag angol kétszer is meggondolja, beüljön-e a családjával vendéglőbe drágán vacsorázni. De az is hozzá tartozik az angolok karakteréhez, hogy keresik az életben az apró örömöket. Ezért népszerű a legújabb kulináris divat: a vendéglők aranyat és ezüstöt kevernek az ételbe vagy bearanyozzák a falatokat, és hétfőtől kezdve ez már akármelyik…
Szimpátiatüntetést szervezett a Fidesz edelényi szervezete Molnár Oszkár polgármester mellett; a kedd délután tartott demonstráció résztvevői szinte teljesen betöltötték a borsodi kisváros...
Az MSZP testületei hivatalosan nem foglaltak még állást a Fidesz és a KDNP kettős állampolgárságra vonatkozó javaslatáról, de a párt szerint megvitatandó és továbbgondolandó az előterjesztés - mondta Juhász Ferenc elnökségi tag budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kedden.
Szlovákiában 12,45 százalékra nőtt a munkanélküliség az augusztusi 12,05 százalékról - közölte a szlovák munkaügyi hivatal kedden. A Reuters által megkérdezett elemzők szerényebb, 12,35 százalékos...
Nem a köztársaság bukott el, hanem a harmadik köztársaság; intézményei állnak, de sok tekintetben bénultak - mondta a Mi fenyegeti a köztársaságot? című kötet keddi budapesti bemutatóján Majtényi László, a kiadvány egyik szerkesztője, a kiadó Eötvös Károly Közpolitikai Intézet korábbi vezetője.
Sorozatnyi mélyedést fedeztek fel a Mars felszínén, ezek egy barlangrendszer bejáratai lehetnek, amelyek kutatása révén megtudható, létezett-e valaha élet a vörös bolygón. Glen Cushing, az Egyesült...
Női biztosok megfelelő számú jelölését kérte az Európai Unió tagországainak kormányfőitől José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke a témáról hozzájuk intézett levelében. A sajtóhoz is...
Az amerikai vállalatok több mint fele csökkenti az alkalmazottaknak juttatott bónuszokat az idei évben a recesszió miatt, 42%-uk pedig kisebb mértékben növeli, mint a korábbi években - derül ki a...
Egyetlen kézmosást elmulasztó orvos, nővér vagy akár technikus is nagy mértékben felelős lehet a kórházi körülmények között kialakuló fertőzések terjedéséért - mutatták ki francia kutatók a napokban.
Nadya Sulemanról, aki idén januárban nyolcas ikreknek adott életet, dokumentumfilm készül, amely bemutatja az immár 14 gyereket nevelő anya mindennapjait. Közben nőgyógyászát kizárták az egyik rangos amerikai szervezetből.
Fegyverrel rabolt ki egy élelmiszerboltot egy férfi kedden a Fejér megyei Igaron; a bűncselekmény során senki nem sérült meg - közölte a rendőrség. Az arcát maszkkal takaró rabló a Fő utcai üzletbe...
Az MSZP testületei hivatalosan nem foglaltak még állást a Fidesz és a KDNP kettős állampolgárságra vonatkozó javaslatáról, de a párt szerint megvitatandó és továbbgondolandó az előterjesztés, mondta Juhász Ferenc elnökségi tag budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kedden.
A 2010-es költségvetéshez benyújtott több mint 1500 módosító javaslat részletes vitájával folytatódott a büdzsé tárgyalása a parlamentben. A szocialisták a megszorítások mellett érveltek és azzal utasították el a fideszes javaslatokat, hogy az ellenzék a meglévő pénz többszörösét akarja elkölteni.
Úgy tűnik, hogy a vállalati gyorsjelentések, amelyek tulajdonképpen nem okoztak csalódást, nem nyugtatták meg a piacokat. A nyitás előtti, mérsékelten pozitív hangulatot a napvilágot látott...
Kémkedés miatt tartóztattak le egy izraeli tudóst az Egyesült Államokban. Az amerikai védelmi misztériumnál, és a NASA-nál dolgozó 52 éves férfit azzal vádolják, hogy titkos védelmi információkat próbált meg átadni egy olyan ügynöknek, akiről azt hitte, izraeli felderítő tiszt. A tudóst a szövetségi nyomozó iroda, az FBI ügynökei tartóztatták le, első meghallgatása kedden lesz egy washingtoni…
Az MSZP testületei hivatalosan nem foglaltak még állást a Fidesz és a KDNP kettős állampolgárságra vonatkozó javaslatáról, de a párt szerint megvitatandó és továbbgondolandó az előterjesztés -...
Elfogadhatatlannak tartják a jövő évi költségvetési törvénytervezetben szereplő, a szociális ágazat támogatásából történő 10 százalékos elvonást a terület munkavállalói és munkáltatói...
Egy állatkert-igazgató is tudja, hogy a nyitvatartási idő csökkentésével csak a bevételei csökkennek, a kiadásai nem, hisz az állatok ugyanannyit esznek majd és ugyanannyi gondozó is kell. Ez a gondolatmenet a Bajnai-kormány számára, úgy látszik, követhetetlenül nehéznek bizonyult, hisz ugyanez igaz a MÁV-ra is.
A 2010. évi európai uniós költségvetés a nemzetközi pénzügyi krízis árnyékában születik - hangoztatta az Európai Parlament e témában folytatott keddi vitájában a téma parlamenti előadója, Surján...
Enyhülni látszik a recesszió, de leghamarabb 2011-ben növekedhet a gazdaság Magyarországon recesszió - állapította meg az IMF harmadik, szeptemberi felülvizsgálati jelentése.
Egy ismeretlen férfi holttestét találták meg Baja belterületén, egy gazos területen - közölte a rendőrség. A lakossági bejelentés alapján megtalált, erősen bomlásnak indult holttest elsődleges...
A hőszivattyúkról sokat lehetett hallani az elmúlt években, az energiaárak emelkedésével ugyanis ezek a rendszerek ma már valós alternatívái lettek a hagyományos fűtési módoknak.