2009. október 29. csütörtök

okt. 29
13:41
Kvalitatív vezető a GfK Hungáriánál (HR Portál)
2009. október 15-től Becker György tölti be a GfK Hungária Piackutató Intézet kvalitatív vezetői pozícióját.
okt. 29
13:41
A Chrysler haláltusája - az olaszok nem könyörülnek. Lehet, hogy jót akarnak ? (ProfitLine)
Szegény Mr. Iacocca keserűen nézheti mi lett a művéből. A kereskedő-zseni a 80-as években valóságos tankönyvi sikertörténetet varázsolt a Chryslerből. 1993-as nyugdíjba vonulása után a vezetők nem igazán tudták azt folytatni. Itt most nem csak a válság autóipari hatásáról van szó.
okt. 29
13:42
Kérdezzétek Benkő Dánielt! (Blikk)
okt. 29
13:42
Az EU kifogásolja a magyar regisztrációs adót (Gondola)
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy módosítsa a regisztrációs adó egyes rendelkezéseit, mert azok továbbra is hátrányos megkülönböztetésben részesítik a másik tagállamból...
okt. 29
13:42
Lettországon már csak a csoda segít (HírTV)
Imával küzdenek a válság ellen a lettországi katolikusok. Az egyház szerint hittel leküzdhetőek az anyagi nehézségek. Egész októberben az ország összes templomában a krízis által sújtott emberekért imádkoznak, és azokért is, akik az ország pénzügyi összeomlását okozták.
okt. 29
13:42
Újabb könyv Kertész születésnapjára (Spa Trend Online)
Újabb könyv jelent meg - benne két első közléssel - Kertész Imre Nobel-díjas író közelgő 80. születésnapjára. A megfogalmazás kalandja című kötet a Vigilia Kiadó gondozásában látott napvilágot.
okt. 29
13:43
Piacvezető lett az MBT (ProfitLine)
2,46 milliárd forintos bruttó árbevételt ért el a tavalyi üzleti évben az MBT lábbelik hazai forgalmazója az MBT Magyarország Kft. Az MBT speciális talpszerkezetével új termékkategóriát teremtett, a fiziológiás lábbelik piacát, ahol piacvezető pozícióra tett szert. A pécsi cég a napokban nyitotta meg második szlovéniai üzletét.
okt. 29
13:44
Különös házasság: a férj 112, a menyasszony 17 éves (Blikk)
Több száz vendég vett részt egy 112 éves férfi és 17 éves felesége esküvőjén Szomália középső részén.
okt. 29
13:44
Átadták az első környezettudatos magyarországi klímagyárat (Gondola)
Átadták Magyarország első környezettudatos klímagyárát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Perkupán. A beruházás mintegy 3 milliárd forintból valósult meg. A magyar tulajdonú Genex Zrt. egy borsodi kis...
okt. 29
13:44
Délelőtti kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A dollár elvesztette nyereségeinek kisebb részét. A piaci megfigyelők szerint a 13.30 órai amerikai adatok előtt nyugodtnak mondható a kereskedés. Az EUR/USD 1,4683-ról 1,4763-ra emelkedett, miközben a Moodys hitelminősítő megfigyelési listára tette Portugáliát és Görögországot. Továbbra is nyomasztó a piaci hangulat, amihez az is hozzájárult, hogy az RBNZ legutóbbi kamatdöntésénél nem utalt…
okt. 29
13:45
Mi vár a kapcsolt cégekre jövőre? (Adózóna)
2010. január 1-jétől a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a korábbi gyakorlatból közös nyilvántartást készítsen az adózó a kapcsolt vállalkozásaival kötött hatályos megállapodásaira vonatkozóan.
okt. 29
13:45
OTP - 5000 alatt vár a mélység (ProfitLine)
okt. 29
13:46
Belyó Pál lesz a Központi Statisztikai Hivatal elnöke (Gondola)
Belyó Pált nevezi ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöki posztjára Bajnai Gordon miniszterelnök 2009. november 26-ával. Az új elnököt a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és...
okt. 29
13:46
Belyó Pál lesz a KSH elnöke (HírTV)
Bajnai Gordon miniszterelnök 2009. november 26-ával Belyó Pált nevezi ki a Központi Statisztikai Hivatal elnöki posztjára. Az új elnököt pályázat alapján a miniszterelnök hat évre nevezte ki - tudatta csütörtökön a Kormányszóvivő Iroda. Belyó jelenleg az állami tulajdonú Ecostat gazdaságelemző intézet vezetője.
okt. 29
13:47
Visszaesés a Procter & Gamble nyereségében (ProfitLine)
A Procter & Gamble Inc.'s (P&G) fogyasztási cikk és háztartás vegyipari cikk forgalmazó amerikai konszern első pénzügyi negyedévi nyeresége egy százalékkal csökkent.
okt. 29
13:48
EU-s vizsgálat a győri Audinál (Portfolio)
Az EK-Szerződés állami támogatási szabályai alapján az Európai Bizottság hivatalos vizsgálatot indított annak a támogatásnak a kapcsán, amelyet a magyar kormány az Audi Hungaria Motor Kft. győri...
okt. 29
13:48
Észpénz nem készpénz: takarékoskodni tanulni kell! (Pénzcentrum)
Holnap lesz a Takarékossági Világnap, amiről a fiatalok háromnegyedének fogalma sincs, hogy mit takar. Felmérésekből kiderül, hogy ugyan álmunkból felébresztve is azt szajkózzuk, takarékoskodni muszáj, azonban a mikéntjét illetően lenne még mit tanulnunk. Erről szólna a holnapi nap is....
okt. 29
13:48
Tízéves a Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány (Gondola)
Az amerikai alapítású Calasanctius Training Program (CTP) 15 éve biztosít ösztöndíj-lehetőségeket magyar fiataloknak az Egyesült Államokba, 10 éve a budapesti Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány (CÖA) koordinálásában. Az idén 10 éves Calasantius Ösztöndíj Alapítvány ünnepi adománygyűjtő vacsorára hívja az alapítvány célkitűzéseit magukénak valló magánembereket és cégeket.
okt. 29
13:48
Amerikai elsö munkanélküli segélykérelmek száma: 530.000- elörejelzés: 522.000 (HírTV)
Amerikai első munkanélküli segélykérelmek október 24-i heti száma: 530.000- előrejelzés: 522.000- előző heti érték: 531.000. Részletek következnek
okt. 29
13:50
Hajszálnyit csökkent az amerikai heti munkanélküli segélykérelmek száma (Portfolio)
A megelőző heti 531 ezer főről mindössze 530 ezerre mérséklődött múlt héten a friss munkanélküli segélykérelmek száma, holott az egyik piaci konszenzus 523 ezer főre mérséklődére számított. A...
okt. 29
13:50
Amerikai GDP: 3,5%- elörejelzés: 3,2% (HírTV)
3. negyedévi amerikai GDP: 3,5%- előrejelzés: 3,2%- előző negyedévi érték: -0,7%. Részletek következnek
okt. 29
13:51
Átadták az első magyar klímagyárat (Privátbankár)
Átadták Magyarország első környezettudatos klímagyárát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Perkupán csütörtökön; a beruházás mintegy 3 milliárd forintból valósult meg. A magyar tulajdonú Genex Zrt. egy b...
okt. 29
13:52
Micsoda meglepetés! - Tovább tépik az OTP-t (Portfolio)
A délutáni, vártnál jobb amerikai GDP adat komoly lökést adott a piacoknak, az indexek azóta is emelkednek, újabb napi csúcsokat döntve. A fejlett piacokon jelenleg 1% körüli erősödés mutatkozik, a...
okt. 29
13:52
Az arab-kurd ellentét enyhülését remélik (+videó) (HírTV)
Megalakult az iraki kurd autonóm terület új kormánya. A bagdadi kormány azt reméli, hogy a mérsékelt kurd vezetés oldja majd az Irak északi részén felújuló arab-kurd ellentétet. Az új kormány igazságügy-minisztere Szaddám Huszein perében bíró volt, ez nem a legjobb jel a szunnita arabokkal való kiegyezésre. Kurdisztán régió gazdag olajban, az iraki kormány inkább jogokat ad a kisebbségnek, mint…
okt. 29
13:53
Bajnai: elfogadhatatlan a kivételezés Lisszabon kapcsán (Privátbankár)
Európára nézve veszélyeket hordoz magában az a törekvés, amely arra irányul, hogy a Lisszaboni Szerződés ratifikációs folyamatának utolsó fázisában a legkésőbb érkező uniós tagország mentesítést kapjo...
okt. 29
13:54
Nem elég a jó ötlet a JEREMIE-alapra pályázó vállalatoknak (Portfolio)
A 2010 januárjától megnyíló, a magántőke befektetők tőkehozzájárulásával 40 milliárd forintot meghaladó keretösszegű JEREMIE-pályázat egy a kockázati tőke finanszírozás szempontjából mindeddig...
okt. 29
14:00
A GE leépítése kapcsán a kormányfőhöz fordult Nagykanizsa egyik képviselője (Gondola)
Levélben kezdeményezett személyes találkozót Bajnai Gordon miniszterelnökkel Nagykanizsa fideszes országgyűlési képviselője, hogy a General Electric (GE) szerdán bejelentett, és legnagyobb...
okt. 29
14:00
Koruk miatt nem büntethetőek a móri haramiák (HírTV)
Gyerekkorú testvérpárt rabolt ki két másik, alig idősebb testvér Móron - értesült a HavariaPress. A rendőrök mindkét tettest elfogták, de életkoruk miatt egyikük sem büntethető.
okt. 29
14:02
Tíz magyar cég Európa legjobb vállalkozásai között (Gondola)
Tíz magyar cég is továbbjutott az Európai Vállalkozási Verseny (European Venture Contest) október 28-án Budapesten rendezett középdöntőjéből - közölte a magyar befektetésösztönzési és...
okt. 29
14:02
„Végóráikban haverokkal töltik fel az intézményeket” (HírTV)
Kormányzásuk végóráiban haverokkal, számukra megbízható káderekkel töltik fel az állam működése szempontjából kulcsfontosságú független intézmények vezetését - így reagált közleményében a Fidesz arra, hogy csütörtökön kiderült: Bajnai Gordon miniszterelnök 2009. november 26-ával Belyó Pált nevezi ki a Központi Statisztikai Hivatal elnöki posztjára.
okt. 29
14:03
Öngyilkossággal fenyegetőzött, rendőrre támadt (Infostart)
Egy rendőr megsebesült, amikor egy öngyilkossággal fenyegetőző férfitől elvette a kést a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kengyelen - közölte a rendőrség.
okt. 29
14:06
Pofátlanul átverős hirdetés - mégis elkelt a ház (Pénzcentrum)
Úgy tűnik, vevőre talált az a ház, amit a világ talán legextrémebb ingatlanhirdetésével reklámoztak. A tengerparti ingatlan mögött ugyanis egy atomerőmű található....
okt. 29
14:09
Európában díjért versengenek a "magyar" cégek (Privátbankár)
Európában megmérkőznek a "magyar" cégek is: van köztük cseh, spanyol és osztrák is. A fődíj mellé 25 millió forintos jutalom is jár
okt. 29
14:11
Nem hivatalos: vége az amerikai recessziónak (Privátbankár)
Az amerikai GDP egy éve első alkalommal nőtt az idén a harmadik negyedévben: az előzetes adatok alapján a növekedési ütem 3,5 százalékos lett éves bázison, a második negyedévi 0,7 százalékos csökkenés...
okt. 29
14:12
A 3 sárkány: Sáfrány, Szurokfű és Szegfűszeg (Édenkert)
A Sáfrány (Crocus sativus), a Szurokfű (Origanum vulgare), és a Szegfűszeg (Eugenia aromatica) három különleges fűszer, amelyeket általában csak egy-egy ételféle elkészítésére használunk, pedig kellemes meglepetés érne bennünket, ha szélesebb körben is alkalmaznánk ízesítésére.
okt. 29
14:12
Az uniós forrásoknak nincs jelentős hatása a foglalkoztatásra (HR Portál)
Az AAM Tanácsadó Zrt. elemzése szerint felül kellene vizsgálni az Új Magyarország Fejlesztési Tervet, mivel a világgazdasági körülmények, és Magyarország helyzete is jelentősen változott a terv 2006-os elkészítése óta.
okt. 29
14:12
Mitől lett jobb a vártnál az amerikai GDP? (ProfitLine)
A második negyedéves GDP az előzetes becslések szerint a vártnál nagyobb mértékben, 3,5 százalékkal bővült az évesített adatok alapján - közölte a kereskedelmi minisztérium. Az elemzői várakozások 3,2-3,3 százalékos bővülésre számítottak. A második negyedévben még 0,7 százalékos csökkenést mértek. A negyedéves adatok "második" felülvizsgált adata november 24-én várható.
okt. 29
14:14
USA - Minimálisan csökkent a munkanélküli ellátásért folyamodók száma (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 1.000 fővel 530.000 főre csökkent az előző heti felülvizsgált 531.000 főről a csütörtökön közzétett adatok alapján. Az előzetes elemzői várakozások 522.000 fővel számoltak.
okt. 29
14:18
Idén először nőtt az amerikai GDP (Infostart)
Az amerikai GDP egy éve első alkalommal nőtt az idén a harmadik negyedévben: az előzetes adatok alapján a növekedési ütem 3,5 százalékos lett éves bázison, a második negyedévi 0,7 százalékos csökkenést követően.
okt. 29
14:18
A szülési szabadságok miatt figyelmeztette az EU Magyarországot (Gondola)
Figyelmeztetést, úgynevezett indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak az Európai Bizottság a szülői szabadságról szóló európai irányelv nem megfelelő alkalmazása miatt. A testület...
okt. 29
14:18
Grábler Eszter a Viasatnál (Kreatív Online)
A Viasatnál folytatja pályafutását Grábler Eszter, aki nyolc év után hagyta ott a Nestlé Hungáriát. Új munkahelyén a bevételekért felel.
okt. 29
14:18
A Google a legnépszerűbb munkahely a frissen végzettek körében (HírTV)
A Google-t választanák legszívesebben első munkahelyükként a mérnök és üzleti szakokon tanuló hallgatók egyaránt - erősíti meg egy más kutatás korábbi eredményét az Universum piackutató és tanácsadó cég. A felmérés során 120 ezer diákot kérdeztek meg a diplomát követő első munkahellyel kapcsolatos elképzeléseikről. Az IT-konszernek népszerűségének oka, hogy a jelnlegi válságban ezek a cégek a…
okt. 29
14:18
Sztálinra emlékeztek Moszkvában (Kripto Akadémia)
Moszkvában, az egykori KGB épülete előtti téren csütörtökön megemlékeztek a sztálini terror áldozatairól: A nevek visszahozása elnevezésű akció keretében a Memorial jogvédő szervezet és a liberális Jabloko párt tagjai 12 órán keresztül olvasták fel a Moszkvában agyonlőttek neveit.
okt. 29
14:18
Gyurcsány együtt ünnepel az MSZP-vel pénteken (Alternatív Energia)
Az MSZP választmányának kétszázadik ülésén pénteken Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és pártelnök is felszólal - közölte Simon Gábor választmányi elnök csütörtökön az MTI-vel.
okt. 29
14:20
EUR/USD Napi csúcs az adatok után (HírTV)
Miután közzétették az amerikai adatokat, az EUR/USD új napi csúcsot ért el 1,4765-nél. A GDP a 3. negyedévben a várt 3,2% helyett 3,5%-kal emelkedett (előző: -0,7%). Az egyéni fogyasztás 3,4%-kal emelkedett (előrejelzés: 3,1%, előző: -0,9%). A GDP-árindex 0,8%-os értéket hozott (előrejelzés 1,4%, előző: /-0,0%). Egyesek szerint az adatok arra utalnak, hogy az amerikai gazdaság elérte…
okt. 29
14:22
USD/JPY Csalódást okoztak az első segélykérelmek (HírTV)
A vártnál kedvezőbb amerikai adatok után 91,33-ra emelkedett az USD/JPY. miközben a GDP kellemes meglepetést okozott, az első munkanélküli segélykérelmek száma az október 24-i héten 530.000-ra szökött, miközben az elemzők 525.000-es értéket vártak (előző: 531.000). Ha sikerül tartósan bevenni a 91,30-as ellenállást, szabaddá válhat az út 91,70-ig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 29
14:24
Visszanyerte erejét a forint - meddig lesz most elég? (Portfolio)
A kora délutánig hullámzó nemzetközi befektetői hangulat egyértelműen pozitívvá vált a vártnál jobb amerikai GDP-növekedési adat hatására, amelynek nyomán a forint is intenzíven erősödni tudott....
okt. 29
14:24
Különleges produkció egy világhírű előadótól (HírTV)
Az orgona mellett japán citera és bambuszfuvola is megszólal majd Kodama Mari japán orgonista november 2-ai fellépésén a budapesti Zeneakadémián. A koncert a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 50. évfordulóját ünneplő eseménysorozat része.
okt. 29
14:24
Virtuális segítséggel könnyebb leszokni a cigarettáról? (WebBeteg)
A tanulmány szerint az amerikai dohányosok 45 százaléka próbál leszokni, de csak korlátozott sikerrel. A virtuális terápiával próbálkozók nagyobb sikerrel teszik le a cigarettát.
okt. 29
14:26
Balázs Csaba: épül a médiabirodalom (Portfolio)
Balázs Csaba a ma reggeli radiocafé-s szereplése után a Gazdasági Rádióban is megszólalt, ahol kifejtette: az Econet-médiabirodalom építésének fontos állomása lehet az országos kereskedelmi rádió...

Keresés