A Nemzeti Sporttanács (NST) elnöke szerint évi 100 milliárd forintos, legalább három esztendőn át nyújtandó állami támogatás kellene ahhoz, hogy a magyar sport sebei begyógyuljanak és egészségesen éljen tovább.
Közösen kialakított módszerrel kellene bemutatniuk a lapkiadóknak, hogy mik a nyomtatott médiumban elhelyezett hirdetés előnyei - hangoztatta egy keddi budapesti reklámkonferencián Máth András, a Ringier kiadó kutatási igazgatója.
Hivatalos ingatlanadó-kalkulátort indít a kormány november 15-től. Egészen pontosan az történik, hogy az APEH és az Ügyfélkapu honlapján lévő űrlap kitöltése után az adóhatóság számítógépes rendszere kiszámítja az ingatlan becsült értékét.
Az európai adatokat tekintve Magyarországon átlagosak az iskolai agresszió különböző megnyilvánulási formái - mondta Sárik Zoltán, a Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet igazgatója. Hozzátette, az európai átlagnál rosszabbak a diákok a vulgáris beszéd és a rongálás tekintetében. Minderről a Tolerancianap alkalmából tartott konferencián beszélt, melynek vendégei voltak Elliot Aronson és Carol Tavris…
Elutasította a svájci igazságügyi minisztérium Roman Polanski filmrendező kérelmét, hogy helyezzék szabadlábra, amíg a kiadatásáról döntenek. A tárca szóvivője elmondta: a kormányzat szerint nagy a kockázata annak, hogy az Oscar-díjas művész - szabadlábra helyezése esetén - megszökik.
A világ legjobb 16 csapata között kedd este Csehország ellen lép pályára a húsz éven aluli magyar labdarúgó-válogatott az Egyiptomban zajló vb-n. Egervári Sándor fiai az összeszokottságban bízhatnak, valamint abban, hogy egyre érettebb játékot nyújtanak a Honduras elleni kínos vereség óta. A csehek egyébként a tavalyelőtti vb-ezüstérmekkel érkeztek a tornára, amiket Németh Krisztiánék most…
A jövő évi költségvetésben "a gyermekétkeztetési sor el lett rontva" - mondta Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője kedden az Országgyűlésben a büdzsé általános vitájában.
A jövő évi költségvetésben "a gyermekétkeztetési sor el lett rontva" - mondta Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője kedden az Országgyűlésben a büdzsé általános vitájában; a fideszes Pokorni Zoltán szerint nagyon durva az, amit a kormány csinál.
Közös beadványt intéztek az Európai Unió többi tagországához a Benelux-államok, amelyben közvetve állást foglalnak az ellen, hogy Tony Blair volt brit miniszterelnök legyen az Európai Unió első elnöke.
Az OTP Bank bejelentette, hogy a társaság felügyelőbizottságának elnöke, Tolnay Tibor 2009. október 5-én az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 5,190 forint/darab átlagáron 20,000...
A megfelelő autógumik használata nem csak üzemanyagszámlánkat, de személyes szén‑dioxid‑kibocsátásunkat is jelentősen csökkentheti. Az EP ipari szakbizottsága és a Tanács múlt csütörtökön megállapodásra jutott az új gumiabroncs‑címkézési rendszerről....
Kacatpop - így határozza meg az Erik Sumo Band stílusát Tövisházi Ambrus, a zenekar vezetője; a csapat minap megjelent új albumát, a sokszínűen dinamikus The Trouble Soup-ot, amelyet közönség és kritika egyaránt lelkesen fogad, novemberben mutatja be a fővárosi Dürer-kertben.
Október 15-én Budapesten koncertezik a ZZ Top. A blues-rock nagy szakállú legendái a Papp László Budapest Sportarénában lépnek színpadra jövő csütörtökön.
A magyar liberálisok tisztelettel adóznak az Aradon 160 évvel ezelőtt kivégzett tizenhárom tábornok és Batthyány Lajos, az első magyar felelős miniszterelnök emléke előtt - írta az SZDSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Pálinkaszökőkút, kolbászkülönlegességek, Lajkó Félix és a Kiscsillag, vendégcsalogató ízek és zenék várják idén is a látogatókat a harmadik Pálinka- és Kolbászfesztiválon a Budai Várban, október 8-11 között. Karsai Zita, Dukai Regina, Gáspár Laci és az Irigy Hónaljmirigy lesznek az idei VIP vendégek, de lássuk, mi lesz még, mi szem - szájnak ingere...
A Williams istálló névadó tulajdonosa, Sir Frank Williams úgy gondolja, hogy csapatának mielőbb döntést kell hoznia arról, hogy milyen motorral vág neki a jövő évnek, máskülönben lemaradásba kerül új versenygépe fejlesztése terén.
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a makói hármas gyilkosság vádlottját a Csongrád Megyei Bíróság első fokon. A 27 éves fiatalember ellen a vádat is módosították: „aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés” mellett „részben nyereségvágyból, társtettesként elkövetett emberöléssel és kifosztással” is megvádolták.
A felszólalók között lesz Bokros Lajos, valamint a jobbikos képviselők, Morvai Krisztina és Szegedi Csanád, a Fidesz képviselői közül pedig Áder János, Deutsch Tamás, Hankiss Ágnes és Kósa Ádám
Jelenleg összesen 43 projekt adatai alapján, 2907 lakásból 2152 db eladott, és mindössze 644 db megvásárolható újlakás található a budapesti piacon. A budapesti értékesítettség tehát átlagosan 70%-ot...
A brit konzervatívok népszavazást szeretnének a lisszaboni szerződésről. Erről a párt elnöke beszélt a konzervatívok manchesteri kongresszusának szünetében. A cseh elnök közben közölte, hogy az ír népszavazás után sem írja alá a lisszaboni szerződés ratifikációs dokumentumát.
Göndör István szerint a 2010-es büdzsé lehet, hogy fájni fog, de megteremti a feltételét annak, hogy Magyarország elsőként léphessen a növekedési pályára
Akár 1100 dollárra is felszökhet az arany unciánkénti ára a Magyar Aranypiac Kft. keddi közleménye szerint. A társaság közleményében rámutatott: technikailag az 1000 dolláros unciánkénti árfolyam u...
Nem adott engedélyt a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium az OrangeWays-nek a belföldi távolsági autóbuszjáratok indításához. Pedig a társaság szerint a terveik nem veszélyeztetik a Volán érdekeltségeit.
A tervezettnél korábban hozzákezdenek a nyugdíjkorhatár emeléséhez és befagyasztják a közalkalmazottak zömének fizetését a brit konzervatívok, ha a jövő tavaszi választások után kormányt alakíthatnak.
Hónapok óta nem tudja kifizetni a dolgozók elmaradt béreit a pölöskei Bognár Szörp Kft. felszámolója, mert az üzem volt ügyvezetője a törvényes határidőt többszörösen túllépve sem adta át a zárómérleg...
A Kereszténydemokrata Néppárt azt szeretné, hogy a Magyar Fejlesztési Bank közvetlenül segítsen azokon a hiteleseken, akik önhibájukon kívül veszíthetik el otthonukat. Az ellenzéki párt két országgyűlési képviselője, Latorcai János és Soltész Miklós véleménye szerint a szocialisták a jelzálog-hitelezés során bajba jutott emberek helyett inkább a bankokat támogatják.
A régi gyilkosságokat újragondoló Mei Trow kutató szerint hasfelmetsző Jack, aki 1888-ban terrorizálta Kelet-Londont egy Robert Mann nevű férfi, aki a helyi hullaházban dolgozott.
A svájci igazságügyi minisztérium kedden elutasította, hogy óvadék ellenében szabadon engedjék Roman Polanskit. Az Oscar-díjas filmrendezőt az amerikai hatóságok kérésére vették őrizetbe Svájcban, egy több mint harmincéves megrontási ügy miatt. A rendező ügyvédjei a svájci szövetségi büntetőbíróságnál is kérték Polanski szabadon engedését, amely a „hetekben” fog dönteni.
Hónapok óta nem tudja kifizetni a dolgozók elmaradt béreit a pölöskei Bognár Szörp Kft. felszámolója, mert az üzem volt ügyvezetője a törvényes határidőt többszörösen túllépve sem adta át a zárómérleget, az ingatlanvagyon értéke pedig nem fedezi a követeléseket - közölte a felszámoló Marosholding Kft. ügyvezetője.
A 2010-es költségvetés tervezete az uniós források felhasználásának tekintetében is a megszorítás költségvetése: mivel 120 milliárd forinttal kevesebbet közösségi pénzt terveznek kifizetni - mondta Deutsch Tamás, az Európai Néppárt képviselője kedden a parlamentben. Deutsch Tamás elsőként szólalt fel a költségvetés az uniós képviselők közül.
Huszonöt százalékos létszámleépítést jelentett be a Tatra cseh teherautógyár a megrendelések visszaesésére hivatkozva. A cégnél még októberben elbocsátanak 530 embert, novemberben áttérnek a négynapos munkahétre, és az év végére 2200-re csökkentik az alkalmazotti létszámot.
10%-kal csökkenhet a Royal Bank of Scotland (RBS) kkv- és a Lloyds lakossági portfóliója, amennyiben megvalósulnak az Európai Bizottság elképzelései a fair piaci körülmények megteremtéséről. Az...
Elhagyták a parlamenti üléstermet a költségvetés vitájában résztvevő szocialista képviselők Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének felszólalásakor kedden délután.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint Tolnay Tibor az OTP Bank Felügyelő Bizottságának elnöke 2009. október 5-én az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 5.190,-forint/darab átlagáron 20.000 darab OTP törzsrészvényt értékesített - olvasható a BÉT honlapján.
Hónapok óta nem tudja kifizetni a dolgozók elmaradt béreit a pölöskei Bognár Szörp Kft. felszámolója, mert az üzem volt ügyvezetője a törvényes határidőt többszörösen túllépve sem adta át a zárómérleget, az ingatlanvagyon értéke pedig nem fedezi a követeléseket - közölte a felszámoló Marosholding Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére kedden.