2009. október 9. péntek

okt. 9
17:42
16 vietnami is volt a képviselő nudlijai között (HírTV)
Kínos helyzetbe keveredett egy francia képviselő, Seine-et-Marne egyik községi önkormányzatának tagja és fia: bevándorlók illegális bejutásának segítségével vádolták meg őket a brit bevándorlásügyi hatóságok, amikor kocsijuk Portsmouthba, Anglia déli partjaihoz érkezett.
okt. 9
17:42
Két napig ingyen megtekinthető a Bajnokok Ligája-trófea Budapesten (Metropol)
Szombaton és vasárnap 10 és 20 óra között bárki ingyen megtekintheti Budapesten a labdarúgó Bajnokok Ligája trófeáját, amelyet az UEFA Champions League Trophy Tour rendezvénysorozat magyarországi állomásának pénteki megnyitóján állítottak ki.
okt. 9
17:42
Mozgalmat alapított egy pécsi szocialista (Metropol)
Kilépett az MSZP-ből, és mozgalmat alapított pénteken Komáromi István, a pécsi szocialisták egyik alapszervezetének titkára, aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején kezdeményezte a kormányfői és a pártelnöki poszt szétválasztását, majd előrehozott választásokért indított aláírásgyűjtési akciót.
okt. 9
17:42
Figyelem, forgalomkorlátozások a fővárosban a hétvégén (Alternatív Energia)
Két nagy rendezvény miatt forgalomkorlátozás lesz a fővárosban a hétvégén: szombaton az önkormányzati demonstráció miatt, vasárnap pedig a magyarországi cigány kisebbség kirekesztése ellen tiltakozó menete miatt lesz forgalomkorlátozás.
okt. 9
17:42
Nagy port kavartak a Holdon a becsapódó űrszondák (hirado.hu)
A kísérlet 80 millió dollárjába került a NASA-nak; szakértők szerint megéri, az Amerikai Űrkutatási Hivatalnak régi álma ugyanis, hogy ismét embereket küldjön a Holdra
okt. 9
17:42
Sok ezer liter hamis parfümtől bűzlött a román kamion (Pénzcentrum)
45 ezer doboz hamis parfümöt találtak a vámosok egy román kamionban Nagylaknál, az áru értéke eléri a 216 millió forintot - áll a VPOP sajtóközleményében....
okt. 9
17:44
Forgalomkorlátozások a fővárosban (Metropol)
Két nagy rendezvény miatt forgalomkorlátozás lesz a fővárosban a hétvégén: szombaton az önkormányzati demonstráció miatt, vasárnap pedig a magyarországi cigány kisebbség kirekesztése ellen tiltakozó menete miatt lesz forgalomkorlátozás.
okt. 9
17:44
Iránytalan kereskedés jellemezte a tőzsdenapot (hirado.hu)
Az index 0,25 százalékos csökkenéssel, 20 028,75 ponton fejezte be a kereskedést
okt. 9
17:57
Olasz meló - íme a magyarok kezdőcsapata (Infostart)
Egervári Sándor, a magyar junior labdarúgó-válogatott szövetségi edzője kihirdette az egyiptomi világbajnokság péntek esti negyeddöntőjében pályára lépő kezdőcsapatát.
okt. 9
18:00
Idén már nem áll rajthoz Massa (HírTV)
Minden jel szerint mégsem tér vissza az idén a Formula-1 mezőnyébe Felipe Massa, aki még a Magyar Nagydíjon szenvedett életveszélyes sérüléseket. A brazil pilóta ezen a héten már a Ferrari központjában, Maranellóban folytatja rehabilitációját. Bár sokáig úgy tűnt, már 2009-ben újra autóba szállhat, most már ő maga sem ad ennek sok esélyt.
okt. 9
18:00
Botrány Dobozon! Visszakérte a polgármester a belvízkár enyhítésére kiutalt pénzeket (hirado.hu)
A településnek így 115 millió forintot kellene visszafizetnie a Magyar Államkincstárnak
okt. 9
18:02
Nobel-díjas kutató a Nappaliban (hirado.hu)
Az MTV hétfő délelőtti élő műsorának vendége lesz Oláh György Nobel-díjas kémikus
okt. 9
18:04
Híradó, 2009. október 9. 17:30 (hirado.hu)
Híradó délután
okt. 9
18:06
Ragaszkodik 270 forint feletti szintjéhez az EURO (ProfitLine)
Szűk sávban, 270 forintos euróárfolyam közelében ingadozott a forint pénteken: az eurót péntek délután fél hatkor 270,89 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, míg csütörtökön délután négy órakor 271,07 forinton állt.
okt. 9
18:08
Legyen kamatemelés vagy ne? Még maga a Fed se tudja! (ProfitLine)
Az amerikai központi bank, a Fed vezetése megosztott abban a kérdésben, hogy mikorra időzítse és milyen ütemben hajtsa végre az irányadó kamat emelését a recesszió befejeződésével - írta a pénteki The New York Times.
okt. 9
18:12
Románia nem vár a Nabucco-ra - saját vezetéket épít (Privátbankár)
Románia megállapodást készül kötni a következő hetekben Grúziával arról, hogy a két ország gáz- és olajvezetékek építésére irányuló közös projektekben vegyen részt - közölte Tudor Serban, a román gazd...
okt. 9
18:15
Munkahelyi balesetként ismerhetik el az öngyilkosságot (Infostart)
A munkakörülmények javítását célzó sürgősségi intézkedéscsomagot dolgozott ki a francia munkaügyi miniszter az utóbbi hónapokban bekövetkezett sorozatos munkahelyi öngyilkosságok miatt. A pénteken ismertetett dokumentummal Xavier Darcos elsősorban az országban működő mintegy 2500, ezernél több dolgozót foglalkoztató vállalatot célozza, és vezetőiknek jövő februárig adott haladékot arra, hogy a…
okt. 9
18:16
Raikkönen nem tárgyal a Red Bullal (F1világ)
Kimi Raikkönen menedzsere, Steve Roberston cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a finn versenyző tárgyalásban állna a Red Bull Racinggel, és jövőre Sebastian Vettel csapattársaként, az energiaital-gyárosokat erősítené az F1-ben.
okt. 9
18:18
Friss munkajogi válaszok (HírTV)
Elhagyható-e ebédidőben a munkahely? Részmunkaidősként hogyan számolják a szabadságot? Az átlagkeresetbe számít-e a külföldi kiküldetésért fizetett napidíj? Többek között ezt kérdezték olvasóink Dr. Sipos Márta munkajogásztól.
okt. 9
18:18
1 millió eurós csalás ingatlanhitelekkel (Metropol)
Tíz magyar férfit gyanúsítanak azzal, hogy ingatlanokra kiállított hamis tulajdoni lapokkal vettek fel jogtalanul egymillió euró jelzáloghitelt egy burgenlandi bankból.
okt. 9
18:18
Költségvetés 2010 - Több, mint 1.400 módosító indítvány (Alternatív Energia)
Több mint 1.400 módosító indítványt nyújtottak be a képviselők a 2010-es költségvetés tervezetéhez, ennek több mint 95 százalékát a Fidesz-KDNP jegyzi.
okt. 9
18:18
Mikrobusz robbant a zsúfolt piacon (hirado.hu)
A pakisztáni merényletben 49-en haltak meg
okt. 9
18:18
Közel ezerrel csökken a Lufthansa járatok száma (Portfolio)
A válság miatt közel ezerrel csökkenti európai járatai számát a 2009/2010-es téli menetrendben a Lufthansa - írja az MTI. A kontinens vezető légitársasága az október 25-én induló téli menetrendben...
okt. 9
18:18
Kulturális hadjáratba kezdenek a franciák (Metropol)
Franciaország elsősorban a filmiparban kívánja erősíteni kulturális jelenlétét Magyarországon - mondta pénteken Hiller István Párizsban. Hiller István a magyar nagykövetségen a köztársasági elnök nevében átnyújtotta a Párizsban élő Rév Lívia zongoraművésznek a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.
okt. 9
18:20
216 milliós fogás (HírTV)
216 millió forint értékű hamis parfümöt találtak a vámosok egy román kamionban Nagylaknál. A gyenge minőségű utánzatot a fuvarlevélen szereplő bútorok mögé rejtették a csempészek - értesült a HavariaPress.
okt. 9
18:20
Egymillió eurót csaltak az ingatlanokra felvett hitelekkel (hirado.hu)
A gyanúsítottak a nyomozók szerint a társadalom perifériáján élő férfiak, és nem ők tették zsebre a pénzt
okt. 9
18:22
Minden autóst megállítanak az M3-ason (HírTV)
Minden autóst ellenőriznek hétfőn az M3-as autópálya Budapest felé tartó oldalán a geleji pihenőnél. A rendőrség mellett a vám- és pénzügyőrség, a Nemzeti Közlekedési Hatóság valamint a bevándorlási hivatal munkatársai is kinn lesznek reggel 8 órától délután 2-ig. A forgalmat ezalatt leterelik és a pihenőben ellenőriznek.
okt. 9
18:30
Ezerrel csökkenti járatait a Lufthansa (Privátbankár)
A válság miatt közel ezerrel csökkenti európai járatai számát a 2009/2010-es téli menetrendben a Lufthansa. A kontinens vezető légitársasága az október 25-én induló téli menetrendben hetente összesen ...
okt. 9
18:30
Sopron és Lipót a Virágos Magyarországért verseny győztese (Metropol)
Sopron város és a Győr-Moson-Sopron megyei Lipót község nyerte el a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny ez évi fő díját.
okt. 9
18:32
Egymillió eurós jelzáloghitel-csalást lepleztek le (Privátbankár)
Tíz magyar férfi hamis tulajdoni lapokkal vett fel jogtalanul összesen egymillió euró jelzáloghitelt egy burgenlandi bankból
okt. 9
18:32
A balatoni kompokon és hajókon csökkent az utasok száma (Metropol)
Az idei balatoni szezonban szeptember végéig a személyhajókon 6 százalékkal, a kompjáraton 3 százalékkal csökkent az utasok száma, a retro diszkó-hajók népszerűsége viszont 22 százalékkal emelkedett. Új feladat a növekvő kerékpárturizmus kiszolgálása.
okt. 9
18:33
Autizmus - A bezárt világ (WebBeteg)
A gyermek fejlődése során leggyakrabban 3 éves kor körül válnak a tünetek olyan markánssá, hogy a szülők orvoshoz fordulnak, valójában azonban már pár hónaposan is vannak a betegségre utaló tünetek!
okt. 9
18:34
Négyüléses sífelvonó lesz az eplényi sípályán (Metropol)
Várhatóan már az idei síszezonra üzembe helyezik Magyarország első és egyetlen négyüléses felvonóját a Bakonyban, az eplényi Nordica Síarénában.
okt. 9
18:36
Kétmilliárdot vennének el a működésképtelen önkormányzatoktól (HírTV)
Kétmilliárd forintot vonnának el a működésképtelen önkormányzatok támogatására szánt jövő évi keretből a szocialisták. A 2010. évi büdzsé tervezetéhez benyújtott módosító javaslatuk szerint kisebb részben ebből fedeznék a gyermekétkeztetés állami hozzájárulásának emelését.
okt. 9
18:36
Újratemetik I. Zogu királyt (Kripto Akadémia)
Tirana újra kívánja temetni szülőhazájában I. Zogu albán királyt - jelentette be pénteki tiranai sajtótájékoztatóján Sali Berisha albán kormányfő.
okt. 9
18:36
Megszűnik az arany kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén (hirado.hu)
A 2006-ban bevezetett árutőzsdei termék a jelek szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket
okt. 9
18:38
Polgármestert választ Dombóvár (+videó) (HírTV)
Időközi polgármester választást tartanak vasárnap Dombóváron. Az MSZP-s Szabó Lóránd nyáron mondott le a vesztegetési botrány kirobbanása után, egy héttel azelőtt, hogy a Tolna Megyei Bíróság jogerősen elmarasztalta rágalmazás miatt. Ezután automatikusan megszűnt volna tisztsége. Szabó ellen több ügyben is vádat emelt az ügyészség.
okt. 9
18:48
Nagyot szakíthatnak a visszalépéssel a pénztártagok (Privátbankár)
Akár 70-100 ezer forint plusz nyugdíjat is jelenthet havonta a tb kasszába való visszalépés az érintettek számára, akik, ha élnek a lehetőséggel több milliárd forintot vihetnek át a tb-be a magánnyugdíjpénztáraktól - hangzott el egy háttérbeszélgetésen
okt. 9
18:50
Megszűnik az arany kereskedése a BÉT-en (Privátbankár)
Megszűnik az arany kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), az áruszekcióban szereplő arany kontraktust 2009. október 21-én törli a tőzsde - közölte a BÉT a honlapján. A fizikai teljesítésű, kilo-a...
okt. 9
18:51
Révész Sándor: "Ilyet még nem hallottak tőlem" (Infostart)
Nagy visszatérésnek is nevezhető Révész Sándor és új zenekara decemberi koncertje, de a zenész szerint valami teljesen mást, újat fog hallani a közönség. A zenész az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában azt mondta: a koncerten néhány dal erejéig emlékezik majd meg a Generálban és a Piramisban töltött időkről, de a koncerten főleg új szerzeményeket hallhat majd a közönség.
okt. 9
18:52
A Mol kapott időt részvényei visszavásárlására (Privátbankár)
A Mol Nyrt. és a CEZ (Cseh Energetikai Művek) módosította a CEZ által birtokolt Mol részvényekre vonatkozó részvényopciós megállapodás kondícióit, így 2014 januárjáig meghosszabbodott az a határidő, a...
okt. 9
18:54
13 éves a szombathelyi bűnbanda feje (HírTV)
Legkevesebb 12 nagy értékű kerékpár ellopása róható egy 13 éves fiú vezette banda számlájára. A Szombathelyen „dolgozó” tizenéves társaságot a napokban fogták el a rendőrök - értesült a HavariaPress.
okt. 9
18:54
Jobban kosarazott a Jekatyerinburg (Metropol)
Egy félidőn át kiválóan tartotta magát, végül azonban 28 pontos vereséget szenvedett az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata a házigazda Jekatyerinburgtól a meghívásos oroszországi négyes torna nyitónapján.
okt. 9
18:54
Nobel-békedíj - Obamát meglepte a döntés (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnököt meglepte, hogy ő kapta a Nobel-békedíjat.
okt. 9
18:54
Kivégezték Max Payne-t (hirado.hu)
Az amerikai férfi 1992-ben meggyilkolt egy benzinkutast
okt. 9
19:12
17 évvel a gyilkosság után végezték ki Max Payne-t (HírTV)
Méreginjekcióval végeztek ki egy 38 éves férfit csütörtök este az amerikai Alabama államban - közölte pénteken a helyi büntetés-végrehajtási iroda. A férfire egy 17 évvel ezelőtti gyilkosság miatt rótták ki a halálos ítéletet.
okt. 9
19:12
Erősödnek a francia-török kapcsolatok (Metropol)
A francia és a török elnök a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről egyezett meg pénteken a francia elnöki hivatalban elköltött munkaebédjén, annak ellenére, hogy Párizs továbbra is ellenzi Ankara európai uniós csatlakozását.
okt. 9
19:12
Ghána jutott elsőként az elődöntőbe (Metropol)
A ghánai válogatott nagy csatában 3-2-re győzött a Koreai Köztársaság legjobbjai ellen, így bejutott a legjobb négy közé a 20 éven aluliak egyiptomi labdarúgó-világbajnokságának pénteki negyeddöntőjében.
okt. 9
19:12
"A kormány, működésének nyolcadik évében végre érdemi lépéseket kíván tenni a közbiztonság területén" (Alternatív Energia)
A kormány közbiztonsági csomagja üres, nem hatékonyabb a bűnüldözésben egy fekvőrendőrnél - közölte az MDF Zala megyei elnöke pénteken az MTI-vel, hangsúlyozva, hogy a párt közrend csomagjának megvalósítása hatékonyabb fellépést tenne lehetővé.
okt. 9
19:12
Kíváncsisága miatt kapták el az ittasan karambolozó sofőrt (hirado.hu)
A férfi futva menekült el a baleset helyszínéről, de később visszatért

Keresés