Az emberek 10-12 százalékát gyötri rendszeresen migrén, elsősorban a nőket, és az ő szenvedéseiket sokszor a fájdalomcsillapítók sem enyhítik. Érdemes tehát kipróbálni 11 otthoni gyógymódot, amely segíthet.
Átlagosan öt százalékkal emeli a helyközi viteldíjakat szerdától a BKV - írta a keddi Napi Gazdaság. A távolsághoz kötött Budapest környéki menetjegyek és bérletek ára az áfa változása miatt a...
Összeütközött két autó reggel az M5-ös autópályán Lajosmizse közelében. Egy kocsi az autópályán éppen egy kamion előzésébe kezdett, amikor a szemből érkező, olasz rendszámú autóval frontálisan összeütközött.
Több mint ötven százalékkal csökkent az új személygépkocsik eladása az első fél évben Magyarországon - írta keddi számában a Világgazdaság. A forgalomba helyezési adatok alapján míg a tavalyi első...
Az áramfogyasztókra terheli a kormány a krízisalap jelentős részét. A Magyar Energia Hivatal honlapján közzétették azt a határozatot, amely szerint a többlethasznot mégsem a károsult fogyasztóknak kötelesek visszafizetni az áramszolgáltatók, hanem a krízisalapba kell utalniuk.
Két, Irakban szolgáló amerikai katona ellen emeltek vádat amiatt, hogy egységük meztelen katonanőiről készítettek felvételeket - a vétségért tíz évet jócskán meghaladó börtönbüntetést is...
Az emberi lények agyának mérete az utolsó két évezred alatt a háromszorosára nőtt. Ebben több tényező játszhatott szerepet, de a legvalószínűbb ok a társadalmi verseny, versengés, amihez mind jobb...
Saját lakásuk erkélyén esett csapdába egy háromtagú család hétfő hajnalban a főváros XIII. kerületében, amikor az Üteg utca egyik panelházának negyedik emeletén tűz ütött ki. A lángok a Belső család lakásának bejáratánál lobbantak fel, ezért a családfőt, a várandós anyukát és hároméves kisfiukat a teraszon keresztül mentették ki a tűzoltók.
A Portfolio.hu adórendszerről közölt legutóbbi írása válaszra késztette Németh Györgyöt. Az alábbiakban az ő véleményét közöljük változtatás nélkül. A reakciót kiváltó cikk itt található. 2009.07...
Ugyanolyan létjogosultsága van az intézményi portfóliókban az abszolút hozamra törekvő stratégiáknak, mint a hagyományos megközelítésnek, de egyelőre még sok befektető csak próbálgatja az ebben rejlő...
A bolgár államvasutak (BDZ) újabb 600 ember elbocsátását tervezi, miután az év elején 700 embernek már felmondott, a romló hazai gazdasági helyzet miatt.
Az eddig kiközvetített több mint félezer segélyezettből minden ötödik elutasította a közfoglalkoztatás keretében felajánlott munkát Szolnokon - tájékoztatta a "Munkalehetőség a Jövőért" Szolnok Nonprofit és Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI-t.
Márka-hűek és egyáltalán nem ár-érzékenyek a magyarok, ha fagylaltozásról van szó - mondta az InfoRádiónak a legfrissebb, fagylalt és jégkrém-fogyasztási szokásokat vizsgáló felmérés kapcsán Bagonyai Zsuzsanna. A felmérést készítő fagylaltgyártó magyarországi kommunikációjáért felelős cég munkatársa hozzátette: a fagylaltkülönlegességek elsősorban a nők körében örvendenek népszerűségnek.
Lemondott elnöki posztjáról, és kilépett az SZDSZ-ből Novák Éva, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke, aki szerint példáját más megyei elnökök is követték, követik - írta az...
MOSZKVA – Ha készülne egy jó forgatókönyv, Steven Spielberg nem zárkózna el egy újabb Indiana Jones-epizód leforgatásától. Az Oscar-díjas filmes erről egy moszkvai napilapban beszélt.
a 2009. évi keresetkiegészítés a közalkalmazotti szférában 2009. július 01-től megszűnik-e? Ha a 3 műszakos munkarendben napi 8 órát dolgozunk, szombati napokra mennyi túlórát rendelhetnek el? Olvasóink kérdéseire Viszló László, az Adózóna és a hvg.hu munkajogi szakértője válaszol.
Sztrájkra készülnek az APEH-nál, mert az adóhivatal dolgozói augusztusban szinte biztosan nem kapják meg esedékes prémiumukat - írta a keddi Magyar Nemzet.
A Las Vegas-i magyar ámokfutó az 52 vádpontból 51-ben bűnös - mondta ki helyi idő szerint hétfőn egy nevadai esküdtszék. A vádlott, Steven Francis Zegrean (Zegreán István) szenvtelenül vette...
Az EUR/GBP árfolyama csupán 20 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 0,8604 és 0,8584 között. Ellenállás 0,8669-nél, míg támogatás 0,8570-nél található. A GBP/JPY erőre kapott, és 150,76-ról 89 pippel 151,65-re emelkedett, majd visszaesett 150,71-re. Nem sikerült bevenni a 152,90-es ellenállást. Támogatás 148,61-nél és 145,74-nél található. az AUD/USD árfolyama 0,7817 valamint 0,7860…
Két személygépkocsi ütközött kedd reggel az M5-ös autópályán Lajosmizse közelében; a mentés idejére az autópálya érintett szakaszát lezárták - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Az...
Jönnek Dárdai Pálék! A Bundesliga 2008/2009-es kiírásában az előkelő 4. helyen végzett berlini Hertha BSC-t kedd este a Ferencváros látja vendégül az Albert-stadionban. A Fradi-szurkolók remélhetik, kedvenceik rontják majd a vendéglátás minőségét a 19 órakor kezdődő gálameccs folyamán, de azt is, hogy a kék-fehérek magyarja meghívja őket egy sörre.
A SZDSZ működése aztán bizonyította, hogy a demokrácia a legrosszabb államforma – ha nem demokraták csinálják! A demokrácia gyakorlata ugyanis, ha létező szocialisták csinálják, vagy az ő általuk csinált társutasok, akik felrúgnak minden szabályt, csak hogy hatalomhoz jussanak, olyan moslékká válik, ami hányingert keltően beszennyezi a szabadság, a jogállamiság eszméjét.
128 dolgozóját küldené el a MÁV egyik leánycége. A Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. vezetése múlt pénteken jelentette be a csoportos létszámcsökkentés tervét a vasúti szakszervezeteknek - olvasható az egyik érdekképviselet, a VDSZSZ honlapján.
BUDAPEST – A Blikk megtalálta Liptai Claudia (35) új családi fészkét! A Mokka műsorvezetője és Panka lánya hamarosan beköltözik egy óbudai exkluzív lakóparkba, ahová illetéktelen még véletlenül sem juthat be, a recepción dolgozók és a videokamerák szigorúan őrzik a lakók biztonságát.
A piaci szereplők gyorsjelentésekkel kapcsolatos optimista várakozásainak köszönhetően az amerikai tőzsdeindexek mindegyike több, mint két százalékot erősödött a mai kereskedés során. A befektetők...
Az Európai Bizottság jóváhagyta a magyar lakáshitel-támogatási programot, amelynek célja a gazdasági visszaesés által sújtott lakástulajdonosok támogatása....
Az európai parlamenti választások eredménye megmutatta, hogy lehet értelme új pártok megalakításának - mondta Török Gábor politológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A Vision Consulting igazgatója...
Bikal — A Bon-Bon együttes frontembere évek óta szeret lovagolni, így első útja a lovardához vezetett, amikor egy ismerőse egy délutánra elrángatta Budapestről. Felpattant a legszebb lóra, amelyről kiderült, hogy a Bon-Bon névre hallgat.
A piaci szereplők gyorsjelentésekkel kapcsolatos optimista várakozásainak köszönhetően az amerikai tőzsdeindexek mindegyike több, mint két százalékot erősödött a tegnapi kereskedésben. A befektetők...
Sem az ügyfeleknek, sem a pénzintézetnek nem származott kára abból az ismételten bekövetkező adathalász kísérletből, ami az MKB Bankot hétfőn érte. Az elkövetők még ismeretlenek. A csalók július...
Míg tegnap reggel kedvezőtlen, addig ma reggel optimista hangulatban indul a kereskedés az európai piacokon, köszönhetően a 2%-ot meghaladó tegnapi amerikai részvénypiaci emelkedésnek. Ez már reggel...
Lezuhant az afganisztáni nemzetközi erők egyik helikoptere kedden a déli Hilmend tartományban, ahol amerikai tengerészgyalogosok kiterjedt hadműveletet hajtanak éppen végre - közölték...
Lezuhant az afganisztáni nemzetközi erők egyik helikoptere kedden a déli Hilmend tartományban. A helikopteren külföldi polgári személyek utaztak, és legalább ketten meghaltak közülük, egy ember pedig megsérült.
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Az amerikai tőzsdék tegnapi emelkedését követően az ázsiai részvényindexek is felfelé vették az irányt a ma reggeli kereskedés során, a Nikkei 1.9%-kal, a dél-koreai Kospi 0.5%-kal, a kínai Shanghai...
Ítélkezési szünetet tart a Fővárosi Bíróság (FB) július 15. és augusztus 20. között. A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságának tájékoztatása szerint a bíróság épületében működő információs szolgálat...
Narancs színű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai szolgálat az ország déli részére a keddre várható kánikulai meleg miatt, a hőség mellett extrém erősségű UV-B sugárzásra is fel kell készülni az ország egész területén - mondta Csonka Tamás meteorológus.
Nánási Pál és felesége, Eszter továbbra is munkatársak maradtak! A Playboy fotósa és stylist felesége szakításuk óta is együtt dolgozik, annak ellenére is, hogy Nánási már össze is költözött új szerelmével, Ördög Nórával. De vajon így el lehet felejteni a múltat?
A Tvnetwork bejelentette, hogy 2009. július 13-án Nemes Attila igazgatósági tag tőzsdén kívüli kereskedés keretében 2,000,947 darab Tvnetwork törzsrészvényt értékesített az ALFÖLDI KÁBELTELEVÍZIÓ...
A Gazdasági Versenyhivatal elnöki beszámolója a jelzálog-hitelezéssel kapcsolatos szabályozás fejlesztését ajánlja a parlamentnek. A versenyhivatal szerint ugyanis nincs hatékony verseny a jelzáloghitel-piacokon....
Tizenegymillió forint felügyeleti bírsággal sújtotta a K&H Bankot a PSZÁF a pénzintézetnél lefolytatott célvizsgálat alapján, egyes ügyfelek azonosításával kapcsolatos szabálytalanságok miatt. A...
A takarékszövetkezeteknél ebben az évben éppen a tradicionálisan erős lakossági betétgyűjtés területén érzékelhető csökkenés, háztartási betétállományuk ugyanis májusra csaknem 4 %-kal volt alacsonyabb az év végi szintnél - derül ki a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) legfrissebb adataiból....