A Liverpool elengedi Xabi Alonsót, aki lapjelentések szerint a Real Madridban szeretné folytatni, és ezt meg is mondta Rafa Beníteznek. A középpályásért folyó versenybe azonban beszállt a Manchester City is.
Taróczy Balázs wimbledoni bajnok teniszező szerint elsősorban a motiváción múlik, hogy meddig tart a világelső Roger Federer pályafutása. A svájci játékos bő egy héttel ezelőtt megnyerte az angol nyílt bajnokságot, és 15 Grand Slam-trófeájával minden idők legsikeresebb férfi teniszezője lett, majd kijelentette, hogy a 2012-es londoni olimpiáig nem vonul vissza.
A Hungaroring már eddig is sokszorosan bekerült a Formula-1 történelmébe. Magyarországon lett világbajnok Nigel Mansell, és egy ízben Michael Schumacher, de itt aratta első győzelmét Damon Hill, Fernando Alonso és a jelenlegi világbajnoki éllovas Jenson Button is. Most ismét sporttörténelmet írhat a Magyar Nagydíj.
Elfogadta a Sport TV tulajdonosa, a Chello Central Europe Zrt. ajánlatát a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke az NB I-es mérkőzések közvetítési jogáért, miután azt az MLSZ jogi bizottsága egyenértékűnek minősítette a Digi TV-ével. A sportcsatorna a következő három évben 5,6 milliárd forintot szán a magyar labdarúgás különböző szintű meccseinek közvetítésére.
Nem sokkal a Ferencváros-Hertha BSC felkészülési labdarúgó-mérkőzés előtt magyar huligánok támadtak meg berlini szurkolókat, akik közül egy könnyebb sérülést szenvedett. A mérkőzésen a Ferencváros 2-0-ra kikapott német ellenfelétől.
Konstruktív megbeszélést folytatott egymással Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke és a találkozót kezdeményező Összmagyar Szurkolói Szövetség (ÖSZSZ) háromfős küldöttsége.
Meggondolta magát David Beckham, és kész lenne visszatérni az angol bajnokságba - ha ez segít neki abban, hogy tagja lehessen a világbajnoki válogatott keretnek.