2009. július 22. szerda

júl. 22
3:18
Magyar Nagydíj: micsoda futam lesz (Blikk)
MOGYORÓD – Holnap este a budai vár környékén, az utcai parádén, pénteken pedig már a mogyoródi pályán bőgnek fel a Forma–1-es autók motorjai. Palik László (47), a Hungaroring Sport Zrt. elnöke bízik benne, hogy izgalmas viadalt láthatnak az érdeklődők, és sok néző lesz kíváncsi a 24. magyar versenyhétvégére.
júl. 22
3:22
Meg kell védeni a két gólt Kalmarban (Blikk)
KALMAR – Jó esélye van a DVSC-TEVA futballcsapatának, hogy sikerrel vegye az első akadályt, s bejusson a Bajnokok Ligája-selejtezőjének harmadik fordulójába. A debreceniek egy hete 2-0-ra nyertek a nemzetközi fociporondon jóval előkelőbb helyen jegyzett FF Kalmar ellen, ám az előnyt ma meg kell védeni a svédországi visszavágón.
júl. 22
3:26
Újpest-meccs csak a DigiTV-n (Blikk)
BUDAPEST – A premier előtt álló DigiSport közvetíti holnap (19.45, Szusza Ferenc stadion) az Újpest és a Steaua Bucuresti Európa-liga-selejtezőjét, amelynek tétje a harmadik fordulóba kerülés. Egy hete a román focicsapat 2-0-ra nyert.
júl. 22
3:30
Erdei lemaradt 191 millióról (Blikk)
BUDAPEST – Egymillió dolláros (191 millió forintos) meccsről maradt le Erdei Zsolt (35).
júl. 22
3:34
Szövetségi kapitányokat keresnek a kézilabdázók (Blikk)
Kapitány kerestetik a férfi és a női kézilabda-válogatott élére. A szövetség vezetősége ma tárgyal mindkét posztról.
júl. 22
6:36
A Milan visszavárja Beckhamet (Infostart)
Januárban visszatérhet az AC Milan együtteséhez David Beckham, a Los Angeles Galaxy angol válogatott labdarúgója.
júl. 22
8:42
A Chelsea legyőzte Mourinho csapatát - videóval (Infostart)
Didier Drogba és Frank Lampard góljaival az angol Chelsea 2-0-ra nyert az olasz Internazionale ellen a kaliforniai Pasadenában barátságos labdarúgó-mérkőzésen magyar idő szerint szerda hajnalban.
júl. 22
8:42
Szeptemberre várják a babát Palkovicsék (Blikk)
SZÉKESFEHÉRVÁR – Nagy az izgalom Palkovics Krisztián (34) családjában. Az Alba Volán 19 jégkorongozója és felesége, Adrienn (32) minden gondolata születendő kisfiuk körül forog. A család első gyermeke, Krisztián a tervek szerint szeptember 6-án érkezik.
júl. 22
9:36
Horror a Touron: Voigt borzalmas bukása - videó (Blikk)
A sportoló elesett, és több métert csúszott arccal a betonon
júl. 22
11:42
Magyar szívtiprók a focipályákon (Blikk)
A hölgyek is várják már a futball-NB I pénteki rajtját
júl. 22
12:18
Mátéfi Eszter lett a női kézisek kapitánya (Infostart)
Mátéfi Eszter lett a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya - döntött szerdai ülésén a szövetség elnöksége. Ő az első nő, aki a sportág kispályás hazai történetében felnőtt női kapitány lett.
júl. 22
15:54
Így verekedett Steven Gerrard a kocsmában - videó (Blikk)
„Mint egy profi bokszoló, úgy ütötte le az üzletembert a focista”
júl. 22
19:48
Döntetlent játszott a németekkel a Kemény-csapat (Infostart)
A magyar válogatott 7-7-es döntetlent játszott a német csapattal a római vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, szerdán a második fordulóban.
júl. 22
21:18
Idegenben lőtt góllal jutott tovább a Debrecen (Infostart)
A Debrecen bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába, miután a svéd Kalmar elleni visszavágón - a hazai 2-0-s sikert követően - 3-1-es vereséget szenvedett, így idegenben lőtt góllal megnyerte a párharcot.
júl. 22
21:18
Kék lett a Loki! (Blikk)
KALMAR – Különleges pillanat részesei lehettek, akik látták szerda este kifutni a kalmari Fredriksskans stadion gyepére a DVSC-TEVA futballcsapatát.
júl. 22
22:12
Épphogy csak kitartott a DVSC előnye (Blikk)
A DVSC-TEVA bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába, miután a svéd Kalmar elleni visszavágón – a hazai 2-0-s sikert követően – 3-1-es vereséget szenvedett, így idegenben lőtt góllal megnyerte a párharcot.

Keresés