Ellenséges hangulat fogadta a milánói kölcsönszerződésének lejárta után Los Angelesben először pályára lépő David Beckhamet azon a barátságos labdarúgó-mérkőzésen, amelyen csapata, a Galaxy éppen az AC Milannnal csapott össze.
A kisalfold.hu nem hivatalos információja szerint – a hétfői boncolás alapján – vírusos fertőzés és az ehhez társuló fizikai megterhelés okozhatta a fiatal labdarúgó, Beck Tamás (†19) halálát.
A spanyol Jaime Alguersuarit szerződtette a múlt héten menesztette Sebastien Bourdais helyére a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Torro Rosso csapat.
Tizennyolc éves korában elhunyt Henry Surtees, az 1964-ben Forma–1-es világbajnok John Surtees fia, miután vasárnap az angliai Forma–2-es futamon balesetet szenvedett.
Érezhető előnyt jelent a Formula-1-es világbajnoki pontversenyben élen álló Jenson Buttonnek, hogy riválisai az elmúlt hetekben egymástól is vettek el pontokat - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Gábor szakkommentátor.
A nap legnehezebb mérkőzése az olaszok elleni elődöntő volt, ahol csak egy, a hosszabbításban elért tussal nyert a magyar csapat - mondta az InfoRádiónak Imre Géza, a plovdivi vívó Európa-bajnokságon aranyérmes párbajtőr-válogatott tagja. Hozzátette: Boczkó Gábor mellett két újonc csapattársa, Rédli András és Somfai Péter jó teljesítménye is kellett a svájciak elleni döntőbeli sikerhez.
Megszerezte első pontját Talmácsi Gábor a MotoGP kategóriában, miután a 15. helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság Német Nagydíján. A magyar versenyző menedzsere az InfoRádiónak azt mondta: a pontszerzés ellenére nem voltak maradéktalanul elégedettek a motor teljesítményével és a beállításaival.