A legtöbb felsőoktatási intézmény működtet karrierirodát, de a diákok zöme nem él a lehetőségekkel. Bár a szakemberek számos csatornán keresztül próbálják megszólítani a hallgatókat, csak egy szűk, céltudatos réteg veszi igénybe a változatos és hasznos szolgáltatásokat - írja a Népszabadság.
Néha napokra benyugtatóztatta magát Michael Jackson - állítja annak a plasztikai sebésznek az egykori asszisztense, akihez a popsztár lézeres arckezelésre járt.
David Beckham hétfőn kezdett edzeni a Los Angeles Galaxy színeiben, mióta visszatért az AC Milanból. A tréning előtti napokban éles szópárbajt vívott csapattársával, Landon Donovannal, akivel végül sikerült tisztázni a dolgokat, és kibékültek.
Háromszáztizenhét gépkocsit gyújtottak fel, és a biztonsági erők 13 tagja sebesült meg könnyebben Franciaországban azoknak az erőszakos cselekményeknek a során, amelyek a keddi francia nemzeti...
Mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani annak az autónak a vezetőjét, aki szalagkorlátnak ütközött délelőtt az M6-os autópályán, Besnyő térségében. A 30 éves pécsi sofőr feltehetően későn észlelte, hogy az előtte haladó kocsi fékez, ő is fékezett, majd a belső sáv felé kormányzott, megcsúszott, s a külső szalagkorlátnak ütközött.
Ősz közepére összeomlik az egészségügyi ellátórendszer, mert az új finanszírozási rendszer miatt a kórházak nem lesznek képesek "talpon maradni" - mondta Nagy Kálmán, a KDNP...
Háromszáztizenhét autót gyújtottak fel, és a biztonsági erők 13 tagja sebesült meg könnyebben Franciaországban a nemzeti ünnep előestéjén. Több támadást követtek el pirotechnikai eszközökkel a biztonsági erők ellen, tizenkét rendőr és egy csendőr megsérült, többségük enyhébb halláskárosodást szenvedett.
Háromszáztizenhét gépkocsit gyújtottak fel, és a biztonsági erők 13 tagja sebesült meg könnyebben Franciaországban azoknak az erőszakos cselekményeknek a során, amelyek a keddi francia nemzeti ünnep előestéjén történtek.
A héten meglehetnek a toxikológiai vizsgálatok eredményei, így fény derülhet arra, hogy pontosan mi okozta Michael Jackson hirtelen bekövetkezett halálát - jelentette be a Los Angeles-i halottkémi hivatal.
Kolonics, a Sportlegenda címmel kiállítást szervez a Kolonics György Alapítvány az egy esztendeje, tragikus hirtelenséggel elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus emlékére.
Újabb vietnami és ázsiai kábítószer-termesztőket fogott el a rendőrség a főváros XVI. kerületében és Pest megyében. Hasiskender-ültetvényt leplezett le a rendőrség a Győr-Moson-Sopron megyei Pereszteg községben. Lakossági bejelentés alapján bukkantak rá a rendőrök arra a 18 tő, cserépben nevelt, kábítószernek minősülő növényre, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserépfalu külterületén egy zárt…
Lemondott tisztségéről és a pártból is kilépett Jüttner Csaba, a Szabad Demokraták Szövetségének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke - jelentette be Kiss Gyula, a párt nyírségi szervezetének alelnöke sajtótájékoztatón Nyíregyházán kedden.
Magyarországnak most azt kell bebizonyítania, hogy az ország a piacról tudja finanszírozni magát - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A pénzügyi...
Esős vakációra való "gyógyírt", olyan biztosítást kínálnak francia utazási irodák, amely visszatéríti a nyaralás költségeinek egy részét, ha egy hétből legalább négy napot eső áztat. A...
Olyan biztosítást kínálnak francia utazási irodák ügyfeleiknek, amely visszatéríti a nyaralás költségeinek egy részét, ha egy hétből legalább négy napot esik az eső
Molnár Csaba kancelláriaminiszter gyermekkorában megpróbálta leutánozni Michael Jackson legendás tánclépéseit, a „moonwalkot”. A popsztár halálának blogbejegyzést is szentelt, ráadásul lapunknak elárulta: gyakran énekel Jacko a miniszteri Audijában.
Az első félévben 20-30 százalékkal esett vissza a magyar számítógép-piac, s ez az arány várhatóan az egész évre jellemző lesz - mondta Poros Gábor, a Fujitsu Technology Solutions Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Szinte az egész országra kiterjedő áfacsalást lepleztek le az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának revizorai egy ellenőrzési sorozat nyomán: a gabonaértékesítéssel palástolt nagy összegű,...
Ha hinni lehet a híreknek, amerikai kutatók olyan tabletta fejlesztésén dolgoznak, mely felére csökkenti a túlsúlyos emberek zsírszöveteit- akár már egy hét alatt. A kísérleti egereknél már bevált......
Elsősorban az idényáras élelmiszerek havi 9,2 százalékos árcsökkenése az oka a vártnál kedvezőbb júniusi inflációs adatnak, amelynek hatására várhatóan az éves átlagos infláció-előrejelzéseket is javítani lehet, illetve nőhet a jegybanki alapkamat-csökkentés esélye - vélekedtek a mai inflációs adat közzétételét követően az elemzők.
Magyarországnak most azt kell bebizonyítania, hogy az ország a piacról tudja finanszírozni magát - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A...
Hibás lenne azt állítani, hogy a válságot egyetlen tényező váltotta ki, a szóban forgó tényezők (a szabályozási rendszer hiányosságai és a nemzetközi egyensúly felborulása) ugyanis szoros...
A héten meglehetnek a toxikológiai vizsgálatok eredményei, így fény derülhet arra, hogy pontosan mi okozta Michael Jackson hirtelen bekövetkezett halálát - jelentette be a Los Angeles-i halottkémi...
Egy kitalált lopás történetével 80 ezer forintot próbált kicsalni a tatabányai áldozatvédelmi irodától egy román állampolgárságú nő. A 39 éves román asszony a tatabányai kapitányságon tett feljelentést, azt állítva, hogy a vasútállomáson ellopták a ruháit és 1500 euróját.
Nem lassította az omega-3 zsírsavat tartalmazó étrend-kiegészítő az Alzheimer-kórban szenvedő páciensek szellemi hanyatlását, egészséges emberek enyhe memóriapanaszaira azonban ígéretes - közölték amerikai kutatók vasárnap egy Bécsben megrendezett nemzetközi konferencia alkalmából.
Júliusban 44,8 pontról 39,5 pontra csökkent a német ZEW-index, miközben az elemzők 47,9 pontos értéket vártak. Az EU-s ZEW-Index 42,7 pontról 39,5 pontra esett (előrejelzés: 44,0 pont). A szakemberek tehát kontrakcióra számítanak az év 2. részére nézve. A részvénypiacon jelentős veszteségekről számoltak be. Az EUR/USD-ot 1,3985-ön jegyzik. Támogatás 1,3880-nál található. /in-www.globalfx.hu /…
A H1N1 vírus már ellenáll az egyik ellene javasolt gyógyszernek - közölte honlapján az Egészségügyi Világszervezet. A szer Magyarországon is kapható. A tájékoztatás szerint a WHO felhívást tett...
Forma-1-es utcai parádéval indul a Hungaroring Fest elnevezésű rendezvény, melyet a Magyar Nagydíjjal egy időben, jövő csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a Budai Várban.
Bajnaiék egyértelműen „banki társadalompolitikát” folytatnak – ezen a véleményen van Simó Endre. A Magyar Szociális Fórum vezetője szerint a kérdés az, miképpen sikerül megakadályozni, hogy ezrek váljanak csőlakóvá. Az Otthonvédők szerdán a Fidesz delegációjával egyeztetnek.
Az MDF arra kéri a kormányt, hogy könnyítsen a hazai piacra termelő vágóhidak terhein, és ne kelljen húsminősítési eljárás alá vetniük a helyi felhasználásra levágott állatok húsát - mondta Lengyel...
Legalább tizenegy ember földi maradványaira bukkantak egy tömegsírban a kelet-koszovói Gjilan közelében - jelentette be kedden az EU koszovói rendőri és igazságszolgáltatási missziójának, az...
Torlódások várhatók kedden az M7-es autópályán a Balaton felé, mert az agárdi csomópontnál javítják a burkolatot - közölte az autópálya-kezelő központi diszpécsere. Ketzer Emílía elmondta: a munkálato...
Szeretni és gyűlölni is képes az egyszeri futballrajongó a meccset kommentáló riportert. Tény: a mérkőzés élményét erősítheti, ha a kedvenc hangot halljuk, mint ahogy az is igaz, könnyen feledhetővé válhat a derbi, ha unjuk a közvetítőt. Persze véleményes, ki kit szeret, kit tart a legjobbnak. A következő idénytől idehaza új csatornákra kerülő Bajnokok Ligája-évad előtt olvasóink is véleményt…
Az emelkedő olajár és a növekvő befektetői bizalomnak köszönhetően már második napja emelkedik az orosz részvénypiac, főként az energetikai vállalatok és a Sberbank vezetésével. (ProfitLine.hu)
A múlt keddi után ma újabb történelmi csúcs született a 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióra benyújtott ajánlatok mennyisége tekintetében. Az Államadósság Kezelő Központ 50 milliárdos mennyiséget...
Júniusban a fogyasztói árak Magyarországon átlagosan 3,7%-kal növekedtek a 12 hónappal korábbi szintekhez viszonyítva. Egyes termékcsoportok ára azonban jelentősen megugrott ez idő alatt....
A múlt heti rekordot is meghaladó mértékben, 240 milliárd forintot meghaladó érdeklődés mellett, 17 bázisponttal 9,06 százalékra csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy (D091021) hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. (ProfitLine.hu)
Magyar technológiával készülő termékek gyártásával és helyi értékesítésével foglalkozik majd az a vegyesvállalat, amelyet Vietnamban hoz létre a körmendi székhelyű Babati és Társa Húsfeldolgozó Kft. - értesült a Napi Gazdaság.
Az RFV Nyrt. Igazgatóságának tájékoztatása szerint az előzetesen rendelkezésre álló adatok alapján, az összevont tájékoztatóban foglaltak szerint, a jegyzési időszak 2009. július 15. napján (szerdán) 16.30 órakor lezárásra kerül - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
128 dolgozót küldene el a MÁV egyik leánycége. A Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. vezetése múlt pénteken jelentette be a csoportos létszámcsökkentés tervét a vasúti szakszervezeteknek.
A honvédségnek megvan a technikai háttere ahhoz, hogy szükség esetén pontonhidat építsen a Dunára a Margit híd felújításának idejére - mondta az InfoRádiónak Nyers József mérnök ezredes. Az átkelő a tervek szerint 2010 augusztusáig lezárt híd forgalmának negyedét lenne képes átengedni.
Románia 417 millió euróval finanszírozza a Nabucco gázvezetéket - közölte Emil Boc román miniszterelnök. A Nabucco-projektben résztvevő államok hétfőn írták alá a kormányközi megállapodást a...
2009-ben először indult az Amerikai Futball Európai Szövetsége (EFAF) sorozatban magyar csapat, ráadásul a Győr Sharks már az első idényben bejutott a döntőbe. A Cápák ezzel a teljesítménnyel felkerültek az EFAF TOP20-as ranglistájára, ami igen nagy elismerés mind a győri csapat, mind pedig a hazai amerikai football számára.
RAJKA – Újra a felelőtlenség okozott tragédiát! Kenuzni indult Sz. Zsolt (†34) a Mosoni-Dunán, amikor a 6-os zsilipnél felborult, és elnyelte a víz. A zsilipnél óriási tábla figyelmeztet a veszélyre: „A műtárgy 50 méteres körzetében fürödni, csónakázni, horgászni és a műtárgyon tartózkodni tilos és életveszélyes!” Ezt azonban a gyakorlott kenus figyelmen kívül hagyta. A rajkai fiatalember…
Kedden fegyveres őrök kezdték meg a járőrözést Sydney nemzeti parkjában, hogy megvédjék az ott élő pingvineket. Az elmúlt hetekben ugyanis kilenc madár pusztult el a parkban.
Torlódások várhatók kedden az M7-es autópályán a Balaton felé, mert az agárdi csomópontnál javítják a burkolatot - közölte az autópálya-kezelő központi diszpécsere. A munkálatok miatt várhatóan 17...
A kórházba szállítást követően életét vesztette az a sofőr, aki autójával frontálisan ütközött egy kamionnal Gyula térségében délelőtt. Az 53 éves gyulai férfi vezette gépjármű eddig ismeretlen okból áttért az út menetirány szerinti bal oldalára a várost elkerülő 44-es számú főútvonalon, és karambolozott a határ felé közlekedő bolgár kamionnal.
Májusban a várt 17,5% helyett 17,0%-kal csökkent az EU-s ipari termelés, miután az előző hónapban még -20,5%-os értékről adtak számot. Az előző havi értéket felfelé módosították, ezért lehetséges, hogy elérték a mélypontot. Az EUR/JPY-t 130,03-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/