A belföldi kereslet alakulásától és a világgazdasági növekedés beindulásától is függ, hogy a következő hónapokban javulnak-e az ipari termelési mutatók
Az idei év első félévében 2008 hasonló időszakához képest 21 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója. A Coface előrejelzése szerint a következő negyedévben csúcsosodhat ki a bedőlések...
Alaptalan az az aggodalom, hogy ha kamatot csökkent a Magyar Nemzeti Bank, akkor az a forint gyengülését hozhatja - hangsúlyozzák ma reggeli feltörekvő piaci összefoglalójukban a Societe Generale...
Szökőár-riadót rendeltek el szerdán Új-Zélandon, miután a szigetország nyugati partvidékén a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés volt - közölte az amerikai geológiai intézet. A riadót egy órával később lefújták.
Több háziorvost is az úgynevezett kártyapénz visszafizetésére kötelezett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, miután azok a rendelésre nem járó betegek után is felvették a támogatást. A Budapesti Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának vezetője szerint a háziorvosok nem kényszeríthetik a betegeket a rendelésen való megjelenésre, ahogyan azt a jogszabály előírja. Kertai Aurél elmondta: az orvosok…
A revízió szerint változatlanok maradtak az olasz adatok. A fogyasztói árak havi szinten 0,1%-kal, míg éves szinten 0,5%-kal emelkedtek. Az EUR/CHF visszaesett 1,5150 felé. Az EUR/CHF-et 1,5185-ön jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Nem mindennapos megoldással állt elő egy amerikai börtön, hogy feltöltse költségvetésének karbantartási és felújítási alapját: a hónap végén megnyíló új szárnyában bárki eltölthet egy éjszakát. A Missouri államban lévő börtön új szárnya július 31-én bárkit fogad, aki hajlandó személyenként 50 dollárt (10 ezer forint) - párok esetében 90 dollárt - fizetni.
Az EU-s fogyasztói árak júniusban havi szinten 0,2%-kal emelkedtek (előrejelzés 0,2%, előző: 0,1%). Éves szinten 0,1%-os csökkenés mutatkozik a legutóbbi 0,0% után (előrejelzés -0,1%). Júniusban először negatív infláció mutatkozik, azonban az elemzők szerint nem kell deflációs veszélytől tartani. Az EUR/USD-ot 1,4062-őn jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Új megbízatásában egyaránt kívánja szolgálni választóit és az Európai Parlament képviselőit Schmitt Pál, az Európai Unió képviselőtestületének Strasbourgban megválasztott magyar alelnöke.
A „kulcsos gyerek” kifejezés évtizedek óta ismert Magyarországon. Azokat a lurkókat nevezik így, akiknek szüleik a nyári szünidő alatt sem tudnak elegendő időt tölteni velük, így napjaik java részét egyedül kell tölteniük. Egyes becslések szerint Budapesten és a nagyvárosokban élő gyerekeknek háromnegyedét érinti ez a probléma. A Bors azt kérdezte Nagy Ildikó pedagógustól, hogy miként tehető…
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 11,453 milliárd forintért vásárolt vissza 5 éves és 3 éves lejáratú államkötvényeket szerdai aukcióján. (ProfitLine.hu)
Egyelőre töretlen a jókedv a részvénypiacokon, a tőzsdéknek újabb lendületet adott az Intel kedvező gyorsjelentése és pozitív erdményvárakozása. Az optimista befektetői hangulat hatására a régió is...
Csütörtökön a Budai Vár középkori környezetében láthatunk ízelítőt a legmodernebb csúcstechnikából. A harsonaszóhoz szokott történelmi közegben magas fordulatszámon felbőgnek a motorok és megkezdődik a gumiégetés a Vár körüli utcákon kialakított pályán. Az eseményre kilátogatók testközelből élhetik át a Forma-1-es bemutatót, ráadásul Besenyei Péter légi mutatványait is megcsodálhatják....
A Richter-skála szerint 7,8-as erősségű földrengés rázta meg szerdán Új-Zéland északnyugati partvidékét. Ezt az Egyesült Államok Geológiai Intézete (USGS) közölte. A rengés következtében szökőárriadót rendeltek el a csendes-óceáni térségben.
Kitiltották a ló vontatta kordélyokat Írország leghíresebb nemzeti parkjából, mert nem sikerült megegyezni a kocsisokkal, hogy használjanak-e „pelenkát” az állatok ürülékének felfogásához. Az országos parkszolgálat kedden jelentette be, hogy mindaddig nem engedi be a Killarneyi Nemzeti Parkba a lovaskordékat, amíg „tulajdonosaik nem szereznek be ürülékfelfogó eszközt.
A BASF Hungária új igazgatót nevezett ki Dr. Molnár János személyében a cég építési rendszerek üzletága élére. A 43 éves, vegyészmérnök végzettségű szakember 15 éve dolgozik a BASF-nél. Új pozíciójában három kereskedelmi részleget, s összesen 20 alkalmazottat irányít. Feladata a kihívásokkal teli építőipari üzletág kereskedelmi stratégiájának kidolgozása, valamint a kiemelt ügyfelekkel történő…
Szökőár-riadót rendeltek el szerdán Új-Zélandon, miután a szigetország nyugati partvidékén a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés volt. A földmozgás epicentruma Invrecargill várostól 161 kilométerre, a Déli-sziget nyugati részén volt, fészke pedig húsz és fél kilométeres mélységben.
Megalakította a Független Képviselők Frakcióját Ferencvárosban az SZDSZ-ből 2008 szeptemberében kivált Gegesy Ferenc kerületi polgármester és az MSZP-ből korábban kilépett három kerületi képviselő - közölte a kerület vezetője szerdán az MTI-vel.
A Richter skála szerint 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Új-Zéland déli szigetének nyugati partját, melyet követően cunami riadót rendeltek el a csendes-óceáni parton. (ProfitLine.hu)
Az idei első félévben 40,1 százalékkal esett vissza az eladott új személygépkocsik száma Magyarországon a tavalyi év hasonló időszakához képest - derül ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) által az MTI-hez szerdán eljuttatott összegzésből. (ProfitLine.hu)
Országszerte több helyen is megemlékeznek szerdán az egy évvel ezelőtt elhunyt Kolonics Györgyről. Békésszentandráson emlékművet avatnak, a róla elnevezett alapítvány pedig fáklyás evezést tart este Csepelen.
A mérsékelten iszogató időseket kevésbé fenyegeti az elbutulás, derítették ki amerikai tudósok. Erről hétfőn közölt beszámolót a BBC brit közszolgálati hírportál. Az amerikai kutatók szerint 37 százalékkal csökken az időskori elbutulás kockázata azoknál, akik heti 14 italt, vagyis nagyjából napi másfél-két deci bort fogyasztanak.
Az USD/ZAR a dollár gyengesége miatt 8,1482-re emelkedett. A kiskereskedelmi forgalmak májusban éves szinten 6,7%-kal csökkentek, miközben az elemzők -4,2%-os értéket vártak (előző: -6,9%). Az USD/ZAR-t 8,1580-on jegyzik. A cél a 8,1508-as érték. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A múlt heti londoni világpremier és New York-i díszbemutató után szerdától a világ számos országában már látható a mozikban a Harry Potter és a félvér herceg
A törvényhozók által szentesített emberi jogi jogsértés a június 30-án elfogadott szlovák államnyelvtörvény módosítása - olvasható az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és a KDNP országgyűlési frakciójának képviselője által szerdán megfogalmazott négypárti nyilatkozattervezetben.
Riadót fújták a Balaton-környéki gazdák, mert földjeikről nagy mennyiségben lopják a kukoricát. Félő, hogy a növényvédő szerrel kezelt kukorica a strandokon jelenik meg
Javasolta az Európai Bizottság, hogy Macedónia, Szerbia és Montenegró részesüljön teljes vízummentességben januártól az Európai Unióba utazást illetően - közölte szerdán Brüsszelben Olli Rehn, a testü...
A szabad felhasználású jelzáloghitelek nagysága jelenti a legnagyobb veszélyt ma Magyarországon – állítják gazdasági szakértők. A Bors kiszámolta: 4,2 millió forinttal tartozik az átlag-lakáshiteles a bankoknak.
Folytatódik a globális kockázati étvágy emelkedése, a főbb részvénypiacok egyre nagyobb pluszokat mutatnak, a feltörekvő piacok pedig általánosan kedvezőbb megítélés alá esnek. Az Európai Unió...
Egy felmérés szerint jóval nagyobb az esélye, hogy visszakapod elveszett pénztárcádat, ha egy baba fotója is található benne. Az is hasznos lehet, ha a kutyusról, a családról, vagy egy idős párról készült fotót teszünk bukszánkba....
A GBP/USD árfolyama emelkedett. A fontnak jól jöttek a brit adatok. A segélyre igényt tartó munkanélküliek száma júniusban 23.800-zal emelkedett (előrejelzés: 41.300). A GBP/USD csúcsot ért el 1,6411-nél. Az 1,6380-as ellenállás átlépésével javultak a chart-technikai kilátások. A devizapár emelkedő potenciállal rendelkezik 1,6740 felé. Erős támogatásnak bizonyulhat az 1,60-as érték. /in-…
Több mint kilencmillió forint értékű csempészcigarettára bukkantak a határrendészek egy tiszakóródi kukoricásban. A Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség munkatársai találtak rá a 15.
12 napon keresztül élt magokon és gyomokon Ausztrália délkeleti sivatagos területén az a 19 éves angol fiatal, aki apja szerint a halálból tért vissza.
A belfasti katolikus fiatalok ismét köveket és gyújtóbombákat dobtak a rendőrökre. A békétlenség hétfőn kezdődött, amikor a rendbontók megtámadták az egyik protestáns ünnepséget biztosító rendőröket.
Darazsak támadták rá helybeliekre, és az őket ellátó mentősökre, valamint tűzoltókra Siófokon. A darazsak az üdülőövezet egyik utcájában egy föld alatti fészekből rajzottak ki.
A BKV minden légkondicionálóval felszerelt járatán az előírásoknak megfelelően használják ezt a berendezést, csütörtökön és pénteken négy forgalmasabb helyszínen - a Blaha Lujza téren, az Oktogonon, a...
Antali Károly közösségi közlekedésért felelős miniszteri biztosból kormánybiztos lett. A kormánybiztos fő feladata a közösségi közlekedés hatékonyságának növelésére vonatkozó javaslatok kidolgozása -...
Knapek Edina alig hét héttel a szülés után már azon gondolkozik, mikor térhet vissza a pástra, és miként tudja továbbra is sikeresen vezetni a Honvéd vívószakosztályát. Az igazgatóasszonynak nagy segítségére van a párja, a portugál Goncalves Marco, aki vívóedző és az édesanyja, aki szívesen vigyáz Dominikra.
Másodfokú hőségriadót rendeltek el, mivel a napi átlaghőmérséklet meghaladja a 25 °C-ot. A BKV hűsítőkkel, légkondival és külön oktatással igyekszik elviselhetővé tenni a nagy nyári meleget....
A költségvetési szakmai múlttal alig rendelkező, huszonkilenc éves, eddigi karrierjében javarészt Katona Tamás mellett dolgozó Végh Szabolcs lett az az ember a Pénzügyminisztériumban, akinek a...