2009. július 16. csütörtök

júl. 16
7:48
Sikeresen tesztelte élesben rakétaelhárító rendszerét Izrael (Gondola)
Sikeres kísérletet hajtottak végre Izraelben az új, saját fejlesztésű rakétaelhárító rendszerrel; most először próbálták ki a rendszert "élesben", harctéri körülmények között - közölte...
júl. 16
7:48
Szálloda lett az Úttörő Áruházból (Blikk)
Budapest — Új, impozáns szállodát építettek az egykori Úttörő Áruház helyére.
júl. 16
7:50
Késik és kamatot utal az APEH (HírTV)
Július elejéig 118 ezer magánszemélynek utalta át késve az adóhatóság az őket megillető szja-visszatérítéseket. Késlekedése miatt az APEH eddig 58 millió forint kamatot fizetett. A hivatal a tavalyi év közepéig csak tizedennyi esetben késett, s így csupán tizedennyi kamatot kellett átutalnia – olvasható a Magyar Nemzetben.
júl. 16
7:50
A magyarok általában tájékozottak a gazdasági folyamatokról (Gondola)
A Medián közvélemény-kutatása szerint a magyarok általában véve tájékozottak a gazdasági folyamatokról, és a rossz közhangulat mellett is szolidárisak a nehézségekkel szembesülő honfitársaikkal -...
júl. 16
7:50
Nem felelt a BKV-vezér (Blikk)
Budapest — Nem jelent meg Kocsis István, a BKV vezérigazgatója a tegnapi felügyelőbizottsági ülésen, mivel szabadságára ment.
júl. 16
7:51
Életveszélyben! Karsai József MSZP-s képviselőnek ezüstgolyót ígértek (Alternatív Energia)
Karsai József MSZP-s képviselő a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a közelmúltban életveszélyesen megfenyegették.
júl. 16
7:51
Lelőttek egy férfit a a washingtoni Capitoliumnál (hirado.hu)
A rendőrök rutinellenőrzés céljából meg akartak állítani egy gépkocsit, de a sofőr nem engedelmeskedett, előrántotta a fegyverét, és megsebesített egy rendőrt. A biztonságiak rálőttek és megölték
júl. 16
7:51
DAM-ügy: a munkaügyi tárcával egyeztet a Vasasszakszervezet (HR Portál)
A szociális és munkaügyi minisztériummal egyeztet július 17-én a diósgyőri kohászati cég, a DAM 2004 Kft. helyzetének megnyugtató és lehetséges rendezéséréről a Vasas Szakszervezeti Szövetség - tájékoztatta Balogh Béla a szakszervezeti tömörülés elnöke az MTI-t.
júl. 16
7:52
Népszabadság: a leváltott MNV-vezető munkaügyi bírósághoz fordu (Gondola)
Tátrai Miklós munkaügyi bírósághoz fordul, mert szerinte Oszkó Péter pénzügyminiszter nem rendelkezhetett volna a rendkívüli felmondásáról. Erről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) kedden...
júl. 16
7:52
Tragédia! Lufitól fulladt meg a kislány (Blikk)
Kállósemjén — Lenyelte egy léggömb darabját, és megfulladt egy két és fél éves kislány K. Panka.
júl. 16
7:53
Nyomkövetőkkel figyelik a szemét útját (hirado.hu)
A tudósok szerint az olcsó technológiának köszönhetően a jövőben talán mindenre lehetne nyomkövetőt tenni
júl. 16
7:57
Dübörög a kínai gazdaság - 7,9%-os GDP bővülés a II. negyedévben (ProfitLine)
Felgyorsult a kínai gazdaság növekedése a második negyedév során a kormányzati gazdaságélénkítő csomag hatására emelkedő lakossági fogyasztás, emelkedő ipari termelés következtében, így szinte bizonyos, hogy elérhető lesz a kormányzat által idei évre megcélzott 8 százalékos gazdasági bővülés. (ProfitLine.hu)
júl. 16
7:57
Gáz Wars (Portfolio)
Az európai gázellátás már manapság is csak külföldi importtal képes kiszolgálni fogyasztóit, és a behozatal a folyamatosan növekvő igények és a kimerülő európai gázmezők miatt már csak növekedni fog....
júl. 16
7:59
A világ legdrágább cigije: 23 148 855 308 184 500 dollár! (ProfitLine)
Több mint 23 ezer billió dollárt fizetett egy férfi Amerikában egy doboz cigarettáért. (ProfitLine.hu)
júl. 16
8:06
Konzorciumot alakítana az Econet.hu Nyrt (Infostart)
Konzorciumot alakítana, és azzal indulna a két országos kereskedelmi rádiós frekvenciára kiírandó pályázaton az Econet.hu Nyrt.
júl. 16
8:06
Ismét éjszakai kijárási tilalom Hondurasban (Infostart)
Ismét éjszakai kijárási tilalmat vezet be Hondurasban az ország ideiglenes kormánya; a döntést arra hivatkozva hozták meg, hogy a hatalmától megfosztott államfő, Manuel Zelaya hívei zavargásokkal fenyegetőznek.
júl. 16
8:06
Rendületlenül fogynak Jacko lemezei (HírTV)
Miközben a bulvárhírek Michael Jackson halálának okait boncolgatják, az Egyesült Államokban rendületlenül fogynak a sztár lemezei.
júl. 16
8:06
Draskovics: amiről a bíróság azt mondta, hogy nem működhet, az nem is fog (Gondola)
Draskovics Tibor szerint példátlan, hogy egyesek nyíltan szembefordulnak az államot képviselő bíróság döntésével; ráadásul egy parlamentbe törekvő párt kifejezett támogatása mellett. Az igazságügyi...
júl. 16
8:06
Tátrai: Ide a pénzt! (Blikk)
BUDAPEST — Nem vette jó néven Tátrai Mikós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. menesztett vezérigazgatója, hogy a kormány nem akarja kifizetni 60 millió forint körüli összegre rúgó végkielégítését.
júl. 16
8:06
Ha sokáig tart a meleg: A hőkimerülés és hőpangás tünetei (WebBeteg)
A hőkimerülés a hőártalmak olyan típusa, mely hosszabb idő, általában több nap alatt fejlődik ki. A klasszikus hőkimerülés hazánkban ritkán fordul elő, ám a hőpangásnak nevezett kórkép nálunk is kialakulhat.
júl. 16
8:08
Tévhit, hogy a téli közlekedés veszélyesebb (Infostart)
Októberben történnek a legnagyobb százalékban halálos kimenetelű balesetek a közutakon egy amerikai felmérés eredménye szerint.
júl. 16
8:08
Lelőtték a Capitoliumnál lövöldöző férfit (Infostart)
Washingtonban lelőttek a rendőrök egy férfit az amerikai törvényhozás épületének közelében. Az eset Capitolium épületétől két háztömbnyire, egy forgalmas főúton történt a csúcsforgalom idején.
júl. 16
8:08
Draskovics mindent megtenne a Magyar Gárda betiltásáért (HírTV)
A rendészeti miniszter szerint mindent el kell követni, hogy betiltsák a Magyar Gárda működését. Draskovics Tibor az egyik kormányközeli napilapnak adott interjújában példátlannak nevezte, hogy a szervezet szembefordul a bíróság döntésével.
júl. 16
8:08
Magyar Nemzet: 118 ezren késve kapták meg az szja-visszatérítést (Gondola)
Július elejéig 118 ezer magánszemélynek utalta át késve az adóhatóság az őket megillető szja-visszatérítést - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. A napilap szerint a késlekedés miatt az APEH eddig 58...
júl. 16
8:08
A bankok ellen tüntetett Karsai (Blikk)
MEZőKOVÁCSHÁZA — A bankok hitelezési gyakorlata ellen szervezett tüntetést Karsai József szocialista képviselő Mezőkovácsházán tegnap az egyik külföldi tulajdonú kereskedelmi bank helyi fiókja előtt.
júl. 16
8:09
"Harmadszorra szólítom fel Simor Andrást, hogy mondjon le!" (Alternatív Energia)
karsai József MSZP-s parlamenti képviselő a Nap-kelte reggeli műsorában ismételten felszólította Simor Andrást a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy mondjon le.
júl. 16
8:09
Kánikula: vasárnap jön a megváltás (hirado.hu)
A Dunántúlon mérséklődik a hőség, keleten és délen marad a kánikula. A hidegfront szombaton érkezik, és vasárnap esik vissza érdemben a hőmérséklet
júl. 16
8:10
Négy éve még jobbnak tartottuk a rendőrséget (Infostart)
Romlott a rendőrség megítélése az emberek szemében a négy évvel ezelőtt mért adatokhoz képest - derül ki a rendőrség által készíttetett közvélemény-kutatásból. A mélypont 2007-ben volt, ennek oka Makula György szóvivő szerint a 2006-os őszi zavargások során tapasztalt rendőri túlkapások, és a 2007-es Zsanett-ügy. Azóta folyamatosan javul a rendőrség bizalmi indexe.
júl. 16
8:10
Megtalálták a lezuhant iráni repülőgép fekete dobozait (Infostart)
Megtalálták a lezuhant iráni utasszállító repülőgép két fekete dobozát - közölte csütörtökön az iráni állami televízió.
júl. 16
8:10
Lövöldözés volt a washingtoni Capitoliumnál (Gondola)
Rendőrök lelőttek egy férfit az amerikai törvényhozás épületének közelében; a Capitolium biztonsági szolgálata közölte, hogy nem volt részese az incidensnek. Az eset a törvényhozás épületétől két...
júl. 16
8:10
Ki felel Imre haláláért? (Blikk)
Baj — Kétszáz barátja és ismerőse körében eltemették Bereczki Imrét (†40), akire rádőlt 4,5 tonnás targoncája.
júl. 16
8:11
Szerdán elindult az Endeavour (hirado.hu)
A legénység 11 napot tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson
júl. 16
8:12
Egyszerűsödik az üzletnyitás (Gondola)
A kereskedelmi törvény június végi módosítása nyomán 2009. október elsejétől egyszerűsödik az üzletnyitás, így például nem kötik működési engedéllyel rendelkező üzlethez a kereskedelmi...
júl. 16
8:12
Mutálódott a H1N1, hatástalanok a pirulák (Blikk)
Magyarország — Hatástalan az egyik – Magyarországon is forgalmazott – gyógyszer az új influenzavírus legújabb változatára, azaz a H1N1 kórokozó mutálódott – adta hírül honlapján az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
júl. 16
8:13
Toto együttes egykori szólógitárosa és énekese a Hajóra látogat (hirado.hu)
Steve Lukather július 21.-én lép színpadra
júl. 16
8:15
Elkészült Orbán programja (BorsOnline)
Elnöki programot hirdetett Orbán Viktor. A Fundamentumok címmel összefoglalt 12 alaptézist vette górcső alá a Bors.
júl. 16
8:15
Mindig akad ok az emelkedésre Ázsiában (ProfitLine)
Nincs megállás az ázsiai piacokon, folytatódik az emelkedés, miután napról napra jobbnál jobb hírek érkeznek a világgazdaság alakulásáról, a mai emelkedésnek alapot az erős kínai gazdasági növekedés és a vártnál jobban alakuló amerikai vállalati eredmények szolgáltatták. (ProfitLine.hu)
júl. 16
8:15
Hoppá: fél napra elsötétül a TV2 is (Portfolio)
Ahogy az RTL Klubot két hete, úgy most a TV2-t is fél nap elsötétítésre ítélte az Országos Rádió és Televízió testület - írja az MTI. A médiahatóság szerint ugyanis délután nem lehet kiskorúak...
júl. 16
8:17
Fékevesztett száguldás volt Amerikában (ProfitLine)
A vezető amerikai részvénypiacok 3 százalék körüli mértékben emelkedtek a szerdai napon, miután a kedvező vállalati eredmények párosultak a vártnál jobb makrogazdasági adatokkal. (ProfitLine.hu)
júl. 16
8:18
Az euró 273 forint felett csütörtökön reggel (Infostart)
A londoni bankközi piacon csütörtökön reggel 273,10 forintot ért egy euró a kora hajnali 272,46 forinttal szemben. Ez 0,23 százalékos gyengülés.
júl. 16
8:24
Tévhit, hogy télen a legveszélyesebb autózni (Privátbankár)
Októberben történnek a legnagyobb százalékban halálos kimenetelű balesetek a közutakon egy amerikai felmérés eredménye szerint
júl. 16
8:24
Ha nem focistának, akkor papnak állt volna Rooney (Infostart)
A Manchester United csatára ha nem a futballpályán, akkor valószínűleg a templomban kötött volna ki, mivel az iskolában a vallási témájú órákat szerette a legjobban.
júl. 16
8:24
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A GBP/USD árfolyama 58 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,6441 és 1,6383 között. Ellenállás 1,6494-nél, míg támogatás 1,6334-nél található. Az új-zélandi beszerzési menedzserindex júniusban 43,1 pontról 46,2 pontra emelkedett. Az NZD/USD alig reagált az adatokra. A japán szolgáltatási index májusban -0,1%-os értéket hozott (előrejelzés: 0,4%, előző: 2,2%). A jen alig reagált az…
júl. 16
8:24
Az ideiglenes hondurasi elnök hajlandó lemondani (Gondola)
Honduras ideiglenes elnöke közölte csütörtökön, hogy a belpolitikai válság rendezése érdekében hajlandó lemondani posztjáról, feltéve ha a hatalmától megfosztott elnök, Manuel Zelaya nem foglalja...
júl. 16
8:24
Teljesítménybért vezetne be a MÁV-TRAKCIÓ (HR Portál)
A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. a teljesítményt is érvényesítené a bérezésben, ezért tárgyalásokat kezdeményezett a javadalmazási rendszer áttekintéséről a szakszervezetekkel - mondta Márkus Imre vezérigazgató újságíróknak szerdán a Kandó Kálmán életútját bemutató időszakos kiállítás ünnepélyes megnyitóját megelőzően.
júl. 16
8:26
Csődhullám: a neheze még hátravan (HírTV)
Idén 22 százalékkal több cég ment tönkre, mint tavaly - derül ki a Coface Hungary friss felméréséből. A hitelbiztosítással foglalkozó nemzetközi cég adatai szerint 2009 első félévében közel 13 ezerre nőtt a fizetésképtelenné vált magyarországi vállalkozások száma.
júl. 16
8:26
Bajnai pénteken bankvezetőkkel egyeztet (Gondola)
Bajnai Gordon péntekre magához rendelte több bank vezetőjét, a bankszövetség elnökét, a pénzügyi felügyelet és a versenyhivatal vezetőit - tudta meg az ATV. Az ATV információi szerint a kormányfő...
júl. 16
8:26
Kádárok találkoznak Sóstógyógyfürdőn (HR Portál)
Szombaton rendezik meg a XI. Országos Kádártalálkozót a Nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban, ahol a mesterség legjobbjai mutatják be a szakma fogásait az érdeklődőknek.
júl. 16
8:27
Kétgólos előny a visszavágóra (Metropol)
A DVSC-TEVA hazai környezetben 2-0-ra nyert a svéd Kalmar FF ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén.
júl. 16
8:27
Visszaköltözhettek a lakók (Metropol)
Visszamehettek a lakók abba a XI. kerületi lakóházba, amelyet gázszivárgás miatt ürítettek ki szerda este.

Keresés