Traian Basescu államfőt is várják az erdélyi Tusnádfürdőn szervezett bálványosi szabadegyetemre. A román államfő várhatóan szombaton tart előadást Orbán Viktor Fidesz-elnökkel - ezt Németh Zsolt, a Fidesz politikusa jelentette be csütörtökön az Erdélyben zajló rendezvényen.
Meghívót találtunk a postaládánkban. Neves sportemberek szervezésében különleges módon emlékeznek Hunyadi Mátyásra, a középkori Magyar Királyság egyik legjelesebb uralkodójára, mondáink hősére. Mindenkit várnak!
Az EUR/USD gyengült. Megterhelőek a CIT Group gondjaival kapcsolatos aggodalmak és az új-zélandi kilátások lerontása nem tett jót a hangulatnak, és nyereségeket szerzett a dollárnak. A kínai GDP a 2. negyedévben 7,9%-kal emelkedett (előző: 6,1%). Ráadásul reménykednek, hogy a J.P. Morgan is kedvező adatokkal áll elő. Az EUR/USD maga mögött hagyta 1,4135-ös csúcsát, és 1,4055-re esett. Az 6 hete…
A Balatonfüred felől Tapolca irányába közlekedő személyvonat elé hajtott Balatonszepezden egy jégkrémszállító autó egy biztosítás nélküli vasúti átjáróban. Az ütközésben a teherkocsi vezetője súlyosan megsérült.
Rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe Münchenben az orosz államfő és a német kancellár találkozója idejére. Megbeszélésük zárja az úgynevezett szentpétervári párbeszéd újabb fordulóját. A kormánykonzultáción - amely már hétfő este megkezdődött - több miniszter is részt vett: német részről a belügyi, a gazdasági, a környezetvédelmi és az oktatási, illetve tudományügyi miniszter. A…
Veszélyben az uniós támogatások kifizetése. Már az Európai Unió is kifogásolja, hogy Magyarországon a nyílt közbeszerzési kiírások helyett egyre több a meghívásos illetve tárgyalásos tender. Ezen túl a nyilvánosságot teljes mértékben kizáró, úgynevezett „hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások” száma is nőtt.
Vagyonkezelési tapasztalatai miatt Kamarás Miklós alkalmas arra, hogy a következő egy évre átvegye a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetését - felelte újságírói kérdésre Oszkó Péter pénzügyminiszter csütörtökön egy budapesti rendezvényt követően.
Az AUD/NZD csökkenő trendben mozog. A fizetési mérleg deficitje a GDP 8,5%-ára rúg. Ez a kétszerese az ausztrál értéknek. Ennek oka, hogy a jegybank szerint az ország a többi országnál gyorsabban kiheverheti a válságot, ami a kiwi erősödéséhez vezet. Az AUD/NZD-t 1,2425-ön jegyzik. Amíg tartja magát az 1,2350-es érték, enyhülés várható 1,2500-ig. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a három embert, akiket kedden vettek őrizetbe a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereggel összefüggésben.
Kühn János (34), a Siemens Zrt. vállalatirányítási (compliance) igazgatója, 2009. június 1-jétől regionális pozícióba lépett tovább. A magyarországi Siemens cégeknél betöltött feladatköre kibővült a Siemens AG romániai vállalatainak felügyeletével. A szakember Romániában további Siemens termelő- és értékesítő vállalatok tevékenységét és szerkezetváltását koordinálja majd.
A gyermekszüléskor érzett fájdalom erősíti az anya és a gyermek közötti köteléket, és előkészíti az anyát a gyermekével szembeni felelősségvállalásra, vélik szakemberek.
Az elmúlt napok erőteljes részvénypiaci felértékelődése után ma kisebb megtorpanás tapasztalható a tőzsdéken, érdemi korrekcióról azonban nincs szó. A régióban a vezető indexek felemás elmozdulást...
Az Egyesült Államokban sosem látott mértéket öltött az ingatlanok árverési hulláma, a lecsökkent árak és a növekvő munkanélküliség miatt ugyanis egyre többen érzik úgy, hogy nem tudják vagy nem akarják tovább fizetni a törlesztőrészleteket....
Az RFV két nagytulajdonosának újabb részvény eladásai álltak a mai magas piaci forgalom hátterében. A két nagytulajdonos 220,000 darab részvényt adott el a jegyzéskori 2,750 forintos árfolyamon, hogy...
A pénzügyi közvetítő rendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról" szóló - 2009. augusztus 1-jén hatályba lépő - 2009. évi XIII. törvénynek, a pénzügyi szolgáltató vállalkozás egyoldalú szerződésmódosítását szabályozó szakaszával (8. paragrafus) kapcsolatosan a CIB Bank Zrt. az alábbi tájékoztatást adja....
Lemondott az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője - jelentette csütörtökön az ISNA iráni hírügynökség. Golamreza Agazadeh közölte: Mahmúd Ahmadinezsád államfő elfogadta lemondását. Agazadeh az iráni hírügynökségnek nem indokolta, hogy miért távozik a szervezettől, amelyet 12 évig vezetett.
Néhány órás fogva tartás után szabadon engedték Romariót, a brazilok tavaly visszavonult világbajnok futballistáját, miután szerdán kifizette az elmaradt gyerektartást. A 43 éves csatárnak két...
A Balkán egyik legszervezettebb emberkereskedelemmel foglalkozó bandáját számolták fel nemzetközi rendőri együttműködéssel. Szerbiában 13, Bosznia és Hercegovinában pedig 12 embert vettek őrizetbe.
Késsel kergette ki házukból gyermekeit és feleségét egy erősen ittas férfi Mohácson. A rendőrök lecsillapították, a mentők pedig a pszichiátriára vitték az őrjöngő családfőt - értesült a HavariaPress.
Az autóbontók ellenőrzése során a felügyelőségek júniusban 185 tonna illegális hulladékra bukkantak és mintegy 21 millió forint bírságot szabtak ki a Zöld Kommandó akciósorozatban - közölte a Környeze...
Az Európai Néppárt költségvetési munkacsoportja ismét koordinátornak, azaz munkacsoport-vezetőnek választotta meg Surján Lászlót. A magyar politikus két és fél évre (azaz az EP-ciklus első felére) kapta a megbízatást. A posztra pályázók közt volt egy hajdani bajor tartományi pénzügyminiszter is.
Amint arról a Portfolio.hu is beszámolt, a CIB Bankot többször érte az a vád a közelmúltban, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokról szóló törvény kiskapuit kijátszva "mondvacsinált" esetekben is...
A kedvező nemzetközi befektetői környezetben a Magyarországgal kapcsolatos befektetői kép javulása, illetve az Európai Unió legmagasabb kamata csökkenésével kapcsolatban élénkülő várakozások...
A júniusi mérséklődés után várhatóan júliusban is csökken a munkanélküliség Lengyelországban - közölte csütörtökön Jolanta Fedak munkaügyi és szociálpolitikai miniszter. A júniusihoz képest kismért...
Van, ahol a nyári kánikulában a tűző napon, árnyéktól mentes helyen, láncra verve tartanak kutyát. Az ilyen állatok kis időn belül hőgutát kaphatnak, és el is pusztulhatnak. A felelőtlen gazda ilyen esetben az állatkínzás bűncselekményét követi el, amiért két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.
Nem kapnak állami segítséget a szúnyogirtáshoz a szigetközi önkormányzatok. A kistérségi vezetők és a polgármesterek különleges elbírálást kértek a környezetvédelmi és vízügyi minisztertől, amit a szaktárca arra hivatkozva utasított el, hogy az árvíz az egész országot érintette.
Amióta Németországban is tombol a hőség, több vállalat, bank, sőt néhány minisztérium is tiltakozott amiatt, hogy alkalmazottai a hivatalt összetévesztik a stranddal. Legalábbis ami az öltözködést...
Felszámolás alatt áll a rétsági Heliogrid Magyarország Napelemgyártó Kft., a napelemgyártás már megszűnt, a 36 alkalmazott leépítése folyamatban van - közölte Balázs Miklós felszámoló csütörtökön az M...
Az autóbontók ellenőrzése során a felügyelőségek júniusban 185 tonna illegális hulladékra bukkantak és mintegy 21 millió forint bírságot szabtak ki a Zöld Kommandó akciósorozatban - közölte a...
A közbiztonság helyzetének javítására egyetlen lehetőség van: az állandó, erős rendőri jelenlét - mondta Lázár János (Fidesz), az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón az abaúji Alsóvadászon.
A közbiztonság helyzetének javítására egyetlen lehetőség van: az állandó, erős rendőri jelenlét - mondta Lázár János (Fidesz), az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke az...
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Gúr Nándor, az MSZP megyei elnöke és Káli Sándor, az MSZP miskolci elnöke, miután egy helyi internetes portálon olyan hozzászólásokat tettek közzé, amelyek a zsidóságot és a cigányságot gyalázták, illetve a megfigyelésükre szólítottak fel.
Kühn János (34), a Siemens Zrt. vállalatirányítási (compliance) igazgatója, 2009. június 1-jétől regionális pozícióba lépett tovább. A magyarországi Siemens cégeknél betöltött feladatköre kibővült a Siemens AG romániai vállalatainak felügyeletével. A szakember Romániában további Siemens termelő- és értékesítő vállalatok tevékenységét és szerkezetváltását koordinálja majd.
Ján Slota szerint Magyarország kiírtotta a területén élő nemzeti kisebbségeket, és a szlovák, valamint néhány más kisebbség maradékának szinte semmiféle jogai sincsenek.
Egyre népszerűbb a gépészmérnök alapszak, idén már az előkelő hetedik helyet foglalja el az elsőhelyes jelentkezők preferenciái alapján készített listán. A szakra jelentkezők intézményválasztása viszonylag kiegyensúlyozott, a képzést meghirdető 12 egyetem és főiskola között nincsenek szakadékszerű eltérések. A jelentkezők 96 százaléka férfi és 77 százaléka semmilyen nyelvvizsgával nem rendelkezik…
Ján Slota szerint Magyarország kiírtotta a területén élő nemzeti kisebbségeket, és a szlovák, valamint néhány más kisebbség maradékának szinte semmiféle jogai sincsenek. "Kaltenbach Jenő és Kállai ...
Jövő héttől újabb, a tervek szerint egy hónapos kutatási akció kezdődik az Air France Atlanti-óceánba zuhant gépének törzse, illetve fekete dobozai után - jelentette be szerdán a munkálatokat irányító francia Vizsgálati és Elemző Iroda. A keresést a francia Tengerkutató Intézet, az Ifremer hajóján található robot-tengeralattjáróval, illetve egy, a helyszínre szállított nagy erejű szonárral…
A francia fogyasztói árak júniusban 0,5%-kal emelkedtek a legutóbbi -0,3% után (előrejelzés. -0,4%). Az árcsökkenés a 3. negyedévben elérheti mélypontját. Nem valószínű, hogy a 4. negyedévben is folytatódik ez a tendencia. Ismét emelkedhetnek az árak. További adatok hiányában a tőzsdei tényezők határozzák meg az EUR/USD sorsát. A DAX megközelítette az 5.000 pontos értéket, átlépve ezzel a…
Mintegy 3 százalékkal kevesebb, 23 millió liter jégkrémet adtak el a boltokban 2008 júliusa és 2009 júniusa között az előző hasonló időszakhoz képest, míg értékben 2 százalékkal bővült a jégkrémek...
A Nabucco gázvezeték védelmét az Európai Unió égisze alatt létrehozandó biztonsági egységek fogják ellátni - írta a Milliyet című török napilap csütörtöki számában. A gázvezeték létesítéséről szóló...
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) éléről kedden menesztett Tátrai Miklós csak végrehajtó volt a törvénytelen privatizációkban, és valójában a kormányzati és szocialista üzleti körök adták az utasításokat - mondta Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója csütörtökön Budapesten.
Ján Slota szerint Magyarország kiirtotta a területén élő nemzeti kisebbségeket, és a szlovák, valamint néhány más kisebbség maradékának szinte semmiféle jogai sincsenek. "Kaltenbach Jenő és...
Az Első Nógrádi Erőmű ZRt. megkezdte egy 49,9 MWe teljesítményű villamos erőmű beruházás előkészítését. A projekttel kapcsolatban Mátraterenyén 2009. szeptember 6-án helyi népszavazás lesz - tudatta s...
Az Indiana Jones negyedik epizódja nagyon bejött tavaly a George Lucas-Steven Spielbeg alkotópárosnak: ők tették zsebre a legtöbb bevételt Hollywoodban. Lucas 170 millió dolláros jövedelemmel érte...