Negyven éve, 1969. július 20-án lépett az első ember, az amerikai Neil Armstrong a Hold felszínére. John F. Kennedy a fejébe vette, hogy az első embernek a Holdon amerikainak kell lennie - 25 milliárdos programot hirdetett, közel 400 ezren 8 évig dolgoztak. Az álom valóra vált, pedig a szovjetek majdnem megelőzték a NASA-t
A szó szoros értelmében "elsüllyedt" egy családi ház szombaton hajnalban a németországi Szász-Anhalt tartományban. Három személy eltűnt, életben maradásukra mind kevesebb a remény. A...
Michael Owen győzelmet érő gólt szerzett bemutatkozása alkalmával a Manchester United labdarúgócsapatában. Az Ázsiában túrázó, angol bajnok alakulat szombaton 3-2-re nyert a malajziai ligaválogatott ellen Kuala Lumpurban.
113 éves korában meghalt Henry Allingham, a világ legidősebb férfija és a legidősebb első világháborús veterán - közölte szombaton a brit idősek otthona Ovingdean-ben, ahol az aggastyán utolsó éveit töltötte.
Egy hét alatt forintban mérve tegnap délutánig 1%-kal kúszott felfelé a benzin tőzsdei ára, miközben a gázolaj piacán 4.5%-os emelkedés volt megfigyelhető. Magyarországon a Portfolio.hu szerint ennek...
Több villamos, busz és troli vonalán is fennakadást okozott a vihar Budapesten szombaton - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel. Herczog Zoltán elmondta: a 14-es és 61-es villamos vonalán...
Nagyon kevés mozgássérült tudja, hogy Magyarországon is igényelhet - ráadásul ingyen - olyan kutyát, amely a nap 24 órájában segíti őt: megkönnyíti a közlekedést és a kapcsolatteremtést, felveszi a leejtett tárgyakat, kinyitja az ajtót, figyelmeztet a veszélyre, lekapcsolja a villanyt vagy éppen bevásárol.
Észak-Magyarországra és az Észak-Alföldre is a legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Közép-Magyarországon és a Dél-Alföldön továbbra is piros riasztás van érvényben. Közép- és Dél-Dunántúlon narancssárgára, vagyis a második legmagasabb fokozatra mérsékelték a készültség szintjét.
Halálra gázolt a vonat egy harminchárom éves férfit Nagykanizsán, a vasúti átjáróban - tájékoztatta a rendőrség szombaton az MTI-t. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a...
Hetvenéves korában, szombaton hajnalban elhunyt Boross Dezső sportújságíró, a Nemzeti Sport szerkesztőbizottságának egykori tagja. Erről a család tájékoztatta az MTI-t.
Nem tudják az iskolafelújítási pályázaton nyertes önkormányzatok vezetői, miként ellentételezi a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az áfaemelés többletköltségeit. Az egyik nyugat-dunántúli községnek az adóemelés miatt 5 millió forinttal kell többet előteremtenie.
A viharos időben leguruló kövek miatt halt meg egy magyar állampolgár szombaton a horvátországi Krk szigetén, más adriai partszakaszon anyagi károkat okozott az ítéletidő.
Méltatlan helyzetbe hozza a sztómás betegeket a gyógyászati segédeszközök támogatásának csökkentése. A műfogsorért fizetendő hozzájárulás a négyszeresére emelkedik.
A viharos időben leguruló kövek miatt halt meg egy magyar állampolgár szombaton a horvátországi Krk szigetén, más adriai partszakaszon anyagi károkat okozott az ítéletidő. A Jutarnji List napilap...
A szlovákiai Trencsénben 1 ember meghalt, amikor összedőlt egy rendezvénysátor a vihar miatt a Pohoda zenei fesztiválon. Erik Tomás belügyminisztériumi szóvivő azt mondta: 10-en súlyosan, 15-en könnyebben megsérültek a balesetben, egyes híradások ugyanakkor 3 halottról számoltak be.
A magyar Külügyminisztérium az európai normákkal ellentétesnek minősítette a szlovák nyelvtörvényt, amelyet a napokban írt alá a szomszédos ország köztársasági elnöke.
Kidőlt fákból készült hangszerek, biodízellel hajtott turnébuszok, újrahasznosított anyagokból nyomott lemezborítók - ilyen és ehhez hasonló módon kötelezik el magukat az észak-amerikai együttesek a környezetvédelem mellett.
A viharos időben leguruló kövek miatt halt meg egy magyar állampolgár szombaton a horvátországi Krk szigetén, más adriai partszakaszon anyagi károkat okozott az ítéletidő.
Feloldották a reptérzárat szombat délután a ferihegyi repülőtéren, amit korábban a vihar miatt rendeltek el, és ami miatt fél órán keresztül nem fogadott és nem indított gépeket a légikikötő - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője.
A 690 végzős hallgatóból 300 nem kapott diplomát a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, mert nem tették le a kötelező nyelvvizsgát. A tanfolyam ingyenes lett volna.
Csaknem ötszáz bejelentés érkezett szombaton délután hat óráig a tűzoltóságokhoz a vihar miatt - mondta Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Csaknem ötszáz bejelentés érkezett szombaton délután hat óráig a tűzoltóságokhoz a vihar miatt - mondta Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek. A legtöbb...
A viharos időben leguruló kövek miatt halt meg egy magyar állampolgár szombaton a horvátországi Krk szigetén, más adriai partszakaszon anyagi károkat okozott az ítéletidő. A tragédia Stara Baska és Punat települések között, egy nem kiépített strandon történt, a rendőrség vizsgálatot indított az eset kapcsán.
Életét vesztette egy motoros szombaton délután nem sokkal hat óra előtt Szentendrén. A balesetről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a motoros a Szentlászlói úton ment, amikor - eddig nem tudni miért - letért az útról és felborult.
A Magyar Honvédség rendelkezik az Igla-1 típusú rakétákat helyettesítő fegyverrendszerrel. Ezekkel az eszközökkel - kiegészülve más légvédelmi rakétarendszerekkel - továbbra is maradéktalanul eleget tesznek alkotmányos kötelezettségének, garantálva a Magyar Köztársaság légterének védelmét - reagált a Honvédelmi Minisztérium a Magyar Nemzet szombati cikkére.
A repülőnapon, a búcsúmutatvány végrehajtása közben zuhant le egy Zlin-142-es kisrepülőgép a dunakeszi repülőtéren: a gép zuhanás közben elsodort egy 60 éves biztonsági őrt, aki a pályán dolgozott és sétarepülésre várt.
Az Európai Unió szilárdan támogatja Grúzia területi egységét az ország nemzetközileg elismert határain belül - jelentette ki szombaton Tbilisziben Carl Bildt, az EU soros elnökségét ellátó...
Három ember eltűnt Németország középső részén szombaton, miután egy földcsuszamlás lerombolta házaikat - közölte a német rendőrség. Az eset a Berlintől délnyugatra található Nachterstedt faluban történt.