14.3 milliárd hrivnya (közel 1.9 milliárd dollár) veszteséggel zárta az idei első félévet a több mint 180 szereplőt számláló ukrán bankszektor a kijevi központi bank közlése szerint. A válság...
Az amerikai soccerre a legnagyobb hatást gyakorló magyar, Schwarz Ernő halálának harmincötödik évfordulóján arra emlékezik az inforadio.hu, hogy a húszas-harmincas években milyen nagy szerepet játszottak a Budapestről indult futballisták az ottani labdarúgás felvirágoztatásában.
Újabb csatárt igazolt a Manchester City együttese, az argentin Carlos Tevez után az Arsenal togói gólvágója, Emmanuel Adebayor is a manchesteri kékeknél folytatja pályafutását - jelentették be a klub vezetői szombat este.
A szombati viharban több tucatnyi embert és hajót mentettek ki a Balatonból a vízirendőrök és vízimentők, a kárfelmérés jelenleg is tart. Horváth László, a Balatoni Vizirendészeti Rendőrkapitányság...
A kereskedelmi törvény június végi módosítása nyomán 2009. október elsejétől egyszerűsödik az üzletnyitás, így például nem kötik működési engedéllyel rendelkező üzlethez a kereskedelmi tevékenységet, hanem annak formáját a kereskedő maga választhatja meg - ismertette Komáromi Márta, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium főosztályvezető-helyettese egy szakmai rendezvényen. (ProfitLine.hu)
Amerikai kiskereskedelmi cégek és beszállítóinak csődhullámát indítaná el, ha csődvédelemért fordul a CIT Group. A CIT összeroppanása egyben a legnagyobb amerikai vállalati csődök egyike lehet. A...
Újabb két taggal bővült a Sharp LCD-tévé kínálata, miután bemutatták az Aquos sorozat LE600-as és LE700-as modelljét. A széria frissen leleplezett tagjai LED-es háttérvilágítással ragyogó képminőséget ígérnek, emellett homogén képernyő-megvilágítást, kifogástalan kontrasztarányt és gyorsított képernyőfrissítő technológiát is kaptak....
Szerbia és Koszovó közötti közvetítésbe kezdett az EULEX, az EU koszovói rendőri és igazságügyi missziója - írta vasárnap a Koha Ditore című pristinai újság.
Kemény drogot árul és prostituáltak szolgáltatásait ajánlgatja Anglia majdani királynéjának nagybátyja. A megdöbbentő leleplezést a vezető vasárnapi brit bulvárlap, a News of the World tárja az...
A Porsche SE céget felügyelő két család a jövő héten járul hozzá, hogy autógyártó vállalkozásukat, a Porsche AG-t 8 milliárd euróért megvásárolja a Volkswagen. Korábban arról is szó volt, hogy a két...
Sidi Péter 1269,7 körös teljesítménnyel aranyérmet szerzett vasárnap a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában az Eszéken zajló sportlövő Európa-bajnokságon.
Vasárnaptól már kávézókban, bárokban és éttermekben sem lehet cigarettára gyújtani Törökországban, miután kiszélesítették a több mint egy éve bevezetett dohányzási tilalmat. Bár több mint húszmillió dohányos van Törökországban, a közvélemény-kutatási adatok szerint a lakosság 95 százaléka támogatja a korlátozást. A kávézók és bárok bevételeséstől tartó tulajdonosai azonban erősen támadták a…
Sidi Péter 1269,7 körös teljesítménnyel aranyérmet szerzett vasárnap a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában az Eszéken zajló sportlövő Európa-bajnokságon.
Az állapotos nők nagy többsége terhesség alatt hányingert és hányást tapasztal. A terhesség során jelentkező tünet tipikusan nem okoz súlyos panaszokat. Ha azonban nem múlik el a hányinger és a hányás, a terhes nő valószínűleg a reggeli rosszullét egy sokkal súlyosabb típusától szenved.
Valentino Rossi nyerte meg a Moto GP-ben a Német Nagydíjat a Sachsenringen, két spanyol Jorge Lorenzo és Dani Pedrosa előtt. Talmácsi Gábor a 15. helyen végzett.
Legalább 16 civil meghalt, öten pedig megsérültek, amikor felszállás közben lezuhant egy helikopter egy NATO-légibázison, az Afganisztán déli részén lévő Kandahárban vasárnap - közölték NATO-illetékesek.
A szeles idő sem tántorította el a N.O.H.A.-t és a Basement Jaxx-et attól, hogy fellépjenek a jubiláló Hegyalja utolsó napján. A széllökések miatt a szervezők nem kockáztattak: a nagyszínpadot leállították, viszont egyetlen fontos program sem maradt el, csak fedett helyszínre költöztek. A közönség az esős időjárás ellenére is megtöltötte a koncerteket: az előzetes adatok alapján 71 ezren lettek…
Klónozott drogkereső kutyacsapatot helyezett szolgálatba a dél-koreai reptéri szolgálat. A hat kábítószer-kereső egyetlen labrador retriever tökéletes genetikai másolatai, szolgálati helyük a szöuli repülőtér és három másik, a csempészek által kedvelt forgalmas csomópont.
Karácsony Sándor Gyulai vízjátékok című filmje nyerte el a Békés megyei, a szarvasi és a gyulai önkormányzat által felajánlott egymillió forintos fődíjat azon a versenyen, amelynek a célja 1-2 percben népszerűsíteni egy-egy várost.
llah és Mohamed próféta nevét megörökítő arab írást fedezett fel egy iráni nyelvész IV. (Rettegett) Iván páncélsisakján, aminek nyomán - ha nem is teljes komolysággal - felmerülhet a kérdés, hogy a véreskezű orosz cár ortodox keresztény hitét esetleg a muzulmán vallásra cserélte fel.
Hétfőn országszerte sok lesz a napsütés, az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből legfeljebb egy-egy zápor, esetleg zivatar alakulhat ki. A nyugati, északnyugati szél már csak helyenként erősödik meg.
Nemeskürty István soron következő kötete a közelmúltban jelent meg Magyar századok címmel. A szerző a már tőle megszokott érzékenységgel és önkritikával néz szembe nemzetünk problémáival, a múltra visszatekintve, egyfajta számadásként. A gondolatforgácsok olyan témákat feszegetnek, mint a magyar kultúra jövője.Nemeskürty István irodalom- és művelődéstörténész
Klónozott drogkereső kutyacsapatot helyezett szolgálatba a dél-koreai reptéri szolgálat. A hat kábítószer-kereső egyetlen labrador retriever tökéletes genetikai másolatai, szolgálati helyük a...
Ismét természetes vizekbe került az az oroszlánfóka-kölyök, amely a múlt hónapban tette ismertté magát, amikor a San Franciscó-i öböl egyik forgalmas autópályájára tévedt. A kicsit szombaton...
A külképviseletek felszerelésére nem maradt pénz, a külföldön élő vagy dolgozó magyar állampolgároknak haza kell térniük, ha lejárt az útlevelük, és 2010 júliusában is használni szeretnék az úti okmányt. Az ideiglenes útlevél ugyanis 1 évig érvényes.
A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán, vasárnap délig csaknem ezerkétszáz helyszínhez, legtöbbször fakidőlésekhez, illetve épületben keletkezett károk miatt riasztották az egységeket - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t.
Megszerezte pályafutása első királykategóriás pontját Talmácsi Gábor. A magyar pilóta vasárnap délután a 15. helyen végzett a gyorsaságimotoros-vb királykategóriájának Német Nagydíján. A versenyt az olasz Valentino Rossi nyerte, a második helyen a spanyol Jorge Lorenzo, a harmadikon pedig a szintén spanyol Dani Pedrosa végzett.
Hétfőn országszerte sok lesz a napsütés, az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből legfeljebb egy-egy zápor, esetleg zivatar alakulhat ki. A nyugati, északnyugati szél már csak helyenként...
Talmácsi Gábor körhátránnyal az utolsó, 15., de már pontszerző helyen ért célba a gyorsaságimotoros-világbajnokság Német Nagydíján, ezzel megszerezte első pontját.
Megindult a határforgalom a létavértesi határátkelőhelyen vasárnap kora délután - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője az MTI-vel.
A MotoGP-ben érdekelt Talmácsi Gábor körhátránnyal az utolsó, 15., de már pontszerző helyen ért célba, és ezzel megszerezte első pontját ebben a kategóriában.
210 éve, 1799-ben fedezte fel a Napóleon egyiptomi hadjárata alatt Pierre-Francois Bouchard azt a sötét gránitdarabot, amin egy ősi szöveg háromnyelvű fordítása áll, és amit ma Rosette-i kő néven ismerünk. A kő az egyiptomi hieroglifák megfejtésének alapjául szolgált, nevét az egyiptomi kikötővárosról, Rosette-ről kapta, ahol megtalálták.Liptai Éva egyiptológus
A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán, vasárnap délig csaknem ezerkétszáz helyszínhez, legtöbbször fakidőlésekhez, illetve épületben keletkezett károk miatt riasztották az...
Orvosi vizitdíj bevezetését javasolja Nagy-Britanniában egy elemző csoport, amely megemlíti Magyarországot a csak "hivatalosan ingyenes" egészségügyi szolgáltatást nyújtó államok között....
Orvosi vizitdíj bevezetését javasolja Nagy-Britanniában egy elemző csoport, amely megemlíti Magyarországot a csak "hivatalosan ingyenes" egészségügyi szolgáltatást nyújtó államok között.
Az amerikai egészségbiztosítás jelenlegi rendszerében még az alkunak is jelentős szerepe lehet és ebben a nők lényegesen jobbak mint a férfiak. A CIGNA egészségügyi biztosító által végzett fölmérés most nyilvánosságra hozott eredményei az Egyesült Államokban nagy figyelmet keltettek.