2009. július 20. hétfő

júl. 20
11:06
Elkezdődött a Debreceni Nyári Egyetem (HírTV)
Elkezdődött a Debreceni Nyári Egyetem négyhetes nyári kurzusa július 20-án, hétfőn, amelyre a korábbi évekhez hasonlóan több mint 30 országból mintegy 200 külföldi hallgató iratkozott be. A mindennapi nyelvórák mellett tematikusan rendezett idegen nyelvű előadások és kulturális programok segítenek minél színesebb képet nyújtani hazánk történelméről, zenéjéről, hagyományairól és a magyar…
júl. 20
11:08
Egy utcányi díszfát vágtak ki ismeretlenek Törökszentmiklóson (Infostart)
Egy utca fasorának 37 fáját vágta ki szombatról vasárnapra virradóra Törökszentmiklóson az áramszolgáltató vagy annak megbízottja; a fák letarolása miatt az ott élők között nagy a felháborodás, az önkormányzat rongálás miatt feljelentést tesz a rendőrségen - közölte a kisváros jegyzője hétfőn az MTI-vel.
júl. 20
11:08
Negyven éve lépett ember a Holdra (Gondola)
Negyven éve, 1969. július 20-án lépett az első ember, az amerikai Neil Armstrong a Hold felszínére. A két űrhatalom között versenyben sokáig a szovjetek álltak nyerésre, ezért John F. Kennedy amerikai elnök 1961-ben 25 milliárd dolláros programot hirdetett, hogy az első ember a Holdon már amerikai lehessen.
júl. 20
11:08
David Beckhamet nem fogadták szívesen (HírTV)
David Beckhamet nem részesítették szívélyes fogadtatásban a Los Angeles Galaxy szurkolói az AC Milan elleni vasárnapi barátságos mérkőzésen. Mint ismeretes, az angol középpályás decembertől júniusig a piros-feketéknél játszott kölcsönben, és nem nagyon akart visszatérni a tengerentúli csapatához.
júl. 20
11:09
Continental: tartjuk a tervet (hirado.hu)
A cég bevétele a második félévben 4,76 milliárd euró volt, 28 százalékkal kevesebb a tavalyinál
júl. 20
11:10
SZDSZ-es polgármester: "Ezt a pártot már nem lehet szeretni" (Infostart)
A tucatnyi SZDSZ-es alapító, és a demokratikus ellenzék egykori tagjai után pénteken a józsefvárosi és a budaörsi polgármester is kilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből. A liberális párt ügyvivői testülete eközben átalakította a párt működési struktúráját, megkezdődött a programalkotás, és az elnök újra lemondásra szólította fel Kóka János frakcióvezetőt.
júl. 20
11:11
Baleset az M7-esen (hirado.hu)
A balatonfenyvesi leágazónál történt a baleset, az autók csak a leállósávban haladhatnak
júl. 20
11:13
Kuruc Napok Tarpán (hirado.hu)
A kétnapos eseményen emlékeznek meg a 1703-1711-es Rákóczi-szabadságharc hőseire
júl. 20
11:15
Amin az elnök is bukott - eladó a Watergate-szálloda (Pénzcentrum)
Kalapács alá kerül a híres-hírhedt Watergate-hotel, Richard Nixon amerikai elnök bukásának szimbóluma. Az épület 2007 óta üresen áll, most akár egymillió dollárért, vagyis alig 200 millió forintért megveheti valaki a XX. századi amerikai történelem egy darabját....
júl. 20
11:15
Nem lesz pontonhíd a Dunán (hirado.hu)
Az ideiglenes átkelő túl drága lenne, áteresztő-képessége pedig túl kicsi, így nem helyettesítené a kieső Margit hidat
júl. 20
11:17
Több öreg lesz, mint gyerek! Sosem látott mértékben növekszik világszerte az idősek száma (hirado.hu)
Az elöregedés a világ minden részének valamennyi országát érinti
júl. 20
11:21
Katasztrófa: támadnak a szunyogok, nem bírjuk (Privátbankár)
A Dunakanyarban óránként 300-400 csípés is előfordul, több mint 40 szunyogfajta él a folyó mellett. Fogy az "irtáspénz"
júl. 20
11:23
Basescu új szövetségese Orbán Viktor (Privátbankár)
Szövetségesre talált a második elnöki mandátumra pályázó Traian Basescu román államfő Orbán Viktor személyében - írta hétfőn a román sajtó, amely beszámolt a hét végén befejeződött XX. Bálványosi Nyár...
júl. 20
11:24
Sokkoló videó! Halálos baleset a Forma–2-ben (Blikk)
Tizennyolc éves korában elhunyt Henry Surtees, az 1964-ben Forma–1-es világbajnok John Surtees fia, miután vasárnap az angliai Forma–2-es futamon balesetet szenvedett.
júl. 20
11:24
Baleset az M7-esen a balatonfenyvesi leágazónál (Gondola)
Csak a leállósávban haladhatnak a járművek a főváros felé az M7-esen a balatonfenyvesi leágazónál. Egy baleset miatt a helyszínelésre idejére mindkét sávot lezárták - közölte a rendőrség az...
júl. 20
11:24
Start és a Start Plusz: mennyit adózunk és milyen adókedvezmények járnak júliustól? (Adózóna)
Júliustól a START, illetve a START PLUSZ kártyás dolgozók foglalkoztatása után nem kell se tb-ét, se eho-t, se munkaadói járulékot fizetni. De akkor mennyit kell adóznia a munkáltatónak és mennyi járulékkedvezményt vehet igénybe?
júl. 20
11:24
Már Németországban is temetik a recessziót (ProfitLine)
Németországban a fő mutatók arra vallanak, hogy a gazdaság hamarosan túljut a visszaesés legrosszabb szakaszán - ez olvasható a német pénzügyminisztérium hétfőn megjelent, júliusi havi jelentésében, amely szerint a második negyedévi teljesítmény jobb volt a vártnál. Derűlátó előrejelzést tett közzé a gazdasági minisztérium is - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
júl. 20
11:24
A 2009-07-20 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2009-07-20 10:37:00
júl. 20
11:26
Hszincsiangban szeparatizmus elleni törvényeket alkotnak (Gondola)
A július elején etnikumközi zavargások sújtotta Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület egyik vezető tisztségviselője bejelentette, hogy felgyorsítják a szeparatizmus elleni törvények megalkotását -...
júl. 20
11:26
GBP/USD A vártnál kisebb mértékben emelkedő M4-es pénzmennyiség (HírTV)
Júniusban éves összevetésben a várt 14,6% helyett 14,2%-kal emelkedett az M4-es pénzmennyiség. Az előző havi értéket közben 16,6%-ról 16,7%-ra módosították. Havi szinten 0,4%-os emelkedés mutatkozott (előrejelzés: 0,2%, előző: 0,2%). A GBP/USD átmenetileg átlépte az 1,65-ös értéket, és miután napi csúcsot ért el 1,6520-nál, 1,6490-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
júl. 20
11:27
Hétfőn boncolják az elhunyt fiatal labdarúgót (Metropol)
Hétfőn boncolják a pénteken, 19 éves korában elhunyt Beck Tamás labdarúgót. A halál lehetséges okairól a hozzátartozók beleegyezése nélkül az orvosok nem adhatnak információkat.
júl. 20
11:27
Ellepték a szúnyogok a Dunakanyart! (hirado.hu)
A szúnyogszámláló önkéntesek karját óránként 300-400 vérszívó lepte el, ez pont kétszerese az egy évvel ezelőtti mennyiségnek
júl. 20
11:28
Hamarosan több idős ember lesz, mint gyerek (Gondola)
Soha nem látott mértékben növekszik világszerte a 65 évnél idősebb emberek száma, a történelem során először 2017-ben többen lesznek, mint az 5 év alatti gyerekek - állítják amerikai kutatók. Az...
júl. 20
11:28
EUR/USD Új 6 hetes csúcs (HírTV)
Az EUR/USD ma új 6 hetes csúcsot ért el 1,4237-nél. A kereskedők szerint az 1,4200-es érték átlépése miatt oldották a vételi stopokat. Többen is beszálltak a long oldalon, miután a devizapár elhagyta felfelé háromszög-formációját. Ellenállások 1,4250-nél és 1,4340-nél találhatók. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
júl. 20
11:29
Felhevült testtel vetette magát a vízbe egy férfi Tiszabábolnán - meghalt! (hirado.hu)
A rendőrség azt tanácsolja, hogy gyengén úszók csak sekély vízben fürödjenek; nem ajánlott vízbe menni közvetlenül étkezés után, ittasan, drog, vagy gyógyszer hatása alatt
júl. 20
11:30
HKD/JPY A hongkongi dollár kereslete (HírTV)
A hongkongi dollárra kereslet mutatkozik, és a deviza többek között abból is profitált, hogy a Hang Seng Index több mint 3%-ot emelkedett, átlépve ezzel a 19.000 pontos értéket. A hongkongi munkanélküliségi ráta júniusban a várt szerint 5,3%-ról 5,4%-ra emelkedett. A HKD/JPY 12,23-ra emelkedett, és további nyereségeket könyvelhet el. A devizapárt 12,20-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-…
júl. 20
11:31
Világsiker: tarol a Harry Potter legújabb része (hirado.hu)
Minden eddigi rekordot megdönt a sorozat hatodik része, a Félvér Herceg
júl. 20
11:32
Már csak a vízben lebegő holttestére lettek figyelmesek (HírTV)
Meghalt egy férfi a hétvégén a tiszabábolnai strandon, miután felhevült testtel bement a vízbe. Az 55 éves férfi szombaton a tiszabábolnai szabad strandon volt ismerőseivel. Mellkasi fájdalmakra panaszkodott, majd hogy lehűtse magát, bement a vízbe. A társai nem sokkal később már csak a vízben lebegő holttestére lettek figyelmesek. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit - tájékoztatott a…
júl. 20
11:33
Magyar cégek az élen a regionális CSR értékelés alapján (Kreatív Online)
A magyar és a lengyel vállalatok teljesítettek a legjobban a Braun & Partners Network a régió négy országára kiterjedő CSR-felmérése szerint. Itthon a Magyar Telekom lett az első, a régióátlag viszont gyenge.
júl. 20
11:33
2 éves a Hyundai i30-as modellje (hirado.hu)
Boldog születésnapot Európa leggyorsabban fogyó Hyundai modelljének!
júl. 20
11:35
Teljes útzár a gödöllői csomópontnál keddig! (hirado.hu)
Az érintett területen az épülő új híd szerkezeti elemeit emelik a helyére
júl. 20
11:37
Eltűnt egy 25 éves szörfös a Velencei-tavon (hirado.hu)
A fiúnak a szombati viharban veszett nyoma, a rendőrség már hőkamerával is kereste, de nem találják
júl. 20
11:39
Harry Potter a legjobban kereső varázsló a világon (Privátbankár)
A Harry Potter és a félvér herceg közel 80 millió dolláros (15,3 milliárd forintos) bevételt ért el a hét végén az észak-amerikai jegypénztárakban, a sorozat hatodik részére öt nap alatt világszerte c...
júl. 20
11:41
Az új influenza végzi ki a britt gazdaságot? (Privátbankár)
Nagy-Britannia az egyik leginkább fertőzött ország, de ha a H1N1-járvány tovább súlyosbodik az még inkább elmélyítheti a recessziót
júl. 20
11:42
Harry Potter: öt nap alatt 400 millió dollár (Infostart)
A Harry Potter és a félvér herceg közel 80 millió dolláros (15,3 milliárd forintos) bevételt ért el a hét végén az észak-amerikai jegypénztárakban, a sorozat hatodik részére öt nap alatt világszerte csaknem 400 millió dollárt (77 milliárd forintot) adtak ki a nézők.
júl. 20
11:42
A tiszabábolnai szabadstrandon lelte halálát egy budapesti férfi (Infostart)
Egy budapesti férfi lelte halálát a tiszabábolnai szabadstrandon - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t hétfőn.
júl. 20
11:42
Román sajtó: Traian Basescu szövetségesre talált Orbán Viktor személyében (Infostart)
Szövetségesre talált a második elnöki mandátumra pályázó Traian Basescu román államfő Orbán Viktor személyében - írta hétfőn a román sajtó, amely beszámolt a hét végén befejeződött XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról.
júl. 20
11:42
Román sajtó: Basescu szövetségesre talált Orbán személyében (Gondola)
Szövetségesre talált a második elnöki mandátumra pályázó Traian Basescu román államfő Orbán Viktor személyében - írta hétfőn a román sajtó, amely beszámolt a hét végén befejeződött XX. Bálványosi...
júl. 20
11:42
400 millió dollárt hozott 5 nap alatt a Harry Potter (Blikk)
A
júl. 20
11:42
Technikai hiba a HR Portálon (HR Portál)
A UPC Magyarország Kft. szolgáltatónál felmerülő hiba miatt a kora reggeli órákban nem tudták szerkesztőségünk munkatársai frissíteni a HR Portal oldalát, ezért elnézést kérünk olvasóinktól.
júl. 20
11:42
Korlátozzák a betegfelvételt az új finanszírozási rend miatt (HírTV)
600 millió forintos veszteséget okoz a veszprémi kórháznak az új finanszírozási rend – kiadásaikat megszorító csomaggal próbálják csökkenteni.
júl. 20
11:44
Londoni elemzések szerint kockázat a brit fellendülésre az új influenza (Gondola)
Súlyos járvány esetén deflációt és még mélyebb recessziót okozhat a brit gazdaságban az új influenzavírus, áll londoni elemzésekben. Több brit légitársaság szűrni kezdte a tüneteket mutató...
júl. 20
11:44
Tiszába fulladt egy pesti férfi (Blikk)
Egy budapesti férfi lelte halálát a tiszabábolnai szabadstrandon. Az 55 éves budapesti férfi - mielőtt vízbe merészkedett - mellkasi fájdalmakra panaszkodott, majd a nap hevítő forróságát egy kis fürdőzéssel akarta enyhíteni.
júl. 20
11:44
Egyre nagyobb a munkanélküliség az Egyesült Államokban (HR Portál)
Júniusban már 15 amerikai szövetségi államban volt tíz százalék feletti volt a munkanélküliségi szint. Egy hónapja még csak 13-ban.
júl. 20
11:45
MDF: járjon 30 napos pincebezárás a borhamisításért! (Alternatív Energia)
Az MDF azt javasolja, hogy ezentúl 30 napos pincebezárással büntessék a borhamisításon ért cégeket - közölte Lengyel Zoltán, a párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 20
11:45
Influenza: karantén Pekingben, halálos áldozat Egyiptomban (hirado.hu)
A mekkai zarándoklat alatt a vírus több százezer embert megfertőzhet
júl. 20
11:46
A katasztrófavédelemtől kérnek segítséget szúnyogirtáshoz a Dunakanyarban (Gondola)
A szúnyoginvázió megfékezésére az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőséghez fordul anyagi támogatásért a Dunakanyar Pilisi Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása, mert kimerülőben van az...
júl. 20
11:46
A Continental eddig tartani tudta az üzleti tervét (HR Portál)
A világ egyik vezető autóipari beszállító és abroncsgyártó cége, a német Continental hétfőn előzetesen 283 millió eurós üzemi eredményt jelentett a második negyedévről egyszeri tételek nélkül, azzal, hogy "a szélsőségesen nehéz üzleti környezet" dacára ez megfelelt a vállalati tervnek, de továbbra is nehezen fognak küzdeni "a szűkös finanszírozási lehetőségekkel".
júl. 20
11:47
Vádat emeltek a tragédiát okozó pécsi buszsofőr ellen (hirado.hu)
A sofőr tavaly januárban egy buszmegállóba rohant egy általa vezetett járművel és ott halálra gázolt egy asszonyt
júl. 20
11:48
Öt nap alatt 400 millió dollár bevételt hozott a Harry Potter (Gondola)
A Harry Potter és a félvér herceg közel 80 millió dolláros (15,3 milliárd forintos) bevételt ért el a hét végén az észak-amerikai jegypénztárakban, a sorozat hatodik részére öt nap alatt...

Keresés