2009. július 6. hétfő

júl. 6
6:54
Izrael elsimítaná a Jeruzsálem és Washington között mélyülő diplomáciai vitát (Infostart)
A megszállt palesztin területeken emelt zsidó telepekre vonatkozó kompromisszumra akarja rábírni az amerikai elnök közel-keleti megbízottját az izraeli védelmi miniszter Londonban.
júl. 6
6:56
Meghalt három brit katona Afganisztánban (Infostart)
A dél-afganisztáni Hilmend tartományban 3 brit katona halt meg a hétvégi katonai akciókban. A brit hadsereg 174 embert veszített el Afganisztánban a tálib kormány 2001-es megdöntése óta.
júl. 6
6:57
Világbajnokok a magyar mentőkutyások (Infostart)
Most először nyert csapatvilágbajnoki címet a Pest megyei kutyás mentőszolgálat - közölte a csoport vezetője. Balázs László elmondta: a romániai Craiovában rendezett világbajnokságon 13 ország csaknem 100 versenyzője vett részt.
júl. 6
6:58
Elítélte az iráni kivégzéseket az Európai Unió (Infostart)
Elítélte az Iránban hétvégén végrehajtott kivégzéseket az Európai Unió. A svéd elnökség közleményében felszólította az iráni hatóságokat, hogy töröljék el a halálbüntetést és függesszék fel a halálos ítéletek végrehajtását.
júl. 6
7:00
Lengyel lehet az Európai Parlament következő elnöke (Infostart)
Jerzy Buzek volt lengyel kormányfőt javasolja az Európai Parlament következő elnöki tisztségére az Európai Néppárt frakciója - közölte a képviselőcsoport vezetője.
júl. 6
7:12
Négypárti egyeztetést kezdeményez Kóka János a szlovák nyelvtörvény kapcsán (Infostart)
Négypárti egyeztetést kezdeményez a hét elejére a parlamenti pártok frakcióvezetőivel Kóka János, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezetője. A liberális politikus azt szeretné, ha közösen találnának megoldást a szlovákiai államnyelvtörvény visszavonására, mielőtt az szeptember elsején hatályba lépne.
júl. 6
7:14
Csizmadia Ervin: Ezt csak ellenzékben tudja elvégezni az MSZP (Infostart)
Az MSZP jelenlegi konfliktusait nem lehet átmeneti megoldásokkal feloldani, de egy várható nagy arányú választási vereség jelentős változásokat indíthat el a pártban - mondta a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.
júl. 6
7:15
Még mindig nem tudni, ki ül az Opel kormányához (Privátbankár)
Még mindig bizonytalan, hogy ki nyeri meg az Opelért folyó versenyt - jelentette ki a német gazdasági miniszter egy lapinterjúban. Karl-Theodor zu Guttenberg a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ)...
júl. 6
7:15
Milliárdokért vizsgáljuk a bankokat (HírTV)
Elérheti a négymilliárd forintot annak a vizsgálatnak az összköltsége, amelyre a magyar kormány vállalt kötelezettséget a valutaalap és az Európai Unió felé – tudta meg a Magyar Nemzet.
júl. 6
7:15
Az SZDSZ akkora bajban van, hogy már megszűnni sem tud... (Alternatív Energia)
Horn Gábor SZDSZ-es parlamenti képviselő a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a párt elvesztette korábbi választóit és a rosszul sikerült kampány csak rontott a párt helyzetén.
júl. 6
7:16
Húsz éve halt meg Kádár János (Infostart)
Húsz évvel ezelőtt, 1989. július 6-án halt meg Budapesten Kádár János, a múlt század legellentmondásosabb megítélésű politikusainak egyike, akinek nevével egy egész korszakot jellemeznek a 20. századi magyar történelemben. Kommunista, pártállami vezetőként 1956-tól az 1989-es rendszerváltozásig állt az ország élén.
júl. 6
7:18
Útmutató anyakönyvvezetőknek meleg párokhoz (Infostart)
Anyakönyvvezetőknek készült útmutató, hogy miként is viszonyuljanak az azonos nemű párokhoz. Július 1-én lépett hatályba az a törvény, amely azonos nemű párok számára lehetővé teszi a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítését.
júl. 6
7:21
Vagyonvesztés, kényszerértékesítés: még tart a válság (Pénzcentrum)
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint miközben a magyar gazdaság teljesítménye idén 6,5% körüli mértékben esik, a külső egyensúly látványosan javul, a belső pedig megfelel a nemzetközi követelményeknek. A recesszió mélypontja a III. negyedévben várható, gyors kilábalás azonban sehol sem valószínű....
júl. 6
7:30
Majdnem agyonvágta az áram Bárdosit (Blikk)
BUDAPEST – Másfél évtizede még a Nyugati pályaudvaron cserélgette az áramszedőket és a generátorokat Bárdosi Sándor (32). Az olimpiai ezüstérmes birkózóból lett szumókirály, illetve MMA-harcos villamosgép-szerelőnek tanult az általános iskola elvégzése után.
júl. 6
7:30
Három hétig javítják a felújítás utáni hibákat a Rudasban (Blikk)
Három hétre bezár a budai Rudas fürdő gyógy- és gőzfürdőrészlege – olvasható a Magyar Nemzet mai számában Erre azért van szükség, hogy kijavítsák a felújítás után megjelent műszaki hibákat. A fürdőben folyamatosan problémát okozott, hogy a kupolatér faragott mészkő falazatát fekete penész borította be és bepenészedtek a zuhanyzók, illetve a vizes helyiségek.
júl. 6
7:30
A héten meneszthetik a Nemzeti Vagyonkezelő vezetőjét (Gondola)
A Népszabadság szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t érintő személyi döntéseket hoz a héten Oszkó Péter pénzügyminiszter: az sem elképzelhetetlen, hogy mennie kell Tátrai Miklós...
júl. 6
7:32
Magyar drukkerek lepték meg a Fradit Sheffieldben (Blikk)
SHEFFIELD – Mindössze két napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Ferencváros labdarúgócsapatát magyarok látogassák meg az angliai edzőtáborban. Rédei Lászlót (46) több FTC-focista ismerősként köszöntötte. A védő Fülöp Noel (21), valamint a két középpályás, Zsivoczky Norbert (21) és Kulcsár Dávid (21) ugyanis együtt futballozott a Fradiban látogatójuk fiával, Rédei Milánnal (20).
júl. 6
7:32
Bulgáriában is nagy pofont kaptak a szocialisták (Blikk)
A szavazatok 40,75 százalékával elsöprő győzelmet aratott a jobbközép ellenzéki GERB párt Bulgáriában a parlamenti választásokon – derült ki hajnalban az előzetes eredményekből. Az eddig hatalmon lévő szocialisták a voksoknak mindössze 17,96 százalékát kapták, koalíciós partnerük, a török kisebbséget képviselő DPSZ pedig 13,31 százalékot ért el vasárnap.
júl. 6
7:32
Eltorlaszolták a leszállópályát a száműzött hondurasi elnök gépe előtt (Gondola)
Eltorlaszolta a hondurasi hadsereg a főváros repülőterének leszállópályáját, hogy megakadályozzák a visszatérésre készülő, száműzött elnök gépének landolását helyi idő szerint vasárnap délután....
júl. 6
7:33
Oszkónak elege lett: elbukott a Vagyonkezelő vezére? (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t érintő személyi döntéseket hoz a héten Oszkó Péter pénzügyminiszter. Lehet, hogy mennie kell a vezérnek
júl. 6
7:33
Obama Oroszországba látogat (HírTV)
Helyi idő szerint hétfő kora délután érkezik Oroszországba az amerikai elnök. Barack Obama kétnapos látogatása alatt orosz kollégájával, Dmitrij Medvegyevvel, és az orosz kormányfővel Vlagyimir Putyinnal is tárgyal. Elemzők arra számítanak, hogy a csúcstalálkozó segít rendezni Washington és Moszkva fagyos viszonyát. A kapcsolatok, az előző amerikai elnök, George Bush alatt szinte a hidegháborús…
júl. 6
7:34
Kovács Csaba megmutatta ikreit (Blikk)
BUDAPEST – Kovács Csaba (25) számára örökre emlékezetes marad az A csoportos világbajnokság. A jégkorongozó nem csak azért gondol vissza jóleső érzéssel a vb-re, mert a hokiválogatott hetven év után szerepelt a világelitben. Az Alba Volán 19 csatára élete legboldogabb napjait éli április 25-e óta. Kedvese, Erendits Andrea a vb második napján adott életet gyermekeiknek, Bencének és Csabának. Az…
júl. 6
7:39
Még a héten repülhet az MNV vezetője? - Népszabadság (ProfitLine)
A Népszabadság szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t érintő személyi döntéseket hoz a héten Oszkó Péter pénzügyminiszter: az sem elképzelhetetlen, hogy mennie kell Tátrai Miklós vezérigazgatónak. (ProfitLine.hu)
júl. 6
7:41
1 milliárd dolláros oroszországi befektetésre készül a PepsiCo (ProfitLine)
A PepsiCo Inc. hétfői bejelentése szerint partnerével a Pepsi Bottling Group Inc. vállalattal az elkövetkezendő három éven belül 1 milliárd dollárral bővíteni kívánja az eddigi oroszországi befektetéseit. (ProfitLine.hu)
júl. 6
7:48
Volt lengyel kormányfő lehet az EP új elnöke (Gondola)
Jerzy Buzek volt lengyel kormányfőt javasolja az Európai Parlament következő elnöki tisztségére az Európai Néppárt frakciója - közölte vasárnap este Joseph Daul néppárti frakcióvezető. Az új...
júl. 6
7:48
Ciki! Felesége buktatta le a brit főkémet (Blikk)
LONDON – A Facebookon buktatta le felesége a brit titkos szolgálat egyik fő kémét.
júl. 6
7:48
A lakók okozták az árvizet! (Blikk)
TOLNA – Felszólította a Tolna Vízmű a helybélieket, hogy ne vezessék az ereszcsatornákból a csapadékvizet a helyi csatornahálózatba. A szabálytalan rákötések okozták ugyanis, hogy a múlt heti felhőszakadás után Tolnában megteltek a csatornák, és a mélyebb fekvésű területeken a víz alagsorokat, pincéket öntött el.
júl. 6
7:50
Négymilliárdért világíthatják át a nyolc legnagyobb magyarországi bankot (Gondola)
A Magyar Nemzet szerint elérheti a négymilliárd forintot annak a vizsgálatnak az összköltsége, amelyre a magyar kormány vállalt kötelezettséget a felvett hitelek kapcsán a Nemzetközi Valutaalap...
júl. 6
7:50
Ősszel szabadul a babagyilkos anya (Blikk)
Ő. Brigitta 17 éves kora miatt csak 2 évig tartható előzetes letartóztatásban
júl. 6
7:50
Több mint százan meghaltak az ujgur zavargásokban (Blikk)
Száznegyven halottja és több mint 800 sérültje volt Kína nyugati, Hszincsiang (Xinjiang) tartományában történt zavargásoknak – jelentette az Új Kína hírügynökség hétfőn. Korábbi beszámolók még arról adtak hírt, hogy a régió fővárosában, Urumcsiban (Urumqi) vasárnap három ember meghalt és húsz megsérült.
júl. 6
7:51
Félrebeszélnek a bankok, ha rólunk kérdezik őket (Privátbankár)
A PSZÁF a banki ügyfelek pénzügyi adatairól harmadik fél részére adott igazolásokat vizsgálta. A vizsgálat alapján aggályosnak ítélik a bankok gyakorlatát
júl. 6
7:51
Üzlettárs kapta gebinbe a CT-t (HírTV)
Azonnali szigorú vizsgálatot rendelt el a Kaposvári Egyetem rektora az egyetem felügyelete alá tartozó egészségügyi centrum vezetője ellen. A daganatos betegségtől tartó betegek két-három hónapot is sorbaállnak rákdiagnosztikai (CT, MR) vizsgálatokért, holott az intézménynél nincs is hivatalos várólista - írja a Magyar Nemzet.
júl. 6
7:52
Elítélte az EU az iráni kivégzéseket (Gondola)
Elítélte vasárnap esti nyilatkozatában az Európai Unió a hét végén Iránban végrehajtott kivégzéseket. A svéd elnökség közleményében felszólította az iráni hatóságokat, hogy töröljék el a...
júl. 6
7:54
A motivációs levél megírásának fortélyai (HR Portál)
Az önéletrajz írás olyan, mint a divat. Régen úgy kezdődött: születtem ekkor és ekkor, apám és anyám neve. Manapság már az amerikai önéletrajz a trend, a jelenből megyünk visszafelé. Lényeges, hogy korrekt legyen, de az igazi kulcs a motivációs levél.
júl. 6
7:54
Meghalt három brit katona Afganisztánban (Gondola)
Meghalt három brit katona a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - jelentette be a brit védelmi minisztérium vasárnap. Egy katonával egy robbantás végzett járőrözés közben vasárnap, Geresk...
júl. 6
7:56
Képviselői költségtérítés: ősszel korrigálják a "bakit" (HR Portál)
Ősszel korrigálhatja a törvényhozás azt a bakit, amely miatt a parlamenti képviselők egy része a költségtérítés jövő évi megszüntetésével a jelenlegi költségtérítése dupláját kaphatja választókerületi pótlék címén. Ezt Göndör István (MSZP) a költségtérítés megszüntetését indítványozó javaslat előterjesztője mondta az MTI-nek.
júl. 6
7:57
Iránytalanság és bizonytalanság Ázsiában (ProfitLine)
Az ázsiai piacok vegyes hangulatban kezdik a hetet, miután a befektetők idegesek a héten induló gyorsjelentési szezon miatt, mely rávilágíthat a világgazdaság gyengeségére. (ProfitLine.hu)
júl. 6
7:58
Megugrott a szlovén munkanélküliség (HR Portál)
Drámai mértékben nőtt a munkanélküliség júniusban Szlovéniában, amelynek gazdasága az elmúlt két évben a leggyorsabban bővült az euróövezetben.
júl. 6
8:00
Engedély nélkül figyelte meg dolgozóit egy osztrák cég (HR Portál)
Engedély nélkül figyelte meg alkalmazottait egy osztrák vegyipari vállalat - írta a Profil című hetilap vasárnap megjelent számában.
júl. 6
8:06
Elsöprő győzelmet aratott a bolgár ellenzék a részeredmények szerint (Gondola)
A szavazatok 40,75 százalékával elsöprő győzelmet aratott a jobbközép ellenzéki GERB párt Bulgáriában a parlamenti választásokon - derült ki a voksok több mint kétharmadának feldolgozottsága...
júl. 6
8:06
Lendvai hajletépéssel fenyegetőzött (Blikk)
BUDAPEST – Továbbra is támogatja a Bajnai-kormányt a szocialista párt, erről döntött az MSZP hét végi kongresszusa, ahol a fiatalok (Hagyó Miklós, Botka László, Ficsor Ádám, Molnár Csaba, Újhelyi István) és az idősebbek (Kiss Péter, Lendvai Ildikó, Szekeres Imre) heves viták után látszólag kiegyeztek egymással.
júl. 6
8:08
A majmok tanulnak a tévéből (Gondola)
Egy brit tanulmány szerint a csimpánzok is tanulnak a televízióból, de a tanultakat mereven, rutinszerűen alkalmazzák. A nagy-britanniai St. Andrews Egyetem kutatói egy csimpánzcsoportnak olyan...
júl. 6
8:08
Színkóddal jelölik a borokat (Blikk)
Nemzetközi minősítésen estek át a balatoni borok
júl. 6
8:09
Euróbevezetés: ej, ráérünk arra még! (Privátbankár)
Alig néhány hónap alatt 26 százalékról 17 százalékra csökkent az euró azonnali bevezetésének gondolatát pártoló lengyelek aránya
júl. 6
8:09
Őszre várják a recesszió mélypontját (HírTV)
A magyar gazdaság teljesítménye idén 6,5 százalékkal esik, amit az export és az import súlyos zuhanása kísér – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült prognózisában. A recesszió mélypontja a harmadik negyedévben várható, a munkanélküliség ismét kétszámjegyű lesz az év végén.
júl. 6
8:10
A mexikói drogbárók papokat is gyilkolnak (Gondola)
A brutális bandaháborút folytató mexikói drogbárók célkeresztjébe kerültek azok a papok és igehirdetők, akik elítélik a bűnözők erőszakos eszközeit: a narkókereskedelmet folytató alvilágot már nem...
júl. 6
8:11
Kiskapu - Döntenek az egri kórház sorsáról (HírTV)
Hétfőn dönt az egri kórház sorsáról a Heves Megyei Közgyűlés. Hatvan és Gyöngyös után feltehetően itt is szerződést bontanak a HospInvesttel. A szocialista vezetésű megyei önkormányzat azonban úgy adná ki a magáncég útját, hogy kiskaput nyitna a befektetőknek a visszatérésre.
júl. 6
8:15
Folytatódik a forint korrekcója? (ProfitLine)
A londoni bankközi piacon hétfőn reggel 272,58 forintot ért egy euró a kora hajnali 272,14 forinttal szemben. Ez 0,16 százalékos gyengülést jelent. (ProfitLine.hu)
júl. 6
8:15
Ingatlan kevesebb mint 5 millióból Budapesten? - Lehetséges! (Portfolio)
Akár 2,5 millió forintért is lakáshoz juthatunk Budapesten. Természetesen erős kompromisszumokat kell kötni, s a lakás mérete inkább egy szobáéval vetekszik, de tető kerülhet a fejünk alá. De az...
júl. 6
8:17
A válság átrendezte a japán autópiacot (ProfitLine)
Japánban június folyamán a legkelendőbb gépjármű a Toyota autógyár Prius hybrid meghajtású autója volt, melynek eladási statisztikái a duplájára emelkedtek, miután a kormányzat adócsökkentéssel és egyéb támogatásokkal igyekszik a költséghatékonyabb gépjárművek vásárlására ösztönözni a fogyasztókat. (ProfitLine.hu)

Keresés