Nettó 20,8 milliárd forintért a Strabag-Hídépítő konzorcium újíthatja fel a Margit hidat - döntött kedden a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi és közbeszerzési bizottsága....
Szerdától minden diákhitelt törlesztő a minimálbér legalább hat százalékára módosíthatja havi törlesztőrészletét, az engedmény két évre szól - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter. A kérelmeket automatikusan elfogadják, a válság hatására ugyanis egész családokat, és nem pusztán egy-egy személyt érinthetnek az elbocsátások.
A spekulatív tevékenység terebélyesedése ellen lépne fel határozott lépésekkel az amerikai határidős tőzsdei felügyelet (CFTC). A következő hetekben piaci szereplőkkel konzultálnak majd többek között...
Ma reggelre a fejfájás és kialvatlanság mellé határozott forintgyengülést hozott a hidegfront, és mint általában, most sem azért, mert a magyar hírek gyakoroltak hatást a hangulatra, hanem a jól...
A klímaváltozás kedvezhet a magyar bortermesztésnek - mondta az InfoRádiónak a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének igazgatója. Kozma Pált a felmelegedés magyarországi hatásairól kérdeztük annak kapcsán, hogy a spanyol borászok radikális változtatásokra kényszerülnek a a drasztikus hőmérséklet-emelkedés miatt.
Megkezdődött a Las Vegas-i magyar ámokfutó pere helyi idő szerint kedden; az 53 éves munkanélküli férfi tettét az vezérelte, hogy kétségbeesésében magára akarta vonni a figyelmet, és abban reménykedett, hogy a rendőrök végül lelövik - jelentette ki egyik védőügyvédje.
A következő szezonban 57,7 millió dollárra csökken a fizetési maximum, azaz a kluboknak a játékosok bérére költhető kerete az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
Csődvédelmet kért az Egyesült Államok egyik vezető autóipari beszállítója, a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező Lear Corporation. A társaság szerdai közlése szerint a csődkérvény nem...
Már készülődnek a Blikk szépei. Az olvasók által az internetes szavazáson döntőbe juttatott öt lányt profi csapat varázsolta még gyönyörűbbé. A jelöltek először félénken pózoltak a kamerák és a fényképezőgépek előtt, de a nap végére sikerült feloldódniuk a lányoknak a mogyoródi Aquarénában.
Többször is megszúrtak egy 20 éves fiút szerdára virradó éjszaka az V. kerületi Erzsébet téren a Gödörnél; a tettest keresi a rendőrség - mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRKF) sajtóügyeletese az MTI-nek.
Négyszáz ujgur vesztette életét a vasárnap este az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm régió székhelyén kirobbant zavargásokban a népcsoport egy külföldön élő vezetője szerint. A...
Miután az iráni biztonsági erőknek sikerült kemény kézzel megfékezni az utaci megmozdulásokat a vitatott eredményű elnökválasztás után, a perzsa állam keményvonalas vezetése ellenzéki aktivisták bíróság elé állítására készül.
Több mint 1000 egykori Stasi-alkalmazott dolgozik a volt NDK-hoz tartozott keleti tartományok rendőrségének kötelékében - írta szerdán a Die Welt. A konzervatív napilap saját maga végzett...
Az aranyér kialakulásában az örökletes tényezők mellett fontos szerepet játszanak életviteli tényezők is. A panaszok elsősorban felnőttkorban jelentkeznek, de a megelőzést már gyermekkorban el lehet kezdeni.
A kornetten játszó Josh Berman – különböző formációk tagjaként - már hosszú évek óta aktív szereplője a chicago-i jazz életnek. Úgy tűnik Berman most látta elérkezettnek az időt arra, hogy stúdióba vonuljon és saját albumot készítsen.
Nem éri be zálogházának tisztes hasznával Klapka György. A vállalkozó újabb aranybányát tárt fel: diót termeszt és ad el külföldön, saját bevallása szerint is komoly nyereséggel. A hajdani táncos biztosra ment, a dióval kevés a „macera”, megbízhatóan terem, ellenáll a betegségeknek, ráadásul egyre nagyobb iránta a kereslet, nem csoda, hogy arannyá válik a vállalkozó kezében.
Folytatódik a múlt hét csütörtök óta tartó forintgyengülés, melyet a változó, pesszimistává váló befektetői hangulat, a közép-európai devizákkal szembeni bizalmatlanság, és a kockázatvállalási hajlandóság csökkenése is erősít. Az euró jegyzése szerda reggel 278 forintra erősödött a tegnapi 276,20 forintos szintről. (ProfitLine.hu)
Visszaállított orosz húsexport, hatalmas román sertésfelvásárlások - látszólag prosperál a magyar húsipar, ám az állomány vészesen fogy, a cégek sorra rendülnek meg - írja a Népszabadság. A keleti...
Magyarországon 2007-ben napi húsz, összesen 7 585 gépjárművet loptak el. Bár ez a szám 2008-ban valamelyest mérséklődött, még mindig jelentős. Az autólopások mindössze 10 %-a felderített bűncselekmény, ami nem jelenti azt, hogy a tulajdonos vissza is kapta a járművét....
Úgy tűnik, az oroszok komoly beruházást lennének hajlandóak Magyarországra hozni, ha hazánk hajalndó lapot osztani nekik az újonnan felépítendő paksi atomerőművi blokkokkal kapcsolatban. Mint...
Miközben az informatikai rendszerek leállását követő helyreállításra szánt idő egyre csökken, a javításra fordított összegek, a magyar cégek 75 százaléka szerint folyamatosan nőnek a következő években, szemben a nemzetközi véleménnyel, miszerint az informatikai szakembereknek világszerte ugyanannyiból vagy kevesebből kell többet kihozniuk.
A befektetők másképp tekintenek a korábban még a régió éllovasának számító Lengyelországra, miután duzzad költségvetési hiánya. Mindeközben a hajdanán még alulteljesítő Magyarország jó pontokat kap...
Még az utolsó pillanatban is érkeztek hitelezői igénybejelentések a Herz Szalámigyár Zrt. felszámolásával kapcsolatban - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Pinka György, a Mátraholding Zrt....
Felborult egy mentőautó szerda reggel Vas megyében Celldömölk és Mersevát között, a sofőrt mentőhelikopterrel szállították kórházba - tájékoztatta a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
Többször is megszúrtak egy 20 éves fiút szerdára virradó éjszaka az V. kerületi Erzsébet téren a Gödörnél; a tettest keresi a rendőrség - mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
Portugália 1986. januárjától az Európai Unió tagja. Ettől az időponttól kezdve az EU polgárok szabad munkaerő áramlását vezették be, így az unió polgárai munkavállalási engedély nélkül dolgozhatnak az országban, és jogilag egyenlők a portugál munkavállalókkal.
A budapestiek csupán kétötöde tartja Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármestert teljes mértékben vagy inkább alkalmasnak a főváros vezetésére, míg 55 százalékuk inkább nem vagy egyáltalán nem gondolja ezt róla - olvasható a Progresszív Intézet és a Publicus Intézet kutatásában
Az űrből is látszik az a hatalmas porfelhő, amely miatt legalább egy hete szenvednek az irakiak. A bagdadiak közül sokan azt állítják: még soha életükben nem láttak ekkora homokvihart.
Felborult egy mentőautó szerda reggel Vas megyében Celldömölk és Mersevát között, a sofőrt mentőhelikopterrel szállították kórházba - tájékoztatta a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese...
Anyagi nehézségekkel küzd a Magyar Televízió, így kiadásaik lefaragására kényszerül, amely a jelenlegi 1700 fős létszám csökkentésével is járhat. Szakemberek szerint ugyanis túl nagy létszámmal, sok külső produkciót megvásárolva működik a társaság. Eközben évi bruttó négymilliárd forintot fizet a köztévé székházának használatáért a nemrég nyilvánosságra került szerződés szerint - értesült a…
A vártnál nagyobb mértékben, 23,9 százalékkal csökkent az ipari termelés Szlovákiában májusban az egy évvel korábbihoz képest. Áprilisban 24,7 százalékos volt a tizenkét havi csökkenés. Szlovákiába...
Ács Gyula, a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. ügyvezetőjének felmentését kezdeményezi a pécsi városvezetés - tájékoztatta közleményben az MTI-t Nagy Csaba (Fidesz) alpolgármester szerdán.
A jelek szerint ismét nem sikerült megfelelően kidolgozott jogszabályt alkotnia a pénzügyi tárcának. A vagyonadóról szóló törvény kapcsán – amelyet tegnap aláírt a köztársasági elnök – számos szakmai aggály fogalmazódott meg – mutat rá a Magyar Nemzet.
Lentiben több mint száz, Nagykanizsán hetven, Jánosházán harmincöt, Körmenden pedig további húsz dolgozót bocsát el a felszámolás alatt álló Eybl Hungaria Kft. - írta szerdai számában a Zalai Hírlap.
Pénzintézeti csalókat és társaikat fülelték le a mezőkövesdi rendőrök, akik olyanoknak nyújtottak hitelt, akik hamisított munkáltató igazolásokat mutattak be, írja az MTI alapján a Népszava.
A külvilágtól elzárva, kórházi szobájában, csupán családja köszöntötte fel 77. születésnapján a súlyos beteg Horn Gyula volt miniszterelnököt – értesült a Bors.
A vártnál nagyobb mértékben, 23,9 százalékkal csökkent az ipari termelés Szlovákiában májusban az egy évvel korábbihoz képest. Áprilisban 24,7 százalékos volt a tizenkét havi csökkenés. (ProfitLine.hu)
Bezárja alapját a világ egyik legnagyobb pénzügyi bukását is átvészelő alapkezelő, miután teljesítménye lényegesen elmaradt a piac alapján elvárhatótól. Kénytelen bezárni Relative Value Opportunity...
Nőtt az Egészségbiztosítási kassza hiánya, májusig 41 milliárd forint a deficit. Az InfoRádió által megkérdezett egészségügyi közgazdász szerint ennek oka a válság miatti járulékbevétel-kiesés. Gaál Péter szerint a hiány 100 milliárd forint is lehet az év végére, amely súlyosan érintheti az egészségügyet.
Ács Gyula, a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. ügyvezetőjének felmentését kezdeményezi a pécsi városvezetés - tájékoztatta közleményben az MTI-t Nagy Csaba (Fidesz) alpolgármester szerdán....
Felborult egy mentőautó szerda reggel Vas megyében Celldömölk és Mersevát között, a sofőrt mentőhelikopterrel szállították kórházba. A mentőautó egy életveszélyes sérülthöz indult Mersevátra, amikor egy jobbra ívelő kanyarban a vizes úton megcsúszott.
A Mol egyik leányvállalata, a Földgázszállító Zrt. tervei szerint várhatóan októberben elkezdik a Baranyát átszelő, Tolnát érintő új, Horvátország felé futó gázvezeték építését - írja az Új...