Júliusban meglepően 0,1%-kal csökkentek az amerikai kiskereskedelmi forgalmak (előrejelzés: 0,8%, előző: 0,8%). A roncsautó prémiumnak köszönhetően júliusban 15%-kal emelkedtek a gépjármű-eladások, ami sajnos nem mutatkozott meg a forgalmakban. A fogyasztásnál ugyan a stabilizáció jelei mutatkoznak, az érték azonban még elmarad az elmúlt évek adataitól. Az AUD/USD megindult az éves csúcs felé,…
Ó, idők, ó, erkölcsök! – sóhajthatnának fel azok, akiknél kiveri a biztosítékot napjaink szabadossága. De senki se gondolja, hogy eleink jóval erkölcsösebb életet éltek. A Blikk sorozatából kiderül, hogy a történelem valóban ismétli önmagát – még a szexben is.
A tervek szerint jövő héten megérkeznek az első szociális kártyák a gyártótól Monokra. A Borsod megyei községben szeptember elsejétől ezekkel a plasztiklapokkal költhetik el a jogosultak a szociális segélyt és az önkormányzattól kapott támogatást a kijelölt helyeken.
Aláírásra kész szerződéstervezetet dolgozott ki az General Motors (GM) és a Magna az Opel autógyár átvételéről, közölte az amerikai eladó és az osztrák-kanadai vevőjelölt.
A délutáni amerikai makroadatok hatására beszakadtak az európai indexek, azonban továbbra is jelentős pluszban tartózkodnak: a FTSE-100 és a DAX 0.9%-kal, a CAC-40 pedig 0.6%-kal értékelődött fel. ...
Az ügyészség tájékoztatásából arra lehet következtetni, hogy a Centrum Parkoló Rendszer Kft. vesztegethette meg a VI. kerületi közterület-felügyelet vezetőjét, hogy a hatóság tegyen minél több kerékbilincset az autókra - mondta az InfoRádió által megkérdezett ügyvéd. A vádhatóság a közleményében említi ugyan a cég nevét, de nem mint vesztegetőt, hanem mint egy vállalatot, amelyik érdekelt lehetett…
Júliusban 0,1 százalékkal csökkentek az amerikai kiskereskedelmi eladások, az elemzők 0,7 százalékos emelkedést vártak. A júliusi csökkenés volt az első két hónap szerény emelkedés után. Járműérték...
A SARB meglepően 50 bázisponttal 7,0%-ra csökkentette alapkamatát, miközben az elemzők változatlan 7,5%-os alapkamatot vártak. Bizonyára a legutóbb gyengén alakuló gazdasági adatok (6,7%-kal csökkenő kiskereskedelmi forgalmak) adták a kezdő lökést a kamatvágáshoz. A ZAR/CHF ismét erősödést mutatott, és 0,13418-on jegyzik. A rand profitált a részvénypiaci nyereségekből. /in-www.globalfx.hu / ks-…
A német legfelsőbb bíróság kimondta, hogy csak a német nyelven írt náci jelszavak használata tilos az országban, az idegen nyelvre lefordított felirat viszont nem büntetendő. A szövetségi bíróság ezzel megváltoztatta egy alsóbb fokú törvényszék ítéletét, amelyet egy neonáci ellen hoztak, akinél 100 darab trikót találtak "Blood and Honour" (vér és becsület) felirattal.
Lékó Péter a sötét bábukat vezetve döntetlent játszott Jevgenyij Alekszejevvel a sakk Grand Prix-sorozat dzsermuki állomásának ötödik fordulójában, csütörtökön.
A globális részvénypiacok felfelé mutató korrekciója felfelé segítette az AUD/JPY árfolyamát, és 81,35-re emelkedett. A következő ellenállás 82,00-nél található. A MACD vételeket jelez. Ha korrigálnak a részvénypiacok, érdemes áttérni a short odlalra. Az AUD/JPY-t 80,45-ön jegyzik, és visszaesett. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A kiszivárgott információk szerint a kormány újabb 70-75 milliárd forintot készül kivonni az egészségügyből – utalt Mikola István csütörtökön arra a kormányközeli sajtóban megjelent információra, miszerint a jövő évi büdzsé tervében kevesebb pénzt szánnak az ágazatra. A polgári kormány egészségügyi minisztere azt mondta: „reményeink szerint a nép nem fogja eltűrni ezt a szörnyűséget...
A ma délelőtti államkötvény aukciókat délután kísérő ún. nem-kompetitív tendereken a meghirdetett 12.1 milliárd forintnyi értékpapírra összesen közel 5.8 milliárd forintnyi ajánlat érkezett és ennyit...
Halála óta a tető alá hozott filmszerződéssel és a különböző reklám-megállapodásokkal száz millió dollárral nőtt Michael Jackson vagyona. Az örökség kezelői az év végéig további száz millióra számítanak.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. csak a megbízási szerződés megkötése után határoznak a Morgan Stanley & Co. International Plc.-vel a szeptemberben lejáró Richter részvényekre átváltható kötvények refinanszírozásáról - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Csak a megbízási szerződés megkötése után határoznak a Morgan Stanley and Co. International Plc.-vel a szeptemberben lejáró Richter részvényekre átváltható kötvények refinanszírozásáról - közölte a Ma...
Kezdeti szerény emelkedés után veszteségbe fordultak csütörtökön az amerikai tőzsdemutatók az amerikai kiskereskedelmi forgalom júliusi, váratlan csökkenése miatt. (ProfitLine.hu)
A szervezők adatai szerint 65 ezren voltak a Sziget Fesztiválon szerdán. Az első hivatalos napon már 55 helyszínen több mint 200 program várta az érdeklődőket. Idén először este 11 óra után féláron lehetett belépőt vásárolni.
A szakorvosi rendelés szüneteltetése ellenére a betegeket a karcagi kórház sürgősségi osztálya fogadja, majd a pácienseket a szolnoki Hetényi Géza Kórházban látják el
"Szeretnék érdeklődni, hogy mit neveznek hypochondriának. Én minden kis tünetből valami nagy betegségre következtetek, mint a hipochonderek. Ha vérzik az orrom, arra gondolok, hogy leukémiás vagyok. Nem azért, mert annyira félek a betegségtől, hanem mert annyira szeretném, ha végre beteg lennék. Ez elég furcsán hangzik, de tényleg így van." A WEBBeteg Orvos válaszol rovatából.
Augusztus 24-től már a nagyvállalatok is részt vehetnek a munkahelymegtartó céllal elindított 4+1 uniós programban - közölte Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára...
Egy tegnap megjelent kutatás eredményei szerint a nők bizony rendelkeznek némi önkritikával, legalábbis ami a gyengébbik nemet en bloc illeti: a válaszadók többsége inkább férfi főnököt választana, nekik ugyanis nincsenek akkora hangulatváltozásaik....
Csak a megbízási szerződés megkötése után határoznak a Morgan Stanley and Co. International Plc.-vel a szeptemberben lejáró Richter részvényekre átváltható kötvények refinanszírozásáról - közölte a...
Kocsis István vezérigazgató menesztését kezdeményezik a fővárosi szocialisták. Indoklásuk szerint a BKV-nál kialakult helyzet megoldására a jelenlegi vezetővel nem látnak esélyt.
Több tonna ópiumra bukkantak brit különleges katonai egységek egy afganisztáni birtokon, amely Hamid Karzai elnök egyik féltestvérének tulajdona - írta csütörtökön megjelent számában a német Stern.
Júniusban a várt 0,9% helyett 1,1%-kal csökkentek az amerikai raktárkészletek (előző: -1,2%). A készletek és az eladások aránya júniusban 1,41-ről 1,38-ra csökkent. A közgazdászok szerint a raktárkészletek csökkenése főleg az emelkedő eladásokra ( 0,9%) vezethető vissza. Az EUR/USD nyereségeket szerzett, és tovább haladt 1,43 felé. A devizapárt 1,4293-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-…
Hank, az éneklő üveg a központi figurája egy európai környezetvédelmi kampánynak, amely az újrahasznosításra fókuszál. A mozgalom site-ján Hank arról énekel, hogy volt ő már boros-, sörösüveg, és púdertartó edény is.
A Veszprém Megyei Bíróság meghosszabbította a Cozma-gyilkosság öt gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A nyomozási bíró szerdán három, csütörtökön két döntést hozott.
A Renault-tól év közben menesztett Nelson Piquet rövid időn belül immáron másodszor kritizálja egykori csapatfőnökét Flavio Briatorét, aki elmondása szerint csak kapcsolatai miatt lehet a Forma-1-ben, mert szakmai tudása egyenlő a nullával.
Nap végére sem sikerült elkergetni a vevőket a régiós részvénypiacokról, bár az amerikai börzék nyitás után már lefele kezdtek kacsintgatni a két vártnál rosszabb makroadatot követően. A BUX 2.5%-os...
Az Európai Unió tagországai eddig 2900 milliárd eurót hagytak jóvá bankoknak nyújtott garanciákra, és 313 milliárd eurót a pénzintézetek tőkefeltöltésére, közölte az Európai Bizottság.
A minisztérium kéri, hogy a politikus a Pénzügyminisztériumtól kérjen tájékoztatást a 2010-es költségvetésről és ne légből kapott újsághírek alapján nyilatkozzon