A pangó amerikai lakáspiacon alig 600 ezer dollárt kapott manhattani lakásáért a Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman. A szakember a befolyó vételárat és az elismeréssel járó pénzdíjat egy nagyobb lakásba fektette, pedig tisztában van vele, hogy tovább csökkenhetnek az árak....
A kilakoltatások azonnali leállítását, az Országgyűlés összehívását és parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követeli a lakáshitelesek védelmében a Lehet Más a Politika (LMP) - írta a párt hétfői...
Az eurózóna kereskedelmi többlete júniusban 4,6 milliárd euró volt, mely megegyezett az egy évvel korábbival. Májusban 2,8 milliárd eurós aktívum mutatkozott, míg 2008 májusában 3,8 milliárdos deficit volt - közölte az Eurostat. (ProfitLine.hu)
A kínai kormány arra kényszerült, hogy feladja egy acélgyár privatizálását, miután a tiltakozó munkások négy napon át fogva tartottak egy hivatalos személyt, írja a BBC alapján a Világgazdaság.
Elrendelte a rendőrségi nyomozást a Zala Megyei Főügyészség annak kapcsán, hogy hévízi önkormányzati képviselők nemrég a város gyógyfürdőjének gazdálkodása miatt rendőrségi és ügyészségi...
Több mint 50 ezer emberrel végzett tanulmányuk eredményeként norvég kutatók megállapították, hogy a koffein egyeseknél fejfájást okoz, míg másoknál megelőzi azt. Vizsgálataikat összegezve megállapították, hogy azok az emberek, akik naponta nagy mennyiségben fogyasztanak koffeint, nagyobb valószínűséggel szenvednek alkalmi fejfájásoktól, mint azok, akik kevés koffeint vesznek magukhoz.
A dollárral szemben a forint gyengült a legjelentősebben a mai napon. A tegnapi árfolyamhoz képest 1,42 %-kal gyengült a forint. A 194,50-es szint áttörése után 195,20-60 körül találhatunk komolyabb ellenállásokat, majd szabaddá válhat az út a 1,97,50-70-es terület felé. (OT-www.globalfx.hu)
A kilakoltatások azonnali leállítását, az Országgyűlés összehívását és parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követeli a lakáshitelesek védelmében a Lehet Más a Politika (LMP) - írta a párt...
A globális részvénypiacok korrekciója az AUD/JPY devizapárt is dél felé terelgeti. Ma reggel már a 77,00-es szintet kóstolgatta az árfolyam, de egyelőre még nem bírt vele. A következő komolyabb támogatási szint 76,00-nál található. Amennyiben tovább folytatódik a részvénypiacok korrekciója, akkor az AUD/JPY is tovább gyengülhet. Egyes elemzők szerint, ebben az esetben akár még a 75,00-ös szintet…
Százharminc éve, 1879. augusztus 17-én született Samuel Goldwyn, a Metro-Goldwyn-Mayer amerikai filmgyár "középső" tagja, Hollywood egyik legsikeresebb független producere.
Lakossági bejelentés alapján a Csepel.info úgy értesült, hogy augusztus elején a kerületben agyonveretek egy idős embert a csepeli Hároson, a 8655-os dűlőn, más néven Lámpás utcában. Információk szerint az idős, hetven éves roma áldozat a kórházban halt bele sérüléseibe, támadói szintén romák voltak.
Az ázsiai tőzsdék hajnali esése és az amerikai határidős indexek szintén meglehetősen rossz teljesítménye alapján kijelenthető, rossz nemzetközi befektetői hangulatban kezdődött a hét, és ennek...
A második negyedévben 4,8 százalékkal csökkent Bulgária nemzeti összterméke a múlt év hasonló időszakához képest, szemben az első negyedévi 3,5 százalékkal - közölte hétfőn a bolgár statisztikai hivatal. (ProfitLine.hu)
Hurrikánná erősödött a Bill nevű forgószél, így kialakult az Atlanti-óceán első hurrikánja az idén - közölték a Miamiban lévő Nemzeti Hurrikán Központ (NHC) illetékesei hétfőn.
Szávay Ágnes előző heti pozíciójához képest három helyet javítva a 30. a női teniszezők hétfőn kiadott világranglistáján, melyet továbbra is az orosz Dinara Szafina vezet.
Rendőrökre támadt igazoltatás közben egy kisteherautó ittas vezetője Jánoshidán vasárnap hajnalban. A járőrök azért állították meg a sofőrt, mert láthatóan nem tudta egyenesen kormányozni járművét.
Az Augusztus első teljes hétvégéjén, a mátrafüredi Sástó mellett megrendezett Fekete Zaj fesztivál több szempontból is kilógott az évről-évre egyre sűrűbb hazai nyári fesztiválok sorából.
A Wizz Air bejelentette, hogy kisegíti a SkyEurope bécsi utasait, miután a repülőtér péntek éjféltől már nem szolgálja ki a szlovák légitársaság repülőgépeit....
Tovább bonyolódik a Malina Hedvig-ügy vizsgálatának lezárása. A pozsonyi Új Szó értesülése szerint a diáklány megverésével gyanúsított két fiatalember hazugságvizsgálatát manipulálták.
Áprilisban az amerikai országok csúcstalálkozóján Barack Obama a közép- és dél-amerikai katonai rezsimek korábbi washingtoni támogatására utalva úgy nyilatkozott, az Egyesült Államok készen áll a múltban elkövetett hibái beismerésére. Ezzel azt a látszatot keltette, hogy Latin-Amerikát és az Antillákat illetően véget szándékozik vetni a nemzetközi jogsértéseknek, és diplomáciára helyezve a…
Két robbanószerkezetet találtak az M6-os autópálya építői a pálya nyomvonalán, a szerkezeteket megsemmisítették. A gyújtószerkezet nélküli harckocsiaknát és a gyújtószerkezettel ellátott aknagránátot még szombaton Paks közelében találták.
A második negyedévben 4,8 százalékkal csökkent Bulgária nemzeti összterméke a múlt év hasonló időszakához képest, szemben az első negyedévi 3,5 százalékkal - közölte a bolgár statisztikai hivatal. ...
Hiába alakultak kedvezően a nyugat-európai gazdaságok elmúlt negyedévi teljesítményei, a kelet-európai országok gazdasága csak jóval lassabban követi a trendfordulót. A Bloomberg felmérése szerint az...
Nem változik a héten az üzemanyagok ára - értesült piaci forrásokból az MTI. A Mol Nyrt. egy hete emelte bruttó 5, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin és gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. ...
A köszönet jeleként elismeréseket adtak át Budapesten azoknak a magyar szakembereknek, akik részt vettek Felipe Massa július 25-edikei balesete után a brazil Forma-1-es pilóta mentésében, gyógyításában és ápolásában.
A Volkswagen, Európa legnagyobb autógyártó társasága óvatos a világ autópiaci kilátásait illetően, annak ellenére, hogy egymás után harmadik hónapja nőttek az eladásai júliusban. Detlef Witting, a cso...
Közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a székesfehérvári városi ügyészség a sukorói ingatlancserében érintett magánszemélyt; a Fejér Megyei Főügyészség pedig négy óvást nyújtott be az ügyben - közölte a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője.
Közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a székesfehérvári városi ügyészség a sukorói ingatlancserében érintett magánszemélyt; a Fejér Megyei Főügyészség pedig négy óvást nyújtott be az ügyben - közölte az MTI-vel a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője.
Transzformátorolajat loptak, s ezzel egy év alatt több, mint ötven millió forintos kárt okoztak a Délmagyarországi Áramszolgáltató Zrt.-nek (DÉMÁSZ) azok a tolvajok, akik most kerültek rendőrkézre.
Tucatnyi felfegyverzett helybéli tartóztatott fel egy terepjárót vasárnap hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson. A csoport tagjai baltákkal és gereblyével fenyegették meg az autó utasait.
Meghaladta a GDP 75 százalékát a bruttó államadósság a második negyedévben. A szám annak ellenére ilyen magas, hogy a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint közben csökkentek az állam hosszú lejáratú értékpapír-tartozásai. Működését viszont újabb - rövid lejáratú - hitelek felvételével, illetve a központi banknál tartott betétek felhasználásával fedezte a kormány, és jelentősen nőttek a…
A pénteki esést folytatja a hét elején is az EUR/USD árfolyama. Az eddigi mélypont 1,4051-nél állt. Az eurót terheli a részvénypiacok gyengélkedése is. Axel Weber Bundesbank-elnök szavai sem segítettek sokat az eurónak. Chart-technikailag elképzelhető, hogy egészen 1,4007-ig is visszanéz a jegyzés. (OT