Ketten vesztették életüket egy frontális ütközésben vasárnap délelőtt Borsod-Abaúj-Zemplénben, a 3-as számú főúton Emőd és Nyékládháza között - mondta a megyei rendőr-főkapitányság helyettes...
A Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező svájci Holcim cementgyártó 35 százalékos csökkenést jelentett második negyedéves eredményében az egy évvel korábbihoz képest: 453 millió svájci frank lett az eredmény, az egy évvel korábbi 696 millió frank után. (ProfitLine.hu)
Kínában őrizetbe vették egy mangánolvasztó üzem két illetékesét, miután 1300 - más források szerint több mint 2 ezer - gyermek a közelmúltban ólommérgezést szenvedett két gyárból - köztük a...
POZSONY — Újabb kirohanást intéztek Magyarország ellen a szlovák közjogi méltóságok. Robert Fico szlovák miniszterelnök most azon akadt ki, hogy Sólyom László magyar köztársasági elnök ma Révkomáromba utazik, ahol felavatja Szent István szobrát.
A savközömbösítők régebben nagyon fontos gyógyszerek voltak a gyomorfekély kezelésében, ma már inkább csak a gyomorégés, és egyéb emésztési panaszok esetén szedik őket.
Elégedetlen a horvát miniszterelnök az INA olajtársaság hét eleji, nagy mértékű áremelése miatt, és a cég irányításában részt vevő horvát vezetők leváltását is kilátásba helyezte. Az INA kedden...
Miközben a hazai értékpapírpiac az augusztus 20-ai ünnepek miatt csendes, addig a forint kereskedése Londonban és New Yorkban ezidő alatt is tart. A hazai fizetőeszköz piaca nyugodt, a 274.5-ös szint...
Vizsgálja felül a kormány a költségvetés vasutat érintő részét, és máshol keresse a megoldást a gazdasági válságra – követelte Fónagy János, a párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján. Figyelmeztetett: a vasúti közlekedés tönkretétele helyett nyugati példára fejleszteni kellene.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az MTI-nek pénteken megerősítette, hogy elfogtak öt személyt, akiket a romák elleni támadás-sorozat elkövetésével gyanúsítanak.
Ketten vesztették életüket, egy ember súlyosan, míg három könnyebben sérült egy frontális ütközés során, a 3-as számú főúton, Emőd és Nyékládháza között - közölte a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
Erkölcstelen és járványszerű méreteket öltött a kerékbilincs alkalmazása - közölte lesújtó véleményét a Brit Autószövetség, az AA. A szigetország egyik legnagyobb autómentő szervezete a magáncégek által végzett gyakorlatot bírálta.
Szerződést hosszabbított Sebastian Vettellel a Red Bull. A Forma–1-es világbajnokságban szereplő istálló pilótája 2012-ig kötelezte el magát jelenlegi csapatához.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság megtiltotta az Új Magyar Gárda szombatra kérvényezett tisztavató rendezvényét, melyre 2000 fő részvételét jelentették be a szervezők az Erzsébet parkba – tájékoztatott a megyei főkapitányság hivatalvezetője.
Budapest — Ma bekövetkezik minden autós legrosszabb rémálma! A déli órákban lezárják a Margit hidat az autós forgalom elől, 2011-ig csak a torlódás és a bosszúság marad
Az Esztergomi Rendőrkapitányság megtiltotta az Új Magyar Gárda szombatra kérvényezett tisztavató rendezvényét, melyre 2000 fő részvételét jelentették be a szervezők az Erzsébet parkba - tájékoztatta pénteken az MTI-t a megyei főkapitányság hivatalvezetője.
A szlovák miniszterelnök jelezte, hogy lemondja délutánra tervezett programját, mert Sólyom László révkomáromi látogatása kapcsán mindkét országban készülődnek a szélsőségesek, s Pozsonynak ezzel meg kell birkóznia.
Hurrikánriadót rendeltek el a bermudai hatóságok, miközben a hamarosan négyes fokozatúra erősödő, Bill névre keresztelt forgószél megközelítette a szigeteket. A miami székhelyű hurrikánközpont (NHC) várakozása szerint a forgószél helyi idő szerint szombat reggel halad majd át az Egyesült Államok és Bermuda közötti nyílt vízen.
Budapest — Csak úgy röpködnek a több tízmilliós összegek a BKV-nál. Egyenként tízmilliókat fizetett ki a BKV furcsa témájú tanulmányokra, amelyeket nem látott senki sem.
Nyolcvanhatodik alkalommal sem sikerült: a csütörtöki sorsolás után sincs telitalálat az olasz Superanolottón. A főnyeremény immár 146,9 millió euró (37,9 milliárd forint).
Újabb kokainnyelőt fogtak Ferihegyen - a héten már a másodikat. A nigériai nő emésztőrendszeréből 54 darab, közel egy kilogrammnyi kokaint tartalmazó kapszula került elő - közölte Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője.
Rekordot ért el a világ tengereinek és óceánjainak átlaghőmérséklete júliusban; 1880 óta, amióta mérik, nem volt ilyen magas a vizek hőmérséklete. A júliusi átlag 17 Celsius-fok volt - számolt be...
Belehalt sérüléseibe az az orosz asszony, aki akkor égett meg, amikor egy légi gyakorlatokat bemutató repülőgép a házára zuhant – közölte pénteken az Interfax hírügynökséggel a nő ügyvédje. Igor Trunov szerint az asszony testfelületének nyolcvan százalékán szenvedett égési sérüléseket.
Az államfő programjában semmilyen változás nincs, így délután részt vesz és beszédet mond Révkomáromban a közadakozásból állított Szent István szobor avatásán - mondta az MTI kérdésére Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője pénteken.
Megérkezett Tripoliba az 1988-as Lockerbie-merénylet elkövetője, akit a napokban engedett szabadon Skócia, a halálos betegségére tekintettel. A skót igazságügyi miniszter döntése ellen Nagy-Britannia és az Egyesült Államok is tiltakozott.
Súlyosan megsérült két magyar teherautósofőr egy közlekedési balesetben pénteken Ausztria északi részén - írta az osztrák közszolgálati televízió hírportálja. A baleset a kora reggeli órákban...
Súlyosan megsérült két magyar teherautósofőr egy közlekedési balesetben pénteken Ausztria északi részén. A baleset a kora reggeli órákban történt az A8 jelű autópályán, a felső-ausztriai Wels közelében.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság megtiltotta az Új Magyar Gárda szombatra kérvényezett tisztavató rendezvényét, melyre 2000 fő részvételét jelentették be a szervezők az Erzsébet parkba - tájékoztatta pénteken az MTI-t a megyei főkapitányság hivatalvezetője.
A magyar államfőt nem tántorították el a támadó szlovák hivatalos megnyilatkozások attól, hogy péntek délután elutazzon Révkomáromba. Az államfő programjában semmilyen változás nincs, így délután...
Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken délelőtt telefonon egyeztetett Robert Fico szlovák kormányfővel Sólyom László köztársasági elnök révkomáromi látogatása kapcsán.
Beperelte egy nő David Copperfield illuzionistát, azt állítva, hogy a híresség szexuálisan zaklatta és megfenyegette őt, illetve korlátozta szabadságában, amikor Copperfield magánszigetén...
Folytatjuk IKEA-reklámokat bemutató sorozatunkat. Az előző rész siker után most ismét 3 igazán pikáns film következik, hangsúlyozottan 18 év felettieknek!...
BUDAPEST — Lebukott Kovácsovics Fruzsina (21)! A Csillag születik énekesnője nem tudott ellenállni a kísértésnek, és az alkoholhoz nyúlt, pedig ez veszélyes a számára, hiszen a gyomorbetegsége miatt gyógyszereket kell szednie.
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök pénteken egymilliárd dollárnak megfelelő támogatást ígért az állami gyémántmonopóliumnak, az Alrosának, hogy a cég túlélhesse a gazdasági világválságot. (ProfitLine.hu)
Tavasz óta csaknem minden nap, de legalább minden héten újabb és újabb rekordot dönt lefelé haladtában az irányadó euróövezeti bankközi eurókamat (Euribor). A legújabb mélységi rekord az irányadó háromhónapos határidőre - amely a legjobban jelzi a bankok kölcsönzési kedvét, alapkamat-várakozásait, illetve a keresletet - 0,849 százalék volt a pénteki ármegállapításban. Az előző mélységi rekord,…
Bajnai Gordon miniszterelnök telefonon egyeztetett Robert Fico szlovák kormányfővel Sólyom László köztársasági elnök révkomáromi látogatása kapcsán. A szlovák kormányfő biztosította Bajnai Gordont, hogy gondoskodnak a magyar államfő és a rendezvény biztonságáról - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő. Robert Fico korábban jelezte: várhatóan lemondja délutánra tervezett programját, mert Sólyom…
Elfogták a romák elleni támadások feltételezett elkövetőit - a Nemzeti Nyomozó Iroda a terrorelhárító szolgálat segítségével állított elő éjszaka egy debreceni szórakozóhelyen 6 embert, közülük 5-öt gyanúsítanak azzal, hogy közük van a gyilkosságsorozathoz. Úgy tudni: a gyanúsítottak nem romák, egy ideje már figyelték őket a rendőrök, az elfogáskor pedig fegyvereket és térképeket is lefoglaltak…
Karrierje során először spanyol nyelvű filmszerepet vállalt Eva Longoria; a Született Feleségekből ismert színésznő egy mexikói filmben tűnik fel. Eva Longoria karaktere kulcsfontosságú lesz a...
Még mindig helyszínelnek a rendőrök abban a debreceni belvárosi sörözőben, ahol péntekre virradóan elfogták a romagyilkosságok gyanúsítottjait - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen.
Az olaj árfolyama 74 dollár fölé emelkedett pénteken, ezzel új idei évi csúcsot állított be, mely a gyengülő dollárnak és az amerikai gazdaság állapota felől érkező, várhatóan kedvező adatoknak köszönhető. (ProfitLine.hu)
Combsérülés miatt legalább egy hónapig nem játszhat a Manchester United védője, Rio Ferdinand. Ferdinand a múlt héten, a csapat tréningjén combsérülést szenvedett és úgy hírlik, legalább 3-4 hétig nem állhat a MU rendelkezésére.
A tervezett intézkedésekből kitűnik: nem törődnek a nem nagyvárosokban élők életfeltételeivel, életlehetőségeivel és a jelenlegi, a vasutat érintő európai gyakorlattal sem, ahol pedig a vasutat ebben a válságos helyzetben kitörési pontnak tekintik. – Fónagy János sajtótájékoztatója.
Karrierje során először spanyol nyelvű filmszerepet vállalt Eva Longoria; a Született Feleségekből ismert színésznő egy mexikói filmben tűnik fel. Eva Longoria karaktere kulcsfontosságú lesz a filmben, amely egy emberrablás történetét meséli el - mondta el Leopoldo Gout, a Días de gracia (Az irgalom napjai) című film producere.