2009. augusztus 24. hétfő

aug. 24
7:06
Kovács László marad az uniós biztos? (Infostart)
Továbbra is Kovács Lászlóra, a párt volt elnökére számítanak Brüsszelben az uniós biztosi poszton - írta a hétfői Népszabadság "a kormányfő és az MSZP felső vezetésének közvetlen környezetéből" is megerősített információkra hivatkozva.
aug. 24
7:12
Bolt ott lesz a Real Madrid idénynyitóján (Infostart)
Spanyol lapértesülés szerint Usain Bolt elfogadta a meghívást és ott lesz a Real Madrid labdarúgócsapatának jövő vasárnapi idénynyitó mérkőzésén.
aug. 24
7:12
Kormányzati pénzszivattyú (HírTV)
Az ideinél is lényegesen kevesebb pénz jutna jövőre a kórházi és a járóbeteg-ellátás finanszírozására – derül ki a Magyar Nemzet birtokába került költségvetési tervezetből.
aug. 24
7:12
Útlezárásokkal tiltakoznak (Blikk)
Ma hajnali hat órától félpályás útlezárásokat tartanak Heves megyében, nyolc Tarna menti település így tiltakozik két környékbeli bánya folyamatos kőszállítása ellen. Farkas László Márton, a Tarnamenti Kistérségi Területfejlesztési Társulás elnöke az MTI-nek elmondta, hogy Aldebrőn, Feldebrőn, Kálon, Kálkápolnán, Kompolton, Tarnaszentmárián, Tófalun és Verpeléten hétfőn hajnali hattól szerdán 18…
aug. 24
7:12
Hurrikán miatt halt meg egy 7 éves kislány (Metropol)
Több ember került a Bill hurrikán széllökései miatt a háborgó tengerbe vasárnap délután a Maine amerikai szövetségi államban lévő Acadia Nemzeti Parkban, az egyik közülük, egy 7 éves kislány meghalt.
aug. 24
7:14
Őrizetbe vette a csúnyát mutató ötéves kislányt (Blikk)
Ötéves lánykát vett őrizetbe egy rendőrfőnök Németországban, ráadásul kétszer: először, mert túl durván játszott a rendőr fiával, másodszor pedig mert csúnyát mutatott neki, mármint a rendőrnek. A kislány Chiemgau városában egy homokozóban fellökte a rendőr fiát.
aug. 24
7:15
Marian Cozma kezdte a verekedést? (hirado.hu)
Az egyik gyanúsított ügyvédje szerint a kézilabdázó tánc közben folyamatosan lökdöste a közelében lévőket
aug. 24
7:21
Újabb áremeléstől tart a lakosság (Pénzcentrum)
A gazdasági szereplők kilátásai augusztusban is javultak, a GKI konjunktúraindexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke tovább emelkedett. Ezzel folytatódott a május óta tapasztalható kedvező tendencia. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés eredményeit összegző mutató értéke már valamelyest meghaladja a tavaly novemberi értéket.…
aug. 24
7:24
A németek fele sem bízik bankjában (ProfitLine)
A pénzügyi válság alaposan megtépázta a németeknek a bankjaikba vetett bizalmát. A Focus hírmagazin felmérése szerint a megkérdezettek 43 százaléka bízik meg teljes egészében bankjában. Tavaly áprilisban még 51 százalék volt ez az arány - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
aug. 24
7:30
Utáljuk a politikusokat: Demszky a hónap vesztese (Privátbankár)
A közéleti szereplők megítélése mélyponton van, a százfokú értékelő skálán ezúttal 29 pont az összesített népszerűségi mutató
aug. 24
7:30
„Izgalmas” ünnep a magyar vasúton (HírTV)
Több értelemben is „izgalmas” időszakot él a MÁV. A napokban eldől, hogy a közösségi közlekedést érintő kormányzati tervek miatt sztrájkolnak-e a vasutas-szakszervezetek.
aug. 24
7:30
22 ezer szál rózsát adott nejének (Blikk)
Rózsák háborúja helyett a békéje jellemzi egy brit házaspár napjait: a férj 60 éve minden reggel ágyba visz egy szálat a feleségének. És mindig másikat.
aug. 24
7:30
Kovács László újrázhat? (Alternatív Energia)
Továbbra is Kovács Lászlóra, a párt volt elnökére számítanak Brüsszelben az uniós biztosi poszton - írta a hétfői Népszabadság "a kormányfő és az MSZP felső vezetésének közvetlen környezetéből" is megerősített információkra hivatkozva.
aug. 24
7:32
Izgatott várakozás: ma dönt a Monetáris Tanács (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa ma kamatdöntő ülést tart, az elemzők többsége szerint 8,0 százalékra csökkentik az alapkamatot
aug. 24
7:32
Mélyponton a közéleti szereplők megítélése (Alternatív Energia)
A közéleti szereplők megítélése mélyponton van, a százfokú értékelő skálán ezúttal 29 pont az összesített népszerűségi mutató. Az átlagpolitikus választók általi minősítése elérhetetlen távolságra került a közepestől, alig az elégséges felett van - ismerteti a Népszabadság hétfői száma a Szonda Ipsos augusztusi közvélemény-kutatásának megállapításait.
aug. 24
7:33
Félpályás útlezárások Hevesben! (Adó1százalék)
Ma hajnali hat órától félpályás útlezárásokat tartanak Heves megyében, nyolc Tarna menti település így tiltakozik két környékbeli bánya folyamatos kőszállítása ellen.
aug. 24
7:33
Szigetmonostor kárpótlásért pereli az államot (hirado.hu)
Kártérítési pert indít a Szigetmonostor az állam ellen, mert 1999 óta nem épül meg a települést Szentendrével összekötő út
aug. 24
7:34
"Hamarosan tömeges összeomlás várható az egészségügyben" (Alternatív Energia)
Jövőre az ideinél is lényegesen kevesebb pénz jutna a kórházi és a járóbeteg-ellátás támogatására - írta a hétfői Magyar Nemzet a lap birtokába került költségvetési tervezetre hivatkozva.
aug. 24
7:35
Bill több tízezer biztosítékot ütött ki (hirado.hu)
A forgószél várhatóan ma halad el Új-Skócia és Újfundland tartományok mellett
aug. 24
7:36
Button egyre közelebb a bajnoki címhez (F1világ)
Annak ellenére, hogy csak a hetedik helyen futott célba a hétvégi versenyen, Jenson Button elégedett lehet, hiszen tovább növelte előnyét a Red Bull versenyzőivel szemben, akik egyetlen pontot sem szereztek.
aug. 24
7:37
Kihúznának a gödörből a szürke milliárdok (hirado.hu)
Ma Magyarországon a rejtett vagy feketegazdaság az országban megtermelt GDP 12-15 százalékát adja
aug. 24
7:39
Bukarest jobban fizet, mint Budapest (hirado.hu)
A budapesti nettó bérek azonos szinten vannak a sanghajival, de jócskán elmaradnak a pozsonyitól, a varsóitól, a prágaitól, a bukerestitől
aug. 24
7:42
Nyertes Zsuzsa párbajozott (Blikk)
Budapest — Egyelőre még csak mókáznak, egy hónap múlva, szeptember 19-én azonban komoly díjakért, külföldi nyaralásért, wellnesshétvégéért egymás ellen játszanak majd a sztárok egy golfgálán.
aug. 24
7:42
A Molotov-Ribbentrop-paktum, magyar szempontból (Infostart)
A hetven éve, 1939-ben megkötött német-szovjet megnemtámadási szerződés, ismertebb nevén a Molotov-Ribbentrop-paktum a határrevízióra törekvő magyar külpolitika számára akár jól is jöhetett volna - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kun Miklós történész.
aug. 24
7:42
Már negyedik hónapja vagyunk optimistábbak - GKI (ProfitLine)
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Európai Unió támogatásával készített felmérése szerint a konjunktúraindex augusztusban immár negyedik hónapja javul egyhuzamban, az értéke -32,4 pontra emelkedett a júliusi - 35,2 pontról. Ez már valamelyest meghaladja a tavaly novemberi értéket, de összességében továbbra is pesszimista vélekedést tükröz, különösen a lakosság körében. (ProfitLine.hu)
aug. 24
7:44
Így mutat Rába Tímea a strandon (Blikk)
Lido di Jesolo — Immár családi hagyomány Rába Tímeáéknál (39), hogy az olasz tengerparton töltik a szabadságukat.
aug. 24
7:44
Boritékolható a 8 százalékos kamatszint (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa ma kamatdöntő ülést tart, a várakozások szerint a tanács 50 bázisponttal 8,0 százalékra csökkenti az alapkamatot. (ProfitLine.hu)
aug. 24
7:46
Csend és nyugalom a forint piacán Londonban - egyelőre (ProfitLine)
Minimálisan erősödött a forint az euróval szemben hétfőn kora reggel. Röviddel 7 óra előtt az euró 268,10 forint volt a londoni bankközi piacon a péntek késő esti 268,20 forinttal szemben (-0,04 százalék). Ugyanekkor a dollár 186,81 forint volt, pénteken későn 186,75 forint (+0,03 százalék) - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
aug. 24
7:48
Csőd: újabb bankok húzták le a rolót (Privátbankár)
A gazdasági kilátások némi javulása ellenére az Egyesült Államokban újabb bankok mennek csődbe: pénteken négy pénzintézetet zártak be, köztük az egyik legnagyobb regionális bankot, a Texas államban lé...
aug. 24
7:48
Fittyet hány a törvényre a minisztérium (HírTV)
Hiába indított vizsgálatot, adott ki állásfoglalásokat a Magyar Nemzet megkeresésére Jóri András adatvédelmi biztos, neki sem sikerült a törvények betartására bírnia a Pénzügyminisztériumot (PM).
aug. 24
7:50
Feketézés: hihetetlen pénzeket lopunk el egymástól (Privátbankár)
Az adókat és járulékokat elkerülő, magánzsebekben lapuló közpénzek mértéke 2000-2500 milliárd forintra tehető
aug. 24
7:51
Új-Skócia áram nélkül... (Adó1százalék)
A Kanada keleti partvidékén fekvő Új-Skóciában 32 ezren maradtak áram nélkül a Bill hurrikán erős széllökései és a nyomában fellépő heves esőzések miatt - közölte a térség legnagyobb áramszolgáltató vállalata, a Nova Scotia Power.
aug. 24
7:51
Kimaradt a középiskolások atlaszából a holokauszt és a cigányság (hirado.hu)
A kiadvány megkapta a hazai taneszközgyártók szövetségének nagydíját
aug. 24
7:53
Fidel Castróról készült videót mutatott be a kubai televízió (Adó1százalék)
Tizennégy hónap után először mutatott be videofelvételt Fidel Castróról a kubai televízió vasárnap.
aug. 24
7:53
Ismét venezuelai lány lett a világszépe (Képgalériával) (hirado.hu)
A 18 éves Stefania Fernández a hatodik venezuelai szépségkirálynő a Miss Universe történetében
aug. 24
7:57
Új csúcsra hajtották az amerikai indexeket (Portfolio)
A csütörtöki erősödés után pénteken is folytatták a hegymenetet az amerikai tőzsdék, a lendületet elsősorban a vártnál kedvezőbb használtlakás értékesítési adatok adták meg. Mindemellett Ben Bernanke...
aug. 24
7:59
Mennyi iroda fog üresen állni? - Kiszámoltuk (Portfolio)
Az elmúlt időszakban, ha nem is történelmi csúcsokat döntöget, de öt éves magasságba emelkedett az üresen álló irodaterületek aránya a budapesti bériroda-piacon. Mivel az idei év hátralévő részében...
aug. 24
8:00
Csend és nyugalom a forint piacán Londonban - egyelőre (ProfitLine)
Minimálisan erősödött a forint az euróval szemben hétfőn kora reggel. Röviddel 7 óra előtt az euró 268,10 forint volt a londoni bankközi piacon a péntek késő esti 268,20 forinttal szemben (-0,04 százalék). Ugyanekkor a dollár 186,81 forint volt, pénteken későn 186,75 forint (+0,03 százalék) - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
aug. 24
8:01
Jól sáfárkodik a pénzzel a Fotex (Portfolio)
Szép második negyedéves teljesítményt tudhat maga mögött a Fotex, mely alapvetően pozitív árfolyamreakciót válthat ki a mai kereskedésben (amennyiben persze mindezt a nemzetközi befektetői hangulat...
aug. 24
8:02
Felfokozott hangulatban száguldanak az ázsiai piacok (ProfitLine)
Az ázsiai piacokon most csapódik le az optimista hangvételű pénteki Bernanke beszéd és az egyhuzamban negyedik hónapja emelkedő amerikai használt ingatlan értékesítési mutató hatásai, melyek tovább erősítik a világgazdaság javulásába vetett hitet. (ProfitLine.hu)
aug. 24
8:06
Legalább már a béka fenekét látjuk (Privátbankár)
A gazdasági szereplők kilátásai augusztusban is javultak, a GKI konjunktúraindexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke negyedik hónapja emelkedik
aug. 24
8:06
Sólyom László és Orbán Viktor a legnépszerűbb (HírTV)
A közéleti szereplők megítélése mélyponton van, a százfokú értékelő skálán ezúttal 29 pont az összesített népszerűségi mutató. Az átlagpolitikus választók általi minősítése alig az elégséges felett áll.
aug. 24
8:06
Bilincsben a halálbrigád! (Blikk)
Magyarország ― Előzetesben a romairtással gyanúsított halálbrigád, amely nem teljes. Napokon belül újabb három elfogás várható – tudta meg a Blikk.
aug. 24
8:06
A pajzsmirigy ultrahangvizsgálata (WebBeteg)
Manapság az ultrahangvizsgálat már könnyen elérhető, rutin vizsgálómódszerré vált. Nagyon sok helyen jól alkalmazható diagnosztikus módszer, így a pajzsmirigy szerkezetének megítélésére is kiválóan alkalmas.
aug. 24
8:09
Bőregerészés a Bükki Nemzeti Parkban (hirado.hu)
Az est első felében a denevérek érdekes és egyedülálló életébe nyernek bepillantást a Denevér Éj résztvevői előadáson
aug. 24
8:09
Burjánzik a feketegazdaság a válságban (HR Portál)
Az adókat és járulékokat elkerülő, magánzsebekben lapuló közpénzek mértéke 2000-2500 milliárd forintra tehető, s ez már fedezné azt az összeget, amelyet most megszorításokkal kell előteremteni - írja a Népszava.
aug. 24
8:11
Rossz pályán a magyar foglalkoztatás? (HR Portál)
A Fidesz szerint teljesen rossz pályán van Magyarország a foglalkoztatás és a gazdaságélénkítés terén - Czomba Sándor, a párt országgyűlési képviselője azt mondta, a kormány pontosan az ellenkezőjét teszi annak, mint amit kellene: a fogyasztás ösztönzése helyett "értelmetlenül megszorít".
aug. 24
8:13
A mozdonyvezetők tárgyalást sürgetnek a vasút átalakításáról (HR Portál)
A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) ismét felszólítja a közlekedési tárca vezetőjét, hogy tárgyaljon az érdekképviselettel a vasút átalakításának kormányzati elképzeléseiről - közölte Borsik János szerdán az MTI-vel.
aug. 24
8:15
Túlórájukért tüntettek a rendőrök Romániában (HR Portál)
Múlt hét szerdán már harmadszor szerveztek utcai tüntetést a román rendőrök, a túlórákért járó pénzt és a lakbérük kifizetését követelve.
aug. 24
8:17
Kiszervezik a komlói buszközlekedést: 90 állás veszélyben (HR Portál)
Tiltakozik és sztrájkra is kész a komlói helyi járatú buszközlekedés tervezett kiszervezése ellen az Autóbusz-közlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniójának baranyai szervezete - közölte Dukony Gyula, az érdekvédelmi szövetség helyi vezetője az MTI-vel szerdán.

Keresés