2009. augusztus 3. hétfő

aug. 3
20:42
Madonna-koncert : az MLSZ lezártnak tekinti az ügyet (Infostart)
A Magyar Labdarúgó Szövetség semmiképpen sem járul hozzá, hogy az augusztus 22-én sorra kerülő Madonna-koncertet a Puskás Ferenc Stadionban rendezzék meg, ezzel pedig az ügyet lezártnak tekinti.
aug. 3
20:42
Makó-kultúrából származó emberi csontvázakra bukkantak (HírTV)
Felnőtt férfi oldalhelyzetben fekvő csontvázát, pár méterrel távolabb pedig egy gyermek ép vázát tárták fel a Déri Múzeum régészei – Szilágyi Krisztián Antal és Szolnoki László irányításával – Debrecenben az elmúlt napokban, a szennyvíztelep leendő bővítésének helyszínén.
aug. 3
20:42
Szájszaggal nem lehetnek űrhajósok (Blikk)
Ne jelentkezzen űrhajósnak, ha van szuvas foga, folyós az orra, allergiás vagy büdös a lehelete, mert ezek mind kizáró okok a 100 pontos kínai egészségügyi szűrővizsgálaton. A távol-keleti ország leendő tajkonautáit vizsgáló rendkívül szigorú ellenőrzés ráadásul nemcsak a jelentkezőkre, hanem három generációra visszamenőleg a felmenőikre is vonatkozik.
aug. 3
20:42
Egyre több a csőd- és a fizetőképtelenségi eljárás (ProfitLine)
A Creditreform adatai alapján a pénzügyi válság következtében a a fizetésképtelenségi eljárások száma erőteljesen megugrott, már az első félévben 14.122 eljárás indult, ami közel 70 százaléka a tavalyi év összes eljárásának. (ProfitLine.hu)
aug. 3
20:45
Clinton: "mélységesen sajnálja" a palesztin családokat (Metropol)
"Mélységesen sajnálatosnak" nevezte Hillary Clinton amerikai külügyminiszter hétfőn, hogy az izraeli hatóságok palesztin családokat lakoltatnak ki Kelet-Jeruzsálemben.
aug. 3
20:45
Lendvai: ősszel két-három miniszter hagyja el a kormányt (hirado.hu)
Az MSZP pártelnöke elmondta, ez nagyobb "borulást" a kormány életében nem okoz majd
aug. 3
20:47
Rendkívüli lelet: nyolcezer éves emberi csontvázat fedeztek fel (hirado.hu)
A maradványok mellett három edény, korabeli búzaszemek és olajbogyómagok is voltak
aug. 3
21:00
A Red Bull sem járul hozzá a Schumacher-teszthez (Infostart)
A Red Bull Forma-1-es csapata sem járul hozzá ahhoz, hogy a Magyar Nagydíjon megsérült Felipe Massát helyettesíteni készülő német Michael Schumacher az Európa Nagydíj előtt tesztelhesse a Ferrari idei versenyautóját.
aug. 3
21:00
A bíró döntött, ki lesz Jackson gyerekeinek gyámja (HírTV)
Egy Los Angeles-i bíró hétfőn úgy döntött, hogy Michael Jackson édesanyja lesz a popsztár három gyerekének állandó gyámja. Ezzel hivatalossá tették azt a megállapodást, amelyről az előző héten egyeztek meg Michael Jackson családjának és a június végén meghalt énekes két gyereke édesanyjának ügyvédjei.
aug. 3
21:00
A közlekedésre van a legtöbb a panasz az unióban (Blikk)
Az európai fogyasztók panaszlistáján a légiforgalom, a vasút- és a tömegközlekedés állt tavaly az első helyen – tette közzé az Európai Bizottság hétfőn. Az európai fogyasztóvédelmi központ hálózatába beérkezett panaszok 33 százaléka a közlekedést – ezen belül 80 százaléka a légiforgalmat – érintette.
aug. 3
21:00
Hét hetes csúcson zárt az arany árfolyama (ProfitLine)
Harmadik kereskedési napja emelkedik az arany árfolyama, miután a kedvező globális makrogazdasági adatok hatására esésnek indult az amerikai dollár. Emellett az olaj árát emelkedésre késztette az olaj árfolyama is, mint az infláció elleni védelem egyik legelfogadottabb lépése. (ProfitLine.hu)
aug. 3
21:02
Király Gábor ismét a válogatott keretben (Infostart)
Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 28 játékosból álló bő keretét az augusztus 12-i, Románia elleni, budapesti barátságos mérkőzésre. Meghívót kapott Király Gábor is, aki legutóbb 2006. október 11-én védte a válogatott kapuját.
aug. 3
21:03
Lendvai: két-három miniszter hagyja majd el a kormányt (Alternatív Energia)
Néhány, két-három szocialista miniszter hagyja majd el a kormányt ősszel - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke hétfőn este az InfoRádió Aréna című műsorában.
aug. 3
21:03
Az olasz egyház mindent bevet az abortusztabletta ellen (hirado.hu)
Felszólították az orvosokat, bojkottálják és ne írják fel a pirulát
aug. 3
21:03
A gyógyító vizek városa (Metropol)
Az utcákon bárki vásárolhat csőrös bögrét, meríthet a számtalan gyógykút valamelyikéből, és vizet kortyolgatva sétálgathat Karlovy Varyban.
aug. 3
21:04
Hosszú Katinka volt a vb egyik legeredményesebb hölgyversenyzője (Infostart)
A római világbajnokság mezőnyének egyik legeredményesebb úszója a 400 m vegyesen győztes Hosszú Katinka volt, aki az aranyérmes nők között egyedül mondhatja el magáról, hogy három egyéni számban állt fel a dobogóra. Ezt egyébként a férfiakkal együtt összesen csak négy úszó mondhatja el magáról!
aug. 3
21:15
Felszínen az év elején eltűnt aranyhajó kincse (Infostart)
Nem sokkal azután, hogy megtalálták az év elején Argentína partjainál rejtélyes körülmények között elsüllyedt aranyhajó roncsait, sikerült "kimenteni" a hajó 22 millió dollárt érő rakományát, az összesen 9,5 tonnányi arany- és ezüstércet.
aug. 3
21:17
Kislétai gyilkosság: csütörtökön összeül a parlament rendészeti bizottsága (Infostart)
Összehívta az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának ülését a romák elleni támadások ügyében Lázár János (Fidesz), a testület elnöke - közölte a Fidesz sajtóosztálya.
aug. 3
21:18
6,9-es erősségű földrengés a Kaliforniai-öbölben, Mexikóban (Infostart)
A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn (közép-európai idő szerint az esti órákban) a Kaliforniai-öblöt Mexikóban - közölte az amerikai geológiai intézet (USGS); szökőár-riadót rendeltek el.
aug. 3
21:18
Makó-kultúrából származó emberi csontvázakra bukkantak (HírTV)
Felnőtt férfi oldalhelyzetben fekvő csontvázát, pár méterrel távolabb pedig egy gyermek ép vázát tárták fel a Déri Múzeum régészei – Szilágyi Krisztián Antal és Szolnoki László irányításával – Debrecenben az elmúlt napokban, a szennyvíztelep leendő bővítésének helyszínén.
aug. 3
21:18
Negyedmillióba kerül a tábla csoki (Blikk)
Bemutatták egy londoni áruház újbóli megnyitásán azt a tábla csokoládét, amely jelenleg a világon a legdrágább. A csokit egy hétig állítják ki az áruház ékszerosztályán, mielőtt eladják 961,48 fontért (255 ezer forintért).
aug. 3
21:21
Csütörtökön meghallgatja Draskovics Tibort a rendészeti bizottság (hirado.hu)
A kislétai emberölésről, illetve a korábbi, romák elleni támadásokról tanácskoznak majd
aug. 3
21:23
Híradó m2, 2009. augusztus 3. 20:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
aug. 3
21:33
Százmillió forint a nyomravezetőnek - a nap hírösszefoglalója (Infostart)
Százmillió forintra emelték a romák elleni támadások ügyében a nyomravezetői díjat, miután Kislétán újabb cigány családot ért támadás, egy asszony meghalt. - Ősszel több miniszter távozik a kormányból. - A köztársasági elnök szerint összeegyeztethetetlen a kisebbségeket védő nemzetközi törvényekkel a kisebbségi nyelvhasználat korlátozása Szlovákiában.
aug. 3
21:35
Profi akar lenni az első japán torreádor (Infostart)
Egy lépéssel közelebb került álmához az a japán férfi, aki eltökélte, hogy profi torreádorrá lesz. Nono Taira egy spanyol arénában végzett két bikával, igaz némi segítséget kapott: az állatokat lovasok szorították sarokba.
aug. 3
21:36
Csaknem három millió olasz család él szegénységben (Infostart)
Olaszországban 2,9 millió család él szegénységben, ez a szám az olasz családok 4,9 százalékát teszi ki, és 1,12 millió háztartást érint, leginkább az ország déli vidékein - derült ki az olasz statisztikai hivatal frissen közzétett jelentéséből.
aug. 3
21:36
A rendőrök feljelentették Schumachert (HírTV)
Budapesti villámlátogatására rendőri felvezetést kért a napokban Michael Schumacher, aki a Magyar Nagydíj időmérő edzésén megsérült Felipe Massa meglátogatására érkezett Budapestre. A rendőrök feljelentették egy közlekedési kihágás miatt.
aug. 3
21:36
Váltságdíjat fizettek a kalózoknak egy német hajóért (Blikk)
Váltságdíjat fizettek szomáliai kalózoknak, hogy engedjenek el egy német hajót. Az esti órákban, 2,7 millió dollárért kiszabadult hajó észak felé, uniós hadihajók kíséretében elhagyta Haradhere kikötőt.
aug. 3
21:39
A húsz éve a parlamentben ülő politikai garnitúra a valódi felelős... (Alternatív Energia)
Az egyoldalú törlesztőrészlet-emelések miatt tiltakozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom hétfőn Budapesten, a Pénzügyminisztérium és a bankszövetség szomszédos székházai előtt.
aug. 3
21:39
A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés a Kaliforniai-öbölben (Kripto Akadémia)
Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn (közép-európai idő szerint az esti órákban) a Kaliforniai-öblöt Mexikóban - közölte az amerikai geológiai intézet (USGS).
aug. 3
21:39
A 99 éves korában vasárnap elhunyt Püski Sándort gyászolja a könyves világ (Spa Trend Online)
Cserépfalvi Imre neve mellett aligha volt olyan jelentős alakja a modern magyar könyvkiadásnak, mint a vasárnap 99 éves korában Püski Sándor. Az utóbbi években Csurka István, Kiszely István, Lovas István művei is ott szerepeltek ugyan a kiadó palettáján Püski Sándor mégis elsősorban Sinka István, Szabó Pál, Tersánszky Józsi Jenő, Kodolányi János, Németh László, Szabó Dezső és Veres Péter…
aug. 3
21:39
Hatalmas földrengés a Kaliforniai-öbölben: jöhet egy cunami (hirado.hu)
A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengést mértek Mexikóban
aug. 3
21:45
A Williams ellenzi Schumacher tesztjét (F1világ)
Michael Schumacher biztosan nem tesztelheti a Ferrari idei versenyautóját visszatérése előtt, miután a Williams vezetése kijelentette, hogy nem tesz eleget az olaszok kérésének, és nem engedélyezi a német versenyzőnek az egynapos tesztet.
aug. 3
21:48
Szívbajokat előzhet meg a narancslé (Infostart)
Naponta fél liter friss narancslé védi a verőerek belső felszínének érzékeny sejtjeit, ezáltal csökkenti a szívinfarktus kockázatát és a vérnyomást. A szívgyógyász kutatók vizsgálatának eredményeit Las Vegasban ismertették, az Amerikai Szív Szövetség tudományos ülésén.
aug. 3
21:54
Tüntetett a Jobbik (HírTV)
Hiányoztak a gárdisták a Jobbik bankok elleni tüntetéséről. Vagy ha jelen voltak, egyenruhájukat otthon hagyták. A Magyarország a magyaroké és nem a bankoké jelszóval meghirdetett tiltakozó gyűlésen ezren vettek részt a Bankszövetség székháza és a Pénzügyminisztérium épülete előtt.
aug. 3
21:57
Cunami követheti a mexikói földrengést (Metropol)
A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn (közép-európai idő szerint az esti órákban) a Kaliforniai-öblöt Mexikóban.
aug. 3
21:57
Nincs pardon: rasszizmusellenes falat készítenek zenészek és civilek (hirado.hu)
A Zene a Rasszizmus Ellen mozgalom a Sziget Fesztivál 0. napján, augusztus 11-én nagyszabású koncertet szervez a fajgyűlölet elleni harc jegyében
aug. 3
21:59
Végre eldőlt, ki lett Jacko gyerekeinek a gyámja (hirado.hu)
A popsztár 79 éves édesanyja lett a három árva gyámja
aug. 3
22:12
A rendőröknek hálálkodott a letartóztatott tolvaj (HírTV)
Nem győzött hálálkodni a rendőrségnek egy olasz tolvaj, amiért letartóztatták, megmentve ezzel két dühös koreai turistától, akiket meglopott - közölte hétfőn az olasz rendőrség. A 48 éves tolvaj súlyos sérüléseket is szenvedhetett volna, ha egy járőr nem menti ki őt a taekwondóban jártas turisták karmaiból.
aug. 3
22:12
Öten meghaltak egy rendőrőrs elleni támadásban (Blikk)
Megerősítik a rendőrséget Peru Ayacucho tartományában, ahol vasárnap öt embert öltek meg feltételezett narkoterroristák. A különleges műveleteket irányító központ elleni támadást a hatóságok a kábítószer-kereskedelemben is érdekelt maoista gerilláknak, a Sendero Luminoso – Fényes Ösvény – nevű szervezet utóvédharcosainak a számlájára írják.
aug. 3
22:15
Akkor hol lesz a Madonna-koncert? (hirado.hu)
Az MLSZ lezártnak tekinti az ügyet, nem akar további tárgyalásokat, a szervező viszont még tárgyalna
aug. 3
22:33
Draskovics nem akar részleteket elárulni (Alternatív Energia)
Nincs itt az ideje a minden részletre kiterjedő tájékoztatásnak a romák elleni támadások nyomozásának állásáról, a rendőrségnek most információkra van szüksége és arra, hogy nyugodtan végezhessék a munkájukat - erről Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter beszélt az MTI-nek azt követően, hogy hétfő este az ORFK vezetői tájékoztatták őt az eljárásokról.
aug. 3
22:33
Tiltakozik a Jobbik: "Nem félsz bankár?!" (hirado.hu)
Az egyoldalú törlesztőrészlet-emelések miatt demonstráltak a Pénzügyminisztérium és a bankszövetség székháza előtt
aug. 3
22:48
Erős földrengés rázta meg Kaliforniai-öbölt (Blikk)
A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn (közép-európai idő szerint az esti órákban) a Kaliforniai-öblöt Mexikóban. A földlökés epicentruma a Kaliforniai-félszigeten fekvő Santa Isabel városától 122 kilométerre észak-északkeletre volt 10 kilométeres mélységben.
aug. 3
22:48
Hivatalos: Piquet elhagyja a Renault-t (F1világ)
Nelsinho Piquet megerősítette, hogy nem fog rajthoz állni az augusztus végén megrendezésre kerülő Európa Nagydíjon, miután a Renault vezetése jelezte felé, hogy nem kívánja folytatni vele a munkát a szezon hátralévő részében, és azonnali hatállyal kiadja az útját.
aug. 3
22:51
Hajtóvadászat a kislétai gyilkosok után: szokatlan eszközöket is bevetnek (hirado.hu)
A bűncselekménynél egynél több fegyvert használtak és egynél többféle lőszert - árulta el az országos rendőrfőkapitány
aug. 3
23:09
Az Este, 2009. augusztus 3. (hirado.hu)
A nap aktuális témái
aug. 3
23:11
Belement egy őrült ötletbe az Oscar-díjas színésznő (hirado.hu)
Tilda Swinton társai egy moziként üzemelő teherautóval járják be a skót felföld városait és falvait
aug. 3
23:27
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi (hirado.hu)
Hozzátartozók találták meg az 57 éves férfi és 52 éves nő holttestét kora délután Verőcén

Keresés