A pozsonyi kulturális miniszter szerint Szlovákia a államnyelvtörvény ügyében nem hátrál meg. "Meggyőződésem, hogy nekünk van igazunk. Részünkről ez az ügy be van fejezve" - jelentette...
A politikai szándék megvan a magyar és a szlovák kormányfő közötti budapesti találkozóra, zajlik az előkészítés, és az eseményre Budapesten fog sor kerülni - mondta a külügyi és határon túli magyarok bizottságának rendkívüli, zárt ülése után hétfőn a külügyminiszter.
A politikai szándék megvan a magyar és a szlovák kormányfő közötti budapesti találkozóra, zajlik az előkészítés, és az eseményre Budapesten fog sor kerülni - mondta a külügyi és határon túli...
Többszöri próbálkozás ellenére sem tudták kézbesíteni Mádly Zsoltnak, Fót polgármesterének az ellene indított fegyelmi vizsgálat lefolytatására hivatott bizottság összegzését, mert a polgármester "eltűnt" - közölte hétfőn az MTI-vel a fegyelmi testület elnöke. Kérdéses, hogy a tisztségéből való esetleges felmentésről döntő szeptember 25-i bírósági tárgyalásig megkerül-e.
A válság ellenére az oktatás továbbra is kiemelt területe marad a kormányzásnak - mondta Hiller István oktatási miniszter az Országos Közoktatási Tanévnyitón a fővárosi Radnóti Miklós Gimnáziumban hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,03 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 19.389,94 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 22,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen ...
Ismét megnyitja a brit rendőrség Brian Jones néhai Rolling Stones-alapító gitáros éppen negyven évvel ezelőtti halálának vizsgálati aktáját, mivel új adatokhoz jutott a máig tisztázatlan hátterű tragédiáról.
A Walt Disney megvásárolja a Marvel Entertainment Inc. képregény-kiadót és ezzel a Mickey Mouse és a WALL-E mellé olyan figurák is a tulajdonát képezik majd, mint az Iron Man, vagy a Pókember. A Di...
Augusztusban éves szinten 0,2%-kal csökkentek az EU-s fogyasztói árak (előrejelzés: -0,3%). Az előző havi értéket -0,6%-ról -0,7%-ra módosították. A chicagói beszerzési menedzserindex augusztusban 43,4 pontról 50,0 pontra emelkedett, ami 8 hónapos csúcsnak felel meg. A közgazdászok 47,2 pontos értéket vártak. A Dallas Fed Index augusztusban -23,4 pontról -9,1 pontra javult (előrejelzés: -14,0…
Saját bevallása szerint nem tudott a százmilliós végkielégítés kifizetéséről Antal Attila. A BKV volt vezérigazgatója hozzátette: elbocsátáskor nem mondhatják senkinek, hogy a korábban kötött szerződésben túl magas a végkielégítés összege.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19 390 ponton fejezte be a hétfői kereskedést, ez minimális, 0,13 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz képest.
Nem dokumentum, hanem a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) belső információiból, valamint a cikk szerzőjének ezekből levont következtetéseiből álló kompiláció - összeállítás - jelent meg a múlt hétvégén a romagyilkosságokkal kapcsolatban a sajtóban - áll a Nemzetbiztonsági Iroda hétfői közleményében, amely szerint a szakminiszter kész a jövő héten ismertetni, hogy milyen szerepük volt a…
A pozsonyi kulturális miniszter szerint Szlovákia a államnyelvtörvény ügyében nem hátrál meg. "Meggyőződésem, hogy nekünk van igazunk. Részünkről ez az ügy be van fejezve" - jelentette ki Marek Madaric hétfői pozsonyi sajtóértekezletén. Hozzátette: Robert Fico miniszterelnök is ezt az álláspontot fogja képviselni a magyar partnerével tervezett találkozón.
Annak, hogy Magyarország hogyan fejlődik a következő húsz évben, döntő szerepe lesz abban, hogy az ország képes lesz-e integrálni a roma kisebbséget - jelentette ki Bajnai Gordon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen, a Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanévnyitó ünnepségén hétfőn.
Növeli a Lufthansa amerikai célállomásainak számát: az amerikai JetBlue légitársasággal kötött megállapodás értelmében közös járatszám alatt indulnak járatok az Egyesült Államokba és Puerto Ricoba. Az...
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumában nyitotta meg a 2009/2010-es tanévet augusztus 31-én Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Elmondta: a rendszerváltás óta eltelt két évtized eredményei mellett újra kell gondolni az állam szerepét az oktatás területén. Ebben a folyamatban pedig a miniszter az állam hatáskörének megerősítése mellett érvel. Szintén a mai napon az Országos…
Kiürültek a strandok és a sétálóutcák, véget ért a főszezon a Balatonnál. A szakemberek szerint jobb volt, mint amilyenre számítani lehetett a gazdasági válságban. Az adatok még nem véglegesek, de az első gyorsjelentés szerint a kereskedelmi szálláshelyeken 5-7 százalékos a visszaesés.
112 éves népszaporulati rekord dőlt meg Írországban, ahol több mint egy évszázada nem született annyi csecsemő mint a tavalyi évben. A szigetországban tavaly 75 065 újszülött látta meg a napvilágot, amelyet legutóbb 1896-ban haladtak meg 75 332 kisbabával.
Annak, hogy Magyarország hogyan fejlődik a következő húsz évben, döntő szerepe lesz abban, hogy az ország képes lesz-e integrálni a roma kisebbséget - jelentette ki Bajnai Gordon a...
A magyar népesség több mint 30%-a, azaz 3,031 millió fő részesült nyugdíjban, járadékban vagy nyugdíjszerű rendszeres ellátásban 2009. január 1-én - áll a legfrissebb KSH jelentésben. Az ellátottak...
2010. január 15-től a mobiltelefon-számokat csak a teljes formátum, azaz mind a 11 számjegy (előhívó, körzetszám és telefonszám) tárcsázásával lehet hívni, megszűnik az egy hálózaton belüli hét számjegyes hívás lehetősége
Ismét kinyitja a brit rendőrség Brian Jones néhai Rolling Stones-alapító gitáros éppen negyven évvel ezelőtti halálának vizsgálati aktáját, mivel új adatokhoz jutott a máig tisztázatlan hátterű tragédiáról.
A 70 év alattiak körében a dohányzás okozza a legtöbb halált, az Európai Unió országaiban évente 700 ezren halnak meg a dohányzás következtében, közülük 300 ezren 70 év alattiak - derült ki a...
A kárpátaljai Vereckén megint meggyalázták a magyar honfoglalási emlékművet. A kaput jelképező emlékmű nyílásában elhelyezett, kocka alakú oltárkövet gyújtották most fel ismeretlen vandálok.
Valószínűleg egy indianai üzletasszonyt jelöl majd új budapesti amerikai nagykövetnek Barack Obama elnök - tudta meg az MTI hétfőn az amerikai magyar közösség egy névtelenséget kérő vezetőjétől.
Szeptember végéig közzétehetik az izraeli-palesztin béketárgyalások felújításának menetrendjét - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Jeruzsálemben. Javier Solana...
Több javaslatot tesz az MSZP fővárosi elnöke és frakcióvezetője a szocialisták és a szabad demokraták koalíciós egyeztetésére. Kezdeményezik, hogy alakuljon új igazgatótanács és felügyelőbizottság...
A Disney konszern felvásárolta a Marvel Comics képregény kiadót, így hétfőtől a Pókember és a többi szuperhős is a legendás filmstúdió kötelékébe tartozik.
A K and H hétfőn mintegy 90 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetését kezdeményezte, és további 40 dolgozójának részmunkaidős foglalkoztatást ajánlott fel - közölte a hitelintézet. A K and H...
Anyjuk meggyilkolása miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek az ügyészségen Balla Irma gyermekei. A debreceni fideszes önkormányzati képviselőt brutális körülmények között, a lakásában gyilkolták meg 2007 húsvétján.
Los Angeles környékén egy éjszaka alatt a duplájára nőtt a bozóttüzekben kiégett terület, és a tűz 12 ezer ház mellett a térség legfontosabb távközlési központját is fenyegeti - közölték a hatóságok.
Izraeli tudósok olyan hordozható eszközt fejlesztettek ki, amely a kilélegzett levegő alapján képes kimutatni a tüdőrákot. A műszer 83 százalékos pontossággal működik.
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető Izraelt szidalmazó beszédével hétfőn Tripoliban megkezdődött az Afrikai Unió rendkívüli csúcsértekezlete. A tanácskozás résztvevői a földrészen zajló háborúk...
Ismeretlen női holttestet találtak hétfőn a Dunában Paksnál. A 60-70 év körüli asszony tetemét délután három órakor észlelték, a vízi rendészet a Duna paksi szakaszán emelte ki a vízből.
Los Angeles környékén egy éjszaka alatt a duplájára nőtt a bozóttüzekben kiégett terület, és a tűz 12 ezer ház mellett a térség legfontosabb távközlési központját is fenyegeti - közölték a...
A Fővárosi Közgyűlés SZDSZ-frakciója önkormányzati biztos-kincstárnok kirendelését javasolja a BKV-hoz, s egyetértenek azzal is, hogy a cég felügyelete a szocialistáknál maradjon. Tarlós István, a...
A K&H mintegy 90 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetését kezdeményezte, és további 40 dolgozójának részmunkaidős foglalkoztatást ajánlott fel. A K&H csoport aktív létszáma 2009. július 31-én meg...
Hiába duplázódott év eleje óta a cukor árfolyama a new yorki tőzsdén, a Kingsman nevű brókercég elnöke szerint a száraz indiai és esős brazil időjárás miatt további emelkedés lehet majd tapasztalható...
Szlovákiában holnap lép életbe az államnyelvtörvény ellentmondásos módosítása. A Magyar Koalíció Pártja Dunaszerdahelyen tart tiltakozó nagygyűlést a jogszabály ellen.
A szlovák nagykövet szerint a kedden életbe lépő nyelvtörvény-módosítás összhangban van a nemzetközi normákkal, a magyar sajtó azonban misztifikálja azt.
Néhány hét leforgása alatt immár a harmadik ólommérgezéses esetre derült fény Kínában: ezúttal több mint kétszáz gyerek vérében találtak rendkívül magas ólomkoncentrációt. (ProfitLine.hu)
Ismeretlen női holttestet találtak hétfőn a Dunában Paksnál - közölte a paksi rendőrkapitányság. A 60-70 év körüli nő holttestét délután három órakor észlelték, a tetemet a vízi rendészet a Duna...
Szélsőséges nézetei miatt korábban valóban a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) látókörében volt a romatámadások egyik gyanúsítottja – erősítette meg a korábbi értesüléseket hétfői közleményében a Nemzetbiztonsági Iroda.