Elszántan küzdenek állásukért egy francia gyár dolgozói. Aktnaptárat készítenek, majd az eladásából befolyt összegből utaznának az olaszországi anyavállalathoz tüntetni.
Lendvai Ildikó azt mondta ma reggel, hogy nemzeti kormányra van szükség. Remek! Ha a kormány nemzeti, a miniszterelnök nemzeti, a nemzet pedig él, akkor kell egy anyós is. Az IKSZ szezonnyitó videója.
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy ne jutalmakra, végkielégítésekre, utazásokra és kommunikációs pályázatokra költse az emberek pénzét, hanem például a MÁV minőségi fejlesztésére - mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Több száz személyt foglalkoztat a rendőrség nyugdíjuk folyósítása mellett, néhányan akár bruttó négyszázezer forintot is kapnak. Jövőre lép életbe az a törvénymódosítás, amely szerint a nyugdíj melletti jövedelemszerzés a minimálbérig terjedhet - tudta meg a Népszabadság.
A Qatar Holding LLC lett a legnagyobb tulajdonosa a londoni Canary Wharfot tulajdonló Songbird Estates PLC-nek - írja a Bloomberg. A hiteleinek törlesztése érdekében a London egyik legjelentősebb...
Megjelentek az új formanyomtatványok, amelyek segítségével a jövő hónaptól a hitelezők is indíthatnak csődeljárást üzletfelük ellen. Az erről szóló igazságügy-minisztériumi rendelet a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben, az új nyomtatványokat szeptember 1-jétől kell alkalmazni....
Október elsejéig jelentkezhetnek a budapesti női vállalkozók a készségfejlesztő ingyenes képzésre a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központban, írja a Világgazdaság.
Legalább 250-300 milliárd forintot helyez át a jövő évi költségvetés terhére a Bajnai-kormány - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Széles Gábor, a lap tulajdonosa. A nagyvállalkozó szerint a jelenlegi...
Ittasan, járművezetői engedély nélkül, egy a forgalomból kitiltott autóval okozott balesetet egy 33 éves helybéli férfi Sándorfalván, a karambolban összesen négyen sérültek meg.
Kaliforniában eddig 17 ezer hektárnyi területet perzseltek fel a napok óta pusztító bozót- és erdőtüzek. Két tűzoltó meghalt, amikor oltás közben járművük szakadékba borult.
Bodnár László, a Debrecen labdarúgója, aki pénteken halálra gázolt egy kerékpárost, ott lesz hétfőn Telkiben, a világbajnoki selejtezőkre készülő válogatott edzőtáborában. A hátvéd Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal egyeztet, vállalja-e a játékot a svédek és a portugálok ellen.
A bázisidőszakhoz képest 7 százalékos eredménycsökkenést szenvedett el az év első felében a Budapest Bank - adta hírül a társaság hétvégén a honlapján. A GE Money csoport tagjának konszolidált nettó...
Helyreáll a rendszeres határforgalom Észak-és Dél Korea között. A szöuli országegyesítési minisztérium szóvivője közölte: holnaptól minden órában megnyitják a határt a keszongi átkelőnél, míg eddig naponta csak hétszer engedélyezték az átkelést.
Elhagyhatta az isztambuli kórházat és visszarepült Svájcba Vanczák Vilmos, az FC Sion magyar válogatott labdarúgója, aki a Fenerbahce elleni csütörtöki Európa Liga-selejtezőn szenvedett súlyos mellkasi és hasi sérüléseket.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 119,79 pontos csökkenéssel, 19.244,12 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,62 százalékkal gyengült.
Január közepétől már nem 7, hanem 11 számot kell hívniuk a mobilosoknak akkor, ha telefonálnak, függetlenül attól, hogy saját hálózatuk vagy a másik két szolgáltató ügyfelét hívják. Az ezzel kapcsolatos kormányrendelet azért született meg, mert a számhordozhatóság elterjedésével már bizonytalan, hogy az adott ügyfél a jelenlegi 7 számjegy alapján pontosan azt a felet éri-e el, akinek a hívást…
Gyászszobrot kapott a dél-szlovákiai Csicsón a szlovák államnyelvtörvény. A monumentális faszobrot, amely a kisebbségi anyanyelvhasználatot korlátozó jogszabály elleni tiltakozás jelképe,...
Négy feltételezett gyilkost vettek őrizetbe a hét végén a mexikói hatóságok: azzal gyanúsítják őket, hogy összesen 211 embert öltek meg a bűnbandák egymás közötti leszámolásaiban. Rendőrségi közlések szerint áldozataik többsége olyan kábítószer-kereskedők, emberrablók, tolvajok és egyéb bűnözők közül kerültek ki, akik más bűnszövetkezet tagjai voltak.
Mégsem szünteti meg az eljárást a rendőrség a hét elején szabadon bocsátott tarnabodi cigányok ügyében. A 3 férfi egy évig ült előzetes letartóztatásban a településen elkövetett fegyveres és Molotov-koktélos támadás miatt. Az ügyet annak ellenére tekintette a cigánygyilkosságok részének a Nemzeti Nyomozó Iroda, hogy a cigánysoron megtámadott asszony nem volt roma.
A nyári szünet után a megszokottnál is erőteljesebben törhetnek fel az indulatok és a belső harcok a szocialistáknál. Kivált a választások közeledte, valamint a késő őszi jelöltállító pártkongresszus miatt, amely 189, még a parlamentben politizáló MSZP-s képviselő sorsát pecsételi meg. A párt megújulása várat magára.
Szeptembertől Matos Zoltán lesz a Magyar Energia Hivatal elnöke. Az új vezető megbízatása hat évre szól - adta közre a Kormányszóvivői Iroda. Bajnai Gordon miniszterelnök Dr. Matos Zoltánt, az E...
Építőipari szakmai szervezetek a magyarországi bérlakásépítés megkezdését sürgetik. Úgy látják, ez nem csak az állami szerepvállalást fejleszthetné, hanem megrendeléshez juttathatná a KKV-szektort is....
Iskolakezdési támogatás számla alapján, vagy utalvány formájában adható. Két szülő - egy gyermek felállásban akár 42.900 forinthoz is hozzá lehet közterhek nélkül jutni október 31-éig. Becsengetés adómentesen, ha a munkáltató is úgy akarja
A ma reggeli, látványos kínai részvénypiaci esés hatására a BUX is lejtmenetbe kapcsolt a nyitást követően, a hazai benchmark 1.2%-ot veszített értékéből. A régióban is hasonló folyamatokat...
Január közepétől már nem 7, hanem 11 számjegyet kell hívniuk a mobilosoknak akkor, ha telefonálnak, függetlenül attól, hogy saját hálózatuk vagy a másik két szolgáltató ügyfelét hívják.
A rand gyengén nyitott. A devizát megterhelték a részvénypiaci veszteségek. A dél-afrikai fogyasztói kölcsönök júliusban a várt szerint 3,40%-kal emelkedtek (előző 3,98%), míg az M3-as pénzmennyiség éves szinten 5,78%-os pluszt hozott (előrejelzés: 5,50%, előző: 6,04%). Az USD/ZAR-t 7,7990-en jegyzik. Ellenállás 7,8928-nál, míg támogatás 7,7278-nál található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Az ipari termelői árak júliusban az előző havihoz képest 1,5 százalékkal csökkentek, éves bázison pedig 6 százalékkal emelkedtek - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Matos Zoltánt, az E.ON Hungária Zrt. volt igazgatósági tagját nevezte ki Bajnai Gordon miniszterelnök a Magyar Energia Hivatal elnökévé - közölte akormányszóvivői iroda az MTI-vel hétfőn. A hat évre ...
Az EUR/HUF tovább emelkedett, és csúcsot ért el 272,27-nél. A magyar termelői árak júliusban a várt 6,1% helyett 6,0%-kal emelkedtek (előző: 6,6%). Az EUR/HUF-ot 272,03-on jegyzik. Ellenállás 272,30-nál található. Fölötte 374,00-275,00-ig nyílhat potenciál. Támogatás 266-nál van. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Az ipari termelői árak júliusban az előző havihoz képest 1,5 százalékkal csökkentek, éves bázison pedig 6 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Az ipar...
Spórolna az önkormányzatokon, ezért egyes feladatokat elvonna tőlük a kormány, vagy éppen könnyítene rajtuk. Lennének ilyenek az oktatás és a gyermekvédelem területén is. Egy szakember szerint mindez azzal jár, hogy több gyerekre kevesebb pedagógus jut, értesült a Magyar Rádió.
A népi gyógyászat a citromfüvet szinte minden betegségre használja. A 17-18. században az ún. karmelita cseppek egyik fő alkotórészét képezte, emiatt Franciaországban nagy becsben tartották. A gyógyászatban több vírusellenes készítmény alkotóeleme, ugyanis bizonyítottan lassítja, illetve gátolja a vírusok szaporodását.
Nettó hiteltörlesztők voltak a háztartások és a nem pénzügyi vállalatok júliusban - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn. A háztartások szezonálisan igazított, árfolyamszűrt adatai szerint a...
Az ismert rádiós szakembert, Turi Árpádot nevezték ki a Danubius Rádió kereskedelmi vezérigazgató-helyettesévé. A tizenöt éves kereskedelmi rádiós tapasztalattal rendelkező Turi az értékesítési tevékenység irányítása mellett felügyeli a promóciót, valamint részt vesz a kereskedelmi médium piaci stratégiájának meghatározásában is, áll a lapunknak eljuttatott sajtóközleményben.
Négy feltételezett gyilkost vettek őrizetbe a hét végén a mexikói hatóságok: azzal gyanúsítják őket, hogy összesen 211 embert öltek meg a bűnbandák egymás közötti leszámolásaiban. Rendőrségi...
Január közepétől már nem 7, hanem 11 számot kell hívniuk a mobilosoknak akkor, ha telefonálnak, függetlenül attól, hogy saját hálózatuk vagy a másik két szolgáltató ügyfelét hívják. Az ezzel...
Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes hétfőn visszaadta a főpolgármesternek azt a tőle kapott hatáskört, amellyel a BKV szakmai felügyeletét látta el - tudta meg az MTI városházi forrásokból. ...
Közel kétszáz millió forintos beruházásból készült el az az új jégkrém-hűtőház, amelyet szombaton adtak át az észak-magyarországi Szécsényben. Az ország leghátrányosabb helyzetű régiójában az elmúlt...
Nem több, hanem inkább kevesebb szülő mehet vissza dolgozni, ha a kistelepüléseken szeptembertől bevezetik az egységes óvoda-bölcsődéket. Az eddigi 25 fős óvodás csoportok helyett ugyanis csak 20 fősek indulhatnak, így éppen a 3-4 évesek szorulhatnak ki az intézményből, akik után gyes sem jár....
A legfrissebb becslések szerint az elmúlt hónapokban világra jöttek fele roma. Meg van mentve a haza. Tíz év múlva az iskolarendszer is a vasút sorsára juthat, és mint tudjuk, az az igazi fejlesztés, amit a kormány a közösségi közlekedésért tesz. A nagy reformkor napról napra közelebb kerül.
A japán társadalom hátat fordított az ötven éve kormányzó Liberális Demokrata Pártnak (LDP), a hétvégi választásokon a Japán Demokrata Párt (DPJ) 308 helyet szerzett meg a 480-ból a Parlament...
Legalább egymillió euróra számíthat a Debrecen a labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzések összesített jegybevételéből - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász. Hozzátette, hogy a magyar futballszurkolók nagyon árérzékenyek, így szerencsés döntés volt a DVSC vezetőitől viszonylag alacsony jegyárakat meghatározni.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az öt Pest megyei tizenévest, akik a gyanú szerint eszméletlenre vertek a telefonjáért egy járókelőt Kalocsán - értesült a HavariaPress.