Rómától északra egy gazdag villa maradványait fedezték fel, amely a régészek feltételezése szerint Vespasianus császár szülőháza lehetett. A feltárásokat egy húsztagú régészcsapat végezte, amelyben az olaszok mellett brit és francia archeológusok vettek részt.
Sokan vágynak a tutibiztos tőzsdézés receptjére. Vannak akik a grafikonokban hisznek, mások kizárólag a fundamentumok szerint kereskednek. De van-e mindig jól működő recept a tőzsdei kereskedésekre? Igen: nem kell mást tennünk mint megmérni a brókerek tesztoszteron és kortizol szintjét, és ezzel előre jelezhetjük a tőzsde aznapi várható alakulását. (ProfitLine.hu)
Református gyászszertartás szerint helyezték örök nyugalomra a kislétai gyilkosság áldozatát, a 45 éves Balogh Máriát pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros köztemetőjében.
Hosszú idő után a múlt hónapban nőtt először Ukrajnában az autópiac, júliusban 16 százalékkal több személygépkocsit adtak el az országban, mint egy hónappal korábban. Elemzők szerint az autóeladáso...
A balatoni vízbiztonságot segítő újabb eszközöket, 13 mentő-katamaránt és 22 defibrillátort osztott ki tóparti önkormányzatok vezetőinek a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke, Suchman Tamás péntek...
Rómától északra egy gazdag villa maradványait fedezték fel, amely a régészek feltételezése szerint Vespasianus császár szülőháza lehetett. A feltárásokat egy húsztagú régészcsapat végezte, amelyben az olaszok mellett brit és francia archeológusok vettek részt.
Hivatalosan is szabadlábra helyezték Nagy Britannia egyik leghírhedtebb bűnözőjét, a Nagy Vonatrablóként ismert Ronnie Biggset. Jack Straw igazságügyi miniszter közölte: azért engedélyezte a férfi elengedését, mert súlyos beteg, és - mint fogalmazott - nemsokára meghal. Ronnie Biggs szombaton lesz 80. éves.
A cékla leve annyira javítja az állóképességet, hogy aki rendszeresen fogyasztja, az 16 százalékkal tovább bírja az edzést, állapították meg brit tudósok. Az Exeteri Egyetem kutatói feltételezik, hogy a cékla nitráttartalma csökkenti az oxigénfelvételt.
Rómától északra egy gazdag villa maradványait fedezték fel, amely a régészek feltételezése szerint Vespasianus császár szülőháza lehetett. A feltárásokat egy húsztagú régészcsapat végezte, amelyben az olaszok mellett brit és francia archeológusok vettek részt.
Egymilliárd forintos többletigényt nyújtott be a 2-es és 4-es metróvonal új kocsijainak gyártója, az Alstom cég, mivel új menekülőlétrákat kellett gyártani a Budapestre szánt szerelvényekre.
Az MSZP elnöksége - a délutáni ülésen részt vett Bajnai Gordon miniszterelnök is - egyhangúan támogatta, hogy Kocsis István mielőbb távozzon minden vezetői beosztásából - erősítették meg az ülés résztvevői lapunk értesülését.
Uniós pályázati lehetőség híján önerőből, társadalmi munkában építenek új óvodát Tordason. A Fejér megyei településen ezzel 30 férőhellyel bővül az évek óta helyhiánnyal küszködő intézmény. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára közben azzal érvel: jelenleg 189 iskolát és óvodát építenek, 2012-ig pedig 46 milliárd forint uniós pénz hívható le bölcsődefejlesztésre.
Egyre több nő italozik, sőt ül volán mögé ittas állapotban az Egyesült Államokban, miközben a férfiaknál éppen csökkenés tapasztalható az ilyen szabálysértések terén. 2007-ben 28,8 százalékkal több nőt tartóztattak le alkohol vagy drog hatása alatti autóvezetés miatt, mint 1998-ban, míg ugyanezen időszak végére a férfiaknál 7,5 százalékkal csökkent az esetek száma.
Az MSZP budapesti szervezete az országos elnökségtől szabad kezet kapott arra, hogy szorgalmazza a BKV Zrt.-nél kifizetett végkielégítések ügyeinek kivizsgálását, és levonja az abból eredő személyi konzekvenciákat - tudta meg az MTI szocialista forrásokból pénteken.
Az Európai Unió áfa-irányelvének legutóbbi módosítása miatt 2010 januárjától jelentős változások lesznek a hazai áfa-szabályozásban, ezek közül a legfontosabb, hogy újra definiálják a...
Az MSZP budapesti szervezete az országos elnökségtől szabad kezet kapott arra, hogy szorgalmazza a BKV Zrt.-nél kifizetett végkielégítések ügyeinek kivizsgálását, és levonja az abból eredő személyi...
Pávián bébi született a veszprémi állatkertben. A kicsi alig egy hete jött a világra, de máris ő a majom kifutó sztárja. Kókuszra - merthogy így hívják a kölyköt - anyja mellett meglepő módon az apa is nagyon vigyáz.
A Jobbik csalódottan értesült arról, hogy a felsőoktatási intézmények és a politika kapcsolatáról tartott, végül csak a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek részvételével zajló megbeszélésből...
Országos botrányt kavart Ukrajnában, hogy Ungvár polgármestere a város központjában megvert egy egyetemista lányt, aki az egyik ukrán elnökjelölt és pártja szórólapját osztogatta. Szerhij Ratusnyak először szidalmazta a volt ukrán parlamenti házelnök, Arszenyij Jacenyuk és pártja, a Változások Frontja (FP) szórólapjait osztogató fiatalokat, akik egy választási sátorban álltak, majd az egyik 21…
A Jobbik csalódottan értesült arról, hogy a felsőoktatási intézmények és a politika kapcsolatáról tartott, végül csak a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek részvételével zajló megbeszélésből kihagyták a nemzeti radikálisokat - közölte a párt pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Ekkora esésre a Szovjetunióból való kiválás óta nem volt példa Lettország GDP-jében: egy friss elemzői felmérés szerint 22 százalékkal zsugorodott a lett gazdaság az év második negyedévében. A balti...
Két triciklivel járja a Google Párizs gyalogosoknak fenntartott sétálóutcáit, hogy az autóval megközelíthetetlen területekről is 360 fokos panorámaképek készülhessenek.
Az idén is két középiskolás - Varga Márton, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, valamint Zipperer Bernadett, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium tanulója - képviselte Magyarországot a Nemzetközi Űrtáborban az Egyesült Államokban - tájékoztatta a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) a diákok pénteki hazatértét követően az MTI-t.
Súlyos, életveszélyes állapotban van a hajnalban, Sátoraljaújhelynél történt vonatbaleset két sérültje is. Mindketten Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház traumatológiai osztályán vannak, megműtötték őket. Délután a sínekre hajtó kisbusz sofőrjét is Miskolcra szállították. A kisbuszban összesen kilencen ültek, a balesetben egyikük meghalt.
Fényes nappal tűzharc tört ki egy albán üdülőhelyen rendőrök és az ország legkeresettebb bűnözője között. Az illetőt letartóztatták, de előtte agyonlőtt négy rendőrt.
A jövő héten vizsgálhatja az Országgyűlés költségvetési bizottságának ellenőrzési albizottsága a BKV-nál kifizetett végkielégítések ügyét. Domokos László, a testület fideszes alelnöke szerint a közpénzek felelőtlen elköltéséről számot kell adni. A politikus, aki csütörtökön jelentette be, hogy összehívta képviselőtársait, elmondta: az embereknek joguk van tudni, kik a felelősök azért, hogy a…
Speciális mentőalakulatokat vezényeltek pénteken Franciaország déli részébe, Marseille közelébe, mert olaj ömlött ki egy vezetékből. A baleset egy mezőgazdasági területen történt, a közelben nem voltak lakóházak, így senkit sem kellett kitelepíteni. Körülbelül 3000 köbméter olaj folyt ki a vezetékből.
Fényes nappal tűzharc tört ki egy albán üdülőhelyen rendőrök és az ország legkeresettebb bűnözője között. Az illetőt letartóztatták, de előtte agyonlőtt négy rendőrt. A rendőrség közlése szerint a...
Kirabolt egy idős tanyasi férfit három fiatal Mezőtúr határában szerda este. A 65 esztendős férfit a tanyája felé vezető úton állította meg két fiatal, harmadik társuk pedig hátulról leütötte a nyugdíjast.
Az MSZP elnöksége elvárja, hogy a takarékosság az államháztartás valamennyi ágazatára: a központi közigazgatásra, az önkormányzatokra, az állami és önkormányzati vállalatokra is vonatkozzék, és...
Ivo Sanader volt horvát kormányfőt súlyos tüdőgyulladással egy zágrábi kórházba szállították - közölte pénteken az egészségügyi és népjóléti minisztérium.
Az MSZP elnöksége elvárja, hogy a takarékosság az államháztartás valamennyi ágazatára: a központi közigazgatásra, az önkormányzatokra, az állami és önkormányzati vállalatokra is vonatkozzék, és senki se részesülhessen a közpénzekből aránytalan és indokolatlanul magas jövedelmekben, végkielégítésekben, juttatásokban.
Egy nyolcvanéves asszony és 49 éves fia maradványait találták meg egy brüsszeli elővárosban lévő házukban öt évvel a haláluk után, anélkül, hogy bárkinek is hiányoztak volna - jelentette a pénteki belga média.
Az idén is két középiskolás - Varga Márton, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, valamint Zipperer Bernadett, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium tanulója - képviselte Magyarországot a Nemzetközi...
Ciprus reménytelen szerelmesei olyan iramban hordják szét Szent Ajapitikósz sírját, hogy hamarosan semmi sem marad a szerelmi bájital kellékeként használt kövekből.
Már korábban is heves kritikák érték az AIG biztosítóóriást, hogy a kormányzati mentőcsomag után is szemtelen bónuszokkal jutalmazta alkalmazottait, erre viszont most rátesz még egy lapáttal, hogy a...
Az Európai Unió áfairányelvének legutóbbi módosítása miatt 2010 januárjától jelentős változások lesznek a hazai áfa-szabályozásban, ezek közül a legfontosabb, hogy újra definiálják a szolgáltatások teljesítési helyét - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
Ciprus reménytelen szerelmesei olyan iramban hordják szét Szent Ajapitikósz sírját. Az Arodész település templomkertjében található síremlékről származó port a szerelmük tárgyának italába juttatva évszázadok óta használják.
Életveszélyes állapotban várja a szeptemberi becsengetést több győri iskolaépület. Van olyan intézmény, amelyet az omlásveszély miatt kordonnal zártak le, máshol pedig olyan elavultak a villanyvezetékek, hogy beázáskor ráznak a falak. Az önkormányzatnak idén 260 millió forintja van az iskolák felújítására, de ennek legalább a tízszeresére volna szükség.
A belga rendőrség egy öt éve elhunyt 80 éves asszony és középkorú fiának tetemére bukkant Brüsszel egyik külvárosában - adta hírül pénteken a helyi sajtó. Az olasz származású anya és fia egy házban lakott, a helyi hatóságok azt hitték, hogy öt évvel ezelőtt visszaköltöztek szülőhazájukba, így törölték őket a lakosok jegyzékéből. Az egyik szomszéd azt mondta: többször is szólt a hatóságnak, ám…
Ivo Sanader volt horvát kormányfőt súlyos tüdőgyulladással egy zágrábi kórházba szállították - közölte az egészségügyi és népjóléti minisztérium. Az 56 éves politikus kórházi ápolásra szorul -...
Az Európai Unió áfairányelvének legutóbbi módosítása miatt 2010 januárjától jelentős változások lesznek a hazai áfa-szabályozásban, ezek közül a legfontosabb, hogy újra definiálják a szolgáltatások...
Református gyászszertartással, cigány szokás szerint zeneszó kíséretében helyezték örök nyugalomra a kislétai gyilkosság áldozatát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros köztemetőjében. A 45 éves Balogh Mária temetésén mintegy ezer ember, köztük több közéleti személyiség és politikus vett részt.
Az év első hét hónapjában 5 százalékkal csökkent a vendégek és 3 százalékkal a vendégéjszakák száma Horvátországban, a magyar és az orosz turisták azonban ötödével kevesebben voltak a tavalyai...
Rövid idő alatt legalább 12 esetben hibásodott meg a sebességmérő egy amerikai légitársaság Airbus 330 típusú repülőgépein, és a pilótáknak fogalmuk sem volt, hogy milyen gyorsan mennek. Egy ilyen meghibásodás is hozzájárult valószínűleg az Air France légitársaság riói járatának lezuhanásához, amely 228 ember halálát okozta júniusban.