Egyelőre 16 virágkocsi indulása biztos a debreceni virágkarneválon. A zsűri elnöke a 90 éves örökifjú, Bálint gazda lesz. Tagjai Ráczkevei Anna, Dobó Ka ta, Németh Kris tóf, Sándor (Tobe) Tamás, Mezőfi Attila és Virágos Gizella – ő éppen augusztus 20-án született, s annyi idős, mint a virágkarnevál…
Hihetetlen körülmények között tengődnek, s gyakorlatilag rabszolgasorsra jutottak a Csehországban dolgozó külföldi vendégmunkások tízezrei - írta a Lidové Noviny. A cseh napilap úgy értesült, hogy a külföldiek szenvedéséből a munkaközvetítő ügynökségek továbbra is hatalmas hasznot húznak, míg az állami szervek gyakorlatilag úgy tesznek, mintha nem látnák a problémákat.
Négyrészes tévésorozatot készít Mátyássy Áron, a 40. Magyar Filmszemle díjnyertes rendezője. A balatonfüredi forgatás négy napja tart, és a tervek szerint augusztus utolsó hetében, a színházi idény közeledtével ér majd véget.
A szabadban, többnyire a 25 ezer volt feszültségű vezeték alatt dolgozó vasutasok egészségéért aggódik a VDSZSZ Szolidaritás, amely arra kérte az egészségügyi minisztert: vizsgáltassa ki, hogy a vezetéknek milyen szerepe van igen sok vasúti dolgozó daganatos megbetegedésében, halálában.
Visszautasítja a PannErgy a tegnapi MTI interjúban, a miskolci projektjéről megjelent információkat. A társaság egyben elnézést kért a piaci szereplőktől a kommunikációs "zavarért". 2009.08.06...
Ezer új buszra van szüksége a BKV-nak, ezeket évi 10 milliárd forintért lehetne lízingelni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a BKV vezérigazgatója. Kocsis István hozzátette: ez a 10 milliárd...
A Magyar Nemzet értesülése szerint a vasútnál is alkalmazták a fővárosi közlekedési vállalatnál nyilvánosságra került kifizetési szisztémát, amely szerint a milliókból "elbocsátott"...
A forint pénteken várhatóan a csütörtöki, gyengébb szint közelében marad, a 270/euró megbízható áttörésére csak akkor lehet számítani, ha a délután megjelenő amerikai foglalkoztatási és munkanélküli adatok jobbak lesznek a vártnál. (ProfitLine.hu)
Visszavették munkahelyére azt a dolgozót, akit "áramlopás", konkrétabban munkahelyi mobiltelefon-feltöltés miatt bocsátottak el Németországban. Úgy tűnik, a munkaadóra hatott a nyilvánosság nyomása, ugyanis a 0,00014 eurónak megfelelő károkozás sokakban kiverte a biztosítékot.
Jelentősen liberalizálná a kormány a kereskedelmi tevékenységet a jövőben: egy bolt indítását elég lesz bejelenteni az illetékes jegyzőnek - ismerteti a pénteki Napi Gazdaság. A kormány várhatóan...
A világ második számú nemzetközi biztosító és pénzügyi szolgáltató csoportja - Európában a legnagyobb piaci tőkeértékű biztosító -, a német Allianz pénteken 1,869 milliárd eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 21,2 százalékkal többet a tavalyi második negyedévi 1,542 milliárdnál. Az elemzők átlagosan csak 1,48 milliárdot vártak az idei második negyedről. (ProfitLine.hu)
Ellopták, megölték, majd eladták a húsát a piacon tolvajok egy 270 ezer dollár értékű versenylónak Peruban. Ezt az AFP francia hírügynökség közölte csütörtökön.
A világ második számú nemzetközi biztosító és pénzügyi szolgáltató csoportja - Európában a legnagyobb piaci tőkeértékű biztosító -, a német Allianz pénteken 1,869 milliárd eurós adózott eredményt jel...
Nyereséges lehet az idei Sziget fesztivál a rendezvényt szervező cég ügyvezetője szerint, azonban Gerendai Károly "az új vírus körüli hisztéria" és az újfajta, félárú napijegyek miatt még...
A vártnál kedvezőbb délutáni munkaerőpiaci adat csak rövid ideig villanyozta fel a befektetőket, akik azóta már inkább a profitrealizálást választják. Bár a pénzügyi szektor ma is jó formában van, ez...
A vártnál kedvezőbb délutáni munkaerőpiaci adat csak rövid ideig villanyozta fel a befektetőket, akik a ma megjelenő, átfogó munkaerőpiaci jelentés előtt a profitrealizálást választották. Bár a...
Az amerikai tőzsdék kis mínuszban zárták a tegnapi kereskedést, az ázsiai indexek pedig 1% körüli leértékelődést mutatnak a mai reggelen. A befektetők a profitrealizálást választották a ma délutáni...
A Phylaxia bejelentette, hogy a társaság megállapodást kötött a KELER Zrt-vel a részvények átalakítási eljárásának rendjéről. E megállapodás alapján a KELER Zrt. a mai napon (D-10. nap) hirdetményt...
A nagy sikerre való tekintettel folytatódik a roncsprémiumprogram az Egyesült Államokban; a washingtoni szenátus helyi idő szerint csütörtök este megszavazta, hogy kétmilliárd dollárral növeljék az...
Az EUR/USD árfolyama 32 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,4375 és 1,4343 között. Az USD/JPY kurzusa 29 pipes sávban ingadozott, 95,53 valamint 95,24 között. A GBP/USD árfolyama 1,6807 és 1,6739 között alakult. 12.00-kor teszik közzé a júniusi német ipari termelést (előrejelzés: -17,5%, előző: -17,9%). 13.00-kor hozzák nyilvánosságra a júliusi kanadai munkanélküliségi rátát…
A grafikus csipeket gyártó Nvidia Corp. csütörtök este közzétett negyedéves eredményében csökkenő veszteségről számolt be, miután a költségcsökkentéssel ellensúlyozni tudta némiképp a csökkenő bevételét. (ProfitLine.hu)
Továbbra is akadályozza az TÉR objektivitását a vélemények felvállalásának hiánya, a túlzott szubjektivitás, és az önértékeléstől való ódzkodás, illetve még mindig nehézséget jelent annak tudatosítása a szervezetben, hogy ez hasznos tevékenység. Elindult azonban némi fejlődés, hiszen egyre több cég látja be az értékelés jelentőségét, és már sokan felismerték: nemcsak azt kell értékelni, mit…
Templomban szeretkezett egy pár Nigériában, ráadásul az oltáron, ám a lelkipásztor pásztorórán érte őket és feljelentette. A 30 éves Tolu Akintepe és neje, Bunmi a bíróságon azzal magyarázták...
Pénteken délután 13 órakor temetik a brutálisan meggyilkolt kislétai asszonyt a helyi köztemetőben. A gyászszertartás teljes költségét az Országos Cigány Önkormányzat állja. A rendőrség napok óta járőrözik a településen és a temetésen is jelen lesz.
A szabadban, többnyire a 25 ezer volt feszültségű vezeték alatt dolgozó vasutasok egészségéért aggódik a VDSZSZ Szolidaritás, amely arra kérte az egészségügyi minisztert: vizsgáltassa ki, hogy a vezetéknek milyen szerepe van igen sok vasúti dolgozó daganatos megbetegedésében, halálában.
Malajziában őrizetbe vették és átadták a Srí Lanka-i katonai hatóságoknak a tamil lázadók új vezetőjét - ismerte el a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű szervezet pénteken.
A Bécs másképp című programban Art Buszt indít a Bálint Ház az osztrák fővárosba augusztus 20-án, célpont a Tel-Aviv Beach. Lefkovics Zsófi, a Bálint Ház sajtóreferense az MTI-nek elmondta, hogy...
Megérkezett a ferencvárosi Bojan Mamic játékengedélye, így amennyiben Bobby Davison vezetőedző számít rá, akkor már Nyíregyházán pályára léphetne a szerb támadó. Rósa Dénes papírjai is rendben vannak, Carlos Alcantara ugyanakkor még nem lehet ott a pályán bajnokin.
A GE Hungary szakszervezeti vezetői csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak, amelyen leszögezték: minden törvényes eszközt igénybe vesznek, hogy megakadályozzák a magyarországi gyártás megszüntetését, a munkahelyek felszámolását. Céljaik elérése érdekében - ha szükséges - demonstrációt, sztrájkot is tartanak - emelték ki.
Népzenei koncertekkel, táncházakkal, kézműves-kiállításokkal és sok más színes programmal várják az érdeklődőket augusztus 7-e és 9-e között Jászberényben, a XIX. Csángó Fesztiválon. A háromnapos rendezvény egyik leglátványosabb programja a szombat délutáni táncforgatag lesz: az összes résztvevő felvonul majd a város főterén, és táncolnak is a fesztivál vendégeivel.
Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint a fővárosban kifizetett végkielégítések összege vérlázító. Az MSZP kezdeményezi, hogy vizsgálják felül az önkormányzati vezetők juttatásait.
A Magyar Rádióban vizsgálat indult Tóth Csaba üzemi tanácsi elnök ellen július 6-i sajtótájékoztatója miatt, ahol - a Munkástanácsok képviselőjével - bírálta Such György elnök menedzserszerződését, az abban rögzített javadalmazás módját, mértékét - adja hírül a Népszabadság.
A világ pénzügyi szektora túl van a nehezén, legalábbis erre utal a bankok piaci kapitalizációjának alakulása. A Boston Consulting Group (BCG) éves tanulmánya februárban még azt mutatta, hogy a...
Engedélyt adott a PSZÁF az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nek, hogy Pataki Róbert felügyelő bizottsági tagként megválasztásra kerüljön - tette közzé honlapján a Felügyelet....
Szekeres Imre mellett Ficsor Ádám is esélyes az MSZP kampányfőnöki posztjára – írja a kormányközeli Népszava. Néhány szocialista vezető azonban azt nyilatkozta a lapnak, hogy a szeptemberben távozó titokminiszter egyelőre nem akarja elvállalni a megbízatást.
Több mint 20 ezer embert telepítettek ki otthonából egy közelgő tájfun elől a délkelet-kínai Fucsien tengerparti tartományban. Az Új Kína hírügynökség pénteki jelentése szerint 30 ezer vízi...
Berezeltek a befektetők Ázsiában is a ma várható júliusi amerikai foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatoktól, emiatt a japán és dél-koreai indexeken kívül csökkenést mutatnak a régió vezető piacai. Rátett egy lapáttal az is, hogy a China Construction Bank bejelentette, hogy 70 százalékkal visszaveti az új hitelezéseit az emelkedő rossz hitelek miatt. (ProfitLine.hu)
„Állami szempontból megbízhatatlanoknak kell tekinteni: a) a német vagy magyar nemzetiségű személyeket” – írta a „köztársasági elnök 1945. május 19-én kelt 5. számú dekrétuma”, azon belül a 4. paragrafus. A szöveg nem Afrikában fogalmazódott, hanem Európa kellős közepén. Az a térség, amelyben e konkrét faji kirekesztés törvényerőre emelkedett, akkor az USA, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és más…
A német export júniusban közel három éve nem látott mértékben emelkedett, a szezonálisan kiigazított adatok alapján az export bővülése 7 százalékos volt a májusi 0,2 százalék után, ilyen mértékű emelkedésre 2006 szeptembere óta nem volt példa - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal. (ProfitLine.hu)
Bár a horribilis végkielégítéseket még a Kocsis István hivatalba lépése előtt írt szerződések alapján fizeti a közlekedési vállalalat, a "drága" menedzserszerződések az új vezérigazgatótól sem állnak...
A júliusi áfaváltozás jelentős, 10-20 százalékos forgalomcsökkenést hozott néhány kereskedelmi láncnál, ahol főleg a tartós fogyasztási cikkek iránt csökkent a kereslet....
A cseh szabályozók is megkezdték a nyugdíjrendszer finomhangolását, a harmadik pillérnél életbe lépett változtatások szerint például nő a tagok szabadsága a szolgáltatók kiválasztásánál. A munkáltató...
Másfél héttel ezelőtt írták alá Sencsen városában azt a megállapodást, amelynek alapján a magyar Aquaprofit Zrt. 50 százalékos részesedésével jöhet létre Kína legnagyobb környezetvédelmi tanácsadó, tervező és kivitelező cége....
Az enyhén negatív nemzetközi hangulat hatására kisebb megtorpanás várható ma a hazai parketten, legalábbis a nap első felébben. Ebben belefér egy nulla közeli állapot, de 0.5-1%-os csökkenés is. A...
Már 25,400 forintos célár mellett ajánlja vételre az Egist a Citi. Alig néhány napja, a cég gyorsjelentése előtt emelte 22,350 forintra Egis célárát a Citigroup, de a brókercég máris lépettt egy...
A szerdai piaczárást követően teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését az Állami Nyomda, melytől 11%-os profit csökkenésre számítanak az elemzők. A konszenzus azt mutatja, hogy a második...