Meghalt John Hughes amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, a gyerek- és kamaszkomédiák királya, aki egyebek közt a Reszkessetek betörők című film forgatókönyvét írta.
Három autó ütközött össze a XI. kerületben péntek reggel; a balesetben ketten sérültek meg - tájékoztatta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese pénteken az MTI-t.
Korrupciós bűncselekmények miatt pénteken kivégezték annak a kínai társaságnak a volt vezetőjét, amely a pekingi repülőteret üzemelteti - jelentette az Új Kína hírügynökség.
Meghalt John Hughes amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, a gyerek- és kamaszkomédiák királya, aki egyebek közt a Reszkessetek betörők című film forgatókönyvét írta. A filmes 59 éves volt, New Yorkban érte a halál, csütörtök reggeli sétáján szívinfarktust kapott.
Három autó ütközött össze a XI. kerületben péntek reggel; a balesetben ketten sérültek meg - tájékoztatta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese pénteken az MTI-t. A...
A tegnapi amerikai és a ma reggeli ázsiai piacok szereplése után a nyugat-európai részvénypiacok is lejtőre kerültek, miután itt is eluralkodott az aggodalom a délután megjelenő amerikai foglalkoztatási adatok miatt. (ProfitLine.hu)
A ritka betegség neve aquagenic urticaria, és előfordulása olyan ritka, hogy 230 millióból 1 embert érint. Michaela Duttonnál az után jelentkezett, hogy életet adott gyermekének.
Út szélén elrejtett pokolgép robbanása ölt meg Bagdadban péntek délelőtt négy síita zarándokot, akik épp a déli Kerbela szent városból tértek vissza - közölte a rendőrség.
Korrupciós bűncselekmények miatt pénteken kivégezték annak a kínai társaságnak a volt vezetőjét, amely a pekingi repülőteret üzemelteti - jelentette az Új Kína hírügynökség. A 60 éves Li Pej-jinget...
Hat hetes csúcsáról esésnek indult a kőolaj ára pénteken, melynek oka a délután megjelenő amerikai foglalkoztatottsági adat. Az amerikai típusú könnyűolaj (WTI) szeptemberi szállítású jegyzése 60 centtel 71,34 dollárra csökkent, a csütörtöki 3 centes mérséklődést követve. Londonban az északi-tengeri Bret típusú kőolaj ára 52 centtel 74,31 dollárra csökkent. (ProfitLine.hu)
A viszketésért felelős idegsejteket azonosítottak amerikai és kínai kutatók, amiről a Science tudományos folyóiratban számoltak be. A felfedezés számos, vakarózásra ingerlő bőrproblémára hozhatja meg a jobb kezelést.
A szlovák ipar visszaesése júniusban kilencedik hónapja tartott megszakítás nélkül, de a romlás - éves összehasonlításban - 19,6 százalékra lassult a májusi, 24,4 százalékos ütemről, közölte a szlová...
Három autó ütközött össze a XI. kerületben péntek reggel; a balesetben ketten sérültek meg - tájékoztatta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese pénteken az MTI-t.
Út szélén elrejtett pokolgép robbanása ölt meg Bagdadban péntek délelőtt négy síita zarándokot, akik épp a déli Kerbela szent városból tértek vissza - közölte a rendőrség.
A gyorsjelentés után továbbra is vételre ajánlja a Magyar Telekom részvényeit a Nomura, igaz már nem 830, csak 810 forintos célárfolyammal Nem hatotta meg különösebben a Nomura elemzőit a...
Még nem tudni pontosan, mennyire buknak a környezettudatos vásárlók a "zöld" telefonokra, de az biztos, hogy a gyártók időről időre megpróbálkoznak előrukkolni egy-egy ilyen modellel. Ezúttal a Samsungon van a sor...
Egy brit fapados légitársaság Tel-Avivból Manchesterbe tartó járata kért műszaki okok miatt leszállási engedélyt Ferihegyen; a gépen senki sem sérült meg, az utasokért mentesítő gépet küldenek - közölte a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője pénteken az MTI-vel.
Egy kiskaliberű puskából leadott lövéssel akarta maradásra bírni barátnőjét egy ádándi férfi, majd a menekülő nőt az autójával üldözőbe vette és visszavitte a hétvégi házába, ahol fogva tartotta - közölte a rendőrség.
Egy kiskaliberű puskából leadott lövéssel akarta maradásra bírni barátnőjét egy ádándi férfi, majd a menekülő nőt az autójával üldözőbe vette és visszavitte a hétvégi házába, ahol fogva tartotta. A 45 éves férfi ellen személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt indított büntetőeljárást a siófoki rendőrkapitányság.
A jelek szerint az elkövetkező hetekben nem tart majd megmozdulásokat sem a vámosok, sem az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) dolgozóinak szakszervezete, döntés erről ősszel várható - írja a pénteki Magyar Nemzet. (ProfitLine.hu)
"A magyar nemzeti kisebbség tagjainak biztosított felvételi kedvezmények és az ukránokat sújtó diszkriminatív korlátozások" megszüntetésére szólította fel az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) rektorát a nacionalista Szvoboda Összukrajnai Szövetség kárpátaljai megyei szervezete - adta hírül a DunaTv.
Júniusban a várt 10,6 milliárd helyett 12,2 milliárdos értéket hozott a német külkereskedelmi mérleg (előző. 9,6 Mrd). A gyenge exportok ellenére is pozitív hírek érkeztek: júniusban 3 éve nem látott mértékű emelkedésről adtak számot. Az exportmegrendelések is emelkedtek. Az ifo szerint a német gépjárműipar exportvárakozásai ismét a válság előtti szintre javulhatnak. Az EUR/TRY-t 2,1270-en…
Ősz végéig maradhat rács mögött a szocialista Hunvald György - az erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatásának 3 hónapos meghosszabbítását kezdeményezte a Központi Nyomozó Főügyészség.
Júniusban 6,3%-kal csökkentek az ipari megrendelések (előző. -7,9%). A feldolgozóipari termelés a várt 8,0% helyett 10,1%-kal csökkent (előző: -10,0%). A NOK/JPY-t megrendítették az adatok, és ismét tesztelheti a 15,50-es ellenállást. Érdemes lehet longolni a devizapárt. A NOK/JPY-t 15,75-ön jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A nemzetközi piacok kisebb megtorpanása Európában is érezteti hatását, a vezető részvényindexek közül a német DAX 0.7, a francia CAC-40 0.9, az angol FTSE-100 pedig 0.8%-os mínuszban tartózkodik. Az...
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki fegyverrel próbált a hétvégi házánál marasztalni egy fiatal nőt Ádándon, majd a menekülésében is megakadályozta. A férfi indítékait és a történtek hátterét még vizsgálják.
A kínaiak 1,09 millió autót vásároltak júliusban, 63,6 százalékkal többet, mint tavaly júliusban, közölték a kínai autógyártók szövetségében (CAAM) pénteken, hozzátéve, hogy ez a gazdasági fellendülésnek és a kormány támogató politikájának köszönhető.
Az idei év első hat hónapjában mind a külföldi, mind a belföldi vendégek száma csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken: 14, illetve 9 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ugyanekkor. A vendégéjszakák száma 12 és 9 százalékkal csökkent. A szálláshelyek árbevétele 11 százalékkal volt kevesebb – derül ki a KSH pénteki tájékoztatójából.
Egy brit fapados légitársaság Tel-Avivból Manchesterbe tartó járata kért műszaki okok miatt leszállási engedélyt Ferihegyen; a gépen senki sem sérült meg, az utasokért mentesítő gépet küldenek -...
Régi és új indulók is vannak a Magyar Televízió elnökségéért pályázók között, Rudi Zoltán előző elnök viszont már nem pályázik. Szeptemberben választanak, hatodszor próbálják meg.
A kínaiak 1,09 millió autót vásároltak júliusban, 63,6 százalékkal többet, mint tavaly júliusban, közölték a kínai autógyártók szövetségében (CAAM) pénteken, hozzátéve, hogy ez a gazdasági fellendülésnek és a kormány támogató politikájának köszönhető. (ProfitLine.hu)
A romák ellen Magyarországon végrehajtott támadások kapcsán közölt kommentárt Az idegen szomszéd visszatér címmel pénteken a Süddeutsche Zeitung. A Der Standard című osztrák napilap is foglalkozott a témával.
Hatvan fölé emelkedett a csendes-óceáni Tonga-szigetek partjai előtt történt kompbaleset eltűntjeinek száma - jelentette be a rendőrség pénteken. A szerda éjjel elsüllyedt, Princess Ashika nevű...
A kínaiak 1,09 millió autót vásároltak júliusban, 63,6 százalékkal többet, mint tavaly júliusban, közölték a kínai autógyártók szövetségében (CAAM) pénteken, hozzátéve, hogy ez a gazdasági fellendülés...