Halálra gázolt egy embert a vonat Nyíregyháza és Sóstógyógyfürdő között vasárnap - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel.
Kétórás várakozás alakult a röszkei határátkelőhely belépő oldalán, miután Nyugat-Európába számos török és szerb vendégmunkás utazik vissza ezekben a napokban - tájékoztatta a rendőrség vasárnap délelőtt az MTI-t.
Amerikai túrájának utolsó, San Franciscó-i mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott a mexikói Guadalajarával (közismert nevén a Chivasszal) a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona labdarúgócsapata.
Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt megkezdte a nyomozást a BKV-s végkielégítés ügyében a rendőrség - mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek vasárnap....
Halálra gázolt egy embert a vonat Nyíregyháza és Sóstógyógyfürdő között vasárnap. A baleset a város pályaudvara és a sóstógyógyfürdői üdülőhely állomása között a nyílt pályán, a Kótaji úti vasúti kereszteződéstől 200 méternyire Záhony irányában történt A rendőrség a helyszíni szemlével együtt megkezdte a halálra gázolt személy azonosítását.
Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt megkezdte a nyomozást a BKV-s végkielégítés ügyében a rendőrség - mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Razvan Lucescu, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 23 fős keretét a szerdai, magyarok elleni barátságos mérkőzésre: a vendégek legnagyobb sztárja, Adrian Mutu neve nem szerepel a névsorban.
Szívleállás következtében halt meg az este egy spanyol labdarúgó. A 26 éves Dani Jarque, a spanyol élvonalban szereplő, és éppen Olaszországban edzőtáborozó Espanyol játékosa volt. Sajtóértesülések szerint a játékos délelőtt még együtt edzett társaival, majd kora este, amikor éppen várandós barátnőjével beszélt telefonon, amikor összeesett hotelszobájában.
Az MSZP kampányában újra szerepet vállaló Gyurcsány Ferenc volt Ficsor Ádám esküvői tanúja. Az egyik belvárosi szállodában rendezett kézfogón ott volt a korábbi titokminiszter Szilvásy György, Molnár Csaba kancellária miniszter, Ujhelyi István államtitkár és Szigetvári Viktor is.
Kétórás várakozás alakult a röszkei határátkelőhely belépő oldalán, miután Nyugat-Európába számos török és szerb vendégmunkás utazik vissza ezekben a napokban - tájékoztatta a rendőrség vasárnap...
Halálra gázolt egy embert a vonat Nyíregyháza és Sóstógyógyfürdő között vasárnap - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel. A baleset a...
Szívleállás miatt meghalt szombat este Dani Jarque, az Olaszországban edzőtáborozó Espanyol labdarúgócsapatának 26 éves kapitánya. A spanyol gárda vasárnap felkészülési mérkőzést játszott volna a Bolognával, a meccset a tragédia miatt törölték.
14%-os profitnövekedést könyvelhetett el Warren Buffet cége, a Berkshire Hathaway a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, miután részvénybefektetései felértékelődtek. 3.3...
Az első tűzvizsgálati eredmények szerint valószínűleg gyújtogatás nyomán égett le egy családi ház vasárnap hajnalban a Heves megyei Tarnazsadányban; személyi sérülés nem történt - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem.
Hét személy - öt rendőr és két civil - sérült meg szombaton a kelet-szlovákiai Szentmihályfalván a rendőrök és a szélsőjobboldali tüntetők közti összecsapásokban - közölte Daniel Dzobanik eperjesi rendőrségi szóvivő vasárnap.
Hazai győzelem született a finnországi szauna világbajnokságon, igaz, csak a férfiak versenyében. A forró hangulatú szombat esti megmérettetésen a férfiak között Timo Kaukonen, míg a nőknél az orosz Tatjana Arkhipenko lett a győztes.
Hájredőjében csempészett pisztolyt két börtönbe is az Egyesült Államokban egy csaknem negyedtonnás férfi. A 25 éves George Vera előbb egy houstoni börtönbe, majd a Harris megyei fogdába lopta be sikerrel – az amúgy töltetlen – fegyvert az alapos motozások ellenére.
A horvátok többsége nem ismeri az állami ünnepeket, nem tudja, hogy mire is emlékeznek, közben Luka Bebic, a parlament elnöke azt hangoztatta, hogy többet kell tudni a honvédő háborúról, különösen a fiataloknak.
Hat héttel az országgyűlési döntés után kiadta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Közlönyben azt a rendeletet, amely az EU felelősségi, szerződésre és tájékoztatásra, valamint intézményekre vonatkozó irányelvére épülő szabályokat tartalmazza. A vonatkozó törvényt még június 29-én fogadta el az Országgyűlés. Hat hét plusz az elmúlt évek – hány milliárd forint?
Szörnyethalt egy férfi, akit egy ukrán kisbusz gázolt el Kisvárda közelében. Az áldozatnál semmiféle irat nem volt, ezért egyelőre nem tudták azonosítani a rendőrök.
Az MSZP szerint közpénzekből pártfinanszírozó hálózatot működtet a Fidesz, ezért felszólították a Fideszt, és Kövér Lászlót, a párt választmányi elnökét, hogy adjon magyarázatot szerepükről a...
Hét személy - öt rendőr és két civil - sérült meg a kelet-szlovákiai Szentmihályfalván a rendőrök és a szélsőjobboldali tüntetők közti összecsapásokban. Az utcai összecsapásra azután került sor, hogy a tüntetők semmibe vették a polgármester bejelentését, aki az engedély nélküli akciót feloszlatta.
Mély aggodalmát hangoztatta az Amnesty International (AI) nemzetközi emberjogi szervezet a magyarországi romaellenes gyilkosságsorozattal kapcsolatban, és eredményes rendőrségi vizsgálatot...
Miközben Szlovákiában évtizedes probléma a cigányság és az állam, illetve a nem cigány lakosság ügye, s miközben éppen tegnap volt a kelet-szlovákiai Szentmihályfalván szélsőséges tüntetés, rendőrattakkal, egyes szlovákiai cigányszervezetek a magyarországi cigányság „védelmében” tüntetnek.
Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kérik az Otthonvédők a kényszerkilakoltatások leállítására. A forintmegroggyanás óta teszetoszáskodik a kormányzat és az országgyűlési többség a devizahitelesek védelmével, közben a kilakoltatásra, az adósok kifosztására egész iparág alakult.
Nyelvhasználat és jogi szabályozás a tudomány tükrében címmel augusztus 19-én rendezi meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) azt a konferenciát, amelynek résztvevői áttekintik, miként szabályozzák...
Magasabb azoknak a gyerekeknek a vérnyomása, akik sokat néznek televíziót, még akkor is, ha nem kövérek és egyébként eleget mozognak. Az izgalmas, új tudományos vizsgálat eredményeit az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine augusztusi száma közölte.
Elbocsátások nélkül hajt végre leépítést a Magyarországon is érdekelt német E.ON energiakonszern. Vasárnapi lapjelentések szerint a világszerte 90 ezer embert foglalkoztató vállalatcsoport és a...
Richter-skála szerint 6,9-es erősségű földrengés rázta meg a japán fővárost és környékét vasárnap - közölte a japán meteorológiai szolgálat. A földmozgás központja a Tokiótól 300 kilométerre délnyugatra fekvő Izu-szigeteknél volt.
Pokolgépes robbanás következtében életét vesztette egy járőröző brit katona Afganisztánban - közölte vasárnap a brit védelmi minisztérium. A tárca közleménye szerint az eset szombaton történt a...
A Richter-skála szerint 6,9-es erősségű földrengés rázta meg a japán fővárost és környékét vasárnap - közölte a japán meteorológiai szolgálat. A földmozgás központja a Tokiótól 300 kilométerre...
Elsodort egy autót egy személyvonat a Pest megyei Táborfalvánál. A baleset vasárnap délelőtt történt egy csak - a vasúti átjárókat jelző piros-fehér színű, úgynevezett - andráskereszttel ellátott vasúti átjáróban.
Az országgyűlés rendkívüli ülésének mielőbbi összehívására kérte Szili Katalin házelnököt az Otthonvédők Összefogás nevű szervezet. Azért kérik ezt, hogy a Parlament azonnal vessen véget a kényszerkilakoltatásoknak, és vizsgálóbizottságot állítson fel a bankok felelősségének megállapítására több tízezer ember kilakoltatásáért - tudatta vasárnapi közleményében Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum…
Két baleset történt vasárnap az M7-es Budapest felé vezető pályáján; személyi sérülés egyiknél sem történt, de 5-6 kilométer hosszan torlódik a forgalom - közölte az MTI-vel a rendőrség. A 71-72-es...
Tony Curtis azt állítja, hogy Marilyn Monroe hajdan gyermeket várt tőle, de a terhesség végül vetéléssel végződött. A New York Daily News című amerikai bulvárlap szerint a magyar származású...
Michael Jackson lánya, Paris biológiai apjának vallja magát Mark Lester egykori gyermekszínész, a Jackson-gyerekek keresztapja, a június 25-én elhunyt popsztár régi barátja.
Elgázoltak egy gyalogost vasárnap délután Budapesten a X. kerületben, az idős nő a kórházba szállítás közben életét vesztette - tájékoztatta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
A madridi AS információja szerint a portugál élvonalban szereplő Sporting Braga másfélmillió euróért megvenné Szalai Ádámot, a Real Madrid - a Castilla nevű fiókcsapatban szereplő - csatárát.
Michael Jackson lánya, Paris biológiai apjának vallja magát Mark Lester egykori gyermekszínész, a Jackson-gyerekek keresztapja, a június 25-én elhunyt popsztár régi barátja. A Nagy-Britanniában élő...