A világ területileg legnagyobb, a kortárs művészek alkotásait bemutató biennáléjának megrendezését tervezik 2011-ben a Balaton keleti medencéjében; az előkészületek megkezdődtek - jelentette be Kováts Lajos ötletgazda és Juhász László, az esemény két főszervezője Badacsonyban pénteken egy rendezvényen.
Új tárgyalási javaslatában Irán nem vesz tudomást a Nyugat fő követeléséről, az urándúsítás leállításáról - jelentette pénteken az amerikai hírügynökség, amely hozzájutott a Bécsben szerdán átadott...
Lukáts Andor vehette át péntek este a legjobb színésznek járó díját a Mázli című filmben nyújtott alakításáért a csehországi Mladá Boleslavban - tudatta a Magyar Filmunió.
A nagyobb ázsiai privát bankok már komolyabb létszámbővítéseket eszközölnek, valamint akvizíciós lehetőségek után kutatnak, hogy növeljék részesedésüket egy olyan piacon, melyet eddig külföldi...
Ivan Gasparovic szlovák államfő a magyar-szlovák viták ellenére szeretne külön találkozni Sólyom László magyar köztársasági elnökkel a visegrádi országok (V4) államfőinek a lengyelországi Sopotban...
Elnöki amnesztia révén ezerötszáz elítélt szabadul pénteken Zimbabwe börtöneiből a fegyintézetek túlzsúfoltságának enyhítése érdekében - közölte a helyi büntetés-végrehajtási hivatal igazgatója.
Baleset, terhességi és szülési komplikációk, öngyilkosság, erőszak, az AIDS és a tuberkulózis a 10 és 24 év közötti fiatalok leggyakoribb haláloka világszerte - állítja egy pénteken nyilvánosságra hozott jelentés.
Jól sikerült a Debrecen Bajnokok Ligája-főpróbája: a jövő szerdán Liverpoolban pályára lépő hajdúságiak egygólos győzelmet arattak Pakson a labdarúgó Soproni Liga 7. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Horváth Csaba szerint csődközeli helyzetbe kerül a BKV, ha nem kap a kormánytól ötmilliárd forintos, rövid lejáratú likviditási hitelt. A közlekedési társaság felügyeletével megbízott szocialista főpolgármester-helyettes az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: a hitelnyújtás feltételéül a kormány azt szabta, hogy a BKV valóban átlátható működésű, ellenőrzésű és irányítású vállalat…
Az öt napja tartó folyamatos emelkedés után ma a pihenést választja Amerika, a vezető részvényindexek enyhe mínuszban tartózkodnak. Bár volt egy vártnál jobb fogyasztói bizalmi adat, erre ma még a...
Draskovics Tibor és Veres János nyomába lépett Oszkó Péter. A Bajnai-kormány pénzügyminisztere 450 milliárd forintnyi megszorítással sétált át az Országgyűlés elnökéhez, hogy átadja neki a vízibivalybőr táskába rejtett jövő évi költségvetést. Bár a kabinet visszautasítja, hogy választási költségvetést készített, a kiadáscsökkentés fedezetet nyújt a távhőszolgáltatás áfájának további csökkentésére.
Csakúgy, ahogy a csődbe vitt baromfi-feldolgozó, a Hajdú-Bét, a tulajdonosok által létrehozott utódcég, a Nyírségi Szárnyas Kft. sem fizeti ki beszállítóit. A lúdtenyésztőknek milliárdos kárt okoz a felszámolás alatt álló cég.
Felborult egy mikrobusz az M1-es autópályán Budapest irányában, Mosonmagyaróvár térségében péntek este; a jármű sérült vezetőjét kórházba szállították - közölte a rendőrség. A helyszínelés a külső...
Az elmúlt másfél évben 22-en haltak meg a francia távközlési cégnél. Az ok minden esetben ugyanaz: elbocsátás, vagy alacsonyabb munkakörbe való helyezés
Vissza kell fogni a légiközlekedést - sugallták a brit kormány tanácsadói, akik szerint a decemberi koppenhágai klímacsúcson meg kell állapodni a repülőutakból származó emisszió csökkentéséről. A szakértők szerint a 2005 előtti szintre kell csökkenteni a légiközlekedésből származó üvegházi gázkibocsátást.
A JP Morgan közölte, a válság ellenére bővíti kereskedelmi banki tevékenységét és erősen fontolgatja, hogy jövőre visszatér a kereskedelmi ingatlanok piacára is. Bár a szektor többi szereplője inkább...
A nyolc évvel ezelőtti New York-i terrortámadás áldozatairól, illetve a világ más országaiban történt merényletekben elhunyt emberekről és sérültekről emlékeztek péntek este a budapesti Szabadság...
A floridai űrközpont környékén uralkodó viharos időjárás miatt elhalasztották a Discovery amerikai űrrepülőgép péntekre tervezett első visszatérési kísérletét a Földre.
A floridai űrközpont környékén uralkodó viharos időjárás miatt elhalasztották a Discovery amerikai űrrepülőgép péntekre tervezett, első visszatérési kísérletét a Földre.
Jól sikerült a Debrecen Bajnokok Ligája-főpróbája: a jövő szerdán Liverpoolban pályára lépő hajdúságiak egygólos győzelmet arattak Pakson a labdarúgó Soproni Liga 7. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Felborult egy mikrobusz az M1-es autópályán Budapest irányában, Mosonmagyaróvár térségében péntek este; a jármű sérült vezetőjét kórházba szállították.
A Szlovák Nemzeti Párt megfosztaná parlamenti mandátumuktól a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselőit, amiért a politikusok részt vettek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF). Robert Fico koalíciós partnereinek végső célja a szlovákiai magyarság politikai képviseletének felszámolása lehet. Ján Slota és Vladimir Meciar pártja - a hírek szerint - ügyészségi vizsgálatot kezdeményez…
Benyújtották a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek, a Fidesz a tervezet visszavonását követeli. Két társaság adott be ajánlatot a felszámolás alatt álló diósgyőri kohászat vagyonára. Megemlékezést tartottak a magyar tűzoltók a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás évfordulóján.
Összeütközött egy garázsba tartó csuklós BKV-busz és két személyautó péntek este a XVI. kerületben, egy HÉV-átjáróban, a balesetben hárman könnyebben megsérültek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.