A Phyladelphiai régió feldolgozóipara a növekedés jeleit mutatja szeptemberben is a megkérdezettek vállalatok szerint. Mind az általános tevékenységet, mind az új megrendeléseket és szállításokat tekintve pozitív tartományban vannak az indexek immár a második egymást követő hónapban.
Tegnap újabb felvonásra került sor a Phylaxia Ceva-Phylaxia elleni perében, folytatólagos tárgyalásra pedig november 16-án kerül majd sor. A PHYLAXIA 1912. Holding, mint felperes valamint a...
Kis csökkenéssel indítottak a New York-i részvénypiacok csütörtökön a csomagszállító FedEx negyedéves jelentését követően, azonban a kedvező munkaerőpiaci, építőipari, és feldolgozóipari adatoknak hála szinte azonnal pluszba lendültek a piacok.
A 2006-ban elindult gazdasági fehéredési folyamat leállt, sőt valószínűsíthető, hogy a folyamat egyes területeken már a visszájára fordult, áll a feketegazdaságot és a gazdaság kifehéredését vizsgáló...
Miután éves csúcsot ért el 0,8775-nél, az AUD/USD visszaesett 0,8692-re. Tartósan kedvezőek a kilátások, és a következő cél a 0,8814-es érték. Támogatás 0,8675-nél található. Az AUD/USD-ot 0,8714-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatást nyújt a Társaság, mint felperes valamint a Ceva-Phylaxia Zrt. I.rendű, Ceva Sante Animale II. rendű és Chinoin Zrt. III. rendű alperesek között a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő folytatólagos eljárásban 2009. szeptember 17-én tartott tárgyalással kapcsolatban.
Erőre kapott az EUR/PLN, azonban továbbra is augusztus eleji sávjában mozog 4,0500 és 4,2500 között. Csalódást okoztak a mai adatok: az ipari termelés augusztusban meglepően 0,2%.akl csökkent (előrejelzés: 0,2%, előző: -4,4%). A termelői árak augusztusban a várt 2,8% helyett 2,5%-kal emelkedtek (előző. -2,8%). Az EUR/PLN-t 4,1281-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Hatodik alkalommal várja országszerte 41 város 98 filmszínháza szeptember 17. és 20. között a Moziünnep látogatóit. Az idei évben is több külföldi és magyar film lesz látható premier előtt a mozikban, és a négy nap során kedvezményes áron, maximum 550 forintért lehet belépőt váltani.
Nem tartja elegendőnek az Európai Parlament azokat az intézkedéseket, amelyeket az Európai Bizottság eddig tett a tejágazat válsága miatt nehéz helyzetbe került gazdák megsegítésére.
Az EUR/USD összeszedte magát, és 1,4688-ról 1,47 fölé emelkedett. A Philadelphia Fed Index szeptemberben 4,2 pontról 14,1 pontra emelkedett, miközben az elemzők 8,0 pontos értéket vártak. Az EUR/USD-ot 1,4727-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Több mint hétezer új emlőrákos megbetegedést fedeznek föl évente Magyarországon, és a betegség 2000-2500 nő halálát okozza minden esztendőben - közölte Kahán Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetem...
Lemondott tisztségéről a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) alelnöke, Krausz István, miután lopáson kapták és tettéért a bíróság elítélte - mondta Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke csütörtökön.
Egy helyi erdész segítségével fogták el a rendőrök azt a két embert, akik több mint egy köbméternyi fát akartak ellopni egy erdőrészből Gerlán - értesült a HavariaPress.
Az Európai Parlament szerint többet kell tenni az Európai Unióban azért, hogy megakadályozzák az energiaellátás jövőbeni zavarait, beleértve külső energiacégek "ellenséges" felvásárlási kísérleteit is.
Szárnyalnak ma a légitársaságok az amerikai tőzsdéken, az American Airlines anyavállalata, az AMR Corp. részvényei jelenleg 21%-os pluszban tartózkodnak annak ellenére, hogy az olaj árfolyama...
Új finanszírozási modell bevezetésével rendezné a Fidesz a BKV csőd közeli helyzetét. A párt fővárosi frakcióvezető-helyettese szerint emellett szükség van a megrendelői és a szolgáltatói szerepek szétválasztására, szakmailag kiérlelt, vállalható reorganizációra.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) csütörtökön párizsi székhelyén megkezdte a főigazgatói posztra pályázók meghallgatását. A kilenc jelölt közül sajtóértesülések...
Lemondott tisztségéről a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) alelnöke, Krausz István, miután lopáson kapták és tettéért a bíróság elítélte - mondta Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke csütörtökön.
Sikeres terrorelhárítási gyakorlatot hajtottak végre az ország légterében, majd a debreceni repülőtéren a rendőrség, a honvédség, a tűzoltóság és a mentők kijelölt egységei csütörtökön - közölte Túri András, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára a gyakorlatot követően a debreceni repülőtéren.
Lemondott tisztségéről a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) alelnöke, Krausz István, miután lopáson kapták és tettéért a bíróság elítélte - mondta Feldmájer Péter, a...
Bekérették a pozsonyi magyar nagykövetet csütörtökön délután a szlovák külügyminisztériumba, hogy tolmácsolják neki a Szlovák Köztársaság felháborodását a magyar külügyminiszterrel készült, s a müncheni Süddeutsche Zeitungban megjelent interjúban olvasható kijelentések miatt - közölte az MTI tudósítójával Peter Stano, a szlovák külügyminisztérium szóvivője.
A várt növekedés helyett csökkent az első ízben munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban az elmúlt héten, az új lakásépítések száma pedig kilenchavi csúcsra emelkedett augusztusban.
Az MSZP szerint nincs helye demokratikus pártban, demokratikus közéletben a fideszes Molnár Oszkárnak, aki hazugságokkal, rágalmakkal jellemzi a roma közösséget, hangulatot, gyűlöletet kelt...
Továbbra is az Egyesült Államoké a világ legversenyképesebb információ-technológiai (IT) szektora; Magyarország őrzi globális felső középmezőnybeli helyét
Magyarországnak az idén és jövőre teljesítenie kell a tervezett államháztartási hiánycélokat, 2011-ben pedig 3 százalék alatti deficit kell ahhoz, hogy beléphessen az ERM-II rendszerbe - mondta Christopher Kwiecinski, a Calyon Bank régiós stratégiai elemzője csütörtökön Budapesten.
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy kormánya lemond a kelet-európai rakétapajzs tervéről, s helyette egy új rakétavédelmi megközelítést fog alkalmazni. Obama hangsúlyozta, ho...
Székely Csaba, a GYSEV vezérigazgatója a Szombathelyen rendezett regionális közlekedésfejlesztési konferencián úgy nyilatkozott, hogy 600 kilométernyi vasútvonal üzemeltetését veheti át a vasúttársaság tervei szerint a jövőben a Nyugat-dunántúli régióban,, köztük a bezárásra ítélt Körmend-Zalalövő közötti szakaszt is.
Szeptember elejétől látható a magyar telvíziókban a Lidl áruházlánc legújabb reklámkampánya. A Gianni főszereplésével készült filmeknél vannak azonban sokkal-sokkal viccesebbek is!...
A tegnapinál jóval visszafogottabb, de emelkedő napot láthattunk ma a részvénypiacokon, ehhez az üzemanyagot az újabb kedvező amerikai makroadatok szolgáltatták. A régió ezúttal is élen járt a...
A Deutshce Bank elemzői látnak még fantáziát a zloty euróval szemben történő vásárlásában, miután meglátásuk szerint a privatizációs bevételek segíthetik a lengyel fizetőeszköz felértékelődését. A...
Ma reggel még háromhetes csúcson járt a forint az euróval és 9 havi csúcson a dollárral szemben, de napközben már elbizonytalanodott a magyar fizetőeszköz. Az 1%-nál nagyobb esést a délutáni amerikai...
A 18.00 órai török kamatdöntés előtt erősödött a török líra. Az USD/TRY minimumot ért el 1,4641-nél. Az elemzők azzal számolnak, hogy a további 50 bázisponttal 7,25%-ra csökkenti alapkamatát. Az USD/TRY-t 1,4671-en jegyzik. A következő cél az 1,4492-es élves mélypont tesztje. Támogatás legközelebb 1,4613-nál található. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Európában Magyarországon zuhantak legnagyobb mértékben az újautóeladások augusztusban: 2008 azonos hónapjához képest 77,4 százalékot. A roncsprémiumok hatása ellentmondásos Nyugat-Európában - derül ki a világ legnagyobb autóipari piackutató, a Jato Dynamics legfrissebb adataiból.
Sikeres terrorelhárítási gyakorlatot hajtottak végre az ország légterében, majd a debreceni repülőtéren a rendőrség, a honvédség, a tűzoltóság és a mentők kijelölt egységei csütörtökön - közölte...
A Heti Válasz után a Lánchíd Rádiót is megvásárolja az Infocenter.hu Zrt.; a rádió szakmai stábja változatlan marad - közölte a befektetési vállalkozás csütörtökön.
A rendszeres mozgás növeli az állóképességet, segít fiatalságunk megőrzésében és számos súlyos egészségügyi probléma kialakulását megelőzi. Aki sportol, egészséges, vélhetjük mindezek alapján. Miért van szükség mégis a hobbi- és élsportolók rendszeres szűrésére?
Balázs Péter külügyminiszter szeptember 21. és 28. között részt vesz az ENSZ közgyűlés 64. ülésszakának megnyitóján és az úgynevezett magas szintű hét rendezvényein New Yorkban - közölte a külügyi...