2009. szeptember 19. szombat

szept. 19
14:02
Míg Ferguson él, esélytelen a City? (HírTV)
Kategorikusan elutasította azt az újságírói feltevést Sir Alex Ferguson, amely azt feszegette, hogy eljön-e az az idő, amikor a városi rivális City lesz a Manchester United elleni derbi esélyese. A Vörös Ördögök menedzsere csak annyit mondott, amíg él, biztosan nem! A legendás szakember a Premier League 6. fordulójának egyik slágermérkőzését elemezte.
szept. 19
14:03
Lemondták a belgrádi melegparádét (Infostart)
Mégsem lesz Belgrádban melegparádé - a szervezők közölték, hogy nem tartják meg a melegek, leszbikusok és transzvesztiták vasárnapra tervezett felvonulását.
szept. 19
14:03
Újraélesztették a motorost az Újpesti rakparton (Infostart)
Személyautó ütött el egy motorost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentőknek újra kellett éleszteniük - közölte a rendőrség és a mentőszolgálat.
szept. 19
14:03
Internetes intők, elektronikus szülői értekezletek Romániában (Infostart)
A román iskolákban hamarosan nem lesz szükség tanári fogadóórákra, hiszen a szülő mindent megtudhat csemetéjéről az interneten is.
szept. 19
14:05
Csehország részt akar venni az amerikai rakétapajzs kiépítésében (Infostart)
Csehország még az év vége előtt tárgyal az Egyesült Államokkal arról, hogy részt venne a valóban megvalósuló amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítésében, miután Washington feladta a rendszerelemek közép-európai telepítésének tervét - közölte helyi idő szerint pénteken, washingtoni tárgyalásai után a cseh védelmi miniszter.
szept. 19
14:06
Másodpercenként hatezer font új brit államadósság (Infostart)
Másodpercenként több mint hatezer font (1,9 millió forint) hitelt vett fel a brit kormány a múlt hónapban a recesszió okozta meredek adóbevétel-kiesések és a hatalmas gazdaságélénkítő kiadások okozta rekordhiány betömködésére.
szept. 19
14:06
Csehország részt akar venni az amerikai rakétapajzsban (Gondola)
Csehország még az év vége előtt tárgyal az Egyesült Államokkal arról, hogy részt venne a valóban megvalósuló amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítésében, miután Washington feladta a rendszerelemek...
szept. 19
14:06
200 roma diplomást a közigazgatásba (Metropol)
Bajnai: sokkal erősebb roma értelmiség kell ahhoz, hogy a nemrég letartóztatott magyar Ku-Klux-Klántól el lehessen jutni egy magyar Obamához.
szept. 19
14:12
Családapát próbált elcsábítani a sztriptízbajnok (Blikk)
szept. 19
14:18
Magyar járőrcsoportot támadott meg a merénylő (HírTV)
Szombaton, magyar idő szerint reggel 9 órakor támadás érte az afganisztáni Baghlan tartományban állomásozó Tartományi Újjáépítési Csoport egyik járőrcsoportját - derül ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) közleményéből. A támadásban egy magyar sem sérült meg.
szept. 19
14:20
Újra kellett éleszteni az egyik sérültet (HírTV)
Két kocsi és egy motor ütközött össze szombat délelőtt Budapest XIII. kerületében, az Újpesti rakparton. A balesetben ketten sérültek meg, egyiküket újra kellett éleszteni.
szept. 19
14:24
Az RMDSZ elítéli a szlovákiai kisebbségi jogok korlátozását (Gondola)
Elítéli a kisebbségi jogok mindennemű korlátozását Szlovákiában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amelynek "miniparlamentje" szombaton Marosvásárhelyen elfogadott...
szept. 19
14:26
Lemondták a belgrádi melegparádét (Gondola)
Mégsem lesz Belgrádban melegparádé - a szervezők közölték, hogy nem tartják meg a melegek, leszbikusok és transzvesztiták vasárnapra tervezett felvonulását. Az esemény, amelyre sok külföldi is...
szept. 19
14:28
Németh Miklós szerint nem kell félni a Fidesztől (Gondola)
A Magyar Nemzet Németh Miklós volt kormányfővel közöl interjút, aki úgy reagált a lap az MSZP népszerűtlenségét firtató kérdésére, hogy egy idő után a hatalomban levő pártnak jót tesz, ha egy kicsit átadja a kormányrudat, és megkóstolja az ellenzéki kenyér keserű ízét is.
szept. 19
14:33
"Mire utalhat a lila száj?" - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Gyakran ha fázom, nagyon lila lesz a szám, nem tudom, hogy ez mennyire normális. Mi lehet ennek az oka?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
szept. 19
14:39
Mustgáz-mérgezést kapott egy házaspár Sombereken (Infostart)
Mustgáz-mérgezést szenvedett egy sombereki pincében egy házaspár, súlyos állapotban szállították őket kórházba - közölte a mentőszolgálat
szept. 19
14:41
Az SZDSZ országos tanácsa nyilatkozatot akar aláíratni a parlamenti képviselőkkel (Infostart)
Az SZDSZ országos tanácsa (ot) nyilatkozatot akar aláíratni a párt parlamenti képviselőivel, amelyben kijelentik, hogy az Országgyűlésben a párt politikáját kívánják segíteni - jelentette be a párt elnöke a testület szombati ülését követő sajtótájékoztatón.
szept. 19
14:42
Támadás érte az afganisztáni magyar katonai missziót (Gondola)
Támadás érte szombaton reggel az afganisztáni Baglán tartományban állomásozó MH Tartományi Újjáépítési Csoport egyik járőrcsoportját, személyi sérülés nem történt - közölte a Honvédelmi...
szept. 19
14:42
Lebukott az ausztrál Fritzl (Blikk)
A perverz férfi azzal terrorizálta a lányt, hogy az anyját veri agyon, ha nem engedelmeskedik és nem hallgat
szept. 19
14:42
Megkéseltek egy francia turistát Pekingben (Metropol)
A csütörtök esti pekingi késelés helyszínéhez közel, a forgalmas, turisták által előszeretettel látogatott Csienmen (Qianmen) kapu szomszédságában szombaton francia turistára támadt egy vidéki kínai.
szept. 19
14:44
Heves viharok okoznak fennakadást Dél-Franciaországban (Gondola)
Heves viharok voltak és sok eső esett péntek éjjel Franciaország déli részén, és ezek hatására több folyó kiöntött, földcsuszamlások történtek, fennakadás volt a közlekedésben, néhány ember...
szept. 19
14:44
Pokoli idő Franciaországban (Metropol)
Heves viharok voltak és sok eső esett péntek éjjel Franciaország déli részén, s ezek hatására több folyó kiöntött, földcsuszamlások történtek, fennakadás volt a közlekedésben, néhány ember könnyebben megsérült.
szept. 19
14:46
Öngyilkos merénylő támadt magyarokra Afganisztánban (Gondola)
Magyar idő szerint reggel 9 órakor támadás érte az afganisztáni Baghlan tartományban állomásozó Tartományi Újjáépítési Csoport egyik járőrcsoportját – tudósít a Honvédelmi Minisztérium közleménye. A támadásban senki sem sérült meg.
szept. 19
14:48
Négyszáz tonna aranyat ad el az IMF (Portfolio)
Jóváhagyták a Nemzetközi Valutaalap tagállamai, hogy az IMF több mint 400 tonna aranyat adjon el tartalékaiból, a bevételből pedig hitelt nyújtson a szegény országoknak és megszilárdítsa saját...
szept. 19
14:51
Egyre kevesebb a német csúcsvezető (ProfitLine)
Három év alatt, 2006 óta a német nagyvállalatok vezetőinek több mint fele hagyta ott állását, vagy távozott felmondással.
szept. 19
14:54
Százmilliós a Hunvald-vagyon (HírTV)
Százmilliós nagyságrendű Hunvald György, bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekményekkel gyanúsított szocialista VII. kerületi polgármester zárolt vagyona - tudta meg az egyik bulvárlap.
szept. 19
14:56
Sikoltozva rohantak ki az épületekből (HírTV)
A Richter-skála szerint 6,4-es erősségű rengés rázta meg az indonéziai Bali szigetét. A földmozgások következtében heten megsérültek, számos ház pedig megrongálódott, az egyik bevásárlóközpont teteje is beomlott.
szept. 19
14:57
Harmincmillió forint értékű hamis ruhát foglaltak le a vámosok (Infostart)
Hétezer darab hamisított márkavédett farmert és pólót találtak a vámosok pénteken Röszkén egy török kamionban - tájékoztatta szombaton az MTI-t a Vám-és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószóvivője.
szept. 19
14:57
Rendzavarások Brüsszel bevándorlónegyedében (Infostart)
Rendzavarások voltak az elmúlt két éjjel a belga főváros Molenbeek nevű negyedében, ahol sok marokkói bevándorló lakik.
szept. 19
15:00
Marad a derült, napos idő, 24-27 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, legfeljebb helyenként képződhetnek gomolyfelhők, csapadék nem lesz. Éjszaka is többnyire derült...
szept. 19
15:00
Zavargások Brüsszelben! (Kripto Akadémia)
Rendzavarások voltak az elmúlt két éjjel a belga főváros Molenbeek nevű negyedében, ahol sok marokkói bevándorló lakik.
szept. 19
15:00
Bebiztosítaná magát az SZDSZ (Alternatív Energia)
Az SZDSZ országos tanácsa (ot) nyilatkozatot akar aláíratni a párt parlamenti képviselőivel, amelyben kijelentik, hogy az Országgyűlésben a párt politikáját kívánják segíteni – jelentette be a párt elnöke a testület szombati ülését követő sajtótájékoztatón.
szept. 19
15:02
Az SZDSZ országos tanácsa nyilatkozatot akar aláíratni a képviselőkkel (Gondola)
Az SZDSZ országos tanácsa (ot) nyilatkozatot akar aláíratni a párt parlamenti képviselőivel, amelyben kijelentik, hogy az Országgyűlésben a párt politikáját kívánják segíteni - jelentette be a párt...
szept. 19
15:06
Pénzért fogad örökbe Elton John? (Blikk)
KIJEV - Mégis van az a pénz, amiért Elton John (62) is örökbe fogadó híresség lehet - ha nem is a szó szoros értelmében. A brit énekes, aki egy ukrán kisfiút szeretne adoptálni, a nevére nem veheti a kicsit, de lehet az őrangyala, ami azt jelenti: magával viheti Angliába, és együtt nevelheti párjával, David Furnish-sel.
szept. 19
15:12
Benedek Eleket ünneplik Székelyföldön (HírTV)
Benedek Eleket ünneplik a székelyföldi Kovászna megyében a híres meseíró életéhez kötődő hármas évforduló tiszteletére.
szept. 19
15:14
Bombariadó a XVIII. kerületben (HírTV)
Bombariadó miatt kiürítettek egy XVIII. kerületi lakóházat szombaton kora délután Budapesten - mondta a Független Hírügynökségnek Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
szept. 19
15:16
A fiatalok tehetnek a klímaváltozás ellen (HírTV)
A mostani fiatalokat érinti majd leginkább a klímaváltozás, ezért őket kell mobilizálni, hogy tegyenek ellene - mondta az éghajlatváltozás elleni küzdelmet népszerűsítő kampány sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság alelnöke. Margot Wallstörm arról is beszélt, hogy a közvélemény-kutatások szerint a fiatalok tudatában vannak a problémának, életüket azonban nem szívesen változtatják meg emiatt.
szept. 19
15:21
Szenzáció: egyetért az MSZP és Fidesz (Privátbankár)
A Fidesz-KDNP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben a gyermekétkeztetésen akar spórolni - mondta Soltész Miklós, a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője budap...
szept. 19
15:24
Banki magatartáskódex - Aki kimarad, lemarad (ProfitLine)
Azok a hitelintézetek, amelyek nem csatlakoznak a Magatartási Kódexhez, versenyhátrányba kerülnek Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója szerint.
szept. 19
15:30
Zűrzavar a diploma körül - Juhász pontosítana (HírTV)
Juhász Gábor, a polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter kezdeményezi tanulmányi adatainak pontosítását az Országgyűlés honlapján - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Miniszterelnöki Hivatal (MeH). A parlament oldalán közzétett önéletrajza szerint a miniszter 1991-ben szerzett diplomát a közgazdaság-tudományi egyetemen.
szept. 19
15:30
Nagylevelű kőtiszafa (Podocarpus macrophyllus) (Édenkert)
Sokunknak okoz gondot, hogy hűvös előszobánkba milyen cserepes növényt válasszunk.
szept. 19
15:30
Megnyílt az Oktoberfest (Metropol)
Több ezer, többnyire bajor népviseletbe öltözött ünneplő jelenlétében - már szeptember harmadik szombatján pontban délben - megnyílt Münchenben a világ legnagyobb népünnepélyének tartott, sörfesztivál, az Oktoberfest.
szept. 19
15:36
Megnyílt az Oktoberfest (Metropol)
Több ezer, többnyire bajor népviseletbe öltözött ünneplő jelenlétében - már szeptember harmadik szombatján pontban délben - megnyílt Münchenben az Oktoberfest.
szept. 19
15:48
Halál a liftben (HírTV)
Halálos munkahelyi baleset történt szombat délután Budapesten, egy VI. kerületi építkezésen, a Székely Mihály utcában - tájékoztatott Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
szept. 19
15:51
Bombariadó miatt ürítettek ki egy toronyházat a XVIII. kerületben (Infostart)
Bombariadó miatt ürítettek ki egy 11 emeletes házat a XVIII. kerületi Csontváry Kosztka Tivadar utcában, de nem találtak robbanószerkezetet - közölte a rendőrség.
szept. 19
15:51
Tóth Krisztina is kiesett, érem nélkül a magyarok (Infostart)
Tóth Krisztina négy szettben kikapott a német Wu Jiaduótól, így a negyeddöntőben fejezte be szereplését egyesben a stuttgarti asztalitenisz Európa-bajnokságon. Búcsúja egyben azt is jelenti, hogy a magyarok érem nélkül zárják a kontinensviadalt.
szept. 19
15:54
A gének is felelősek a korai szexuális életért? (Gondola)
A tinédzserek szexualitása egyre korábban ébredezik. Amerikai kutatók most úgy vélik, megtalálták annak genetikai okát, hogy bizonyos fiatalok különösen korán élik át első szexuális aktusukat. Azok...
szept. 19
15:54
RMDSZ: elítéljük a szlovákiai kisebbségi jogok korlátozását (Metropol)
Elítéli a kisebbségi jogok mindennemű korlátozását Szlovákiában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amelynek miniparlamentje szombaton Marosvásárhelyen elfogadott állásfoglalásában felszólítja a szlovákiai parlamenti pártokat, hogy vonják vissza a módosított nyelvtörvényben foglalt diszkriminatív intézkedéseket.
szept. 19
15:54
Gének is felelősek a korai szexuális életért? (Metropol)
A tinédzserek szexualitása egyre korábban ébredezik. Amerikai kutatók megtalálták annak genetikai okát, hogy egyes fiatalok különösen korán élik át első szexuális aktusukat.
szept. 19
15:56
Bombariadó miatt ürítettek ki egy 11 emeletes házat a XVIII. kerületben (Gondola)
Bombariadó miatt ürítettek ki egy 11 emeletes házat a XVIII. kerületi Csontváry Kosztka Tivadar utcában, de nem találtak robbanószerkezetet - közölte a rendőrség szombaton. A tűzoltóságra fél egy...

Keresés