Horst Köhler német államfővel közösen emlékezik meg Sólyom László köztársasági elnök szerdán Berlinben az 1989. szeptember 10-i magyarországi határnyitás 20. évfordulójáról.
Észak-Magyarországon 780 millió forint volt a legmagasabb bevallott jövedelem 2008-ban - tájékoztatta a személyi-jövedelem adó bevallások összesítése alapján az MTI-t az adóhivatal regionális igazgatóságának sajtószóvivője.
Öt népszavazási kezdeményezést utasított el az Országos Választási Bizottság (OVB) kedd esti ülésén, köztük azt is, amely a szavazat sms-ben való leadását kezdeményezte. A testület egy állásfoglalás-kérésre pedig azt közölte, hogy a népszavazást kezdeményező delegáltja akkortól vehet részt az OVB munkájában, amikor a köztársasági elnök kiírja a referendumot.
Ami Szlovákiában megtörténhet, az Romániában is bekövetkezhet, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) az az egyik legfontosabb feladata, hogy ezt megakadályozza - mondta kedden az MTI-nek Markó Béla, a szövetség elnöke.
Támogatja José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök újabb ötéves megbízatását az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportja, a kereszténydemokrata-konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt.
Egyre kevésbé lehet beszélni általánosságban a nyugdíjasokról, mind jelentősebb ugyanis a rocknyugdíjasok csapata, akik már korántsem a hagyományos értelemben vett időskort élik
A 2-ea vonalra szánt 22 szerelvény leszállítása csúszik, ezért a BKV 3,3 millió euró kötbért követelhet a francia gyártótól, az Alstom azonban a 4-es vonal építésénél jelentkező késés miatt nyújthat be 26 millió eurós számlát. A felek egyezkednek, a metrókocsik beszerzése akár 6-7 milliárd forinttal is több lehet a tervezettnél
A Magyar Nemzet szerint összesen csaknem 17,5 milliárd forint értékű hitelszerződéssel növelné a már így is hatalmas budapesti adósságállományt Demszky Gábor. A fővárosi önkormányzat július elején hirdette meg azt a közbeszerzési eljárást, amelyben a kilenc hitelkeret egy részét általános beruházási célokra, másik részét pedig különböző pályázatokhoz szükséges önrész biztosítására írták ki. Az…
A több mint egyhetes űrmisszió befejeztével levált kedden a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a Discovery amerikai űrrepülőgép hét asztronautával a fedélzetén.
Három hónappal a parlamenti választás után kudarcba fulladt a kormányalakítási kísérlet Libanonban: Michel Szulejman államfő nem hagyta jóvá Szaad Haríri megbízott miniszterelnök által benyújtott kormánylistát.
Csökkentette 4 forinttal a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. A Mol egy hete bruttó 2 forinttal csökkentette a gázolaj és 4 forinttal a benzin li...
Kína egyik legnagyobb vegyipari csoportja tárgyal a BorsodChemet birtokló brit Permira befektetési társasággal részesedés szerezéséről a magyar vállalatban
A Pannon Példakép Alapítvány tizenkilencedik alkalommal hirdette ki díjazottait. A példaképeket minden negyedévben egy-egy megjelölt témához kapcsolódóan, meghatározott szempontrendszer alapján választják ki. Az Alapítvány Kuratóriuma 2009 harmadik negyedévében olyan jelölteket keresett, akik aktívan tesznek azért, hogy a magyarországi hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat bekapcsolják a…
Az Egyesült Államokban július folyamán a fogyasztói hitelállomány rekord mértékben csökken az emelkedő munkanélküliség, és a bizonytalan gazdasági helyreállási folyamat hatására.
Összesen csaknem 17,5 milliárd forint értékű hitelszerződéssel növelné a már így is hatalmas budapesti adósságállományt Demszky Gábor – tudta meg a Magyar Nemzet. A fővárosi önkormányzat július elején hirdette meg azt a közbeszerzési eljárást, amelyben a kilenc hitelkeret egy részét általános beruházási célokra, másik részét pedig különböző pályázatokhoz szükséges önrész biztosítására írták ...
A versenyben maradásért lép ma este pályára a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn: a portugálok elleni mérkőzés 20:45 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.
Tornádót és földcsuszamlásokat okozott Argentína északi és Brazília déli részén tomboló heves vihar, a természeti csapások legalább 15 ember halálát okozták a térségben.
Erélyesen tiltakozott a boszniai államelnökség bosnyák tagja amiatt, hogy Boris Tadic szerbiai elnök kedden látogatást tett a boszniai Szerb Köztársaságban anélkül, hogy felkereste volna Szarajevót.
Az Európai Unió felszólította Izraelt, hogy haladéktalanul hagyjon fel lakásépítési terveivel a megszállt Ciszjordániában lévő zsidó telepeken és Kelet-Jeruzsálemben.
Mintegy 30 ezer postás 157 ezer munkaruhájának szállítására írt ki nyílt közbeszerzést a Magyar Posta Zrt., a munkaruhát utalványra, csomagküldő szolgáltatással kell eljuttatni az arra jogosultnak - ...
Nem lesz szerencséje annak, aki Nápolyba megy, hogy megcsókolja a Szent Januarius vérét tartalmazó edényt, ugyanis az új típusú influenza terjedése miatt idén mellőzik a szertartáson a vallási rituálét.
NATO-katonák kiszabadították az emberrablók fogságából a The New York Times brit újságíróját szerdán Afganisztánban - közölte egy afgán járási tisztségviselő.
A főváros 17,5 milliárd forintos hitelt venne fel, a pénzből általános beruházásokat és különböző pályázatokhoz szükséges önrészt finanszíroznának - tudta meg a Magyar Nemzet
Néhány kisebb módosítást fűz a pénzügyminiszter a vámtörvényhez, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló törvény a testület nyomozati jogköre miatt módosul, a kulturális örökségvédelmi törvényben pedig változ...
Most már csak előre szabad nézni – emlékezni is szinte tilos a Magyarország-Svédország válogatott labdarúgó vb-selejtező mérkőzés vég(eredmény)ére. Szerda este a Puskás Ferenc Stadionban minden eldőlhet: ha utolsó hazai mérkőzésünkön győzünk – az ellenfél a félelmetes Portugália –, újra él a remény a pótselejtezőre és a dél-afrikai vb-re.
A kormány 10 milliárd forinttal 30 milliárd forintra emelte az energia megtakarítást, illetve a lakóépületek szén-dioxid kibocsátását csökkentő korszerűsítési és felújítási pályázatokon a vissza nem térítendő támogatások keretösszegét - derül ki a Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározatból.
Egyiptomi rendőrök lelőttek szerdán négy afrikai bevándorlót, akik megpróbáltak illegálisan bejutni Izraelbe a sínai határon át - közölték egyiptomi biztonsági források.
A kormány 10 milliárd forinttal 30 milliárd forintra emelte az energia megtakarítást, illetve a lakóépületek szén-dioxid kibocsátását csökkentő korszerűsítési és felújítási pályázatokon a vissza nem térítendő támogatások keretösszegét - derül ki a Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározatból.
Az eBayen sem minden az, aminek látszik. Cikkünkből kiderül, hogy hogyan kapunk egy olcsó(nak tűnő) pendrive helyett egy drága hamisat, majd bemutatjuk, hogy általánosabb értelemben milyen kártérítési lehetőségek léteznek az ebayes tranzakciók esetén. Végül leírjuk, hogy a nyelvi nehézségektől meg nem rettenők számára milyen módszerek vannak a hibás flash-eszközök még működő memóriájának…
Üdv mindenkinek ezen a kora őszi reggelen. A pihenés ígéretét hordozó hétvége messze még ugyan, ám minden egyes órával közelebb kerülünk hozzá. Kitartás!
A Népszava szerint az MSZP-ben a fiatalok mégsem akarnak decemberben új vezetőséget választani. Vereség esetén ugyanis az újonnan választott elnökséget is felelősségre vonnák - írja a Népszava, mely szerint a pártban egyre többen látják Bajnai Gordonban a 2010-es miniszterelnök-jelöltet
Megélhetésükért kell küzdeniük London híres fekete taxijainak: konkurenciaként léptek fel ugyanis az úgynevezett minitaxik, a taxiengedéllyel rendelkező közönséges autók.
Az esti fogmosás után sokan elégedetten dőlnek hátra a fotelben, karosszékben annak tudatában, hogy a fogaik patyolat-tiszták. Ha a fogköztisztítás elmaradt, akkor bizony nem végeztek alapos munkát.
Sorozatban a harmadik kereskedési napon tudtak emelkedni a meghatározó amerikai részvénypiaci indexek, miután hosszú idő után lehetőség mutatkozik jelentősebb vállalati fúziókra, a dollár gyengülése...
Sorozatban a harmadik kereskedési napon tudtak emelkedni az amerikai tőzsdék, miután hosszú idő után lehetőség mutatkozik jelentősebb vállalati fúziókra, a dollár gyengülése pedig felfelé lökte a...
Nincs már versenyben francia teniszező a US Open férfi egyesének küzdelmeiben, miután a 4. fordulóban Jo-Wilfried Tsonga és honfitársa, Gaël Monfils is vereséget szenvedett.
Gyurcsány Ferenc fontosnak tartotta, hogy megjelenjen a homoszexuális-felvonuláson, különösen a tavalyi atrocitások tükrében – áll a titkársága kedd esti közleményében.
Alaposan visszafogták hitelfelvételeiket az amerikai háztartások a válság elmúlt egy évében, aminek következtében egyetlen hónapot leszámítva folyamatosan csökken a kihelyezett lakossági hitelek...