Szarvasgombából van hím és nőstény egyed, és csakis szexuális úton képes szaporodni a növény - fedezték fel olasz kutatók, magyarázattal szolgálva arra, miért oly ritka és emiatt méregdrága ez a gombafajta.
Csökkenéssel zártak az amerikai részvénypiacok a tegnapi napon, miközben az arany ára újabb csúcsokat döntött. Az előző nap még remekelő Bank of America vezetésével csökkent a Dow index, míg a legjobban teljesítő részvény a Microsoft vállalaté volt
A kormány a magánnyugdíjpénztárakból - az állami nyugdíjrendszerbe visszatérők révén - érkező portfoliót fokozatosan értékesíti, hogy ne okozzon zavart
Mióta a svájci frank néhány átmeneti kilengéstől eltekintve tartósan a 200 forintos lélektani határ felett tartózkodik, több hitelező is fontolóra vette a frankhitelek euró alapúra váltásának lehetőségét. Nem árt azonban, ha előtte vetnek egy pillantást a svájci frank / euró árfolyamra!
A helyi önkormányzat 13,5 millió forintos hiánya miatt veszélybe került az intézmények működtetése és a bérek kifizetése Siklósnagyfalun - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
Akár ötmilliárd forintos bevételkieséssel is számolhat a magyar állam, amennyiben drasztikusan csökken a dohánytermékek fogyasztói ára. A British American Tabacco megerősítette azon lapértesüléseket, hogy 60–80 forinttal csökkenti két kulcsmárkájának árát. A cég a piaci folyamatokkal indokolta a lépést, és vélhetően más gyártók is követik a példát – írja a Magyar Nemzet.
Az Egyesült Államok nyitott a gondolatra, hogy a 2011-es kivonulási határidőn túl is csapatokat állomásoztasson Irakban, ha erre az ország vezetése megkéri - jelentette ki kedden Kuala Lumpurban Robert Gates amerikai védelmi miniszter
A francia alkotmánytanács kedden jóváhagyta a nyugdíjreformot, amely heteken át tiltakozó megmozdulásokat és az országot lebénító sztrájkokat váltott ki.
Az idén emlékeztünk meg Mindszenty József bíborosnak, Magyarország néhai hercegprímása halálának 35. évfordulójáról. A három alkalommal bebörtönzött mártír bíboros boldoggá avatása több mint másfél évtizede van folyamatban. Mindszenty jelentőségéről, mához szóló üzenetéről, illetve a boldoggá avatás nehézségeiről a Magyar Nemzet Szőke János posztulátor atyával beszélgetett, a Magyarországi…
Az Egyesült Államoknak többet kell tennie azért, hogy javuljon kapcsolata a muzulmán világgal - jelentette ki szerdán a jakartai egyetemen a világ muzulmánjaihoz intézett beszédében Barack Obama, aki elismerte, hogy nehéz eltörölni "a bizalmatlanság éveit"
Mintegy 9 százalékos - nagyjából 250 fős - létszámcsökkentést tervez még az idén az Erste Bank Hungary Nyrt. a korlátozott bevételi kilátások, a hitelezési piac jelentős lefékeződése, valamint a bankadó miatt - írta a Napi Gazdaság szerdán.
A 2011-es költségvetés apró betűs részében az áll, hogy a brutális különadókat 2014-ben is kivetnék - mondta a köztévében a Költségvetési Tanács elnöke
Minden tervezési időszakban megy a huzavona , hogy több vagy kevesebb forrást juttat-e a kormány az egészségügynek. Az idei költségvetési számokat vizsgálva érdekességekre is bukkanhatunk: 15...
A szeptember óta dolgozó testület valószínűleg kitölti féléves mandátumát, amelynek végén elképzelhető, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) is vizsgálatot indít, amely munkajogi vagy polgárjogi következményekkel is járhat .
Panasszal él Gellért Ádám a Fővárosi Főügyészség azon döntése ellen, amelyben az elutasította, hogy büntetőeljárást indítson Biszku Béla egykori belügyminiszter ellen - írta a Magyar Nemzet szerdán
Az, hogy a pár milyen eljárást alkalmaz a nem kívánt terhesség elkerülésére, sok tényező függvénye; érdemes átgondolni a választott módszer hatékonyságát, kockázatait és költségvonzatát is.
Egy ritka betegség miatt George és Simon Cullen valóban úgy néznek ki, mint a vámpírok. Az angol fiúknak az Alkonyat- filmek segítettek elfogadtatni magukat.
Moszkvában az életet leginkább az örökös közlekedési dugók nehezítik, s Dmitrij Medvegyev elnök legelső sorban e probléma megoldását várja Szergej Szobjanyintól, a nemrég kinevezett új polgármestertől, aki már hozzá is látott a munkához.
Elkészült a Balassi Intézet (BI) új stratégiája: a magyar kultúra külföldi bemutatásáért felelős intézmény a magyar országkép "újrapozícionálásában" is szerepet kap - mondta Hatos Pál főigazgató az MTI-nek
A világhálón nyilvánosságra került tegnap az a határozat, amelyet a Fővárosi Főügyészség október 29-én hozott és hétfőn kézbesített Biszku Béla ügyében. A vádhatóság azért utasította el az eljárást kezdeményező magánszemély, Gellért Ádám beadványát, mert szerinte az MSZMP egykori politikusa nem követte el az emberiség elleni soha el nem évülő bűncselekményt, a gyilkosság vádja pedig már elévült.…
Élesen elváltak egymástól az ázsiai részvénypiacok, míg Japánban a Nikkei 225 index 1,4 százalékkal erősödött a banki részvények vezetésével, addig a hongkongi és a kínai indexek csökkenést mutatnak a legutóbbi kínai makroadatok nyomán, melyek tovább erősítik azon várakozásokat, hogy a kormányzat további lépéseket fog tenni az eszközárinfláció visszaszorítása érdekében.
A mianmari biztonsági szervek megkezdték az utóbbi húsz év nagy részét fogságban töltő ellenzéki politikus, Aung Szan Szú Kji szabadon engedésének az előkészületeit - közölték nevük elhallgatását kérő hivatalos források szerdán
A kormány a magánnyugdíjpénztárakból - az állami nyugdíjrendszerbe visszatérők révén - érkező portfoliót fokozatosan, és folyamatosan értékesíti, hogy ne okozzon zavart a piacokon, mondta Naszvadi György a Gazdasági Minisztérium államtitkára kedden egy budapesti háttérbeszélgetésen, a Reuters tudósítása szerint.
Idén még érvényben marad a moratórium, de jövőre már drágulhat a gáz ára. Az új árképletet 2011. január 1-ig kell kidolgozni, amelyben a válságadóból eredő terheket is szükségszerű elismerni - idézi...
Kína a mai napon a várakozásokat meghaladó mértékű kereskedelmi többletről számolt be az októberi hónapot illetően, egy nappal a Dél-Koreában megtartandó G20-ak tanácskozása előtt, amely várhatóan tovább fogja fokozni az USA és Kína között meglévő árfolyampolitikával kapcsolatos nézeteltérést.
Az RFV Nyrt. Igazgatósága értesíti Tisztelt Befektetőit, hogy a Társaság a tegnapi napon 1,458 darab saját részvényt vásárolt 8,188.85 forintos átlagáron, ezzel a tulajdonában lévő saját részvények...
Eladásról tartásra minősítette fel a Magyar Telekom részvényeit a UBS mai dátummal megjelent elemzésében, a célárfolyamot azonban a korábbi 600 forintról 580 forintra csökkentette, és az...
Kopits György szerint 2014-ig maradnak a különadók annak ellenére, hogy a kormány azt ígérte, hogy legfeljebb 3 évig lesznek a rendszerben. A Költségvetési Tanács elnöke az MTV Ma Reggel című...
Semleges ajánlása fenntartása mellett 5300-ról 6100 forintra emelte az OTP részvényeire vonatkozó célárfolyamát a svájci UBS. A bank elemzői az alacsonyabb, 300 bázispont körüli CDS-spreadekkel, a...
Kopits György szerint négy évig maradnak a különadók. A Költségvetési Tanács elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában elmondta, hogy a 2011-es költségvetés apró betűs részében az áll, hogy a brutális különadókat 2014-ben is kivetnék annak ellenére, hogy korábban azt ígérték, legfeljebb 2-3 évig maradnak a rendszerben.
A Napi Gazdaság értesülése szerint mégsem vezeti be jövőre a kormány az abszolút járulékplafont, azzal legalább egy évig várni fog, noha korábban az volt a szándék, hogy a munkavállalókra vonatkozó felső limit mellett a munkaadók által fizetett járuléknak is legyen egy határa, amely felett már nem kell fizetni.
Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató tárgyalásokat kezd az érintett szakszervezetekkel a tűzoltók illetménykiegészítésének kifizetési ütemezéséről - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
A Boston Red Sox komolyan terveket szövöget a következő évre, ezért szerződtetnék Jasyon Werts a Philadelphiától. A New York Yankees legendája Derek Jetert, pedig egy lépés választja el a maradástól.
Már meg sem lepődhetünk, ha Dzsudzsák Balázst valamelyik sztárklubbal hozza összefüggésbe a nemzetközi sajtó. Most éppen a Sky Sports Sport számolt be arról, hogy a szélsőt a Juventus figyeli.
Nem valószínű, hogy távoznak az egyetemek gazdasági tanácsaiból a szocialista kormányok bukott miniszterei. A komoly havi apanázshoz jutó kormánydelegáltakat Réthelyi Miklós miniszter szólította fel önkéntes lemondásra - írja a Magyar Nemzet.
Kopits György szerint négy évig maradnak a különadók. A Költségvetési Tanács elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában elmondta, hogy a 2011-es költségvetés apró betűs részében az áll, hogy a brutális különadókat 2014-ben is kivetnék annak ellenére, hogy korábban azt ígérték, legfeljebb 2-3 évig maradnak a rendszerben